Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-19 / 194. szám

2000. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT MAGAZIN Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal ÜNNEPI Milyen közel enged magához a fa? Államalapítónkról faragott szoboróriást a rimóci fiú Ő maga különös ötvözete a jelenének bizonytalanságait ma­gabiztosan kezelő állástalannak és a művészi érzékenységű ifjú alkotónak. Huszonöt évéből tízet, tizenkettőt a fák közel­ségében töltött, s fához értését ezalatt úgy kifinomította, hogy ma képes belelátni a tölgybe, nyárba, az öreg vadkörtébe, szürkés háncsán át a törzse szívébe. Eleinte kezdetleges szer­számokkal nyúlt hozzájuk, de már maga készíti az eszközeit. nak, amelyek kivitelezése te­mérdek pénzbe kerülne... - mondja önmagát megmosolyog­va Balázs, akinek persze, hogy olyan barátai vannak, mint pél­dául az az idős férfi, aki gyakran termel, szállít tűzifát. S aki a kezdet kez­A méreteiben is bámulatos, tavaly augusztus 20-ra elkészült Szent István szobrának az isko­lában találták meg a megfelelő nagyságú helyet. A két méter negyven centiméter magas, fara­gott mű „teste” nem is olyan ré­gen, eleven nyárfaóriás volt a helyi sportpálya közelében. Olyan hatalmas, hogy nem tud­ták feldarabolni. Kanyó Balázs szemet vetett rá, aztán pénzt gyűjtött, hogy megvegye, s vé­gül egy váratlan fordulattal a bir­tokába került a gyökérhez köze­li részén száznegyven centis át­mérőjű rendkívüliség. Darus ko­csi kellett, hogy elvigyék Kos­suth úti házuk udvarára, ahol a fához építették meg a műhelyt... Itt formálódott királyszoborrá a nyár, a 20-i ünnepséget megelő­ző két hét előtt még a munka­helyét is feladta a fiatalember, bár - mint megjegyzi - egyéb­ként is otthagyta volna. A rimó­ci amatőr alkotók bemutatkozá­sa végül szeptemberre csúszott, de Balázs nem az az ember, akit az ilyen dolgok túlságosan fog­lalkoztatnának, bántanának. Sokkal inkább az, aki folyton- folyvást az alap, az anyag be­szerzésén töri a fejét... A pénzszerzés szüksége mel­lett számára ez a legerősebb in­díttatás olyankor is, ha fakiter­melés miatt megy ki a határba, (ami igen gyakran megesik) s akkor is, ha olyan álmokat szö­vöget, amelyek a távoli Afriká­Az alkotó és a mű ról, a zöld rengetegről, az őser­dők „ezerkarú” facsodáiról szól­nak.- Amikor az erdőn vagyok, hanyatt fekve csak a fákat figye­lem, azon töprengek, egészen lehetetlen helyekről, hogyan le­hetne elszállítani egyiket vagy a másikat. Olyan ötleteim támad­detén első­ként javasol­ta a fiúnak, hogy ne a kemény tölggyel baj­lódjon, hár- sat, égert szerezzen. Abban az időben volt ez, amikor az egész ala­kos Artúr ki­rály szobrát csinálta. Tű­zifából a tör­zset, fejet, a felső végta­gokat cse­resznyéből. Erre az ott­honuk elő­szobájában strázsáló da­rabra ma úgy néz megalkotó­ja, mint egy kezdetleges ■ munkára, ~~ amelytől minden újabb munkával távo­labb és távolabb kerül. Hasonló viszonyban van a nővérének ajándékozott, szintén teljes ala­kos, a bibliai Évát és a kígyót áb­rázoló kompozícióval. A tele­fonasztalnak készült sellőszob- ra megrendelésre készült, a metszetnek tűnő Vergődés cí­mű faképét viszont láthatóan jobban kedveli, (ezzel pályáza­ton vett részt) mert a szenvedő testeket ábrázoló tollrajz felüle­te látni engedi azt is, mit tud az anyag: nem létező dimenziókat sejtet, s ezzel kifejezőbbé teszi a táblaképet. Balázs és a fák nagy utat tet­tek már meg a kezdetek óta, s bár a jövőjének zálogát ismerni véli, s abban is határozott, mi­vel szeretné fiatalsága éveit töl­teni, furcsa mód' képes önironizálva bölcselkedni: - Nem tudom - talán jobb lett volna, ha nem történik meg ez velem - szólal meg, miután el­meséli, mikor és hogyan vált nyilvánvalóvá a fához való erős kötődése. Az épületasztalos fia­talember éppen otthon lábado­zott azokban a hetekben:- Fájt a lábam, tél volt, rossz idő, kellett valami mozgás, le­mentem a pincébe gyújtóst ha­sogatni. A vékony darabokból aztán nem csak gyújtós lett: elő­ször késnyeleket, majd emberi fejeket formázó darabokat farig­csáltam. Aztán nekifogtam az egész alakos faragványoknak. Olyan ez, mint a kábítószer: fa­függő lettem... Domborművek és egy félig sem kész indiánszobor várja a jövőt a pinceműhelyében, de Kanyó Balázs a millenniumra is gondolt: a terveit már megraj­zolta egy kétszárnyas ajtónak, díszei a magyar történelem meghatározó eseményeit felso­rakoztató domborművek len­nének. Elgondolása szerint a toknak tölgy és fenyő, a kazet­táknak dió-, cseresznyefa vol­na jó. MIHALIK JÚLIA „Gizella királyné” Gizella királynéról szóló gaz­dagon illusztrált, reprezenta­tív könyvet mutattak be Veszprémben, a királynék vá­rosában.- Államalapító királyunk fele­sége, Gizella vitathatatlan nagy­sága történelmünknek, s kivéte­les szerencsénk, hogy az ő váro­sában élhetünk - jelentette ki a könyv bemutatóján Asztalos Ist­ván, Veszprém alpolgármestere. Koszta László, Szent István korá­nak kutatója, a szegedi bölcsész­kar tanára, a könyv társszerkesz­tője a bemutató kapcsán el­mondta: István és a bajor herceg­nő Gizella házasságával ismerték el az Árpádokat európai uralko­dó családnak. Gizella Magyaror­szágra jövetelével önálló érseki tartományt kapott az ország, missziós papok érkeztek, s a pá­pa is elismerte a magyar államot. Gizella pedig Veszprémben püs­pökséget hozott létre, s nemcsak feleség volt, hanem társa is Ist­vánnak az államszervezésben - hangsúlyozta a professzor. Gizel­la ma is ugyanazt a szerepet tölti be, mint ezer esztendővel ez­előtt, nevezetesen: Nyugat-Euró- pához köti Magyarországot - mondta. A tudós kutató utalt ar­ra is, hogy a magyar történetírás adós még egy átfogó Gizella-mo- nográfiával, de remélhetően a most elkészült kötet annak elő- hangja lehet - hangsúlyozta. A „Gizella királyné” című könyv mindössze ezer példányban ké­szült, a veszprémi Vár Ucca 17 elnevezésű kiadó gondozásában. A kötet főszerkesztője, a Veszp­rémben élő Géczy János költő, író. Kódextárlat a Széchenyiben Négy órakor nyílt az a millen­niumi kiállítás az Országos Széchenyi Könyvtárban, amely a „Három kódex” címet viseli és amely a középkori magyar könyvészet és kultúra fejlettségéről tesz meglepő ta­núbizonyságot. Az első kódex az úgynevezett Admonti Bib­lia, amely a XII. században már járt Magyarországon. A bencés rend őrizte és hasz­nálta. A második kódex talán a legismertebb. A XIV. századi An­jou legendárium. Ebben tűnt fel először az Árpád-házi szentek képi ábrázolása. A nagy meglepe­tést a harmadik kódex, Nagylő­csei Orbán egri püspök zsoltáros könyve tartogatta. A restaurálás során kiderült ugyanis, hogy kö­téstáblája ugyanabból a műhely­ből származik, ahonnan Mátyás király híres Corvinái. Eddig úgy tartották, csak a királyi udvar szá­mára dolgozott a könyvkötőmes­ter, de ezek szerint máshonnan, egyes püspökségekből is akadt megrendelő. Ez pedig a XV. szá­zadbeli pezsgő kulturális életre utal. Monoki István, a Széchenyi könyvtár főigazgatója szerint a könyvek azt bizonyítják, hogy akkoriban Magyarország még naprakészen követte Európa szel­lemi áramlatait. A megkésettség csak a XVII. században kezdő­dött. Augusztus 20. története Fesztivál a békés együttélés jegyében A 2000. év a rendkívüli rendezvények éve, amiknek az a cél­juk, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzünk az önálló létünk szempontjából meghatározó értékekre, a népünk történel­mét, kultúráját és nyelvét őrző örökségre. Az egyik legrégibb magyar ünnepnap augusztus 20.: Szent István király napja, a keresztény magyar állam- alapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején I. István augusztus 15- ét, Nagyboldogasszony nap­ját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a ki­rályi tanácsot és tartotta a törvénynapokat. István e na­pon is halt meg, 1038-ban. Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a na­pon emelték oltárra I. István re­likviáit a székesfehérvári bazili­kában, ami a szentté avatásával volt egyenértékű. Nagy Lajos uralkodásától kezdve augusztus 20. egyházi ünnepként élt to­vább. István kultusza ugyan ba­jor és német városokban, vala­mint Namurben és Monte Cassinóban is elterjedt, de az egyetemes egyház nevében csak 1686-ban XI. Ince pápa nyilvánította szentté. A pápa el­rendelte, hogy Buda vára török­től való visszafoglalásának év­fordulóján évente emlékezzen meg az egész katolikus világ Szent István ünnepéről, amelyet az egyház augusztus 16-án tart. 1771-ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünne­pek számát, s a Szent István- nap is kimaradt az ünnepek so­rából. Mária Terézia ugyanak­kor elrendelte a Szent István- nap megtartását, sőt azt nemze­ti ünnepként a naptárakba is fel­vétette. 1771-ben ő hozatta Bécsbe, majd Budára a Szent Jobbot, amelyet ez időtől kör­menetben vittek végig a városon augusztus 20-án. Az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg a nemzeti ünnepet, s elő­ször 1860-ban ünnepelhették meg ezt a napot, amely ország­szerte nemzeti tüntetéssé vált. A kiegyezést követően vissza­nyerte régi fényét az ünnep: 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munka­szüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig a belügyminisz­ter elrendelte a középületek cí­meres zászlóval történő fel­lobogózását. A két világháború között ez kiegészült a Szent István-i (Trianon előtti) Ma­gyarország visszaállításának össznemzeti célkitűzésére való folyamatos emlékeztetéssel. Ist­ván ereklyéjét a Szent Koroná­val együtt a II. világháború vé­gén a nyilasok Nyugatra mene­kítették. A Szent Jobbot 1945. augusztus 18-án hozták vissza Ausztriából Budapestre, s 1947- ig ismét szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek. Augusz­tus 20-a 1945-ig nemzeti ünnep volt, ezután ezt eltörölték, de egyházi ünnepként még 1947-ig ünnepelhették nyüvánosan. A szocialista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartal­ma miatt nem volt vállalható, tartalmilag megújították. Elő­ször az új kenyér ünnepének nevezték el, majd az új alkot­mány hatályba lépését, 1949. augusztus 20-ra időzítették. 1950-ben az Elnöki Tanács tör­vényerejű rendelete a népköz- társaság ünnepévé is nyilvání­totta. A rendszerváltozás óta, 1989-től ismét a régi tradíciók­nak megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabili­tációja csak 1991-ben történt meg: az első szabad választáson létrejött Országgyűlés 1991. március 5-i döntése a nemzeti ünnepek - március 15., augusz­tus 20., október 23. - közül Szent István napját emelte a Ma­gyar Köztársaság hivatalos álla­mi ünnepe rangjára. Műkincsek „meséi” „Európa közepe 1000 körül” címmel nyílik a Magyar Nem­zeti Múzeumban szombaton az a magyar, cseh, lengyel, német és szlovák összefogással szüle­tett kiállítás, amelyet az Európa Tanács saját hivatalos rendez­vényének nyilvánított. A kiállítást beharangozó saj­tótájékoztatón elhangzott: a né­met kezdeményezésre létrejött kiállítás apropóját a XX-XXI. századi Európát jellemző egye­sülési törekvés szolgáltatta. Azok az országok, amelyek ma, az ezredforduló idején egységes kultúrkörbe tartozásukat kíván­ják hangsúlyozni, jórészt egy évezreddel ezelőtt jöttek létre. A Magyar Nemzeti Múzeumban mintegy 1500 négyzetméteren megrendezett tárlat 950-től 1050-ig mutatja be a közép-eu­rópai eseményeket. A kiállításra 120 külföldi és hazai intézmény, összesen mintegy 38 milliárd forint értékű műtárgyat juttatott el a Magyar Nemzeti Múzeum­ba. A kiállítást november 26-ig láthatja a magyar közönség, ezt követően Krakkóban, Mann- heimben, Berlinben és Prágában lesz látható. A tárlat magyaror­szági bemutatója mintegy 100 millió forintba kerül, a költsége­ket a Nemzeti Kulturális Örök­ség Minisztériuma állta. A gazdag anyag a Nemzeti Múzeumban 17 termet foglal el. A műkincsek „mesélnek” töb­bek között a magyarok és szlá­vok Nyugat és Bizánc közötti életéről, a közép-európai változá­sokról. A kiállítás látogatói képet kaphatnak Cseh-, Magyar- és Lengyelország kialakulásáról, vagy például a római császárság megújulásának ünnepléséről is. Az Európa Tanács vándorkiál­lítása elsőként Budapesten nyit­hatja meg kapuit. A kiállítást Mádl Ferenc köztársasági elnök és Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára nyitja meg. A július 26-31-ig zajlott, im­már ötödik alkalommal megren­dezésre került nógrádi folklór­fesztivál is a saját kultúránkhoz kötődő érzelmek tudatosítása jegyében fogant és a Nógrád megyével határos Szlovákiával történő közös kapcsolat megte­remtését, elmélyítését is szolgál­ta. A fesztivál programjai a kö­zös kultúra és tradíció jeleként a történelmi Nógrád megye terüle­tén, magyar és szlovák helyszí­neken egyaránt bemutatásra ke­rültek. Szlovákiában magyaror­szági szlovák nemzetiségű és magyar együttesek, míg Magyar- országon szlovákiai magyar nemzetiségi csoportok és szlo­vák együttesek léptek pódiumra. A rendezvény főszervezője a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet volt, amellyel a losonci és a nagy­kürtösi művelődési központok is együttműködtek. A főszervező intézet munkatársát, a fesztivál igazgatóját, dr. Egyedné Baránek Ruzsenkát kértük meg, hogy ké­szítsen számvetést, foglalja ösz- sze, miben látja a rendezvény je­lentőségét.- A millennium évében inté­zetünk is maradandó élményt nyújtó, rendkívüli rendezvényt kívánt produkálni, ezért is lett ilyen nagy hatókörű: a fesztivál 46 együttessel, 14 helyszínen, 5 napon át zajlott. Megrendezésé­nek apropóját a Szlovákiával történő közös kapcsolat megte­remtése jelentette, a műsorok a nemzetek és nemzetiségek kö­zötti békés együttélést tükröz­ték. A határon innen és túl élő­ket összeköti a közös sors, a nyelvünk és kultúránk, ezért a programsorozat vérkeringésébe a történelmi Nógrád megye te­rületének helyszíneit is bekap­csoltuk. A szlovák rész ilyen nagyszabású rendezvénynek még nem adott otthont, így az ottani szervezők nagy örömmel és rendkívül készségesen fo­gadták a fesztiválhoz történő csatlakozásra kérő felhívásun­kat. A losonci múzeum néprajzi kiállítása igazán ünnepélyes pil­lanatokat szerzett az odalátoga­tók számára, de ugyanúgy jel­képes tartalommal bírt a külföl­di és magyar csoportok találko­zásának helyet adó Europiknik, amelyhez egy csodálatos kör­nyezet, a somoskői vár biztosí­totta a tökéletes miliőt. Az együttesek az „Isten áld meg ezt a Földet és annak minden nem­zetét” kezdetű dalnak a szelle­mében találtak egymásra, ba­rátságok köttettek, kapcsolatok formálódtak. Ez az esemény egyedülálló, máshol nem ta­pasztalható különlegesség a fesztiválok sorában. A nyitóren­dezvény helyszínének megha­tározásakor természetesen nem véletlenül esett a választásunk Somoskőre: erre a napra bizto­sították a magyar-szlovák határ átjárhatóságát, útlevéllel min­den érdeklődő „meghódíthatta” a jelenleg csak Szlovákia felől látogatható várat. Az esemény egyik vendégeként üdvözölhet­tük körünkben a szlovák nagy­követet, aki az ügy fontosságára való tekintettel lépéseket tesz majd az idegenforgalmi szezon­ban történő határnyitás megva­lósítása érdekében. Az Euro- pikniknek ez is az egyik nem titkolt szándéka, üzenete. A helyszínként a fesztiválhoz csatlakozó települések sok munkát fektettek be a rendez­vény sikeres lebonyolítása érde­kében, nagy szeretettel fogadták a csoportokat és bizonyították, milyen is a tökéletes nógrádi vendégszeretet. Az önkormány­zatok és a szervezetek közötti összefogás rendkívül fontos, hi­szen egy kis településnek nagy programot nem áll módjában megvalósítani, hacsak nincs nagyobb hatósugarú együttmű­ködés. A nógrádi folklórfeszti­vál programsorozata a kisebb településeknek is lehetőséget nyújt a megmutatkozásra. Az ötnapos időtartam az idegen- forgalmi prioritásoknak is igyekszik eleget tenni, hiszen a rendezvény tálcán kínálja a vendégéjszaka-szám növelésé­nek lehetőségét is. Nógrád megyében 23 telepü­lésen élnek szlovák nemzetisé­gű lakosok, akik a magyar nép örökségéhez kötődnek ugyan, de érthető módon a saját kultú­rájukhoz is mély érzelmek kötik őket. A folklórfesztiválnak több olyan program is része, amely önálló eseményként is nagy szá­mú közönséget vonz: a nemze­tiségi találkozó, a magyarorszá­gi szlovákok országos fesztiválja és az össznemzetiségi fesztivál, melyek a nemzetiségi kultúra ápolását hivatottak szolgálni. Az idén Hollókőn megrendezésre kerülő gyermek-néptáncantoló- gia pedig a megyei gyermek­néptánccsoportok megmérette­tésének színtere. A Nógrád megyei program keretén belül a legnagyobb te­hertétel Bánkra hárult, ahol több ezres közönség volt része­se az itt fellépő valamennyi csoport fergeteges zárótáncá­nak. A hangulatot a csodálatos környezet, a tóba beékelődő ví­zi színpad, a táncosok mozdu­latainak árnyékát visszatükrö­ző sejtelmes természetes meg­világítás, a felállított fáklyák fé­nye csak tovább fokozta. A kö­zönség szinte együtt ropta a táncosokkal. TÖZSÉR ANETT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom