Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-14 / 189. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2000. AUGUSZTUS 14., HÉTFŐ. „A millenniumi év - éppúgy mint a vár - magaslat” Orbán Viktor miniszterelnök tartott ünnepi köszöntőt Nógrádon (Folytatás az 1. oldalról) Nógrád megye és a névadó Nógrád község közös, millenniumi napján szebb díszbe nem öltözhetett volna a messzire tekintő nógrádi vár: ünnepi ruhás meghívottak tömege „szállta meg,” benépesült, hogy tisztelettel emlékezzen, emlékeztessen. A vendégfogadó helybeliek már a kora reggeli órákban talpon voltak, hogy méltóképpen fogadhassák a miniszter- elnököt és kíséretét, az egyházi személyiségeket, a megye és a települések vezetőit, országgyűlési képviselőket és másokat. A bástyákon korhű ruhákban számszeríjászok helyezkedtek el, az erődítményhez vezető úton hosszú sorokban menetelt a tömeg, a bejáratnál csapra vert hordó várta azokat, akik már az ide út alatt megszomjaztak. Röviddel kilenc óra után, taps és harsonaszó fogadta a várfalak között felállított szabadtéri színpadra lépő Orbán Viktor kormányfőt. A zászlófelvonás, a szalagról felcsendülő, majd Oszter Sándor előadásában elhangzott Himnusz után . a miniszterelnöki köszöntőt hallgatta meg az ünneplő sokaság.- Amikor Széchenyi István Vác- ról felgyalogolt ide, a nógrádi várba, két dolog ragadta meg naplója tanúsága szerint: legelőször is a helyiek vendégszeretete, másodszor pedig a romok keltették fel a figyelmét: a lebontott bástyák, leomlott falak látványa. Naplójában ezt találjuk: a régi vár szóra sem érpedig az adatott hivatásul, hogy a '90-es évek elején felismerjük a világtörténelem változó széljárását, meghalljuk a szovjet birodalom gerendáinak recsegését-ropogá- sát, s még idejében kimentsük ezek alól Magyarországot. Sőt, talpra állítsuk és megerősítsük.”- Ha az utolsó tíz év tapasztalatait próbálom önöknek összefoglalni, először az a bölcsesség jut eszembe: aki mindig a hegytetőn áll, nem ismeri a feljutás örömét. Nos, ez a veszély ritkán fenyegetett bennünket... Ez a tíz év arra tanít bennünket, csak magunkra, a magunk erejére, saját munkánkra támaszkodhatunk. Ahogyan mondják, a zsugorodás esztendei voltak ezek: kevesebb gyerek született, kevesebben kötöttek házasságot, bizonytalanodott a közbiztonság, fogyott a munkalehetőség és bizony zsugorodott a forint is a zsebünkben. Kérem, ne felejtsék el, csak a nehezén vagyunk túl, nem a nagyján. A magunk erejéből, mert ez az ország csak olyan magasságokig FOTÓ: GYURIÁN TIBOR érhet el, ahová a saját munkánkkal emeljük. A kormányfő végül, Arany János költeményét idézve a zászlók jelentőségét érzékeltette, ezután jókívánságai mellett átadta a kormány millenniumi emlékzászlaját Becsó Zsoltnak, a megyei közgyűlés elnökének és dr. Barta László főjegyzőnek. Rábaközi Istvánná, megyei közigazgatási szakember, mint zászlóanya felkötötte rá a szalagot. Nógrád község nevében Pi- roska János polgármester vette át az emlékzászlót, a zászlóanya tisztének Bényi Mária nyugdíjas pedagógus tett eleget. Az egyházi felekezetek képviselői megszentelték a millenniumi adományokat. Becsó Zsolt beszédében megemlékezett az ország sorsát mintegy fél évezreden keresztül meghatározó Árpádok családi történetéről, s első, főhatalmat gyakorló fejedelméről, Álmosról is, akiről viszonylag keveset beszélünk:- Ő volt az, akinek személyes sorsa példázza mindazt a történeti utat, ' amelyet a magyarság Levédiától Etelközön át a Kárpáti medencéig megtett, de ahová ő már nem tartott velük. A keresztény krónikások később benne látták a „magyar Mózest”, aki megpillantotta ugyan az ígéret földjét, de: arra már nem léphetett. A megyei elnök köszönetét mondott minden polgár, az önkor-; mányzat közgyűlése és Nógrád község nevében is a zászlókért^ „átérezve mindannak a jelentőség gét, amit ezek kifejeznek” - ígérte) méltó helyen és módon fogják eze-, két őrizni. [ íjászbemutatóval, majd a Keszthelyi Ferenc, váci megyés püspök által a várban celebrált szentmisével ért véget a délelőtti program. Fél kettőtől lovas íjászok, majd a Nógrád táncegyüttes szórakoztatta a millenniumi nap közönségét. A megyei önkormányzat délutáni, várbeli ünnepi közgyűlésén az elnöki beszédet követően elismeréseket adtak át. A Nógrád Megye Gazdaságáért díjat kapott Gulyás Imre László, a szécsényi elektronikai és mechanikai kft. igazgatója és a rétsági TDK Elektronika Magyarország Kft. Szontagh Pál-díja- sok lettek: dr. Egyed Ferdinand, a Magyar-Szlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara elnöke és dr. Halász Zsolt, a megyei bíróság elnöke. Perliczi János-díjasok: dr. Deme Éva, a Szent Lázár megyei kórház osztályvezető főorvosa, dr. Csekey László, a balassagyarmati kórház osztályvezető főorvosa, a Mozgás- korlátozottak Balassagyarmati Egyesülete Szécsényi Csoportja. A Veres Pálné-díjat vehette át Borenszkiné Imié Éva, a balassagyarmati Balassi gimnázium igaz-j gatója, Keléné Szabó Ágnes, a sál-., gótarjáni Madách gimnázium: rajztanára -és Ferik Pálrm ■ -as vanyarci általános iskola igazgató- , helyettese. . Tizenhat órakor Becsó Zsolti avatta fel a vár öregtomyánál a ke- > reszténység kétezredik és az euró- i pai magyar államiság ezredik évfordulójának emlékére elhelyezett emléktáblát. Ünnepi műsorral - Varga Miklós és Makrai Pál, valamint a Nógrád táncegyüttes fellépésével folytatódott, s a késő esti tűzijátékkal i zárult a megye és Nógrád község.) kiemelt millenniumi rendezvénye- >1 MIHALIK JÚLIA Fogadás a várkapuban Oszter Sándor színművész - aki a Himnuszt szavalta - borával műnket. Arra késztet bennünket, hogy körbepillantsunk, megpihenjünk és erőt gyűjtsünk a továbbin- duláshoz. Miért érdemes nekünk magunk mögé pillantani? Miért fontos kutatni azt, ami a magunk sától fenyegetve, mindig próbára tette az itt élők hűségét, ahol a megmaradás sohasem volt köny- nyű feladat, s az itt élők közös, jövőbe vetett hitét, együvé tartozását számtalanszor megtépázták a tördemes, romjaiból látni, hogy a magyar mindig és minden időkben néhány évszázaddal más népek mögött kullogott. Próbáljuk meg kitalálni, vajon mit jegyezne fel naplójába ma? Helyébe képzelve magunkat, mi ihletne meg bennünket? Lehet, hogy az idefelé jövet látott, gondozott földek, málnások, szántók, domboldalak, a kedves nógrádi emberek. Azt viszont szinte bizonyosra vehetjük, hogy a legnagyobb magyar szívét büszkeség töltené el, ha látná, még mindig állnak a régi vár maradványa, s hogy ezeket az itt élő emberek megpróbálják felújítani, óvni az örökségként kapott értékeket. A kormányfő szavai szerint a millenniumi év - éppen úgy, mint a vár - magaslat, ahonnan kellő távolságból vizsgálhatjuk a történelsorsában, az előttünk járó nemzedékek életében közös? A választ így fogalmazta meg a kormányfő:- Azért, mert a múlt erőt ad. Minden, amit túlélünk, erősebbé tesz bennünket. És most már ezer év, harminchat emberöltő küzdelme, sikere, kudarca és tapasztalata áll mögöttünk. Gondolatai ezután három leckére hívták fel a hallgatóság figyelmét: az elmúlt ezer esztendő megtanított bennünket arra, hogy egy ország sorsát sem a terület, sem a tettek nagysága, sem az ott lakók száma, sem a fegyverek ereje nem biztosítja. Sokkal inkább állhatatossága, hite és összetartása. Őseink olyan hazát választottak otthonul, amely hadi, kereskedelmi utak kereszteződésében, birodalmak határvidékén, folyók áradáténelem viharai. Többszöri szét- szakítottság, megosztottság, egyszer török, másszor vesztes háborúkat lezáró békeszerződések vagy határrevíziók rajzolták át a megye térképét. Történelmünk során öt olyan birodalom szállt meg bennünket, amelynek mérete, hatalma messze meghaladta Magyarországét. Tatár, török, Habsburg, német és a szovjetek birodalmai. Ma már egyik sem létezik, mi magyarok pedig továbbra is itt élünk, ahol ezer évvel ezelőtt közös életünket megindítottuk. Taps fogadta Orbán Viktor iménti utolsó mondatait, az ezt követőek pedig elődeink, szüléink hivatásáról, a háborúk utáni újjáépítésről, értékek átmentéséről szóltak. „A mi nemzedékünknek Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke az Orbán Viktortól kapott millenniumi zászlóval A Nagy O is benne van a *togy*f • • • Megyei Telefonkönyv — az ön cégét is itt keresik. 2040 Hilda őrs. Harass u. 89. Tel.: 06 23 504 902. Fax: 06 23 504 989 Internet: www.telefonkonyv.hu . e-mail: telefonkonyv@intt.hu Orbán Viktor kormányfő ünnepi gondolatokkal köszöntötte Nógrád községet és a megye lakosságát