Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-21 / 195. szám

2000. AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ SZECSENY M E GYEI KORKÉP Viseletben a jövő évezredbe A tizedik kazán búcsú három napig tartó rendezvénysorozata alkalmából, Tornaj Dénes, a Kül­ügyminisztérium helyettes állam­titkára adta át a millenniumi em­lékzászlót, aki a ceremóniát meg­előző ünnepség népviseletbe öl­tözve gyermekműsort bemutató­kat - akárcsak a közönség - külö­nösen nagyra becsülte, amit azzal fejezett ki későbbi szónoklatában, hogy tudható, lesznek továbbvi- vői a kazári hagyományoknak. Ezt abból állapította meg a kor­mány zászlaját Kazárnak adomá­nyozó, hogy meghallgatta Pántya Dávid, a mindössze hatesztendős helybeli fiúcska népmeséjét. Tomaj Dénes átadóbeszédé­ben a zászló szimbolikus értékei­ről beszélt, amelynek fehér meze­je nem a semlegességet jelzi szí­nével, hanem az együttmaradást, együvé tartozást szimbolizálja. Hátoldala üres, de az eljövendő időszakban „oda íródhat­nak”, a jövő eredményei. A szónok azzal nyújtotta át Molnár Katalin polgár- mester asszonynak a lo­bogót - amelyre Rados Lászlómé kötött szalagot - hogy a tíz évvel ezelőtti honi társadalmi és politi­kai változásokat követő­en, ismét fókuszba került európaiságunkra, a falu lakossága, ha a 2000. au­gusztusi napra ha vissza­tekint majd, úgy teheti, hogy az Európához való csatlakozásunk már megtörtént. A kormány zászlaja mellé a te­lepülés megkapta a megyéét is, a millenniumi felhívást tolmácsoló Tőzsér Zsoä, a megyei közgyűlés alelnöke átadásában, aki méltatta Kazár gazdag múltját, jelenét, ki­emelkedő hagyományőrző szere­pét. A faluban 20-án nemzetközi néptáncfesztivált rendeztek, tánc­házban szórakozhattak és hálóz­tak az érdeklődők. Együtt ették az örömkalácsot Őrhalomban a szentmisét kö­vető körmenet a millenniumi parkba érkezett, ahol Szent István szobrát - Szpisják Pál szobrász- művész alkotását - Surján László országgyűlési képviselő leplezte le, a Szent Istvánt ábrázoló fest­ményt pedig a műemlék kápolná­ban szentelték fel, majd a temp­lomban helyezték el. Az Országgyűlés millenniumi emlékzászlaját Bába Iván külügyi államtitkár-helyettes adta át Kanyó János polgármesternek, amelyre Bozárlstvánné kötötte fel a szalagot. A helyettes államtitkár ünnepi beszédében azt ecsetelte, maga a millennium szó, eddigre oly módon tudatosult a magyar vés olyan európai ország büszkél­kedhet azzal - s világviszonylat­ban szintén - amelynek államisá­ga a miénkéhez hasonlóan régóta fennállna. Korszerűségéről is be­szélt, amelynek minden korban az volt a feladata, hogy rendet és biztonságot nyújtson a benne élőknek amelyet István király megteremtett, a későbbiek folya­mán pedig megóvtak uralkodó­ink.- Az első 1000 évre emlékeztet a zászló - mondta Bába Iván - a most kezdődő következőben pe­dig tisztelettel gondoljunk a mai­akra, amint az országalapítókra, őrhalomban a megyei közgyűlés felhívását Betz József, a közgyűlés Sírján László leleplezi a szobrot lakosságban, hogy már magyar­nak érezzük a szó eredetét. Álla­miságunk 1000 éves múltjáról szónokolva azt emelte ki, csak ke­alelnöke adta át. Ezután megszeg­ték a megáldott új kenyeret és örömkalácsot. TOYOTA COROLLA WT-i motorral már .690000FMÓI! i Bízhat a jelben Kategóriájában utolérhetetlen 97 LE-s teljesítmény! Kakuk Autóház, Salgótarján, Tóstrand. Tel.: 32/430-922, 431-922 Salgótarján: Háromnapos vigasság Szent Istvánról neveztek el teret: fölé a Kálvária magasoáik A Nógrád táncegyüttes ünnepi műsora a Vidám vásáron Puszta Béla beszéde (Folytatás az 1. oldalról) személyisége kimagasló a magyar történelem elmúlt évszá­zadaiban élt kiemelkedő történelmi személyiségeink közül is. A Szent István-napi szónoklatot követően megkoszorúz­ták Bobály Attila alkotását a téren, amelynek megalkotására Szent Isván ihlette korábban a művészt. Később is a szórakozás kapott szerepet, folytatódott a folklórfesztivál, aztán megint komolyabb programra került sor, amikor Puszta Béla polgármester elmondta az ünnepi beszédet és megszegték az új kenyeret. Később táncgálával és tűzijátékkal zárták a rendezvénysorozatot és a verseny­sportok győzteseit is megjutalmazták. Ugyancsak Salgótarjánban, a Tóstrandon rendezte meg a BIT a IX. campingtalálkozót, amelyre idén közel kétszáz fia­tal érkezett az ország különböző részeiről, akik az egymással való megismerkedést követően, táncházi rendezvényen, sportvetélkedőkön, kézműves-foglalkozásokon különféle be­mutatókon szórakozhattak, s részvételükkel megalakult a FIB - Fiatal Baloldaliak - szervezete is. A kempingtalálkozó résztvevői a „portasátorban” ír zene is szólt a salgótarjáni városközpontban FOTÓ: RIGÓ TIBOR Pillanatkép a Fő téri kavalkádról Magyarnándor: Kánikulában meleg fogadtatás Magyarnándorban Sándor István polgár- mester, miután köszöntötte a millenniumi ünnepség résztvevőit - köztük Surján László országgyűlési képviselőt és Balogh Andrást, a Miniszterelnöki Hivatal külügyi és honvédelmi csoportja főnökét, akinek a családja egyébként egy­kor a faluban élt - adó­zott a mezőgazdasági dolgozók előtt is, akik nehéz munkával, de be­fejezték az aratás em­bert próbáló munkáját, akiknek köszönhetően megszeghették az új bú­zából sütött kenyeret is. A kormány által ado­mányozott emlékzászlót ár. Szabó Sándor, a me­gyei közigazgatási hiva­tal vezetője, helyettes ál­lamtitkár adta át, aki a nap legforróbb idősza­kában - stílszerűen - azzal kezdte mondandó­ját, hogy ilyen „meleg fogadtatásban” eddig még sosem részesítet­ték. Az ünnepre össze­gyűlt sokaság e derűs szavak hallatán, megértve a nap hevére tör­ténő célzást, felderülvén, frissebben figyelt az ezt követő méltóságteljesebb szavakra. A helyettes államtitkár megfogalmazta, felvetődött a kérdés benne, államiságunk ez­redéves évfordulóján vajon illő e, önmagun­kat, a magyarokat ünnepelni? Igen, szólt az önmaga által megfogalmazott kérdésre a vá­lasz, amelyet azzal indokolt elsősorban, hogy azért (is), mert negyven évig mások, másokat ünnepeltettek velünk, mint amit mi, magyarok szerettünk volna. Az 1000 éves évforduló erre az ünneplésre alkalmat ad most, s a jövőben is. Az államalapítás óta eltelt évszázadokról szólva kiemelte a haza- szeretet nélkülözhetetlenségét, amely azért is fontos mindenkor, hogy a magyarság fennmaradjon.- Csatákat, háborúkat veszthettünk, de az emberi kitartásnak köszönhetően a ma­gyarság fennmaradt, mert mindenkor éltek olyan emberek, akik képesek voltak a haza őrzésére - mondta a szó­nok. Miután Daróczi Ferencné felkötötte a sza­lagot, Becsó Zsolt, a me­gyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő, aki a megyei emlékzász­lót és a millenniumi felhí­vást nyújtotta át, megem­lékező szavaival utalt a település érdemeire, ha­gyományaira, történelmi múltjára, amely a megyei kulturális örökségnek is értékes részét képezi, s nem hagyta szó nélkül azt sem, a falu egyike az ország azon települései­nek, amely nevében is méltán viselheti a „Ma­gyar” előtagot. A zászló­átadásokat és azok egy­házi megáldását követő­en a résztvevők vadászati kiállítást szemlélhettek meg, mielőtt elkez­dődött volna a nagyszabású folklórműsor, amely később szórakoztató programmal folytatódott és bálozással fejeződött be. Ünnepélyes zászlóátadás __ S ándor István tartja a zászlót, amíg Daróczi Ferencné felköti a szalagot

Next

/
Oldalképek
Tartalom