Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-21 / 169. szám
Erőösszegzés, érdekérvényesítés Kapásom van! - Az első osztályú csapat Napjainkban egyre inkább és egyre többen érzik annak szükséMint minden sportnak, úgy a sporthorgászatnak is sava-borsa a gességét, hogy társadalmi, szakma érdekek mentén valamilyen versenyzés. Az országos csapatbajnokság küzdelmeire az elmúlt szövetségbe, szervezetbe tömörüljenek. (3. oldal) hét végén került sor. (4. oldal) Meglepő „tavaszi hadjárat” Az öt nógrádi NB III-as csapat közül az újonc Karancslapujtő nyújtotta a legellentétesebb szereplést a legutóbbi bajnokságban: jól is, rosszul is szerepeltek. (11. oldal) NOGRAD MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN. SZÉCSENY VAROSOK ES TÉRSÉGÜK NAPILAPJA 2000. JÚLIUS 21., PÉNTEK XI. ÉVFOLYAM, 169. SZÁM ÁRA: 43 FORINT ELŐFIZETVE: 31 FORINT On jól jár, ha előfizet! Megtakarít és még nyerhet is! Kőben és vásznon: környezetünk szépségei Ceredi Nemzetközi Művésztelep: ötödik alkalommal Augusztus 1. és 10. között az idén is köszönti hazai, illetve külföldi alkotó vendégeit a Ceredi Nemzetközi Művésztelep. A salgótarjáni önkormányzat jelentős támogatását élvező művésztelep résztvevői: Nicu Todea grafikus, (Románia), Loma Graves szobrász, (Anglia), Doris Hanschitz iparművész, (Ausztria), Milorad Boskov festőművész, (Jugoszlávia), Bobály Attila szobrászművész, László Beatrix grafikusművész, Csemniczky Zoltán szobrászművész, Maticska Zsolt festőművész, Radios Szilveszter festőművész, Sánta László festőművész, Fürjesi Csaba festőművész. A meghirdetett művészeti ág sokszorosító grafika - és az alkalmazott technika lehetőséget ad arra, hogy az alkotások egyidejűleg bemutathatóak legyenek itthon és a megyeszékhely testvér- városaiban. Fürjesi Csaba művészeti vezető és Kun Cecília menedzser úgy érzi, hogy a ceredi művésztelep gyökerei, kapcsolatai és kulturális missziója Salgótarján város szellemi életével vállalt egység. Erre alapozva, az ötödik üyen alkalom kiemelt szerepére is gondolva, az alkotók számára a következő tematikát jelölték meg: Salgótarján és a nógrádi táj értékeinek, szépségének, vizuális motívumainak feldolgozása. Múzeumi nyitva tartás: Gyarmaton plusz két óra Kedvező változásról tájékoztatta lapunkat Limbacher Gábor, a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője. Az erre vonatkozó igényekhez alkalmazkodva meghosszabbítják a balassagyarmati Palóc Múzeum nyitva tartási idejét, így az augusztus elseje és szeptember 30- a között 9-től 17 óráig (az eddigi hat helyett nyolc órában) lesz látogatható. Limbacher Gábor azt is reméli, hogy még több látogatót vonz majd az az augusztus 6- án, Balassagyarmaton megnyitandó millenniumi kiállítás, amelyet azt követően Szécsényben és Salgótarjánban is bemutatnak. Hozzátette, amennyiben a megye más múzeumainál is hasonló igényt tapasztalnak a nyitva tartást illetően, úgy természetesen ahhoz is igazodnak majd. Milliárdos beruházás Magyamándor térségében kiépül a csatornahálózat A hat környékbeli település összefogásával épülő szennyvíz- tisztító- és -csatorna-beruházás pályázata lesz a fő napirendi pont július 24-én a magyarnán- dori önkormányzat ülésén. A tervek szerint 2002-re megvalósuló közel egymilliárdos beruházás Magyamándor mellett megoldja Mohora, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Debercsény és Csesztve csatornázási gondjait. Sándor István polgármester tájékoztatása szerint a magyarnán- dori lakosság 85 százaléka támogatja a szennyvízelvezetés és - tisztítás ügyét. A társult településeken is 70 százalék körül van a beruházáshoz csatlakozók száma. Egyébként pályázatot nyújtottak be a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanácshoz egy Magyarnándorban megvalósuló innovációs központ és egy mezőgazdasági park kialakítására. Esőtől gömbölyödne az alma, a szilva A Nógrád község határában lévő Agroduba Kft. 47 hektáros almaültetvényét öntözték, ezzel együtt jólesett a jonagored, idared meg a többi fajtának is a fentről eredő locsolás - tudta meg lapunk Barna Imrétől, a kft. kertészed üzletága vezetőjétől. Nem csak az alma -szemeket hizlalta az eső, gömbö- lyödött a 2,5 hektárra telepített bodzás termése is. Elsősorban a gyümölcsök minőségét javítja az esővíz, mert a termés mennyiségéről már „gondoskodott” a korábban beköszöntött sivatagi hőség, aminek hatására csak közepes hozammal számolhatnak. Magyarnándorban, Farmer- Fruct Gyümölcstermesztő Kft.- nél mindenekelőtt abban mérik a lehullott csapadék kedvező hatását, hogy megindult a termőfák hajtásnövekedése, mind az alma, mind pedig a szilva esetében - szólt Fülepi János kertészetvezető tájékoztatása, aki ismertette a gyümölcsösüket ért eddigi károsodást. Ennek kapcsán elmondta, hogy már június végén, július elején pirosodni kezdett az egyébként csak szeptemberben színesedő almatermés, s a szilvák is jóval az érési idő előtt kezdtek kékbe hajlani. Már pedig ez nem jó jel, hiszen a kényszerérésre utal, ami pedig a jó minőség kárára van. A szilva méretes, az alma viszont meglehetősen apró még, s jelenleg nem tudható, mennyit lehet ezekből étkezésiként, s mennyit léalma gyanánt értékesíteni. A szilva árbetéteiét egyébként 15 millióra tervezték, amit vélhetően teljesíthetnek, az almáé viidén hozható lesz, bár ki tudja még? Összességében azonban mégis csak azt remélik, teljesítik a tervezett árbevételt, mert - mint mondani szokás -, amit veszítenek a réven, behozzák a vámon. Amire példa lehetne a meggyértékesítés esete, amiből roppant kevés termett, de a kevés mennyiséget kompenzálta az idei magas ár. S ez jellemző mostanság majd minden féleségre, sárga-és őszibarackra, körtére és szilvára, sárgadinnyére, s gyümölcsöktől eltekintve, az összes zöldségfélére. Dorogháza: feloszlott a testület Nem hivatalos úton szereztünk tudomást arról, hogy június 26-án feloszlatta magát Dorogháza képviselő-testülete. Úgy tudjuk, hogy név szerinti szavazással hozták meg a döntést. Mint tegnap kiderült, az ügyet annyira titokban akarták tartani, hogy a megyei közigazgatási hivatal törvényességi-ellenőrzési főosztálya is tőlünk értesült a hírről. A dorogházi helyzetre visszatérünk. Bánk és Tordas: testvérek lesznek Ötéves ismerkedés során érlelődött meg a szándék, s ezen a hétvégén, július 22-én szombaton ünnepélyesen bejelentik, hogy a jövőben össze kívánnak tartani: Bánk és a Fejér megyei Tordas település egymásra talált, testvérkapcsolatra lép. Ebből az alkalomból a bánki víziszinpadon 19 órától tartják meg a közös, ünnepi rendezvényüket. Ha a kijelölt napon esni fog, akkor a faluház lesz az esemény színhelye. Az estre eljönnek Tordas önkormányzati vezetői és az ottani asszonykórus is, a házigazda bánkiak a Muzsla együttes fellépésével kedveskednek a meghívottaknak. Négy hónap a fogdában - Ártatlanul? Négy hónapot töltött a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában B. Tamás a januári, Beszterce-lakóteiepi postarablás gyanúsítottjaként. Ártatlan embert vitt be tévedésből a rendőrség, vagy csupán nem tudták bizonyítani a bűnösségét? A nyomozást vezető őrnagy szerint az utóbbiról van szó, a fiatalember ügyvédje védence ártatlanságáról beszél. A nyomozást lezárták, ám most kártérítési per indul a négyhavi fogva tartás miatt. Januárban „Félig sikerült postarablás” címmel számoltunk be a bűncselekményről, amit most nyugodtan folytathatunk azzal: ezt félig sikerült nyomozás követte. A 22 éves B. Tamás ellen rablás bűntette miatt indított nyomozást a salgótarjáni rendőrkapitányság, mert őt gyanúsították azzal a postarablással, amelyet ez év január 12-én követtek el a salgótarjáni Beszterce-lakótelepen. Eszerint 18 óra tájban fegyvernek látszó tárggyal a bevétel átadására kényszerítette volna az alkalmazottakat. A postai dolgozók megnyomták a riasztó gombját, majd a csomagraktárba menekültek. A betörő végül az egyik postás táskáját vitte el, benne ötezer forinttal. B. Tamást ezt követően egy január 17-én, galyatetőn elkövetett postarablással is meggyanúsították. Február 24-én őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásban tartották. Az ügy előzménye még, hogy mindkét helyszínen szagnyomot rögzítettek, amelyet a kutya a gyanúsítottról rögzített szagmintával azonosított, míg az igazságügyi szakértő véleménye szerint a mindkét helyszínen rögzített nyomok ugyanazon cipőtől származhattak. (Folytatás a 3. oldalon) EGY FALU, EGY NAP, EGY LAP - ENDREFALVA. Felvételünkön a Ménes-patak völgyében elterülő község központja látható. Összeállításunkból az Is kiderül, hogy mi újság a településen? (2. Oldal) FOTÓ: QYURIÁH TIBOR I» APEH-tájékoztató A folyószámla-kivonatok kiküldéséről Az adóhatóság tájékoztatja Tisztelt ügyfeleit, hogy az 1999. évről készített folyószámla-kivonatok postázását megkezdi. A folyószáma-kivonatok az 1999. január 1-től a kiküldést megelőző időszakig könyvelt adatokat tartalmazza. Folyószámla-kivonatot küldünk azoknak, akiknek 1999-re késedelmi póüékot számítottunk fel, akiknek legalább egy adónemen hátraléka van és azoknak a túlfizetéses adózóknak, akiknek kizárólag a járuléknemre könyveltünk adatot. Az adózással kapcsolatos folyószámla-adatok az eddigiekben megszokott formában jelennek meg a kivonaton. Az elmúlt évben az adóhatóság átvette a járulékok nyilvántartását és beszedését, ennek megfelelően az idei folyószámla-kivonatok már a járulékkal kapcsolatos adatokat is mutatják. Ezen könyvelési tételek három fő csoportra oszthatók:- az 1999. febmár 1-i nyitóegyenleg, amely a jogelőd NYUFIG könyvelési rendszer adatát, illetve az elmúlt év során az egyeztetések alkalmával korrigált összegeket tartalmazza;- az 1999. év során az APEH által könyvelt bevallási és pénzforgalmi tételek;- a járulékintegráció következtében a 2000. január 31- i egyenlegek átvezetései az új, illetve jogutód adónemekre. Az újszerű feladatunkra való tekintettel kérjük, hogy a folyószámla-kivonatot Tisztelt ügyfeleink alaposan tanulmányozzák át, különösen a járulékkal kapcsolatos adatokra vonatkozóan. Eltérés esetén az észrevételeket lehetőleg írásban tegyék meg a folyószámlán feltüntetett illetékes igazgatóságnál. A járulék nyitóegyenlegének személyes egyeztetéséhez időpontot szükséges kérni - a folyószámla-kivonaton a járulékegyeztetésre megadott telefonszámon, - hogy az igazgatóságok munkatársai a szükséges iratokat előkészíthessék. A közölt telefonszám kizárólag az időpont kérésére szolgál, tájékoztatásra nem ad lehetőséget. Tájékoztatás az ügyfélszolgálatokon és telefonon kérhető a folyószámla-kivonaton közölt időpontban. Az egyeztetéshez - akár írásban, akár személyesen történik - adószámra, vagy adóazonosítóra hivatkozva csatolni szükséges az észrevételt alátámasztó bizonylatot (bevallás, befizetés stb.) Kérjük Tisztelt Ügyfeleink segítő együttműködését. ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSI HIVATAL Gazdag a választék a salgótarjáni vásárcsarnokban: egyelőre nem látszik a gond Nógrád megye legkiterjedtebb gyümölcsös kertjeiben nem tett kárt a jó két hete fel-feltámadó szél, a 40-45 milliméter körül lehulott csapadék pedig, egyenesen javukra vált a gyümölcsöknek: az almának, szilvának. szont a fentiek miatt még jelenleg is kiszámíthatatlan, s nem valószínű, hogy a tavalyi rekordnak számító 60 milliós árbevétel