Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-20 / 168. szám

2000. július 20., csütörtök Szeretettel köszöntjük ILLÉS nevű kedves olvasóinkat! Az Illés bibliai név, jelentése: Jahve az én istenem. A katolikus, az ortodox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szent Illés próféta ünnepe, aki a kr. e. IX. században harcolt ajahve-kultusz tisztaságáért. A Nap kél: 5.08 órakor, nyugszik: 20.33 órakor. ÜGYELETES SZERKESZTŐ: RIPORTER: Faragó Zoltán Dudellai Ildikó : (32)416-455 105 évvel ezelőtt, 1895. július 20-án született Bácsborsódon Moholy Nagy László (képünkön) festő, fotográfus, építész, művészeti szakíró, századunk egyik sokoldalú, nemzetközi hírű művésze. Ifjú kora óta külföldön élt, Bécsben, Berlinben, majd a dessaui Bauhaus tanáraként Walter Gropius munkatársa lett. A Hitler uralom elől az USA-ba emigrált és Chicagóban megala­pította a New Bauhaust. Elméleti írásai az abszt­rakt és az alkalmazott művészetekkel foglalkoznak (Az anyagtól az építészetig.) 55 esztendeje, 1945-ben ezen a napon halt meg Paul Valéry (ejtsd: Pól Valéri) francia költő, a modern francia irodalom legérdeke­sebb, nagyhatású egyénisége. Költészetének formái tökéletesek, da tartalma pesszimista, szubjektív jellegű, nehezen érthető gon­dolati líra. Legjelentősebb költeménye a Tengerparti temető című. Esszéi közül a Szellem válsága c. munkája emelkedik ki. Legutóbb 1973-ban a Két párbeszéd c. műve jelent meg magyarul. 130 évvel ezelőtt, 1870-ben halt meg Albrecht Graefe német orvos, aki a szem zöld- és szürkehályogja eltávolításának új módszerét dolgozta ki. Ő alkalmazta először a gyógyászatban a Helmholtz szemtükrét is. 170 éve, 1830-ban tört ki Nápolyban a carbonari felkelés, melynek célja Olaszország függetlenségének kivívása, egyesítése és liberá­lis berendezése volt. 410 évvel ezelőtt, 1590-ben ezen a napon jelent meg az első teljes magyar bibliafordítás, az ún. „Vizsolyi biblia”, Károlyi Gáspár műve. ELŐREJELZÉS N0GRAD MEGYE TÉRSÉGÉRE Gyakran lesz erősen felhős az ég és a megyében szórványosan eső, zápor is kialakulhat, esetleg zivatar is lehet. Az északnyugati szél időnként meg­élénkül. A tegnapinál hűvösebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet csupán 19, 20 fok körül várható. Közlekedésmeteorológia Készítette: mm A légkörben hidegfront jellegű hatásokra kell számítanunk. Szakaszosan nedves útszaka­szok lesznek. Július 18-i Só nyerőszámok 4 7 10 14 24 25 28 32 34 35 44 49 51 54 58 60 63 69 75 78 HALLÓ SZÍVPOSTA Kedves! Mindazt, amit tőled kaptam az elmúlt időben viszont kívánom Neked házassági évfordulónk alkalmából. Féltelek a döntéseid miatt. # vé{ az bai m náz 1» ked fi* a fi: ü ami ft 29. HÉT Hat szám - egy nyeremény! A HETI NYEREMÉNY: 1000 Ft-os vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM! I ; x if- *«: tj; >k ;k # >k xt >k sfräp4$ ifs #>k ^ >k tk szikik I Pl! VÁR HA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp f «a Rák (VI. 22-VII. 22.) Egy álom motoszkál a fejében, még p JgsL soká, az ébredés után is. Egy igazi Rák nem hagyja fele- 5 IP’V désbe merülni e különös képeket. Konzultáljon szakem- : berrel, vagy olvasson néhány szakkönyvet, hogy megfejtse ezt 7 az álmot. 4 Oroszlán (VII. 23-VI1I. 23.) Ezen a nyáron nagyon közel kerülnek egymáshoz szerelmével. Ma elhatározzák, hogy kirándulnak és felfedezik saját környéküket. Az este a va- rázslatos szerelemé. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Ön bevallottan szereti a pénzt, vi­szont nem mindig tudja megkeresni, amennyire szüksé- ; ge lenne. Nem baj, ha időnként nagyon is rámenős. El- 4 végre ezt megköveteli a vállalkozói életforma, és megköveteli H az élet. Mérleg (IX. 24-X. 23.). Ma úgy véli, hogy új ismerőse tel- -f. jesen levette a lábáról. A váratlan flörttől nem kell félni, de 4 nem ajánlatos a túlzott bizalom. Ismerjék meg előbb job- * ban egymást. * Skorpió (X. 24-XI. 22.) Hamarosan aktuális lesz egy üzleti út. Nagyon élvezi majd a társaságot és a városnézést. Rá- ár­adásul a számlát a cég fizeti. Valakit egyszerűen megbabo- íf názott. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A Rák utolsó napjaiban nagyon po- ;> zitív kép alakul ki Önről. Szavai most mind célt érnek. Ha * új állásra jelentkezett, a meghallgatások kimenetele igen X kedvező lehet. Bak (XII. 22-1.20.) A Szaturnusz, jegyének uralkodó boly- - gója azt mutatja, hogy élete fontos része a szerelem. Önön K múlik, hogy pozitívan kezelje, megteremtse az egyensúlyt ft a fizikai, érzelmi és lelki szükségletei között. Vízöntő (I. 21-11. 20.) A nyár kellős közepén is van bőven tennivalója, kerülje az olyan témákat, amelyekből valami >f kérés irányulhat ön felé. A változás az, amire vágyik, s ft amire szüksége is van. Élvezze a felfedezéseket! Halak (II. 21-III. 20.) Nincs a lelkesedés csúcsán, minden X- untatja. Bizonyos fajta kétségbeesés állapotába kerül. Érzi, H hogy környezete felé a kedvességet csak erőlteti. Ez a nap is elmúlik. Este olvasson egy sikerregényt. Kos (III. 21-1V. 20.) A Merkúr segíti minden lépését. Pozi- x tív kisugárzása hatására bizalommal fordulnak önhöz. Ha­tározott fellépésével eléri, hogy készségesen együttműköd­nek Önnel. Szerelmét elbűvöli. í: Bika (IV. 21-V. 20.) Új távlatok nyílnak meg Ön előtt. Na- *• gyón fontos, hogy bízzon önmagában. Segítséget bátran el- * fogadhat, nem kell félnie mögöttes szándéktól. Kedvesség- ff gél, őszinteséggel bármit el tud érni. ff Ikrek (V. 21-V1. 21.) Sok minden megváltozik körülötte, amiből hasznot húzhat. Amiről korábban csak ábrándo­zott, most elérhetővé válik. Partnere igyekszek kedvében járni, és Ön is hasonlóan viselkedik. •A ,'í "s' // X % X ■>} •* 's A f" y x | x :| v ; > < ' k yA Nyaralás- Tavaly még csak Olaszországra tellett, de mióta a lányunk jól keres, Siófokon is megenged­hetjük magunknak! Szerencsés asszony Két asszony beszélget:- Az én férjem mázlista. Teg­nap kötött biztosítást és már ma elgázolta a vonat. Macskajáték Három férfi, meg egy macs­ka pókerezik a vonaton. A ku­péban egy érdeklődő megkér­dezi a szomszédjától: - Mit szól ehhez a macskához? ..................... A szomszéd megvetően mondja:- Ehhez? Pocsék játékos! Ahányszor csak jó lapja van, mindjárt dorombolni kezd. Gépesítés- Igaz, hogy neked minden faluban van egy menyasszo­nyod?- Igaz.- Hogy bírod ezt?- Motorbiciklim van. Nagy vadász- Na, sikeres volt a vadászat?- Elejtettem egy nyulat.- És hol van?- Most mondtam, hogy elej­tettem! Rádió* és televíziómüsor-ajánlat KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Hatá­rok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tu­domány. 9.04 Napközben. 11.05 A Szabó család. 11.35 Parasztregény. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Ven­dég a háznál. 13.20 Gregorián éne­keit. 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Aranyalap. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Zenélő városaink. 17.05 „Ma­gyarországról jövök..." (magazin). 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 75 éve szüle­tett Nagy László. 20.04 Hagyomány- ápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Gazdaságról mindenkinek. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Iskolapélda. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Önarckép. 23.47 Richard Strauss: Ariadne- Zerbinetta wem 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Nap­közben. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 6.00 Hírek. 6.03 Kíván­ságreggel. 6.30 Hírek. Sport. Közle­kedés. 7.00 Hírek. Közlekedés. 7.30 Hírek. Sport. Közlekedés. 8.44 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hí­rek. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hírek. Közlekedés. Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. Hírek. Időjárás. Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsütörtök. 15.00 Hírek. Időjárás. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék- tér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Uni­kum. 20.00 Váltóhang. 21.04 30 éves a Rádiókabaré. 22.00 Modem idők. 22.30 Drogéria. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Csak egy kis emlék. 4.00 Hírek. 4.03 Cigánynóták 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész 8.30 Ezredforduló 8.35 A bestia (179.) 9.00 Csak ma! 9.30 Tau bácsi (2.) 11.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat-185.) 12.00 Híradó délben 13.00 Együtt 13.58 Hírek. Időjárás 14.00 A Browning-változat (angol film) 15.35 Nyitott stúdió 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Vadvirág-kastély (norvég kísfilm) 16.15 Ne bántsd a barátom! 16.30 Ne féljetek!... 17.00 Érintő 17.30 Szószóló 18.00 Híradó hatkor 18.50 Alaphangok 19.00 Jani házhoz megy... 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.00 Millenniumi Mesék 20.30 Kapcsolat idegen civilizációkkal (am. dokumentumfilm) 22.05 Híradó este. Időjárás 22.15 Aktuális 22.35 Théma 22.45 Alaphangok 22.55 Rajongó 23.25 Kir Royal (3.) A nép nem látja 0.25 72 óra H l 8.30 112 (bűnügyi magazin) 9.00 Hon-lap 9.30 Tudóra 11.00 Telemázli (ismétlés) 11.30 Lendületben 12.00 Prága város panopti­kuma (2.) 13.00 Híradó délben 14.00 Főtér - Kisköre 15.30 Kettesben 16.05 Iskola utca - Tudóra 17.30 Pesty Fekete Doboz 18.00 TS-Férfi Vízilabda Unicum-kupa Magyarország-Románia 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.30 Privát Magyarország (dok.-film-sorozat - 3.) 21.20 Nappali sötétség (magyar film) 23.05 Záróra 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 TV2-matiné 9.45 Tv a város szélén 10.10 Csupa-csupa élet 10.35 Divatshow 11.00 Közvetlen ajánlat 11.25 Kakuk! 11.55 Riviéra 12.20 Gazdagok és szépek 12.45 Kés (angol film) 14.45 Xena 15.30 A klinika 16.25 Sunset Beach 17.10 Sonadoras - Szerel­mes álmodozók (mexikói sorozat) 18.00 Camilla (mexikói sorozat) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Vad angyal (argentin sorozat) SÁRGÁBÓL ÉPÍTKEZNEK. Nagy népszerűségnek örvend Vietnamban a test­építés, Rendszeresek a versenyek, ahol érmeket osztanak ki. Képünkön a Hanoiban meg­rendezett nemzeti testépítő verseny résztvevői epa SalS'fitonlálM ApöllMa 15.30,17.45 és 20 órától: M: 1-2. Szinkronizált amerikai akciófilm. AjpjllM KmmuMs, 17 és 19 órától: A szörny. Feliratos amerikai film. IMlasSíigpimiilÜ MtiMeli,, 15.30,17.45 és 20 órától: Rád vagyok kattanva. Színes, amerikai vígjáték. MiiMeli Kmmaim» 18 és 20 órától: A lé meg a Lola. Színes, német film. SaéesfettyŰ mcMa 20 órától: A tehetséges Mr. Ripley. Amerikai film. Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz*en: 0-24 óráig 20.00 Rex felügyelő Halálos szenvedély 20.55 Aki kapja - marha (amerikai vígjáték) 22.50 Jó estét, Magyarország! 23.40 Az őstehetség (amerikai film) DUNA TV 4.10 Virradóra 9.15 Az időgép (12/9.) 9.40 A titkos küldetés (24.) 10.10 Régiók (ismétlés) 10.45 Amidéi felügyelő (9.) 11.45 Európai kaleidoszkóp 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Napóra (ismétlés) 12.50 Police (ismétlés) 13.35 Bogáncs (magyar film) 14.55 Haza Zambiába (4/3.) 15.25 A Nap fiainak földjén 16.00 Tálentum (ismétlés) 16.30 Helikon (ismétlés) 16.50 A13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója (7/7.) 17.15 Nyelvőrző 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Hej, hej, helyes... 19.00 Összkép 19.30 A 20. század száz hí­res fotója 19.45 Vízkereszt (kisfilm) 19.55 Feldobott kő (magyar film) FF 21.20 Bartók: Román népi táncok 21.30 Híradó. Sport 22.00 Ezredforduló 22.05 Művészvilág 22.25 Gondolatok az évad tükrében 22.45 Szerelmes biciklisták (magyar film) FF 0.25 Híradó KLUB 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.10 Drágám, a kölykök... 10.00 Helene és a fiúk (87.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.50 Mire gondolok? (telefonos villámjáték) 13.00 Hírek 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor) 13.30 Klip Klub- Pepsi-sziget Tv 13.55 Celeste (145.) 14.20 Esmeralda (119.) 15.15 Senora (74.) 16.05 Tiltott szerelem (111.) 16.55 Mire gondolok? (telefonos villámjáték) 17.00 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat - 28.) 17.30 Mire gondolok? (telefonos villámjáték) 17.35 Renegade-A fejvadász (71.) A rocker 18.30 Híradó 18.50 Fókusz (közszolgálati magazin) 19.20 Fókusz ráadás 19.25 Üzenet 19.30 Esti Showder Fábry Sándorral (showműsor) 20.25 Mr. Majestyk (am. akciófilm) 22.20 A gonosz háza (amerikai horror - 2/2.) 23.55 Este (hírműsor) 0.15 Fókusz (ismétlés) 6.30 Percy, a parkőr (angol rajzfilmsorozat) 7.00 Jó barátok (amerikai sorozat) 7.30 Jelenetek egy névhá­zasságból (amerikai vítj 9.05 Apám, a hős (amerikai vígjáték) 10.40 Rewind - Emlékterror (francia sci-fi) 12.20 Zsaruiesen 2. (amerikai vígjáték) 14.15 Hollywoodi akcióhő­sök - Brad Pitt 14.50 Kemény dió (am. bűnügyi vígjáték) 16.20 A felhők színe (spanyol film) 18.20 Jelenetek egy névházasságból (amerikai vígjáték) 20.00 Viharfelhők (amerikai akciófilm) 21.35 A gömb (am. sci-fi) 23.45 Vonzások és állatságok (amerikai vígjáték) 1.20 Rémségek könyve (amerikai horror) 3.00 Ejféli játszma (dán horror) 4.45 Nyomozati jogkör (amerikai thriller) ÁixiX/YAí-i 5.50 Nap-kelte 17.40 ATV-híradó 18.00 Nap-nyugta 19.00 Páratlan páros 20.15 Rendkívüli kiadás 20.45 Ingatlanpiac 21.15 Gyógyír 22.45 Színházi látcső 23.10 Feró korcsmája TARJANI TV 18.20 Hírek 18.25 Palócország (diaporáma) 18.45 Kimba, a fehér oroszlán 19.10 Filmajánló 19.15 Szevasztok! 19.30 Csendes percek 19.47 Egyházmegyei körkép 20.25 Hírek 20.30 Terminátor 331/3 (amerikai sci-fi vígjáték) 0 5 2 i NÓGRÁDI HÍRLAP BALASSA GYARMAT, BÁTOKYTERENYE, PÁSZTÓ, RÍTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÍCSÉNY VAROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom