Nógrád Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-28 / 253. szám

ZL,

_______r

H

■

L

_Á

G

i

Ló

.iá'

lií/álL LL

A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2000. OKTÓBER 28. |

Tiszta forrás - lobogó színvilág

L. Presits Lujza válogatott művei a salgótarjáni Gagarin Galériában

Gácsér és a kísérője: a tárlat „nyitóképe”

...L. Presits Lujzáról sokáig nem is lehetett tudni, hogy Ő is alkotó, „nemcsak” jó rajztanár. Hosszabb ideig tudatosan vagy önkéntelenül háttérbe maradt, illetve szorult, lefoglalta a legszebb küldetés, az anyai szerep és a nem kevésbé nemes pedagógus hivatás, amelyet szaktanácsadóként is gyakorolt. Aztán egyszer csak megjelentek művei a csoportos kiállításokon, s az évek múltával egyre inkább kibontakozott önálló arculata, sajátos művészi karaktere. Egy idő után aztán munkái nélkül szinte már elképzelhetetlen lett egy pedagógus képzőművészeti kiállítás, vállalkozott egyéni tárlatra, időközben felnőtt és ugyancsak alkotóvá érett leányával való közös bemutatkozásokra is. Éltetője, motorja lett a Gagarin Galériának és vezetője az évenként megrendezett tűzhelygyári zománcművészeti tábornak. Ott persze nemcsak szervezőként, úgymond „mindenesként” volt jelen, hanem mint e falakon is látható zománcképek is bizonyítják, sikerrel műveli maga is e látványosan beszédes, de drámai erejű műfajt.

Alkotásainak jellemzéseként elmondható, hogy előszeretettel merít a népművészet - matyó, székely, palóc - tiszta forrásaiból, szívesen használ folklorisz- tikus elemeket, de nem csak vagy nem elsősorban díszítő funkcióban, hanem gondolatainak jelzésére. A magyar monda és mesevilágban kitüntetett szerepű szarvas gyakorta megjelenik képein, mint ahogyan a békesség jelképeként ismert galamb, az ugyancsak kedves bárány, a páva vagy a mifelénk olyannyira szeretett fehér nagymadár, a gólya is megtalálható e sorban csakúgy mint „Patkó Bandi, vagy „Répa Rozi és az ő kedvese”.

Az összetartozó két nem, a férfi és a nő, vagy még inkább az emberpár, vagy a tulipán motívuma szintén velejárója művészi világának. De ha valaki mindebből valamiféle abszolút harmóniára következtet, netán idealisztikus kicsengésre gondol, az téved. Tessék csak tüzetesebben megnézni a kisebb formátumú zománcképek kissé fura állatfiguráit, „csodabogarait”! Mily sokat mondanak a természet és ember kapcsolatáról, a sorsficamokról a „Partra vetettek” halai és ugyancsak erőteljes intellektualizmus, filozofikus gondolkodásmód jellemzi „A faunkirály”, a „Hanyattesés”, a „Magányos fa”, az „Eltörött a csiga háza” vagy az „Elhagyott karaván” című képek áttételes üzenetét.

Presits Lujza bő három évtizede él Nógrádban, mi sem természetesebb, hogy mint afféle érzékeny emberre, nagy hatást gyakorolt rá nemcsak a palóc- ság tradíciója és jelene (lásd az „Az én Hollókőm” című zománcképbe foglalt vallomást), hanem az itteni táj, a különleges szép természeti miliő is. Vizek, fák, virágok rendszeres „szereplői” képeinek. Akvarell- jeiről ez a sajátos hangulat köszön vissza. A finom, úgymond pasztell színek alkalmazása, „egymásba játszása” az árnyalatok „átköszönése” akaratlanul is arra figyelmezeti a nézőt: hölgy kezében volt az ecset, a kréta, a színes ceruza, vagy bármi más rajzeszköz. Ugyanakkor - s ez akár meglepetésként is hathat a műveit korábbról ismerők számára - az ízlésesen harsány, az erőteljesen kontúros, lobogó színvilág sem idegen már tőle.

Több korszak, más-más irányzat, műfaj keveredik e tárlaton, mégis szerves egységet alkot valahány s meggyőződésem, hogy nemcsak nekem jelent szép élményt így egybe látni ezt az érett, kiforrott művészetet, amihez csak gratulálni

lehet, amit csak megköszönni szabad.

Weörös Sándor - akit az iskolagaléria tárlatait leginkább élvező gyerekek is ismerhetnek hozzájuk szóló verseiből „Saturnus”-ából a „Nagyság” című költeményből kölcsön vett sorokkal a lehető legáltalánosabban, de mégiscsak sajátosan ide illő költői gondolatokkal kívánjuk hát összefoglalóan jellemezni Presits Lujza művészetét, személyiségét: „...Természetes emberi méret vonz engem, nem a ragyogás... / Létrehozni a velem született s a szerzett képességtől telhető / legjobbat, ha cipőt szegelek, ha fát ültetek, ha verset írok: / ennyit kívánok önmagámtól. Munkáimmal használni lehessen, ne szájtátva csodálni. ”

Most mégis mindenkit arra biztatunk, csodálja csak nyugodtan e képeket, ha nem is szájtátva, de minőségüket, rangjukat megillető tisztelettel, elismeréssel. Megérdemli az alkotó, akit az általa megfestett orchideával vagy liliommal köszöntenénk legszívesebben. E lehetőség hiányában még sok sikeres korszakváltást kívánunk neki! Olyanokat, amelyekben megszüntetve megőrződik munkásságának minden eddigi erénye, értéke...

(Részletek Csongrády Béla beszédéből, amely L. Presits Lujza kiállításán, a salgótarjáni Gagarin Általános Iskola galériájában hangzott el a közelmúltban.)

„Balra a Nap nyugszik”

Beszélgetés egy új magyar filmről

Két fiatal egymásba szeret - erről szól a film. Rengeteg film szól erről - sokféleképpen. Lehet belőle a mézbe mártott gyöngyvirághoz hasonló giccset csinálni, lehet elvontan öncélú rendezői alkotást, lehet feltupírozott sztárparádét - és lehet olyat, mint a "Balra a Nap nyugszik" című új magyar film, Fésűs András első játékfilmje.- A szűkebb szakma már régóta felfigyelt Fésős András tehetségére- mondja Báron György filmkritikus. - Már egyik főiskolás vizsgafilmje, az „Utolsó mozi” nagy siker volt a különböző fesztiválokon. Wim Wenders karolta föl és adott neki át díjat és ez az első játékfilmje. Fésős eltérően a nála valamivel fiatalabb, tehát a huszonéves rendezőktől - bár még ő is pályakezdő- akik vadak, nyersek, egy nagyon szép, tiszta, egyszerű érzelmes történetet forgatott le. Egy szerelmi történetet, amiben az elején ugyan van egy kis bűnügyi erőszakos mellékszál, de ez inkább csak elindítja a dolgot és onnantól szinte kamaradrámát látunk, amiben egy lány és egy fiú telefonon keresztül szerelmes lesz egymásba.- Kicsit antifibnes vakról forgatni, nem?- Igen, egy kicsit annak tűnik egy olyan helyzetet leforgatni, ahol mindent a szavakra kell bízni, de végül is ezt nagyon szépen meg lehet filmen csinálni. Erre példa Roberto Rosselini, aki Anna Magnanival készítette el az „Emberi hang” című drámát. Ebben egyetlen nő próbál telefonon kapcsolatot találni valakivel. Néha nagyon filmszerű tud lenni jó rendező kezében egy emberi arc, vagy

egy emberi kéz. Színészileg nehéz a feladat. Egy nagyon jó, számomra eddig teljesen ismeretlen színésznőt talált Fésős András a lány szerepére: Takács Andreát. A fiút alakító Szabó Győző nála jóval ismertebb, divatos fiatal színész. Nekik kell elhitetni úgy egy szerelmet, hogy tulajdonképpen nem látják egymást. Nemcsak azért, mert az egyik vak, hanem azért nem, mert telefonon keresztül „zajlik” a szerelem. Ebben nagy érdeme van a Németh Gábor nevű forgatókönyvírónak, aki szintén fiatal, mert itt végül is a dialógusokon múlik minden, hogy elhisszük-e kizárólag két ember telefonbeszélgetésének során át, hogy ezek lassan őrülten szerelmesek lesznek egymásba. Nagyon rég láttam olyan magyar filmet, amiben ilyen életteliek és jók a dialógusok.

Még egy közreműködőről azért beszélnék. Nem kis operatőri teljesítmény Nagy Andrásé, akiről szintén el tudom azt mondani, ami ma már közhely, hogy a fiatal operatőr-nemzedék egyik legígéretesebb tehetsége és ezért a filmjéért meg is kapta a Magyar Filmszemlén a legjobb operatőrnek járó díjat.- Fésős András, a rendező 37 éves. A moziba járók többsége viszont tízen-, ületve huszonéves. Mit gondol hogyan fogadják majd a filmjä?- Rengeteg fiatal maga sem tudja, hogy mi felé vonzódik. Nagyon sokan leginkább azt kapják, amit róluk gondolnak. Ilyen értelemben a film sem gondolkodik másképpen.

D.K.

Tízéves az Evangélium Színház

Salgótarjánban is népszerű a társulat

Ha a színház neve Evangélium, akkor a tevékenysége bízvást mondható missziónak. Küldetésének tekinti tudniillik Udvaros Béla rendező a fajsúlyos magyar szerzők darabjainak színreviteléL Vele beszélgetett Lengyel Anna riporter.

Bitskey Tibor KossutMíjas színművész, az együttes egyik erőssége

FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ- Az Evangélium Színház azt hiszem, talán napra pontosan tízéves. Hogy jött létre ez a színház, kinek volt az ötlete?- Bennem volt annak a vágya, hogy létrehozzak egy olyan színházat, amelyik szívügyem szerint a XX. századi magyar, immár klasszikussá nőtt szerzőknek ad bemutató teret. A nevek, akiknek műveit eljátszottuk tíz év alatt, önmagukért beszélnek. Tamási Áronnal kezdtünk és most a tizedik évforduló bemutatóján a harmadik Tamási darabot játsszuk, az „Énekes madár” című székely népi játékot.- De közben volt Máray, Sík Sándor...- És Illyés Gyula, Németh László kétszer is, a „Két Bolyai" és a „Galilei”, a két legnehezebb...- Nagy nehézségekkel indult a színház, évekignemvollpénzvagy

kevés pénz volt, a színészek is ingyen dolgoztak vagy sokszor csak képletes gázsiért. Őrültek, ha a te rembért ki tudták fizetni Ezt a szép missziót végül is nagyon nehéz körülmények között végezték.- Ön mindent elmondott helyettem. A világon a nagy dolgokat nem a pénz dönti el. Nekünk van hitünk, amely átsegített minden nehézségen. Én hittem abban, hogy ebben a világban el kell mondanunk az örömhírt. Európai színház köztudottan a görög kultúrából nőtte ki magát és a görögöknél a színház az Thália temploma volt. A színészt régen a görögök kotur- nusokra rakták, megnövelték, mi most a szellemi tartalommal növeljük meg a színészt. Hadd mondjam el azt is, hogy én Tamási Áronnak atyai barátja lehettem. „Az akaratos népség” című kötetét nekünk dedikálta a feleségemmel együtt, aki drámai hősnő volt.- Az „ Énekes madár” egy csodálatos mesejáték a szerelemről gonoszról, mindarról ami minket körülvesz és amiben élünk.- Első esetben játszunk vígjátékot. Úgy jött ki a lépés, hogy a tizedik az. A Duna Palota tíz év alatt otthonunk lett. Budapest talán legszebb kamaraszínház-termében az örömhírt közel 300-szor mondhattuk el egy évtized alatt. Voltak 2000-2200 személyes előadások, tehát be sem lehet szorozni, hogy mekkora közönség előtt játszottunk. Talán soha olyan szükség nem volt egy vidám, szerelmes székely játéknak az eljátszására, mint most, amikor olyan sokszor gyalázzák meg az emberi együttélésnek a különféle formáit. Ebben barátságok vannak, szerelmek vannak és felröppen egy madár, felröppen valami olyasmi, amit úgy nevezünk, hogy költészet.

Már régen nem „Névtelen Nulla”: St. Martin

Az idősebb korosztály tagjai is hallhattak a Prognózis együttesről, s már csak megnevezésük okán is odafigyeltek a Névtelen Nulla és az Első Emelet együttesekre. Ha zenéjüket nem is, nevüket csak-csak ismerték, s még az is megeshet (ett), dalaikat is kedvelték (ik). Az viszont, már csak kevesek előtt ismeretes, ezekben az együttesekben játszott St. Martin, aki napjainkban már teljesen más zenei műfajban játszik főszerepet.

Ma, az úgymond igényes popzenei irányzat képviselői közül kerülnek ld rajongói, itthon és külföldön. Ő azt tartja a legnagyobb eredménynek, hogy a zenéjét kedvelők korosztályi összetétele nagyon széles skálán mozog, ám abban bízik, rétegzenét képvisel. Dalai mozgalmasságukkal együtt romantikusak is, amelyek az improvizatív elemektől (is izgalmasak. Mint általában a jó zenék, érzelmeket váltanak ki a hallgatóból, de meditációra is késztet egy- egy zenei szólam.

St. Martin új hanghordozója egy hete jelent meg, Tovább utazás címmel. Az album, a szerző előző lemezeinek átgondolt folytatása, a dalok áthangszereltek, s négy, teljesen új dalt is tartalmaz. Összességében tizenöt dal hallható a lemezen, s érdekességként említhető, hogy a pánsíp is főszerepet kap annak az előadónak a repertoárjában, aki leginkább a szoprán szaxofon játékával hódította meg a közönséget.

Apropó pánsíp... Az eddig öt aranylemez, két platina és egy gyémánt különdíj tulajdonosa különös módon jutott e pánsíphoz, amelyen - akár a dobon, gitáron, trombitán és hát a szaxofonon is - ugyancsak virtuális tehetséggel játszik. De maradjunk a pánsíp történeténél. A hangszert tizennégy éve kapta ajándékba, egyik kubai, dobos barátjától. A kubai eredetű hangszer először szobája falán díszelgett, de persze olykor lekerült onnan, hogy „játszadozzon” azzal.

Közönség előtt három évvel ezelőtt játszott ezzel, a különleges akusztikájú Aggteleki Cseppkőbarlangban összegyűlt zenerajongók előtt, ahol a pánsíp hangja még egzotikusabbnak is tűnt, mint általában.

St. Martinról tudni kell, hogy 6- 12 éves kora közötti időszakban trombitált, majd következett az útkeresés időszaka: a basszusgitár, a szaxofon, után a dob került előtérbe nála, amelyen autodidakta módon kezdett játszani, mint a többin is. Csak ezek után következett a tanulás, elvégezte a zeneművészeti főiskolát. Elsősorban maga írta dalaival hódít, amelyekben élményeit próbálja a zene nyelvére fordítani. A „Tovább utazás” című lemezén is hangulatok dominálnak, amelyről a szerző azt mondja: mérföldkő. Mert itt az ezredforduló, mert a jövőbe tekintés sajátos

megfogalmazásai a dalok, lényéből fakadóan: optimista felfogásban. Ismertek azonban fájdalomról, bánatról csengő bús zenéi is, ami nem is olyan meglepő, hiszen a művész, aki emberi kapcsolatokat vet kottára, óhatatlan, hogy tó ne „zenélje” magából a szeretett és elvesztett hozzátartozók feletti fájdalmát. Azt mondja, nem is játssza azokat a dalokat nyilvánosság előtt, amelyeket kedves hozzátartozóinak írt, mert túl személyesek az ezekhez, s a személyekhez fűződő emlékei. Inkább kedveli, ha vidámabb történéseket eleveníthet zenéjével, mint a „Körutazás”, „Amikor együtt nevettünk” vagy a „Jó reggelt!” - hogy aki épp hallja, jobb kedvre derítse, ha bánkódna.

St. Martin nem csak zenészként különleges, azzal is, hogy koncertjeinek olyan különleges helyszíneket választ, mint például a már említett cseppkőbarlang, a Planetárium, a várszínházak, a fertőrákosi kőfejtő. Ezekről a „különcködőnek” tűnhető választásokról azt mondja, azért dönt e helyek mellett, mert egy részt kellemes a közönségnek a miliő, s a hallgatóság minden érzékszervét hatás érheti. Mármint azzal az egyéni rendezéssel, látvány és show tervezéssel, amely szintén a zenész tevékenységéhez fűződő. Körhangzás éri a füleket, a lézershow olyan hatást kelt, mintha a néző felhők feletti utazás részese lenne, az illat- (a dalok hangulatához válogatott parfümök) behívások pedig kellemesen érik a szaglószervet. - Csak az

ja a sokoldalú zenész - de azt képesek pótolni a koncertek szüneteiben, vagy az előadást követően.

Érdemes némileg időzni a sokoldalúságánál is. St. Martin dalszerző zenész, verseskötete jelent meg, s fotókat készít, amelyekből kiállítást is rendeznek itthon és külföldön is. Az Ázsiában is és főként Európában ismert és kedvelt személyiséget nagyon vonzza a „pillanat” megörökítése, a természet, a fényviszonyok.

Olvasóinkat pedig az (is) érdekelheti, hogy beszélgetőpartnerünk milyen nevet kapott születésekor és miért vált St. Martin néven népszerűvé?- Szentmártorü Imre nevet kaptam a szüleimtől, de már az általános iskolában is játszottam a becenevekkel, akár az osztálytársaim. Kamaszkoromban adták barátaim a Szent Márton nevet, aztán zenészként, kiadóm javaslatára ez St. Martinná alakult, aki ezt, populári- sabbnak vélte, s azt tartotta „elad- hatóbb” e név.

Vágya pedig, hogy Magyarországon léphessen sokszor közönség elé, mert az mindennél többet jelent számára, hogy a honi zenerajongók - a jelekből ítélve: szeretik.

JAKUBOV1CS KATALIN