Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-21 / 195. szám

2000. Augusztus 21., hétfő Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal HAZAI TÜKÖR Ezer évvel az államalapítás után Látványos ünnepségsorozattal köszöntötte az ország augusztus 20-án a millenniumot Álmodjunk együtt egy új Magyarországot - így fogalmazott a tegnapi Kos­suth téri tisztavatáson Orbán Viktor miniszterelnök, miután az államala­pító Szent István előretekintő gondolkodásmódját méltatta. „Ismét törté­nelmi szerepet vállalhat fel Magyarország, ha a keleti ortodoxok és a ró­mai katolicizmus vezetői között a hétvégit folytató, újabb találkozóknak ad otthont Budapest a jövőben.” Ezt a gondolatot már egyházi vezetők hangsúlyozták azután, hogy I. Bartolomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka és Angelo Sodano bíboros, pápai legátus többször is találkozott a Szent István-napi ünnepségeken. Az 1054-es egyházszakadás óta most először fordult elő, hogy Szent István személyében nyugati keresztény szentet ismert el az ortodox egyház is. Ez a gesztus az egységhez való visszatalálást jelentheti - hangsúlyozta a pápai legátus. Tegnap először fordult elő, hogy a Szent Jobb-körmenet keretében az Or­szágház épületébe is bevitték az ereklyét, hogy néhány percre a kupola- csarnokban őrzött királyi korona mellé tegyék. Sok egyéb szempontból is rendhagyó és rendkívüli volt az idei augusztus 20-a. A központi rendezvények vagy új helyszínen, vagy új időpontban kezdődtek. Az érdeklődés nem is maradt el, sok ezren voltak kíváncsiak a központi események, programok változatos kínálatára. Összeállításunk munkatársaink, Horváth Magdolna, Juhász Réka, Németh Zsuzsa és Wilk Valentin pillanatképeiből készült. Augusztus 20-án a déli órákban a Parlamentben adták át az ünnep alkalmából odaítélt magas állami ki­tüntetéseket.- Boldogabb időkben Magyarország történetében az egyéni teljesítmény és annak elismerése mindig szinkronban volt. Az egyéni elszántságot a társada­lomnak, a politikának, a kormányzati erőknek azzal kell viszonoznia, hogy megteremti a feltételeket, létrehozza a harmóniát közöttük, ez az ünnep üze­nete - ezekkel a szavakkal kezdte kö­szöntőjét Mádl Ferenc köztársasági el­nök az állami kitüntetések átadóünnep­ségén a parlamentben. Beszédében ki­emelte, hogy Göncz Árpád korábbi köz- társasági elnököt megilleti a Köztársa­sági Érdemrend Nagykeresztje, és ettől fogva jogosult arra, hogy azt viselje. Göncz Árpád maga is jelen volt az ün­nepségen, az első sorban ülve hallgatta utóda szavait. Ezt követően 119-en vehették át a legmagasabb állami kitüntetéseket. A Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztjét Csillaggal kapta Ba­logh János akadémikus, ökológus tudo­mányos munkájáért, életútjáért. Dr. Cseh-Szombathy László akadémi­kus, szociológus, Szúnyogh Károly, a Köztársasági Elnöki Hivatal volt hiva­talvezetője, címzetes államtitkár, Dr. Varga László országgyűlési képviselő az amerikai-magyar emigrációban ki­fejtett tevékenységéért, közéleti szerep- vállalásáért, életútjáért. A kitüntetettek között szerepel továbbá Pahl Sándor já­tékvezető, Pege Aladár nagybőgőmű­vész, Márta István zeneszerző, és Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió nyu­galmazott főbemondója is. Égi tünemények a Dana fölött Hosszú évek után először ismét légi be­mutatót tartottak a fővárosban. A két­ezredik év tiszteletére felújított prog­ram szó szerint túlszárnyalta a várako­zásokat. Az égen aranyszínű gépével megjelent a világ jelenlegi legjobb mű­repülő püótája, Bessenyei Péter is, aki időnként épp csak néhány méterrel re­pült el a dunai hidak fölött. A Légi-jó elnevezéssel megtartott repülőshow ke­retében világbajnokunk mellett tan­dempilóták, ejtőernyősök és szárnyuta­zók látványos produkciói tették felejt­hetetlenné az idei augusztus 20-a dél- előttjét. A fél tizenegykor már jóval harminc fokot meghaladó kánikula ellenére a pesti és a budai rakparton, valamint a hidakon sok ezer érdeklődő nézte végig a légibemutatót. Ritka és különleges látványosság volt, amint nyolc repülő­gépből több tucatnyi ejtőernyős ugrott ki szinte egyszerre. Némi izgalomra csak az adott okot, hogy az egyik ejtő­ernyős ugrása végéhez közeledve ve­szélyesen megközelitette a rakpart fa­lát. Érnyőjét azonban szerencsére sike­rült úgy kormányoznia, hogy elkerülje a kőkockákkal való ütközést. A világon egyedülálló módon há­Az alkotmányos jogállam szolgálója Az ország legmagasabb kitüntetését, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét adományozta Mádl Ferenc köz- társasági elnök Szabad Györgynek, az Országgyűlés volt el­nökének. A Parlament Vadásztermében megrendezett ün­nepségen jelen volt Orbán Viktor kormányfő és Áder János házelnök is. Ünnepi beszédében Áder János kiemelte: Sza­bad György kulcsszerepet játszott a szocialista diktatúra bé­kés lebontásában a kerékasztal-tárgyalásokon, majd azt kö­vetően 1990 és 1994 között az Országgyűlés elnökeként.- Elnök úr, tanár úr, gratulálunk a kitüntetéshez!- Nagyon köszönöm. Megtiszteltetésként vettem ezt a magas elismerést. Re­ményeim szerint a hazai politikai életben betöltött szerepem talán hozzájárult ahhoz az irányhoz, amelyen most az ország halad. A Magyar Demokrata Fó­rum alapítójaként, a párt elnökségének tagjaként, majd pedig országgyűlési képviselőként és a T. Ház elnökeként is azon munkálkodtam, hogy Magyaror­szág alkotmányos jogállamként szervesen beilleszkedjék a nyugat-európai álla­mok sorába.- A ’90-es évek elején alkotmányos jogállammá váltunk. Elégedett a változá­sokkal?- Nem állítom, hogy nincsenek gondok, nincs orvosolni való, de az állam jelle­ge, működése megfelel a rendszerváltó pártok elképzeléseinek.- Hogyan tovább, elnök úr?- Az évek múlásával sajnos egyikünk sem lesz fiatalabb. 76 évesen, ebben az évben befejezem a rendszeres oktatói munkát, de felkéréseknek ezután is szí­vesen eleget teszek majd. Jelenleg is több kutatási témán dolgozom, legköze­lebb megjelenő tanulmányom Magyarország polgári átalakulásának XIX. száza­di történetével ismerteti meg az érdeklődőket.- Engedjen meg egy személyes kérdést: hogyan él ma a parlament volt elnöke?- Polgári családban. Feleségem, aki angol-történelem szakos tanár, jelenleg a Külügyminisztériumban dolgozik, Lányunk 17 éves, gimnazista. Bár a barát­ságok nem a tárgyalóasztalnál köttetnek, régebbi, az irodalmi, művészvilágot is reprezentáló kapcsolataim megmaradtak, ma is ápolom azokat. A politikai kar­rier nem gyengítette, hanem megerősítette az igazi barátságokat. romszáz négyzetméteres magyar zász­lót is vontattak a Duna Erzsébet és Sza­badság híd közötti szakasza felett. A esemény lezárásaként piros, fehér és zöld léggömbök ezreit engedték fel, ami főleg a gyerekek körében aratott zajos sikert. Hozzájuk hasonló lármá­val nyilvánitottak véleményt a dunai si­rályok is, bár lehet, hogy ők nem örö­mükben sivítoztak. Zenés promenád Ezernyi látogatót vonzott az augusztus 20-i ünnepségsorozat keretében zajló Millenniumi Promenád, a zenés-táncos- énekes sorozat, amely négy történelmi kor hangulatának bemutatására vál­lalkozott. A rendezvény főszervezője, Lőrinczy György lapunknak elmondta: arra törekedtek, hogy olyan tartalmas szórakozást kínáljanak, amelyben gyer­mek és felnőtt egyaránt megtalálja a látványosságot, játéklehetőséget. A színhelyek a honfoglalás és állama­lapítás, a magyar reneszánsz, a reformkor, és a boldog békeidők mi­liőjét igyekeztek feleleveníteni korhű jelmezek, kellékek, zenék, színészek és mutatványosok segítségével._________■ Jelmezes történelmi felvonulás tanúja lehetett a főváros FOTÓK: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY 44 éve szólalt meg a rádióban Hírek röviden Eskütétel kánikulában Dr. Bőzsöny Ferenc egyéni, senki mással össze nem téveszthető hangját az egész or­szág jól ismeri. Mostanában a Déli Krónika előtt, a millenniumi harangszónál hallhatjuk mindennap, amint rövid történeti összefoglalót ismertet. Augusztus 20. alkalmából nemcsak állami kitüntetéssel ismerték el a munkáját, ha­nem Zebegényben díszpolgárrá is választot­ták. 1988-tól a Magyar Rádió főbemondója.- Ma is jól emlékszem 1956. augusztus 24-ére, amikor Pécsről származó fiatalember­ként először szólalhattam meg a Kossuth Rádi­óban. A szememet is becsuktam izgalmam­ban, amikor 16 óra 30 perckor kigyulladt a stú­dió piros lámpája. Akkor még csak a pontos időt kellett bemondanom. Azóta nyelvészetből doktoráltam, s ma én tanítom a fiatalokat.- Rádiósok a növendékei?- A többségük nem az. Egy-egy előadásomat papnövendékek sokasága hallgatja.- Miben látja a beszéd művészetét?- A hangunkon, akár egy hangszeren lehet játszani. Méghozzá szépen, érthetően. Egy rádióbemondónak pedig különösen ügyelnie kell arra, hogy a felolvasott szöveget értel­mezze. A hallgatók ugyanis nem tudnak az éter hullámain - mint egy újságban - vissza- lapozni. ________________________________________■ T ovább ég a gázkút Ég a pusztaszőlősi fölgázkút Pusztaszőlős határában még két hétig is eltarthat­nak a gázkút oltási és helyreállítási munkái - kö­zölte Bokor Csaba, a Mól Rt. ügyvezető igazgatója, miután megnézte a gázkitörés helyszínét. A pénte­ken délben kigyulladt pusztaszőlősi gázkútnál Mosonyi György, a Mól Rt. vezérigazgatója úgy vé­lekedett: nem a tűz gyors eloltása a legfontosabb, hanem az, hogy a technikai eszközök a helyszínen legyenek, és ne történjen baleset. A mentésben százötvenen dolgoznak: a Mól szakemberein kívül a katasztrófavédelem, a tűzoltók és a rendőrség munkatársai is a helyszínen vannak. A tűzfészek közelében a 3-6 fős csoportok 5-10 percenként váltják egymást folyamatos orvosi ellenőrzés mel­lett. A rendkívüli hőség miatt ugyanis egy-egy be­vetésnél csaknem két liter vizet veszítenek az ott dolgozók. Az illetékes bányakapitányság a héten megkezdi annak vizsgálatát, hogy mitől gyulladt ki a földgázkút. Szakemberek valószínűsítik, hogy anyaghiba okozta a balesetet. Több lesz az iskolai szünet A tanév rendjében bekövetkező változások támo­gatását kérte a pedagógusoktól Pokorni Zoltán. Az oktatási miniszter a pedagógusoknak tartott bal­mazújvárosi tanévnyitón arról beszélt, hogy nem jelent majd különösebb gondot a három nappal ko­rábbi tanévkezdés, a diákok a három nap helyett kilenc nap többletszabadidőt kapnak. November­ben ötnapos őszi szünet lesz, a tanévet pedig a ko­rábbinál négy nappal hamarabb, június 15-én zár­ják majd. A szünetekkel immár jobban tagolt tan­évtől azt várjuk, hogy kipihentebbek lesznek a di­ákok - mondta Pokorni Zoltán. Arról is szólt, az év­közi szünetekben az iskoláknak gondoskodniuk kell programokról azon tanulók számára, akiknek a családja nem tudja megoldani a szabadidő hasz­nos eltöltését. ■ A több mint 200, katonai felsőoktatási intéz­ményt befejező fiatal mellett idén 37 polgári egyetemen végző hallgatót is tisztté avattak a Kossuth téren. Az ifjú hadnagyok, illetve fő­hadnagyok között 44 hölgy van. Ez évben nem délelőtt tízkor került sor az eskütételre, hanem délután három órakor. A katonai dísz­ünnepélyre várakozó tömeg már fél háromkor elfoglalta az utolsó négyzetcentimétemyi ár­nyékos helyet is, s nagy népszerűségnek ör­vendtek az ez alkalomra megnyitott vízcsapok. A tisztavatás tényleges helyszínére csak a vég­zős katonák, valamint a szülők és hozzátarto­zók juthattak be meghívóval. Az érdeklődő so- kadalom a korláton túlról és kivetítőről követ­hette az eseményeket. A családtagok sorskö­zösséget vállalhattak az ifjú hadnagyokkal, mert a szülői lelátó épp oly napsütötte és me­leg volt, mint az eskütétel területe, ahol a „bal­lagó katonák” főttek talpig díszegyenmhában. Török Edina Szolnokról érkezett, hogy itt le­hessen udvarlója életének e fontos pillanatán:- A barátom Szolnokon végzett a katonai főiskolán, hadnagyi rangot kapott. Nagyon büszke vagyok rá, és sajnálom őt, hogy ilyen melegben kell ott állnia. Bár azt hiszem, ez a kis kellemetlenség eltörpül az esemény nagyszerűsége mellett. ____________________ ___■

Next

/
Oldalképek
Tartalom