Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-24 / 171. szám

2000. július 24., hétfő Szeretettel köszöntjük KINGA, KINCSŐ és KRISZTINA nevű kedves olvasóinkat! A Kinga a Kunigunda régi magyar becézőjéből alakult név. A Kincső Jóka Mór névalkotása, jelentése: számomra ő a kincs. A Krisztina a görög- latin Christina magyar alakváltozata. Jelentése: keresztény nő. Védőszentje: Szent Krisztina vértanú. ‘ A Nap kél: 5.12 órakor, nyugszik: 20.28 órakor. VASÁRNAPI ÜGYELETES SZERKESZTŐ: , , I arago Zoltán RIPORTER: llegedns Erzsébet 4'rBS : (32) 416 - 455 [ 7~taa 85 évvel ezelőtt, 1915-ben született Budapesten L *j| Szeleczky Zita, akit bájos megjelenése a '40-es évek­I #1 32 egyik legünnepeltebb sztárunkká avatta (Sok I Jw hűhó Emmyért, Sziámi macska). 1936-tól a Nemze­L ti Színház tagja (litánia, Mária főhadnagy, Júlia címszerepek), életre keltett néhány Jókai-hősnőt is (Fekete gyémántok, Szegény gazdagok). Mivel az ún. kívánsághangversenyek sztárja volt, a kommu­nista diktatúránál kegyvesztett lett, elhagyta az or­szágot, Kanada és az USA magyarlakta vidékein tur­nézott. Később hazatért, Érden sikerült lakást kapnia, a múlt évben ott halt meg. Képünk: Egy éjszaka Erdélyben főszerepében. 40 éve, 1960-ban halt meg Hans Albers, a kiváló német filmszí­nész, a mély jellemábrázolás mestere. 115 évvel ezelőtt, 1885. július 24-én hunyt el nagy szegénységben az USA 18. és egyben a legkülönösebb életpályát befutó elnöke, Ulysses Simpson Grant. Az 1861-ben kitört polgárháborúban csil­lant fel először a katonacsillaga: egy önkéntes ezred parancsnoka lett, majd 1864-ben Lincoln főparancsnokká nevezte ki. Döntő győ­zelmek után a déliek főparancsnokát, Lee tábornokot feltétel nélkü­li megadásra kényszerítette. 1868-tól két hivatali periódusban az USA elnöke lett. Nagy népszerűsége azonban elnök korában telje­sen elenyészett, mert korrupt politikusokkal vette magát körül, s a pénzügyi és megvesztegetési botrányok egymást követték. Ugyancsak 115 esztendeje, 1885-ben ezen a napon született Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző, a Zeneakadé­mia, majd 1923-tól a rochesteri (USA) egyetem tanára. Tagja volt a New York-i filharmonikus zenekarnak. Várható időjárás; ELŐREJELZÉS NOGRAD MEGYE TÉRSÉGÉRE Délelőtt csökken a felhőzet, és naposra fordul az idő. Az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből a megyében elszórtan lehet zápor, zivatar. Napközben megélénkül a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 28 fok körül alakul. Közlekedésmeteorológia Ma melegfronti hatás terheli szervezetünket. Az érzékenyek­nél fejfájást és a reakcióidő növekedését okozza. Készítette: f: Július 21-i JV. Kenó nyerőszámok 5 13 17 18 21 23 24 25 33 37 42 48 54 55 61 62 64 71 74 79 : 4: X %:(§; >; Július 22-i-fk. Kém) nyerőszámok 2 4 6 9 10 12 26 33 37 38 43 44 46 53 54 61 66 67 71 80 %-f % >k ^ $ % % MI VÁR MA ÖNRE ? Hirkp4wrmxkóp J >&• a Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Míg mások nyaralnak, élvezik térW a napfényt és a meleget, addig Önnek itt kell rostokolnia. A vállalt különmunkát mindenképpen el kell végeznie, még- T; pedig olyan színvonalon, ahogyan azt Öntől elvárják. Munka T után egy kis sport oldja a feszültséget. ^ Szűz (Vili. 24-IX. 23.) A Szűz mindig következetesen kiáll ’j; elvei mellett. Szigorúságáért nem örvend túlzott népszerű- Z. ségnek a kollégái körében. Azt azonban méltányolják, s, hogy ugyanolyan mércével méri önmagát is, mint másokat. K Í Mérleg (IX. 24-X. 23.) Bizakodó és tettrekész lesz a hét el- ; ? ső napján. A gyors cselekvéssel előnyös pozíciót harcolhat 7 ki magának. Érzelmeiben heves, a szerelemben most nem i) válogat. >X­Skorpió (X. 24-XI. 22.) Sikeres hétnek néz elébe. A szere- r lemben rámenős és nem ismer lehetetlent. Ezt a gyors ér- ij: zelmi fejlődést a kedvese nehezen képes követni. * Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Hirtelenebb és kevésbé megfontolt *7 az Oroszlán időszakában, mint általában. A szokaüan vi- selkedését egy munkahelyi konfliktus vagy egészségügyi >; probléma okozza. Egy elhamarkodott kijelentéssel ma sokat árt- éj- hat magának. ff Bak (XII. 22-1. 20.) Anyagi ügyekben merész, nyugodtan ’%■ hagyatkozhat ösztöneire, és persze józan gondolkodására. » Egyedül cselekedjen. Kedvesével legyen óvatos, nehogy * megsértse érzelmeit, mert teljes szívből szereti Önt. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Bolygója arra készteti, hogy extra pénzbevételi lehetőséget keressen, jó szerződéseket kös- * sön, s az új hatásokra legyen nyitott. A mai nap különösen $$ ígéretes szerelmi téren. Halak (II. 21—III. 20.) Túláradó az életkedve, tele van ener- .>■ giával. Szerencsés lesz, ha üzletet köt, de hatalmi harcok- ba ne menjen bele. Párkapcsolatát kedve szerint alakíthat- fí ja. Élvezze és használja ki ezt a kedvező helyzetet. Kos (III. 21-IV. 20.) Feszültség veszi körül, ami felesleges perpatvarokhoz vezethet. Tartsa távol magát a vitáktól, Is­mert ha szembeszegül, kötekedőnek tartják. Vegye észre az élet szép dolgait, legyen toleráns, és bűvölje el kedvesét. Bika (IV. 21-V. 20.) Ha úgy érzi, hogy igazságtalanul vá- dolják, meg kell tudnia védeni magát. Vegye észre, ha szá- H: mító emberek ki akarják használni. Egy régi barátjával * örömteli lesz a találkozás. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Váratlanul érkező ajánlatokra csak * alapos meggondolás után válaszoljon. Ne változtassa véle- K ményét, próbáljon határozott és kiegyensúlyozott lenni. A i! szerelemben felejthetetlen élmény várja. Rák (VI. 22-VII. 22.) Emberi kapcsolataiban ma nagy sze­rep jut a kölcsönös alkalmazkodásnak. Valaki a családtag- ól­jai közül nagyobb szabadságra vágyik. Ha a házastársával f-: rossz a kapcsolata, most könnyen szakításra vagy szétköltözés­re kerülhet sor. S *k :vf? •%. zk, í*v :<k %£ zk. zk. -k% -M. ’-fy ;|v zkí zk, 'M zk # 1» prof hat i meg # igére € ft m W. rlET Hat szám - egy nyeremény! A HETI NYEREMÉNY: 11000 Ft-os vásárlási utalvány A \ MAI NYERŐSZÁM* Fakír- Valóban?- Igen, mert mindenáron meg ; v ’M'l A fakir és a fia sétál akarta őrizni.-2j1. az utcán. Egyszer csak a gyerek belelép egy szögbe. Az apa felpofozza és így szól Enciklopédia- Szégyellő magad, neked is Két feleség beszélget: mindig a szórakozáson jár az- Képzeld, vettem az uramnak i eszed. egy enciklopédiát. Mire a másik: Nyúl- Én ugyan nem veszek, járjon csak gyalog.- Miről lehet felismerni a repülő nyulat? Matek- Sas van a hátán. \ Becsület i Pistikét megkérdezi az anyuká- ja: - Pistike! Hol a nővéred?- Matematikailag a szobájában i Egy fiatalember arcán kék folt­- feleli. j tál lép be a büfébe.- Hogy érted azt, hogy mate- i- Egy nő becsületéért har­matikailag? i coltam! - mondja a barátainak. I- Két ismeretlennel. Rádió- és televízióműsor-ajánlat KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Hatá­rok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tu­domány. 9.04 Napközben. 11.04 Szonda. 11.35 Márai Sándor: Szindbád hazamegy. 12.00 Déli kró­nika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Tör­vénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Korátok. 13.30 Vallási műsor. 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Beszélni nehéz! 14.45 Közön­ségszolgálat. 14.55 Első közlés. 15.05 Szóljon hozzá! 15.55 Biztonsá­gi öv. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Magyar zeneművészek külföldön. 17.05 Pénz, piac, profit. 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.44 Krúdy,Gyula: Szegény lányok élete. 20.04 Élő népzene. 20.30 Hatá­rok nélkül. 21.05 Értsünk szót! 21.45 Beszélni nehéz! 21.55 Szóló. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Etikai kó­dex. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Le­mezmúzeum 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Nap­közben. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 6.00 Hírek. 6.03 Kíván­ságreggel. 6.30 Hírek. Sport. Közle­kedés. 7.00 Hírek. Közlekedés. 7.30 Hírek. Sport. Közlekedés. 8.00 Hírek. 8.44 Sportreggel. 9.00 Petőfi-dél- előtt. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz-plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.03 Közlekedés. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hí­rek. Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. Hírek. Időjá­rás. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kí­vánságműsor. 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 17.00 Háztól házig. —7--------7-------­18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz- játék-tér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum, 20.00 Váltóhang. 21.00 Hí­rek. Időjárás. 21.04 Zenészportré. 22.00 Kupé, 23.00 Hírpercek. 23.15 Korzó. 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 A leg­szebb filmzenékből. 4.00 Hírek. 4.03 Verbunkosok, csárdások 5.42 Hajnali gondolatok 5.45Agrárvilág 6.00 Naprakész 8.30 Ezredforduló 8.35 A bestia (181.) 9.00 Csak ma! 9.30 Tau bácsi (4.) 11.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat -187.) 12.00 Híradó délben 13.00 Roma magazin 13.25 Domovina (szlovák nyelvű nemzetiségi magazin) 13.58 Hírek. Időjárás 14.05 A Guldenburgok öröksége (27.) 14.50 A torony árnyéka 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Magyar Ház 16.30 Református családi rí­tusok Kalotaszegen 16.40 Vélemény... ...a szeretetről 16.50 Maradj velünk! 17.00 Úton- Európa magazin 17.35 Szentföldi szent helyek üzenete 18.00 Híradó hatkor 18.50 Alaphangok 19.00 Telemázli 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.00 112 (bűnügyi magazin) 20.35 A bolygó neve: Föld Strandhill titka 21.30 Ugye, kicsit ismerős? 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.40 Alaphangok 22.50 Éjszaka a Földön (amerikai film) 0.50 Ezredforduló T51 j EJ I 8.30 Delta 9.00 Seregszemle 9.30 Suttog, beszél, kiált a múlt... 10.20 Van öt perce? 10.30 Tv-klinika 11.00 A jövő Magyarországa 11.30 English 4U (20/9.) 12.00 Praga város panoptikuma (sor. - 4.) 13.10 Híradó délben 14.10 A lyoni omnibusz 15.00 Zenebutik - Zenehíd 16.00 Iskola utca 17.30 Dallamról dallamra 18.00 TS 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.30 Az Atlanti-óceán rejtélyes világa (2.) 21.25 A lótolvaj (kínai film) 22.55 Záróra 24.00 Halló, itt vagyok! 1.35 Aktuális fc2 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 TV2-matiné 9.50 7-es csatorna (magyar sorozat -1.) 10.15 Csupa-csupa élet 10.40 Vadvilág 11.30 Közvetlen ajánlat 11.55 Riviéra 12.20 Gazdagok és szépek 12.45 Álom luxuskivitelben (amerikai film, 1961) 15.10 Xena 15.30 A klinika 16.25 Sunset Beach 17.10 Sonadoras Az egyesült államokbeli Camp Davidben zajló izraeli-palesztin béketárgyalásokkal egy idő­ben a megbeszélések egyik legfőbb problémáját okozó Jeruzsálemben élesedik a hangu­lat a zsidó és palesztin lakosok között. Július 23-án vasárnap a város fallal körülvett óvá­rosán kívül egy palesztin fiatal konyhakéssel könnyebben megsebesített egy önkormány­zati ellenőrt. Azt egyelőre nem tudni, hogy politikai indíttatású merényletről, vagy közön­séges bűncselekményről van szó, a hír hatására azonban több helyütt kisebb zavargások törtek ki. A képen egy izraeli katona dulakodik egy igazoltatott palesztin fiatalemberrel, nem messze a késelés helyszínétől. HALLÓ SZÍVPOSTA Molnár Jenemének Salgótarjánban, a Május 1. útra nagyon sok boldog születésnapot kívánunk! Lánya, unokái és családja, dédunokái és családja, ükunokái. HALLO SZIYPOSTA Kedves! Olvasva soraidat úgy értelmezem, hogy időpontot szeretnél kérni tőlem. Tudnod kell, mi mindnyájan korlátok között élünk. A korlátok gátat szabnak cselekedeteinknek. Hogy gondolatainkat eljuttassuk ahhoz, akihez szeretnénk a médiumon keresztül, mert más lehetőség nincs. 7 és 17 óra között el tudsz érni. Tudod, hogy hogyan. A Csoda nem szeretne Csoda maradni! ItéÖH ia 15.30,17.45 és 20 órától: M: 1-2. Szinkronizált amerikai akciófilm. Apolló KamsuMa 17 és 19 órától: A szörny. Feliratos amerikai film. íWíissiigysimaT! MaMdha 15.30,17.45 és 20 órától: Rád vagyok kattanva. Színes amerikai vígjáték. MiicMdfo IKannama 18 és 20 órától: A lé meg a Lola. Színes német film. Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en; 0 - 24 óráig 18.00 Camila 18.30 Tények 19.00 Szerencsekerék 19.30 Vad angyal 20.00 Az elveszett ereklyék fosztogatói (6.) 20.55 Silverado (amerikai western) 23.25 Jó estét, Magyarország! 0.15 Száguldó bűnözők (rendőrségi magazin) 0.45 Ablak Európára 1.15 Wolf 2.10 Háló@világ 2.50 Vers éjfél után DUNA TV 4.10 Virradóra 9.15 Kalandok a Galaxisban 9.40 A titkos küldetés (26.) 10.10 A sóherceg 11.35 Emlékképek (ismétlés) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.30 Napóra (ismétlés) 13.15 Miénk a tér (ismétlés) 14.20 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.50 Magyar világ (ismétlés) 15.20 Asztali praktikák 15.45 Időóra 16.35 Sebességláz 17.05 Aligermaa kalandjai (dán sorozat-3/1.) 17.25 Pocahontas, az indiá­nok hercegnője 18.00 Napóra 18.55 Barátok a strandon 19.45 Sportképek 20.15 A Morei fiú (magyar rövidfilm) 20.50 Néptáncok 20.55 Tükör 21.30 Híradó. Sport 22.00 Ezredforduló 22.05 A határon (dokumentumfilm) 23.00 Szatmári tangó (dokumentumfilm) 0.05 Híradó TXWW KLUB 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Drágám, A kölykök már megint összementek! 10.00 Helene és a fiúk (89.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.50 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor) 13.35 Klipklub- Pepsi-sziget TV 14.00 Celeste (147.) 14.25 Esmeralda (121.) 15.15 Senora (76.) 16.05 Tiltott szerelem (113.) 16.55 Mire gondolok? 17.00 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat - 30.) 17.30 Mire gondolok? 17.35 Renegade- A fejvadász (75.) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz (közszolgálati magazin) 19.20 Fókusz-ráadás (kulturális ajánló) 19.25 Üzenet 19.35 Csillagkapu (3.) 20.25 Fehér Agyar (am. kalandfilm) 22.25 Zsoldosok (2.) Szerepcsere 23.20 Autómánia 23.50 Este (hírműsor) 0.10 Az a csodálatos november (olasz-francia film) 6.30 Tommy és a vadmacska (finn kalandfilm) 8.15 Viharfelhők (amerikai akciófilm) 9.50 A szépségkirálynő halála (amerikai krimi) 11.20 Gattaca (amerikai sci-fi) 13.05 Rozsdás, a mentőkutya (amerikai kalandfilm) 14.40 Rewind - Emlékterror (francia sci-fi) 16.25 Nyomul a banda (amerikai vígjáték) 18.15 Tommy és a vadmacska (finn kalandfilm) 20.00 Tökéletes gyilkosság (amerikai thriller) 21.55 Mozi! Mozi! Mozi! 22.25 Sportháború (amerikai sci-fi) 24.00 Gyilkosságból kitűnő (amerikai thriller) 1.30 Az utolsó dobás (amerikai thriller) 3.10 Rémségek könyve (amerikai horror) 4.50 Fogolyrománc (amerikai thriller) S ÄiiSjjV: 5.50 Napkelte 17.30 Napnyugta 18.40 ATV-híradó 19.00 Keve Kata (musical) 20.00 Mozivarázs/V-MAX 21.30 Millennium 2000 22.35 HQ 2000 22.45 Wobbler (magazin) 23.20 Rockkalapács TARJANI TV 18.20 Hírek 18.25 Palócország (diaporáma) 18.45 Kimba, a fehér oroszlán 19.05 Filmajánló 19.10 Szevasztok! 19.25 Csendes percek 19.45 Egyházmegyei körkép 20.25 Hírek 20.30 Féktelen folyó (amerikai film) 1 V ? ? ? NÓGRÁDI HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. MEGYEI lllIAJJi 11 Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport teiefon; 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Terjeszti a BUV1HÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., u|sa9 a „V/n d » a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet, szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom