Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-19 / 194. szám

10. oldal - Nógrád Megyei Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. Augusztus 19., szombat Magyar főkonzulátus Szlovákiában Orbán Viktor első külföldi politikusként betegágyánál meglátogatta Rudolf Schustert Péntek délután egynapos látogatásra a Felvidékre utazott Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök délután szlovák kollégájával, Mikulás Dzurin- dával közösen ünnepélyesen megnyitot­ta a Magyar Köztársaság kassai főkonzulátusát, amelynek létrehozá­sához a korábbi szlovák kormányok nem voltak hajlandók hozzájárulni. Kassa Az itteni magyar és a békéscsabai szlovák főkonzulátus megnyitásáról a két kormány­fő között még tavaly született megállapo­dás. A diplomáciai külképviselet a város hí­res főutcáján, közvetlenül a Szent Erzsébet- székesegyház szomszédságában álló pre­montrei rendház épületében kapott helyet. A kassai magyar főkonzul tisztét Varga György korábbi prágai magyar nagykövet tölti be. Az ünnepélyes megnyitón a két minisz­terelnök beszé­det mondott; mindketten hangsúlyozták, hogy ez az aktus ismét közelebb hozta egymás­hoz a korábban mesterségesen távol tartott két népet. A magyar-szlovák együttműködés jó példa arra, hogy a szét­húzástól terhes múlton miképpen felülke­rekedhet a jószomszédság és a demokrati­kus gondolkodás. Mindketten hitet tettek az európai egység gondolata mellett. A két politikus a megnyitó után rövid négyszem­közti megbeszélést folytatott. A szlovákiai program keretében a ma­gyar küldöttség a premontrei templomban részt vett a Szent István-napi misén. A ma­gyar kormányfő találkozott a Magyar Koalí­ció Pártjának vezetőivel is, és jelen volt az augusztus 20-a alkalmából tartott ünnepi fogadáson, amelyre ötszáz vendéget hívtak meg. Hazaindu­lása előtt Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó tár­saságában a Szent Erzsébet- székesegyház sírkamrájában megkoszorúz­ta a „nagyságos fejedelem”, II. Rákóczi Ferenc, és az őt száműzetésbe követő tár­sainak szarkofágjait, majd átadta a sírkam­ra felújítására tett adományáról szóló okmányt. Orbán Viktor rövid udvariassági látoga­tást tett a válságos állapotából felépült szlo­vák államfőnél, a kassai családi villájában lábadozó Rudolf Schusternél is. A köztársa­sági elnököt kedden bocsátották el orvosai az ausztriai Iglsben lévő szanatóriumból, s első magas rangú külföldi vendége épp a magyar kormányfő volt. ______________■ A nemzetközi békefenntartó erő brit katonái lezárták Pristina városközpontját FOTÓ: EUROPRESS/EPA Merénylet Koszovóban PRISTINA Erős robbanás rázta meg tegnap délelőtt a koszovói fővárost. A főutca közelében szerb és albán irodák rongálódtak meg, vala­mint egy olyan épület is, amely­ben több politikai párt műkö­dik. Az épület mintegy száz méterre fekszik az ENSZ polgári missziójának székházától. A helyszínre látogató Bemard Kouchner ENSZ-különmegbí- zott kijelentette, hogy a bombát a „demokrácia, azaz a választá­sok ellenzői” hzelyezhették el. A KFOR lezárta a robbanás környékét, bombaszakértők pedig átvizsgálták az épületet és környékét. HÍREK RÖVIDEN Kitoloncolják a menekülteket Norvégia akár kényszerrel is hazatelepíti azokat a koszovói albánokat, akik a NATO tavalyi jugoszláviai légi hadjárata idején menekültek a skandináv országba, de azóta lejárt az ideiglenes tartózkodási engedélyük. Azok, akik önként hajlandók hazatérni, kétezer amerikai dollár segélyben részesül­nek. Eddig 1700-an éltek a lehetőséggel a 65 ezerből. Gore a családoknak kedvezne Az amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnök­jelöltje, arra helyezi a hangsúlyt, hogy a gaz­dasági felvirágzásból „ne csak kevesek, ha­nem minden dolgozó család részesedjék.” Iliescut le lehetne győzni A volt államfőt és pártját csakis összefogással lehetne legyőzni - hangsúlyozta sajtónyilat­kozatában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Markó Béla emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy évben a román kor­mánykoalíciót a széthúzás, a különutasság jellemezte. Államalakítás a viszály után Az izraeli miniszterelnök egy katonai iskola végzősei előtt mondott beszédében független államot ajánlott a palesztinoknak, ha hivata­losan is lezárják konfliktusukat Izraellel. Ehud Barak szerint az egyoldalú függetlenség kinyilvánítása Izrael részéről megtorló intéz­kedésekhez és erőszakhoz vezethet. Tűz az orosz fővárosban Moszkva Kapotnyija nevű külvárosában tűz ütött ki pénteken egy olajfinomítóban. Sérü­lés nem történt. A tüzet feltehetően az okoz­ta, hogy nem tartották be a biztonsági rend­szabályokat. Diszkó Auschwitzban? A Simon Wiesenthal Központ tiltakozott ami­att, hogy az egykori náci haláltábor közelében egy helyi vállalkozó diszkót akar nyitni. Az oswiecimi (auschwitzi) hatóságok nemrégi­ben hozzájárultak a zenés szórakozóhely megnyitásához, s lépésüket azzal indokolták, hogy a létesítmény olyan épületben kap he­lyet, amely távol esik az egykori haláltábortól. Török bombázás Irakban Legalább 38 polgári személy meghalt Irak kurdok lakta északi vidékén az iraki légtérbe behatoló török harci repülőgépek támadása következtében. A Kurd Munkáspárt fegyvere­seit támadó török harci gépek az Irán és Tö­rökország közötti iraki területen nomád pász­torok egy településére is dobtak bombákat. A szélsőjobb ellen A német szövetségi kormány és a német tar­tományok belügyminiszterei pénteken Düs­seldorfban megvitatták a közös fellépés esé­lyeit a jobboldali szélsőségesek ellen. Szóba került a szélsőjobboldali Nemzeti Demokrata Párt betiltásának lehetősége is. _______ ■ K udarcok és remények Putyin tehetetlenül szemlélte az eseményeket A legfrissebb reményeket a mentőkapszulákhoz fűzik fotó: europress/epa Oroszország A csaknem egy hete elsüly- lyedt Kurszk orosz atom­meghajtású tengeralattjáró fedélzetéről már több napja nem érkezik semmi életjel. A tengerészet ennek ellené­re mindent megtesz, hogy kimenekítse a hajót és sze­mélyzetét a víz fogságából. A legújabb reményeket a szombaton helyszínre ér­kező brit mentőkapszulák táplálják, bár minden eddi­gi kísérlet a roncs elérésére sikertelenül végződött. Vlagyimir Putyin, aki törvény szerint május óta, a gyakorlatban azonban már január 1-jétől a Kreml teljhatalmú ura, az orosz fegyveres erők főparancsnoka, szánta el magát a fölajánlott nyu­gati segítség elfogadására. A flot­taparancsnokság, amely a ka­tasztrófa hírének bejelentésével is csaknem negyvennyolc órát késlekedett, még napokig vissza­utasított minden külföldi közre­működést; a hivatalos indoklás szerint azért, mert „egyedül is boldogulnak”, megfigyelők sze­rint viszont azért, mert mentés közben esetleg hadititkok birto­kába juthatott volna a NATO. Az észak-atlanti szövetség előtt persze aligha léteznek titkok. El­végre a moszkvai állítások, taga­dások, majd beismerések ellené­ben épp amerikai felderítők infor­mációi nyomán röppent világgá a hír, hogy megszűnt a kopogás, morzézás a Kurszkon. Sőt: a leg­frissebb jelentések arról tudósíta­nak, hogy a szerencsétlenség' napján a norvégok két robbanást is érzékeltek a Barents-tengerben. A vizsgálóbizottság első megálla­pításai szerint a Kurszk „ismeret­len eredetű, hatalmas vízkiszorí- tású tárggyal ütközött”, és léket kapva alig 2 perc alatt süllyedt több mint 80 métert. A kilyukadt kamráknál valószínűleg 43 em­ber tartózkodott; a személyzet­nek arra sem volt ideje, hogy a periszkópot behúzza. Az orosz és a világsajtó csaló­dott. Csalódott amiatt, mert a szovjet hagyományok továbbélé­sét véli érzékelni az indokolatlan titkolózásban; s csalódott azért, mert nem ezt a viselkedést várta Putyintól, a „tehetetlenné vált tet­tek emberétől”. Arra emlékeztet­nek: márciusban, a választási kampány során még szuperszo­nikus repülőgép pilótájaként mu­tatkozott be, cselgáncsozott, és nem röstellte fölkeresni a balti tengeralattjáró-flottát sem. A köz­vélemény most értetlenül áll az eset előtt: a Szocsiban üdülő „cár­nak” öt napra volt szüksége ah­hoz, hogy állást foglaljon az ügy­ben; háromra, hogy parancsot ad­jon a tengerészeinek a nemzetkö­zi segítség elfogadására. Az orosz elnök pénteken még mindig nem a helyszínre utazott, hanem Jaltába, a Független Álla­mok Közösségének csúcstalálko­zójára. A Komszomolszkaja Prav­da pedig nyilvánosságra hozta az államfő nyaralásának napirend­jét, amelyben a legfontosabb te­endők között szerepelt születés- napi jókívánság írása egy színész­nőnek, továbbá Moszkva chilei és jamaikai nagykövete személyé­nek a kiválasztása. igyulayi Duna-show a Temze partján A kettős millenniumot ünnepli az angliai Magyar Kulturális Központ A kettős magyar millennium, az ezredforduló és az államalapítás jegyében telik az augusz­tus a brit fővárosban. A Magyar Kulturális Központ tavaly nyitotta meg kapuit a Covent Garden negyedben s az azóta eltelt alig több mint egy esztendő alatt programok sokaságá­val vívott ki magának elismerést. Munkatár­sunk Bogyay Katalin igazgatóval beszélgetett. London- Igen örvendetes a számunkra, hogy mind többen jönnek el hoz­zánk és ismerik meg kulturális ér­tékeinket, hagyományainkat - mondja az igazgatónő. - Ha azon­ban csak egyetlen helyre, a köz­pont épületére koncentrálnánk, akkor óhatatlanul mindig csak ugyanahhoz a körhöz szólhat­nánk. Ám az értékes törzsközön­ségen kívül szeretnénk a széle­sebb nyilvánosság előtt is megje­lenni, ezért nagyon tudatosan úgy formáljuk programunkat, hogy más helyszíneken is bemutatkoz­hassunk, s az adott hangulathoz és közönséghez igazodjunk. Ennek a szándéknak a megvaló­sulására jó példa az augusztusi műsor, amely a kettős magyar mil­lennium részeként három nagy eseményre összpontosít. A 14-től 27-ig tartó rendezvénysorozatot Amié Somogyi magyar-brit dzessz- muzsikus erre az alkalomra alakí­tott vegyes zenekara nyitotta meg. Bogyay Katalin személyes kezde­ményezésére magyar népdalokon alapuló zenéjük óriási sikert ara­tott a Ronnie Scotts Clubban.- Szombaton és vasárnap a ma­gyar állami ünnep alkalmából az ezredfordulóra itt, Londonban át­adott négy építmény egyikében, a Millenniumi Dómban mutatko­zunk be - folytatja Bogyay Katalin. - Abban a szerencsében részesül­tem, hogy Göncz Árpád tavalyi angliai látogatásakor közösen je­lenthettük be: a Nemzeti Kulturá­lis Örökség Minisztériuma, a Gaz­dasági Minisztérium, továbbá a brit külügyminisztérium és né­hány szponzor közreműködésével az idén magyar napot rendezünk. Az esemény, valamint az augusz­tus 20-i fogadás díszvendége Járni Zsigmond pénzügyminiszter, vala­mint Szentiványi Gábor magyar súlyt. Természetesen nemcsak a britek, hanem az itt megforduló turisták érdeklődésére is számí­tunk. A színpompás kavalkád célja, hogy a szórakoztatás mellett ha­zánk történelméről is szóljon. A már említett Arnie Somogyin kívül föllép a Tímár és a Csülagszemű Táncegyüttes, Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes, valamint a Duna-show is bemutatkozik. Az igazgatónő örömmel említi, hogy kiemelkedően jó az esemény brit sajtója: a lapok rendszeresen tudó­sítanak róla, és az információk egyaránt megtalálhatók a dóm, va­lamint a magyar intézet internetes honlapján is.- A programsorozat augusztus 27-én zárul - említi Bogyay Kata­lin. - A Hampstead színházban Pilinszky János-emlékestet tar­tunk, s ebből az alkalomból kerül sor Kondor Ádámnak a nagy ma­gyar katolikus költő naplójegyze- teire készült zenedarabjának világ­bemutatójára. GYULAY ZOLTÁN A Millenniumi Dóm Észak-Greenwichben tekhez, a nagy tömegekhez igazí­tottuk, a látványosságra és a szóra­koztatásra helyezve a fő hang­nagykövet. A dómban naponta 15 ezer látogatóra lehet számítani, ezért a programot is a nagy mére-

Next

/
Oldalképek
Tartalom