Nógrád Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-19 / 246. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2000. OKTÓBER 19., CSÜTÖRTÖK KÖZÉLET GAZDASÁG Becsó Zsolt tegnapi parlamenti felszólalása Területfejlesztésről, útépítésről a Tisztelt Házban Óriási előrelépés, hogy a gazdaság szereplői, az önkormányzatok számára több évre szólóan kiszámítható gazdasági környezetet, gazdasági szabályozó rendszert tudunk biztosítani a többéves költségvetési törvényjavaslaton keresztül. A területfejlesztés szempontjából is kifejezetten előnyös ez, hiszen a területfejlesztés nem napi, még csak nem is éves ügy, hiszen a területfejlesztési folyamatok jellegükben olyanok, hogy minimum középtávon változtathatóak meg. Az európai uniós csatlakozásra készülve is jelentőséggel bír a kétéves költségvetési tervezés, hiszen ez tapasztalatokat adhat számunkra, mert az Európai Unión belül a hosszú távú gondolkodás, tervezés és megvalósítás az elsődleges szempont. A költségvetési politika kedvezményezett területei, fő prioritásai között örömmel fedezhetjük fel a területfejlesztéshez kapcsolhatóan megjelenő- agrár és vidékfejlesztést,- és a Széchenyi-terv kiemelt támogatását. A nemzet jövője szempontjából természetesen kiemelt prioritásként kell kezelni - és ezt a Fi- desz-Magyar Polgári Párt által vezetett kormány meg is teszi - a következőket:- a családtámogatási rendszer bővítését,- az emberi erőforrás fejlesztését,- az életszínvonal emelését,- és az EU-integrációval kapcsolatos feladatok megoldását is. A közlekedés fejlesztése elengedhetetlen feltétele a vidék, valamint a turizmus fejlődésének, amelyet a Széchenyi-terv kiemelten támogat. Az észak-magyarországi régión belül lényeges, hogy folynak az M3-as út építési munkálatai, amely nemcsak a kormány kitűzött céljaival egyezik meg, hanem fontos a régiókban élők számára is. Kiemelkedő jelentőséggel bír a nógrádi polgárok számára, hogy az elmúlt 20 év legjelentősebb útfejlesztési beruházása elindulhatott Salgótarjánban. A két körforgalmi csomópont megépítése és a 21-es fő közlekedési útvonal, a városból az ipari parkig vezető 2,6 km-es szakaszának négy nyomsávos kialakítása már érzékelhetően fogja javítani a térség és a salgótarjáni ipari park elérését. Mind az autópálya, mind a 21-es fő közlekedési út építése és korszerűsítése közvetlenül érint több százezer embert, de köztudott az a hatás is, hogy a befektetők számára az időmegtakarítás növeli a beruházási kedvet és ezáltal az adott térségben kimutathatóan csökkenni fog a munkanélküliségi ráta. Mérföldkőnek tartom azt, hogy ezen fejlesztésnek a hazai kis- és középvállalkozások lettek a kedvezményezettei. Fontos, hogy az Európai Unió átlagát meghaladó növekedésben a hazai kis- és középvállalkozások egyre nagyobb részt tudjanak vállalni. Mindehhez a polgári kormány azzal is hozzájárul, hogy a kis- és középvállalkozások terheit évről évre csökkenteni, így munkahelyek teremtéséhez, illetve a versenyképesség javításához is segítséget nyújt. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A közös gondolkodással létrehozott Széchenyi-terv más területe is érinti vagy közvetve érintheti Nógrád megyét. A kutatásfejlesztési és innovációs programelemeken belül a nagy múltú miskolci egyetemmel történő kooperáció, a megyénk fejlődését is elősegítő együttműködés biztosíthat jelentős fejlesztési lehetőségeket. A lakásépítési program első eredményeit hamarosan többen is megtapasztalhatják Salgótarjánban és csak bízni lehet abban, hogy a megye más önkormányzatai is élni kívánnak ezzel a lehetőséggel. A turizmusfejlesztési program egyes alprogram- elemei, mint pl. a turisztikai információs rendszerek, az egyéb minőségi turisztikai termékek fejlesztése megyénk egészét érintheti és hozzájárulhat a turisztikai piacon betöltött pozíciónk javításához, a vendégforgalom növekedéséhez. Tisztában kell lenni azonban azzal, hogy a Széchenyi-terv, ami egy korszakalkotó program, tulajdonképpen egy társfinanszírozói ajánlkozás, amely csak akkor fejtheti ki kedvező hatását, ha mind a régiók és megyék, mind a gazdaság szereplői és mind az önkormányzatok tudják azt, hogy ehhez milyen módon lehet csatlakozni, milyen módon lehet olyan programokat benyújtani, amelyekben a társfinanszírozói szerepre az állam vállalkozik. Kiemelt jelentőséggel bír a területi aránytalanságok mérséklése, az elmaradott régiók, megyék, kistérségek felzárkóztatási esélyeinek javítása. Nógrád megye valamennyi polgára nevében örömmel üdvözlöm, hogy a törvény 61. paragrafusában a leghátrányosabb helyzetű megyék kiemelt támogatása konkrét támogatási célok és összegek megjelölésével szerepel. A javaslat alapján 2001-ben + 10 százalékkal, 2002-ben további 10 százalékkal nagyobb ösz- szeggel gazdálkodhatnak az érintett megyei területfejlesztési tanácsok, mint az idén. A hazai területfejlesztés történetében először nyílik arra lehetőség, hogy bízva a parlament általi elfogadásban, már most elindulhat a tervezés a konkrét támogatási módszerekről. Vélhetően a megye gazdálkodói és önkormányzatai az előző évekhez képest hamarabb megismerhetik a pályázati lehetőségeket és e szerint kalkulálnak jövőre, a tervezett fejlesztéseik megvalósításakor. Evek óta visszatérő kérdés, hogy szükség van- e a hátrányos helyzetű megyék kiemelt támogatására? A rendelkezésre bocsátott források hatékonyan kerülnek-e felhasználásra? A megyéken belüli kistérségi különbségeket tudják-e a megyei területfejlesztési tanácsok mérsékelni? A válaszom egyértelműen: igen. Nógrád megye gazdasági szereplői rendkívül intenzíven vettek részt az elmúlt években és ez évben is a meghirdetett programokban. Csak ebben az évben 441 pályázó nyújtott be támogatási igényt, a jogszerűen kért támogatás lényegesen meghaladja a rendelkezésre álló kereteket. A kormány nem olyan régen tárgyalta a kiemelt megyék felzárkóztatási konstrukciójának 1997-1999. évi tapasztalatait és egyértelműen bebizonyosodott: ha több, főleg központi pályázati rendszerrel működő minisztérium esetében ez a kiemelt konstrukció nem lett volna, akkor nagyon gyengén, valószínűleg népességarány alatt részesedett volna a forrásokból. Örömmel jelentem be, hogy az előző években elindult folyamatok már éreztetik hatásukat, amelyek statisztikai adatokkal is kimutathatók, illetve a folyamatban lévő beruházásokból következnek. A céljaink között megfogalmazott felzárkózás az átlagosnál nagyobb növekedést igényel. Mindez erőteljes támogatást kíván, mivel a beruházásokhoz szükséges önerő Nógrád megyében korlátozottan áll rendelkezésre. A regionális és vidékfejlesztési programok önmagukban azonban nem elégségesek a hátrányos helyzet megszüntetéséhez, ezért a megkülönböztetett támogatás szükséges a megye egészére, de azon belül differenciáltan az egyes kistérségekre. Tisztelt Ház ! Külön és röviden kell szólnom az önkormányzati szabályozásról, mert az önkormányzati szabályozás a területfejlesztés egyik meghatározó eleme. Összességében azt lehet mondani, hogy az önkormányzatok központi költségvetési kapcsolatokból származó forrásai jelentősen bővülnek. Kiemelném, hogy 10 év óta ez a legnagyobb reálérték-növekedés, miközben itt a fő prioritás a több százezer munkavállaló bérhelyzetének javítása. Megjegyzem, hogy majd tízéves huzavona után hozzájuthatnak az önkormányzatok a gáz- közművagyon ellentételezéseként részükre juttatott 61 milliárd forinthoz is. Nógrád megye 6 településére a törvény elfogadását követően több mint 1,2 milliárd forint érkezik, s ez biztosít többletlehetőséget az érintett önkormányzatok fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához. A fejlesztési oldalon differenciált az elmozdulás, a korábbi területi kiegyenlítő támogatásaink, céljellegű decentralizált támogatásaink közel szinten maradnak, a címzett és céltámogatásokban viszont 10 milliárd forint körüli a növekedés, amiatt is, hogy azt a hatalmas determinációt le lehessen dolgozni. Ezzel együtt a címzett és céltámogatási törvény néhány ponton módosul, ezt a költségvetési törvény javaslata tartalmazza. Ugyancsak megmarad az önkormányzatok közötti jövedelemkülönbségeket mérséklő rendszer, amely itt az adóerő képességet is figyelembe veszi. A 2001-re és 2002-re készített költségvetés a lehetőségek bővülésének költségvetése. Elérkezett az az idő, amikor az ország, Nógrád megye és polgárai együtt gyarapodhatnak. Köszönöm, hogy meghallgattak! BECSÓ ZSOLT RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2000. október 18.) Borsodchem 6 700 Ft m Fotex 304 Ft ft Matáv 1247 Ft m Mól 5135 Ft fiOTP 13 500 Ft it Rába 2 235 Ft ű Richter 14 585 Ft ű Zalakerámia 2470 Ft íf BUX: 7782,41-1,77% eltérés az előző záróértékhez képest BUX INDEX X. 12-18-IG TŐZSDEI ÉS PIACI ÁRAK 2000.40. hét Termény USD/t Áralakulás Tendencia Búza 103-106 Emelkedő Tartott FOB francia kiköti Kukorica 86-89 Emelkedő Tartott FOB Mexikóiöböl Tak.-árpa 103 Tartott Tartott FOB európai kikötő Napraforgó 365 Lanyhuló Lanyha Ex tank európai kiköti Szójadara 212 Tartott Ingadozó 4B % CIF Rotterdam AZ MNO HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 445,11 Cseh korona 7,44 Euró 263,22 Német márka 134,58 Osztrák schilling 19,13 Lengyel zloty 65,88 Svájci frank 174,19 Szlovák korona 6,02 USA-dollár 307,97 Nem borul az egyensúly A költségvetési intézmények alultervezik saját bevételeiket Összesen 140-150 milliárd forintnyi többletbevételt könyvelhet el idén a központi költségvetés az eredeti előirányzathoz képest, s a kiadási oldalon is ugyanennyi többlet várható. Budapest-PM Bathó Ferenc, a Pénzügyminisztérium (PM) főcsoportfőnöke szerint mivel nem borul a büdzsé egyensúlya, indokolatlan lenne pótköltségvetésben rendezni a többlet sorsát. Az államháztartás pénzügyi folyamatai szeptemberben amúgy is kedvezően alakultak, a hónapban a gazdálkodás ugyan hiánnyal zárt, de ez az összeg az éves előirányzatnak csak 56,1 százaléka, vagyis jóval kedvezőbb az időarányosnál. Általános forgalmi adóból mintegy 9 százalékos pluszbevétellel számol a PM, amit a személyi jövedelemadó többletbevételei is tetéznek. Bathó szerint a tavalyinál jobban teljesülnek a tár- saságiadó-bevételek is. Ebben az évben is beigazolódni látszik a PM azon aggálya, hogy a költségvetési intézmények alultervezik a saját bevételeiket. Éves szinten ez mintegy 50 milliárdos többlet- bevételt jelent az államkasszának. A tervezettnél több pénzre van szükség az agrárium támogatási igényeinek kielégítéséhez, a hiányzó összeget a piacra jutási támogatási keret maradványából, illetve az agrárberuházásokra szánt források átcsoportosításával házon belül tudja rendezni a földművelés- ügyi tárca. A lakástámogatásokra szánt 71,3 milliárdos előirányzatból 10-12 milliárd nem talál gazdára - tájékoztatott a minisztérium. _________________________!*T*! _________A 2000-RE VÁRHATÓ FŐBB MUTATÓSZÁMOK M egnevezés 1998 1999 2000 2000 előzetes terv várható változás az előző évhez %-ban Bruttó hazai termék (GDP) 4,9 4,4 4-5 5-5,5 GDP belföldi felhasználása 7,8 4,2 4,5-5 kb.5 Kivitel (áruk és szolgáltatások) 16,7 13,1 11-13 15-17 Behozatal (áruk és szolgáltatások) 22,8 12,3 11-13 14-16 Fogyasztói árindex, évi átlag 14,3 10,0 6-7 kb.9 Külkereskedelmi áruforgalom hiánya, md Euro 2,4 2,8 3-3,4 3-3,5 Folyó fizetési mérleg hiánya, md Euro 2,0 2,0 2,1-2,3 1,9-2,2 A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEINEK ALAKULÁSA 2000. IX. HÓ VÉGÉIG IX.hó 8,4% 8,4% A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAINAK ALAKULÁSA 2000. IX. HÓ VÉGÉIG Bankok kihívás előtt Hódít az elektronikus és mobilkereskedelem Budapest Tegnap véget ért az Európai Technológia Konferencia 2000 című rendezvény Budapesten, amelyen a banki szektor képviselői, valamint informatikai szakértők értekeztek az elektronikus és mobilkereskedelem egyre növekvő térhódításáról. Mike Brown, a Magyarországon is bankautomatákat üzemeltető Euronet Worldwide elnöke lapunknak elmondta, nap mint nap kell szembesülniük a banki szolgáltatásokkal kapcsolatos igények változásával. Napról napra nő a bankkártyatulajdonosok száma, és ezzel párhuzamosan hatványozódik a kártyahasználat gyakorisága is. A mobiltelefonok azonban ennél is gyorsabban terjednek, így az új típusú elektronikus pénzügyi tranzakciók iránti érdeklődés is nő. Míg tavaly a banktechnológiai konferencián még csak az SMS-ről beszéltek, ma már a WAP van előtérben, illetve annak hatása a banki szolgáltatásokra - tette hozzá. A szakember elmondta: a bankoknak a közeljövőben azt kell mérlegelniük, hogyan terelhetik elektronikus útra szolgáltatásaik tekintélyes hányadát. Mike Brown megjegyezte, hogy ebben a témában Magyarország az élen jár, amerikai szakértők is itt tanulmányozzák a mobil banki szolgáltatások bevezetésének !e- hetőségét. __________________isi S ERTESFELVASARLÁSI ÁRAK 4L HÉT I. Országos élősertés-felvásárlási átlagár:____________284,65 E bből: 1. gazdasági társaság átlagár: 286,69 2. szövetkezeti átlagár: 285,96 3. egyéni vállalkozói átlagár: 276,15 II. Húscéhtagok által felvásárolt élősertés-átlagár: 288,49 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 285,86 2. szövetkezeti átlagár: 294,89 3. egyéni vállalkozói átlagár: 285,74 III. Régiónkénti felvásárlási átlagárak:____________________ 1 . E-Magyarország (Heves, Nógrád, BAZ): 290 2. É-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok): 285 3. D-Alföld (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun): 292 4. Központ (Budapest, Pest megye): 293 5. É-Dunántúl (Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér): 284 6. D-Dunántúl (Tolna, Somogy, Baranya): 287 7. Ny-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala): 278 IV. Országos átlagár hasított súlyra vonatkoztatva:_____________ E : 354,89; U: 346,79; R: 337,86 O: 327,61 , P: 317,04 V. Nemzetközi hasítottfélsertés-átlagár:_____________2,75 DM Fo rrás: HÚSCÉH