Nógrád Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-18 / 245. szám

mip(§Ét 2000. október 18., szerda Szeretettel köszöntjük LIKACS nevű kedves olvasóinkat! A Lukács latin eredetű név, jelentése: Luciánia tartományából (Dél-Itália) való férfi. Védőszentje Szent Lukács evangélista, aki Szent Pál apostol tanítványa és kísérője volt. Ő írta a harmadik evangéliumot és az Aposto­lok cselekedeteit. 84 éves korában halt vértanúhalált. A Nap kél: 7.07 órakor, nyugszik: 17.50 órakor. ÜGYELETES SZERKESZTŐ: RIPORTER: Faragó Zoltán Jakubovics Katalin : (32)416-455 260 évvel ezelőtt, 1740 október 18-án szüle­tett Szegeden Dugonics András (képünk) író, piarista szerzetes, a nemesi ellenállás irodalmi képviselője. Etelka (1788) című műve az első magyar regény, mégpedig kulcsregény, mely­nek az Árpád-korba helyezett cselekménye al­kalmat adott az írónak arra, hogy a korabeli po­litikai életet jellemezze. írt eposzokat (Trója ve­szedelme), drámákat (Bátori Mária, Kun Lász­ló) és nevezetes régi magyar közmondásgyűjteménye. Életéről Prónai András D. A. életútja (1903) című művében olvashatnak. 90 évvel ezelőtt, 1910-ben született Budapesten Grünwald Gé­za matematikus. Főleg az interpolációról szóló munkáit néme­tül és angolul jelentette meg. A munkahelyéről hurcolták el bün­tetőszázadba és ott pusztult el. Emlékére 1953-ban Grünwald Géza-emlékdíjat alapítottak a pályakezdő matematikusok segé­lyezésére. 220 esztendeje, 1780-ban ezen a napon halt meg Canaletto (Bernardo Belotto) olasz festő, aki főleg városképeket festett Fi­renzéről, Drezdáról, Velencéről, Varsóról és Bécsről (az Arno Fi­renzében, A Kaunitz palota Bécsben.) 35 éve, 1965-ben hunyt el Los Angelesben Beregi Oszkár, a ki­váló jellemszínész. 1946-ban vándorolt ki és 1953-ig több ameri­kai filmben szerepelt. 30 évvel ezelőtt, 1970-ben a Blue Flame (Kék láng) nevű raké­taautójával Gary Gabelich, átlépve az álomhatárt, 1001 km/óra sebességet ért el Salt Lake City mellett egy kiszáradt sóstón. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Csöndes, igazi őszi időre számítha­tunk. A reggeli pára feloszlása után időnként kisüt a nap, ezért kelleme­sen melegszik a levegő. A hőmér­séklet csúcsértékre továbbra is meghaladja a megszokottat. Lesz­nek azonban borult időszakok is. Közlekedésmeteorológia Frontnélküli, de nem zavartalan időjárásunk. A reggeli pára, a néhány futó eső kisebb gondot okozhat az útonlévóknek. Készítette: ^ Október 16-i Íh) nyerőszámok 2 4 5 7 8 10 16 19 23 24 32 33 43 51 54 59 61 62 64 75 HALLO SZÍVPOSTA Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét. Egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő, s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent, ha óvó tekinteted érzem kezem felett. í. !%r *>j£ ÖNRE ? Htrhp-horoszkóp # * M # át. I * >* Hm m * '% * * # # # * * * áf­áé áf­áé ■áf­áé * # áé áé áf­áé # áé ■f # máci Wf Mérleg (IX. 24-X. 23.) Néha nagyobb áldozatokat kell hoznia a sikerért, emiatt úgy érezheti, hogy az ár ellen evez. Nem szabad azonban feladni a harcot, hosszú távra ugyanis jó befektetésekkel kecsegtetnek a csillagok. Egészen biztos, hogy az év végéig befektetései megtérülnek. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Nehezen jut egyről a kettőre, pedig tettrekészsége erős és valamilyen bizonyítási vágy is hajt­ja. A Skorpió időszakáig azonban várnia kell, mert infor­mációk átadására nem alkalmas ez a néhány nap. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A Mérleg utolsó napjaiban szeren­csés lehet a szerelemben. Még egy új kapcsolatra is nyílhat lehetősége. A hivatásával kapcsolatos problémáit a magán­életével kompenzálhatja. ^ Bak (XII. 22-1. 20.) Bolygója valóságos szerencsesorozat- 42p* ról gondoskodik, egy régi vágyálma valósul meg. Amibe belefog, sikert hoz. Ügyeit gyorsabban el tudja intézni, mint gondolta. Vízöntő (1.21-11.20.) A csillagok állása kedvez egy őszin- Jtwjb te megbeszélésnek. Ösztönösen helyesen cselekszik és meggondoltan dönt. Új célokat tűz maga elé. Szerencsés meglepetés éri. Halak (II. 21-III. 20.) Álmai nem csak fantáziájában létez- aűp, nek. Mindent elkövet azért, hogy elképzeléseit megvaló- ^ sítsa. Kitűnő döntéshozó képessége által nyerő helyzetbe kerül, ami anyagi helyzetén is megmutatkozik. äVj Kos (III. 21-IV. 20.) Azon fáradozik, hogy közös nézőpon- tot alakítson ki társaival. Ezt könnyű lesz megteremteni, mivel Ön tud alkalmazkodni, ám soha nem lesz megalku­vó. Az őszinteség és nyíltság segítik kapcsolatai tartósságához. Bika (IV. 21-V. 20.) Nem hagyja, hogy a problémák felül- yéS kerekedjenek, pedig néhányan tesznek erre kísérletet. Si- kereiért megküzd. Ha véletlenül nem lenne fontos felada­ta, akkor azonnal keres magának. Ä Ikrek (V. 21-V1. 21.) Szereti, ha maga irányíthatja sorsát, döntéseit maga határozza meg. Tudja azt, hogy mit akar elérni, s hogy mi okoz boldogságot. Párkapcsolata szeren­csésen alakul. « Rák (VI. 22-VII. 22.) A Rák céltudatosan él és kevés dolog létezik, ami szándékaitól eltérítheti. Ha valamit egyszer a fejébe vesz, azt tűzön-vízen keresztülviszi. E kevés kivétel közé tartoznak a gyerekek, kiknek kedvéért egy komoly prog­ramjáról is képes lesz lemondani. ^ Oroszlán (VII. 23-VI11.23.) Úgy érzi, kifolyik a pénz a ke- <2JB zei közül. Ha kell, vezessen naplót a kiadásokról. így meg­éli láthatja, mi nyeli el a havi keresetét. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Nem engedi, hogy illetéktelenek be- Mjí lekontárkodjanak a munkájába. Karrierje jól alakul, ha bi- zonyos függetlenséget képes kiharcolni. Érzelmileg erősen ragaszkodik céljaihoz, tevékenységéhez. # # # TV n * #■ 12, HÉT Hat szám - egy nyeremény! A HETI NYEREMÉNY! 1000 Ft-os vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: í 2 1 ISaIIoI 1 Hangzavar- Géza, ki kiabál nálatok ilyen hango­san?- A nagyfater megint a matekfel­adatomat magyarázza az apám­nak. Kávéházi panasz így szól a vendég a főpincérhez:- Főúr, tegnap egész éjjel nem tudtam aludni a kávéjuktól.- Miért, olyan erős volt?- A fészkes fenét! Azon törtem a fejem, hogy miből készítették. Interjú A tévériporter megkérdezi a fia­talasszonyt.- Mi a véleménye a helyi szol­gáltató cég munkájáról?- Hát, ami azt illeti, a nagyma­mával nem vehetik fel a ver­senyt. Vélemény- Rájöttem, hogy az angolok miért szeretik annyira a teát!-Nos, miért?- Londonban megkóstoltam a kávéjukat. Gáláns férj- Barbara, a férjed tényleg kint járt Thaiföldön? És hozott valamilyen meglepetést?- Hogyne. Azóta már három­szor rendelték vissza a nemibe- teg-gondozóba. Rádió* és televízióműsor-ajánlat KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Hatá­rok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.19 Mindennapi tu­domány. 9.04 Napközben. 11.04 Slá­gerfilmek. 11.35 Svejk, egy derék ka- tona kalandjai a világháborúban. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Ven­dég a háznál. 1320 Gyülekezeti ene- kek. 13S0 Református félóra. 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi ügyelő. 14.55 Első közlés. 15.05 Szóljon hozzá! 15.55 2000. Ma­gyarország. 16.00 Délutáni krónika. 1620 Hasznos tudnivalók. 1625 Ma­gyar zeneművészek külföldön. 17.06 „Magyarországról jövök..." (maga­zin) 18.00 Esi krónika. 19.05 Sport­világ. 19.30 Esti mese. 19.40 Jelet András: József és testvérei. 20.04 Népdalkörök... 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kossuth-klub. 21.55 Szóló. 22.00 Késó esi krónika. 22.30 Mér­leg. 23.00 Hírek. Kenő. 23.04 Nagy mesterek... 5J5 Körzeti magazinok. 9.00 Parla­menti közvetítés. 1820 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora "PETŐFI 420 Hírek. 422 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 6.00 Hitek. 6.03 Kíván­ságreggel. 7.00 Hírek. Közlekedés. 720 Hírek. Sport Közlekedés. 8.44 Sportreggel. 9.00 Petöfi-délelött. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz- plusz. 9.50 Apnkseprő. 10.10 Dél­előtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hírek. 11.05 Sporthírek. 11.11 Vendég: dr. Gáspár Miklós. 1121 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjárás. 13.50 Vízállás- jelentés. 14.00 Zeneszerda. 15.00 Hí­rek. 16.30 Könyvről könyvéit 16.40 Korhatár nélkül. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 1820 Számit a technika. 19.00 Hírek. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hűek. 21.04 Dorian Gray arcképe. 2120 Zene. 22.00 Szent Lajos király hídja. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hitek 2.19 Rá­diószínház. 3.00 Hírek. 3.03 Sláger­staféta. 4.03 Csárdásmuzsika 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Ezredforduló 8.35 A bestia (232.) 9.00 Naprakész magazin 9.50 Mackónadrágban 10.20 Szemünk fénye 11.05 ízlelő 11.15 Agóra 11.25 Mindent a szerelemért (brazil sorozat - 238.) 12.00 Híradó délben 13.00 Hrvatska krónika (horvát nyelvű nemzetiségi magazin) 13.25 Ecranul nostru (román nyelvű nemzetiségi magazin) 13.58 Hírek. Időjárás 14.00 Millenniumi filmtár 14.20 Havi 200 fix (magyar film, 1936) 15.35 Tanulj meg, fiacskám, komédiázni... 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Einblicke (18/1.) 16.30 Mai hitvallások 17.00 Találkoztunk Sydneyben 17.50 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor 18.15 Miénk a vár... (11.) A műtét 19.15 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.00 Nem jogerős 20.30 TS- Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés 22.40 Híradó este. Időjárás 22.50 Aktuális 23.10 Théma 23.25 Alaphangok 23.30 Panoráma 24.00 TS-Bajnokok Ligája A napi mérkőzések összefoglalója 0.50 Ezredforduló 8.30 Millenniumi mesék 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 12.05 A ml kis családunk 13.00 Híradó délben 14.00 Aranyfüst 15.20 A bűvös tükör 16.00 lakela utca - Szó-köz 17.30 Sorstársak 18.00 Szerelmek városa (francia film - 2/2.) 19.40 Tévétorna Norbival 19.45 Magyar népmesék 20.00 Híradó este. Sport 20.45 Századfordító magyarok 21.35 Beszéljünk a lövőnkről (28.) 21.50 A bolygó neve: Föld 22.35 Moshe Stem 23.10 Záróra 0.10 Halló, itt vagyok! BÜSZKE MÜVEIRE. Alain Oelon életműdíjat kapott 42 éves filmeskarrierjéért a XXI. Mostra Cinema valenciai (Spanyolország) filmfesztiválon. epa TIo/iiMísoit MgfilsiirjjÉM AjjwallM» 15.30 és 17.45 órától: Viharzóna. Feliratos amerikai film. 20 órától: Tolvajtempó. Feliratos amerikai akciófilm. AjjxolM KíiiliiLília 16.30 és 18.30 órától: Tolvajtempó. Feliratos amerikai film. lalsissagyainiiisiM MuMdh» 15.30 és 17.45 órától: Pop, csajok satöbbi. Színes amerikai film. MílMílíi Kumtmia 20 órától: Freqvency. Színes amerikai sci-fi. Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz*en: 0-24 óráig 5.45 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat) 9.30 Csupa-csupa élet (német sorozat) 10.00 Hetes csatorna 10.30 Lgls magadon! 11.00 Közvetlen ajánlat 12.05 Jó Sarátnők ^ ^ (német sorozat) 13.05 Mese a 12 találatról (magyar vígjáték, 1956) 14.45 Kórház a pálmák alatt (német kórházsorozat) 16.25 Sonadoras - Szerel­mes álmodozók (mexikói sorozat) 17.10 Camila (mexikói sor.) 17.40 Esperanza (mexikói sorozat) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Gyerekszáj 19.30 Szerencsekerék 20.00 Vad angyal (argentin sorozat) 20.30 Fort Boyard - Az erőd ;) 21.40 Az Aranygyermek (amerikai film) 23.25 Jó estét, Magyarország! 0.15 Csiszár.hu 1.10 Esküdt ellenségek (amerikai krímisorozat) ^ DUNA TV 4.10 Virradóra 9.15 Gazdakör (ismétlés) 9.45 Napóra (ismétlés) 10.15 Gyerekek a nagyvilágból 10.25 A holdfény ékszerészei (olasz- francia-amerikai film) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Katinka (riportfilm) 13.00 Pop-sa-rock (ismétlés) 13.30 Heuréka! Megtaláltam! 14.00 Muzsikaszó (ismétlés) 14.30 A jászói premontrei monostor 15.00 Európa legszebb kertjei 15.30 Itália és 1956 16.15 Különleges állatok nyomában 16.45 A mozgás százada (angol sorozat-6/2.) 17.15 A világörökség kincsei (angol sorozat) 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Régiók 19.30 A 20. század száz híres fotója 19.40 A tenger titkai (15.) 19.50 Bűvölet (20/5.) 20.45 Fórum 21.30 Híradó. Sport 22.00 Ezredforduló 22.05 Észak világa (német sorozat-4/1.) 22.55 Különleges utazások (spanyol sor., 13/7.) 23.50 Híradó. Vers 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.15 Szeretni bolondulásig 9.45 Julieta 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád 13.30 Kalandos nyár (43.) 14.25 A pótmama (3/1.) 16.00 Julieta (33.) 16.50 Joker 16.55 Szeretni bolondulásig 17.20 Joker 17.25 Hegylakó (36.) A hóhér dala 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt (magyar sorozat) 20.25 Seriff az égből (olasz vígjáték, 1979) 22.10 Csillagkapu (13.) Tűz és víz 23.00 Híradó Késő esti kiadás 23.15 Pont hu 23.45 Brian Benben-show (amerikai vígjátéksoro­zat - 9.) 0.10 Fókusz (ismétlés) 0.40 Divatklip HB0 6.30 A végzet hollywoodi asszonyai- Sandra Bullock 7.00 Mozi! Mozi! Mozi! 7.30 A két part között (amerikai krimi) 9.05 A sátán gyermeke (amerikai thriller) 10.35 Tommy Boy (amerikai vígjáték) 12.10 Az érzékek borzadaF ma (amerikai vígjáték) 13.45 Rozsdás, a mentőkutya (am. kalandfilm) 15.20 A Pamela Harriman- történet (amerikai filmdráma) 16.55 Kényelmetlen karácsony (amerikai film) 18.25 A két part között 20.00 Karantén (amerikai thriller) 21.40 Atkozott boszorkák (am. romantikus film) 23.25 South Park 23.55 A játék ördöge (amerikai film) 2.15 Házasságszerzők (amerikai vígjáték) I Kívánságok könyvi (lengyel filmdráma) l TARJÁN! TV l 18.15 Hírek 18.25 Háttér-L. Presits Luj­za kiállítása a Gagarin Általános Iskolában 18.40 Kimba, a fehér oroszlán 19.05 Akarj élni! 19.30 „Kultúrával a Nyugat kapujában" 20.05 Hírek 20.15 Háttér 20.30 Felhőjáték (magyar film) i NÓGRÁD H HÍRLÁP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek, j ... • Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kit. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., : ú,sá9 a a A a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ! szerkesztőségi rendszerrel készül

Next

/
Oldalképek
Tartalom