Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-24 / 171. szám
2000. JÚLIUS 24., HÉTFŐ SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Borsodba került a kupa Focipályán vetélkedtek a roma fiatalok Nagyszerű rendezvény helyszíne volt szombaton egy időben három nógrádi település, ahol nonstop program keretében egy színvonalas villámtornán mérkőztek meg roma származású focista fiatalok. A torna „kitalálója” ezúttal is Mezei István, a magyar cigány labdarúgó-válogatott menedzsere volt, aki a Magyar Labdarúgó Szövetség cigánybizottságával, a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetséggel, a Nógrád Megyei Sportigazgatósággal, a szécsényi kisebbségi önkormányzattal és a Farkas János Alapítvánnyal összefogva hívta meg erre napra a résztvevőket. A nemzetközi tonnán számos községi, városi, megyei, illetve országos önkormányzati és sportvezető is megjelent. Jelen voltak olyan neves személyiségek, mint dr. Túrós András, az MLSZ cigánybizottságának elnöke, Bicskei Bertalan szövetségi kapitány, dr. Havasi Zoltán megyei rendőrfőkapitány, Répássy László megyei sportigazgató, Kolosi Tibor megyei sporttanácsnok és Máté Csaba, Szécsény város polgár- mestere. A tizenegy órakor kezdődött csatározások helyszíne a nagylóci, a szécsényi és a rimóci futballpálya volt. Nógrád megye roma válogatottjának tagjai az A-csoportban, Rimócon léptek pályára. A B- csoportnak is volt nógrádi résztvevője, ebben a hármasban a házigazda nagylóciak próbáltak szerencsét. Eredmények, A-csoport: Nógrád - Szabolcs 7-0 (3-0), Nógrád - Borsod 1-4 (1-0), Borsod - Szabolcs 5-2 (1-1). B- csoport: Nagylóc - Heves 0-8 (0-6), Nagylóc - Losonc (szlovák) 1-7 (0-3), Heves - Losonc 1-1 (0-0). A döntő ütközetet a szécsényi városi sporttelepen a két csoport győztese vívta több száz néző előtt: Borsod - Heves 2-0 (1-0). Végeredmény: 1. Borsod, 2. Heves, 3. Losonc, 4. Nógrád, 5. Szabolcs, 6. Nagylóc. Az eredményhirdetés után a torna során kiemelkedő teljesítményt nyújtó labdarúgók kü- löndíjban részesültek. A legjobb kapus Kovács Róbert (Heves), a legjobb mezőnyjátékos Kalocsai Lajos (Szlovákia), a gólkirály pedig Oláh Tibor (Nógrád) lett. A torna meccsei alatt rendeztek egy külön baráti erőpróbát, ahol a nógrádi roma szponzorok az Országos Rendőr-főkapitányság játékosaival csapatot alkotva indultak, a másik két résztvevő pedig a Repülőtéri Biztonsági Szolgálat és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság csapata volt. Eredmények: Repülőtér - Roma Szponzorok-ORFK 2-1 (0-0), Nógrád Megyei RFK - Roma Szponzorok-ORFK 2-1 (1-0), Repülőtér - Nógrád Megyei RFK 1-0 (1-0). Végeredmény: 1. Repülőtéri Biztonsági Szolgálat, 2. Roma Szponzorok-ORFK, 3. Nógrád Megyei RFK. A sikeres rendezvényt dr. Túrós András így összegezte: - Szükség van ezekre a találkozókra a sportszakmai, illetve a sportbaráti kapcsolatok ápolása céljából. A tornán számtalan tehetséges labdarúgót láttunk, az volna jó, ha közülük minél többen vállalnák a komolyabb munkát és a többséggel ellentétben nem fordítanának hátat nagyon hamar a sportpályáknak. Nógrád megye ismét nagyszerű házigazdának bizonyult, csak a legmagasabb elismerés hangján lehet szólni a rendezésről. KÓSA R. Sánchez-Vicario férjhez ment Férjhez ment Arantxa Sánchez-Vicario, a spanyol teniszsport történetének egyik legnagyobb csillaga. A 28 éves játékos férje Joan Vehils sportújságíró. Az ünnepélyes ceremóniára Barcelonában került sor, s a több mint ötszáz vendég között számos világhírű személyiség volt. Az esküvőt megtisztelte Jose Maria Aznar spanyol miniszterelnök, Jordi Pujol, a katalán autonóm tartomány kormányfője, valamint a sportvilágból ismert Txiki Beguiristain, az FC Barcelona egykori labdarúgója és Marc Géné Forma-l-es versenyző. A teniszezőket Mary-Joe Fernandez, Szeles Mónika, valamint Manuel Orantes képviselte. Öt év után egy osztállyal lejjebb Visszapillantás a labdarúgó NB Ill-as csapataink teljesítményére (5.) Az 1998/1999-es NB III-as bajnokságban elért tizenegyedik helyezése után nagy feladat várt a Pásztó LC játékosaira: az 1999/2000-es idényben az első kilenc között kellett (volna) végezniük ahhoz, hogy meghosszabbítsák NB-s tagságukat. Az őszi idényben elért tizedik helyezés után a dél-nógrádiak a bajnoki év végén a tizenkettedikek lettek a tabellán 35 ponttal, amely a búcsút jelentette. A sikertelen szereplést Miricz Tiborral, az egyesület elnökével értékeltük. szülhetünk. Hozzáteszem: amennyiben ez az átcsoportosítás. a magyar labdarúgás javát fogja szolgálni, akkor megéri szenvedő alanyának lenni. Köszönettel tartozunk azoknak, akik segítettek, mellettünk álltak, akik a kritika hangjával éltek, akik pedig meg kíCristea (jobbra, fehér mezben) volt a pásztóiak legeredményesebb góllövője FOTÓ: ARCHiV/GYURlÁN- A tavaszi rajt előtt az volt a cél, hogy az őszitől jobban kell szerepelni és a tizedik helyről előbbre lépni. Idény közben mennyiben változott ez a célkitűzés ? - fordultunk először a klubelnökhöz.- A tavaszi rajt előtt már .hagyományként” Pásztón ezúttal kilenc játékos: Ács, Kiss, Geczkó, Niki, André, GaTbács, Oravecz, Kovaksik és Mátyus távozott - kezdte Miricz Tibor. Helyükre tizenegy új labdarúgót igazoltunk, Herbály, Karsai, Demők, Hamzli, Jankov, Orosz és Vácról kettős igazolással játszó Krajecz, Rusvay, Szilágyi, Gulyás és Blaskó személyében. A csapat új edzője Bodonyi Béla lett, akinek szinte egy teljesen új gárdát kellett néhány hét alatt ütőképessé összekovácsolni. A kitűzött célt, a bennmaradást sajnos nem sikerült teljesítenünk. Az anyagi források ismeretében utólag el kell mondani, hogy ez a cél nem volt megalapozott, csupán a versenyszellem érdekében tűzhettük ki. Már a bajnoki rajt előtt tudtuk, hogy a magasabb anyagi von- zattal járó NB Il-es szereplésre nincs biztosítva a szükséges fedezet, mégis megpróbáltunk bízni a csodában, hátha megoldódik ez a gond. Eredménytelenségünket nagyban befolyásolta az utazási költség nagysága, így egy idő után az edzések számát egyre kellett leredukálni. így nem volt, nem is lehetett megfelelő erőnléte a játékosoknak. A Besenyőtelek elleni hazai vesztes mérkőzést követően Bodonyi Béla edző felállt a kispad- ról, a továbbiakban a csapatot én készítettem fel a találkozókra. Későn kezdtünk hajrázni, amikor már „nagy harc” dúlt a bennmaradásért. Egy-két mérkőzéstől eltekintve partiban voltunk ellenfeleinkkel, ám Fortuna nem igazán fogadott a kegyeibe. Példaként tudom említeni a bajnok Karcag elleni összecsapást, ahol 70 percig mi fociztunk, helyzeteink voltak, mégis 3-0-ra kikaptunk. Poroszlón helyzetek sokaságát hagytuk ki, s emiatt csak egy pontot szereztünk. A legjobban Ozdon játszott a csapat, ahol magabiztosan nyert is. Utólag nem akarok senkit sem kritizálni, de érzésem szerint nem csak mi nem készültünk fel rendesen a mérkőzésekre... Ötévnyi NB III-as szereplés után így már a megyei első osztályú bajnokságra kévánják mutatni, hogyan lehet jobban és eredményesebben dolgozni, készséggel helyet adunk. Azonban nem instrukciók adásában kell jeleskedni, hanem a tettek mezejére kell lépni.- Statisztikai szempontból boncolgassuk a csapat teljesítményá!- A 12. helyezést 9 győzelemmel, 8 döntetlennel, 13 vereséggel, 42 rúgott, 44 kapott góllal és 35 ponttal értük el. Az őszi mérleg 5 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség, 17-16-os gólkülönbség és 19 pont, a tavaszi 4 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség, 25-28-as gólkülönbség, 16 pont. A negyvenkét gólunk közül Cristea nyolcat szerzett, ezzel ő csapatunk legeredményesebbje, Balog 5, Szántó és Rusvay 4-4, Szilágyi, Jankov, Oravecz és Geczkó 3-3, Kiss, Jeney és Oláh 2- 2, Zalaegerszegi, Árva és Blaskó 1-1 találattal vette ki részét.- Hogyan tovább1- Megkezdtük a felkészülést a megyei első osztályra, ám a keret és a pontos program még folyamatosan alakul - zárta az értékelést Miricz Tibor elnök. _______________________________KEREKES LAJO» (Vége) Négy új strandkirály A férfiak között a Gubik János, Forgó Nándor, a nők mezőnyében a Polányi Györgyi, Nathalie Dambendzet páros nyerte a Keszthelyen rendezett országos strandröplabda bajnokságot. Gubiknak három második és két harmadik hely után sikerült aranyérmet szereznie. A Polányi, Dambendzet duó szintén először végzett az első helyen. Arsmtrong nyerte a Tour de France-t íllfllii Kiesett a Lombard A Hungária körúton is 2-1-es vereséget a labdarúgó UEFA- Intertotó Kupa 3. fordulójában a Lombard FC-Tatabánya, így 4-2- es összesítéssel kiesett. Lombard - Zenit Szankt Petyersz- burg (orosz) 1-2 (0-0). GL: Bajkusa (88.), illetve Ugarov (55.), Popovics (80.). Kiállítva: Hornyák (43.), Mészöly (84.). Totóeredmények 1. Lombard - Zenit 1-2 2 2. Udinese - Aalborg 1-2 2 3. Auxerre - R. Rosztov 3-1 1 4. Olomouc - Slaven Belupo 2-0 1 5. Kalamata - FK BIsany 0-3 2 6. Waalwijk - Bradford 0-1 2 7. Austria Wien - C. Piatra N. 3-0 1 8. Aston Villa - D. Pribram 3-1 1 9. Salzburg - Standard Liége 1-1 x 10. Peliszter - Celta Vigo 1-2 2 11. VfB Stuttgart - Lens 1-0 1 12. Brann - Rosenborg lapzárta után 13. Lilleström - Viking lapzárta után +1. Wolfsburg - Sedan 2-1 1 Októberre már csak tizenkettő maradhat... Labdarúgó NB 12000/2001, alapszakasz, 1. forduló A-csoport Ferencváros - Haladás 4-0 (1-0) Üllői út, 8000 néző, vezette: Puhl. Ferencváros: Vámos - Szűcs M„ Dragóner, Cheregi - Halgas (Földvári 78.), Gera (Kardos 71.), Lipcsei, Csiszár, Vén - Rob, Horváth P. (Gajda 84.). Haladás: Kurucsai - Seper, Kaj (Németh 90.), Tóth R, Simon - Bodor, Somfalvi, Juhász, Nagy G. - Győri (Varga 68.), Halmosi (Sipos 73.). GL: Gera (45.), Csiszár (64.), Horváth P. (83.), Rob (89.). Sárga lap: Kaj, Győri. Kispest - Dunaferr 1-1 (1-1) Bozsik-stadion, 3000 néző, vezette: Juhos. Kispest: Tóth J. - Plókai, Lőrinc, Téger, Szekeres (Babos 79.) - Dubecz, Pintér, Szabó T. (Kovács B. 67.), Lipták (Balogh 83.) - Faragó, Búzás. Dunaferr: Rabóczki - Molnár, Salamon, Éger, Kiss Gy. - Zavadszky, Pomper, Lengyel (Orosz 60.), Nagy T. (Mozgovoj 84.) - Nicsenko, Tököli. GL: Faragó (30.), illetve Nagy T. (27.). Sárga lap: Kiss Gy., Tököli. Nyírség - Győri ETO 2-0 (2-0) Nyíregyháza, 3500 néző, vezette: Sápi. Nyírség: Celeszki - Ács, Szatke, Nagy S. - Túróczi, Kondora, Lilik, Karkusz, Novák (Károlyi, 61.) - Csemijenko (Fülöp, 83.), Kulcsár (Gerliczki, 95.). Győr: Posza - Bognár, Vámosi (Oross, 70.), Böjté, Vasas - Mracskó, Győri, Erős, Rósa - Nagy L. (Majchrovics, 53.), Kenesei. GL: Zováth (38.), Csemijenko (45.). Sárga lap: Szatke, illetve Vámosi, Mracskó, Kenesei, Böjté, Bognár. A Lombard - Matáv-Sopron összecsapás a tatabányaiak UEFA- Intertotó Kupa mérkőzése miatt elmaradt, szeptember másodikán játsszák B-csoport Zalaegerszeg - Pécs 1-1 (0-0) Zalaegerszeg, 7000 néző, vezette: Dubraviczky. Zalaegerszeg: Túri - Kocsárdi, Strasser, Csóka, Kónya (Gál, 83.) Bonchis (Babati, 64.), Nagy L, Balog (Cupik, 75.), Róth - Sabo, Waltner. Pécs: Matus - Dienes, Földvári, Kutas, Tomka (Varga J., 83.) - Varga S. (Gálffy, 68.), Puskas (Halász, 74.), Szekeres, Szabó Zs. - Sz. Tóth, Király. GL: Róth (53.), illetve Kocsárdi (62., öngól). Sárga lap: Csóka, illetve Kutas, Tomka. Újpest - Vasas 0-0 Megyeri út, 4000 néző, vezette: Szabó Zs. Újpest: Bíró Sz. - Medgyesi (Kovács P., 80.), Urbán, Tamási, Szlezák (Weisz, 25.) - Kunzo, Kozma, Dvéri, Lőw - Korsós (Ulrich, 72.), Granov. L^BCARÚGÓ-EOZŐMECCSEK Nagybátony - BSE 0-8 (0-7) Nagybátony, 100 néző, vezette: Barabás. Nagybátony: Zsignár - Folk, Fekete, Almási, Szabó L. - Orosz T. (Balogh), Liszi, Griger, Szabó G. - Simon, Veres. Játékos-edző: Verebélyi Attila. Balassagyarmati SE-Nógrád Volán: Szabó Cs. (Szathmári) - Galbács, Lenkey, Jelen, Nagy P. (Fábri) - Schuchmann (Pádár), Mohácsi, Kmetti, Jele Cs. - Baranyi (Zolnyánszki), Jele Z. (Babcsán Zs.). Edző: Kis Károly. GL: Kmetti (2), Jele Z. (2), Baranyi, Mohácsi, Schuchmann, Lenkey. Karancslapujtő - Jobbágyi 5-2 (3-0) Karancslapujtő, 100 néző, vezette: Sági. Karancslapujtő: Szabó O. - Cseh, Szabó K., Juhász - Zsig- mond, Fekete L., Kovács, Fodor (Fekete Z.), Tóth - Lavaj, Miklós (Telek). Edző: Sipkó Sándor. Jobbágyi: Prezenszki - Smid, Gyetvai, Gyürki - Batta, Szabó G., Egyed, Bognár, Sármány - Kisbali (Zsély), Bíró. Edző: Balga József. GL: Zsigmond (2), Fekete, Fodor, Lavaj, ill. Bíró, Szabó G. _____________________________________k.f,6.r. SP ORTTURMIX FOCITOBORZÓ Tehetségkutató foglalkozást tart 1986-ban, illetve 1987-ben született fiúk számára a salgótarjáni Nógrád Volán-Baglyasalja SE. A labdarúgás iránt érdeklődőket július 26-án, szerdán 15 órakor várják a szakvezetők a Petőfi úti létesítménybe, sportfelszerelést mindenki vigyen magával. SPORTNAPKÖZI A Salgótarjáni Létesítmény és Sport Kht. ez évben is megrendezi hagyományos nyári sportnapkozi táborát az uszodában július 28-ig. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást kaphatnak a 32/410-981-es te lefonszámon Szilágyiné Faragó Ágnestől. A részvételi díj (3500 Ft/fő/hét) magában foglalja az ebéd és a foglalkozások költségét. DENEVÉR KUPA Denevér Kupa néven éjszakai amatőr páms teniszversenyt rendez Salgótarjánban július 29-én a helyi Lendület TE. A 15 órakor kezdődő, éjfélkor záródó tornára az acélgyári teniszpályán, vagy a 32/422-780-as telefonszámon le hét jelentkezni Rozgondi Pálnál VÍZISÍ KÉR A spanyol férfi vízilabdázók az Unicum Kupa és egyben az Európai Nemzetek Ligájának 2. fordulójában befejező mérkőzésnek számító rangadón 8-5-re nyertek a mieink ellen. Ennek ellenére a magyaroké lett a tomaelsöség. Vasas: Hajdú - Mónos, Juhár, Zováth, Tóth A. - Komódi (Tiber, 13.), Pető, Szili, Tóth N. - Sowunmi, Kabát (Pál, 46.). Sárga lap: Lőw. Videoton - Nagykanizsa 2-0 (1-0) Székesfehérvár, 4000 néző, vezette: Szarka. Videoton: Milinte - Csordás, Szalai Cs., Lévai - Szalai T., Fodor (Csillag, 88.), Csapó S., Zombori, Németh T. - Földes (Gyurováth, 74.), Ilea (Csehi Z., 76.). Nagykanizsa: Gelencsér - Agics, Toleszki, Pálfi - Farkas, Popovics, Kovács (Búza, 46.), Nagy Cs., Usvat - Gordian (Lukács, 46.), Bognár (Kocsis, 74.). GL: Ilea (15.), Németh T. (88.).- Sárga Jap: Németh, illetve Popovics. Az MTK - Deberecen összecsapás vasárnap lapzártánk után ért véget. Tavalyi győzelmét megismételve az amerikai Lance Arsmtrong nyerte a 87. Tour de France profi kerékpáros körversenyt. A második a német Jan Ullrich, a harmadik a spanyol Jose Beloki lett, negyedikként a francia Moreau, ötödikként a spanyol Heras, míg hatodiknak az ugyancsak gall Virenque tekert a célba. A 21., egyben befejező szakaszt, Párizsban sprintbefutó zárta le, amelyben az olasz Zanini volt a legjobb a német Zabel és a lett Vainsteins előtt.