Nógrád Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-07 / 132. szám
Piros betűs sorok a versenykrónikában A megyei tanulmányi versenyek történetében ilyen még nem volt: a salgótarjáni Kodály iskola 33 dobogós helyet szerzett meg az intézmények sorában. (3. oldal) Kihívás a vidéki orvosi munka Tavaly október elsején új háziorvos érkezett Szurdokpüspökibe. Dr. Sós Natália a fővárosból költözött ide. Úgy véli, nagyobb kihívás a vidéki orvosi munka. (7. oldal) Szesztilalom az Eb alatt Hollandiában szesztilalmat vezetnek be a labdarúgó Európa-baj- nokság ideje alatt - mindez a könnyű drogokra nem vonatkozik. Eb-érdekességek a sporttükörben. (9. oldal) BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS TÉRSÉGÜK NAPILAPJA 2000. JÚNIUS 7., SZERDA XI. ÉVFOLYAM, 132. SZÁM ÁRA: 43 FORINT ELŐFIZETVE: 31 FORINT Ön jól jár, ha előfizet! Megtakarít és még nyerhet is! Konferencia a régióról Torgyán József ismét Salgótarjánban A „Régiók határok nélkül” elKell az idősek klubja Salgóbányán, de óvodát is szeretnének Öregek otthona a hegyi falucskában Salgóbánya két táborra szakadt. Idősek és fiatalok közé éket vert a bizalmatlanság, mert néhány kisgyerekes anya az óvoda újraindításával kapcsolatos olyan javaslatot tett, miszerint ennek helyet adhatna a helyi idősek klubja úgyis „jóformán üres ” az épülete. A hatvan éven felüliek - nem csupán az ellátottak - és mások úgy értelmezték az intézmény kihasználatlanságára vonatkozó észrevételeket, hogy ezek a bezárását sürgetik. Leginkább maguk a klubtagok rossz néven is vették az életükbe beépült második otthonuk létjogosultságának megkérdőjelezését. Másrészt azért is neheztelnek, mert sokuk úgy tudta, nem a klub, hanem az orvosi rendelő adhatna helyet az óvodának. Azt mondják, sőt, le is írták, hogy félretájékoztatták őket.... nevezéssel indult országos rendezvénysorozat első, salgótarjáni eseményére június 8-án, csütörtökön kerül sor. A József Attila Művelődési Központban 9.30 órakor kezdődő szakmai konferencia - a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és az Országos Területfejlesztési Nagy eseményre készülnek azok, akiket életük egy része a Mátranovákhoz tartozó Mátracserpusztához köt: június 10-én, szombaton 15 órától az apró település központi részén felállítandó vendégváró sátorban adnak találkát egymásnak. Sok cserpusztai gyerekei, rokonai közelségére szorulva, az elzártságnak búcsút mondva Novákra költözött, körükben táSalgótarjánban, a baglyasaljai pályán rendezték meg tegnap a tűzoltók megyei versenyét, amelyen balassagyarmati győzelem született: a hivatásos ön- kormányzati tűzoltók csapata Tanács szervezésében - előadói között lesz dr. Torgyán József miniszter is, aki a nyitóelőadást tartja, s aki fővédnöke is a rendezvénynek. A konferencia témája a régió, különös tekintettel a határ menti kapcsolatokra, az együttműködés megvalósítására, a nemzetközi szintű, távlati fejlesztésekre. ____________■ m adt az ötlet, hogy összehívják azokat, alak az ország más részein telepedtek le. Kezdeményezésük rokonszenvesnek bizonyult, ugyanis már napokkal ezelőtt meghaladta a százhúszat a jelentkezők száma. Az önkormányzat támogatásával terített asztal, bográcsgulyás várja majd a pusztáról elszármazottakat, akiket bizonyára szívesen lát majd az a mintegy három tucatnyi idős is, aki megmaradt mátracserpusztainak. ____■ é rt el első helyezést, s ezzel továbbjutottak a millenniumi országos megmérettetésre. Egyéni kategóriában Bojtos László teljesítménye bizonyult a legjobbnak. ■ Olyan salgói idős is így nyilatkozott, aki nem klubtag és a szociális étkeztetésre sem szorul rá, de örülne, ha Salgóbányának ismét lenne óvodája, hiszen egy működő gyermekintézményt nagyon sokan egy település vagy településrész zálogának tekintenek. A salgótarjáni polgármesteri hivatal irodavezetőjének, Révay Ferencnek küldött levélben az áll, hogy „vizsgálják felül a sal- góbányai öregotthon működését. A címzett előzetes bejelentés nélkül látogasson ki oda, s akkor meg fogja látni, milyen a kihasználtsága.” „Úgy tudjuk, hogy a város évi hétmilliót költ egy jóformán üres épület fenntartására. Egyetlen rászoruló idős embert sem akarunk nehéz helyzetbe hozni, de az mégiscsak elgondolkodtató, hogy amíg az öregotthon üresen is működik, addig a faluból kb. 25 gyermek, 3-7 évesek napi két órát buszoznak. Persze ha van autóbusz, mert vagy bedöglik, vagy mert esik a hó nincs Salgóra járat és így több kilométert gyalog tesznek meg a kisgyerekek. " Az írás a továbbiakban azt fejtegeti, hogy az otthon épületét kis átalakítással alkalmassá lehetne tenni egy vegyes csoporttal működő óvoda céljaira. Továbbá, hogy idősnek, óvodásnak szállíthatnák a somosi óvodából (ide járnak a salgói óvodáskorúak) az ételt, „s a felnőttek elvinnék ételhordóban a sajátjukat, amint teszik azt mostanság is. A szerkesztőségünknek is megküldött levél - melyet Bereczkiné Holzer Tímea írt alá - az alábbi sorokkal zárul: „Mielőbb vizsgálják fe.ül kérésünket. Nincs szándékunkban az időseket elnyomni, de a jövő nemzedékének is adjunk jobb esélyt.” Szbvacsek Gyuláné, az idősek klubját működtető Egészségügyi Szociális Központ igazgatója teljes mértékig indokolatlannak tartja a levélnek a tagintézmény kihasználatlanságára vonatkozó tartalmát. Hibásnak tartja azt a szemléletet, miszerint a zömmel idősek lakta Salgóbányán ez a fajta ellátás leszűkíthető az ebéd- hordásra. S beszámol arról, hogy huszonötén tagként veszik igénybe a klub szolgáltatásait, amelyek összetettek: nem csupán a napi háromszori étkezést nyújtják, hanem a tisztálkodástól a televíziózásig, az idősek személyes ügyeinek intézéséig sokféle segítséget is magukban foglalnak. A gyógyszerkiváltást, otthoni segítségadást, látogatást természetes feladatuknak tekintik a gondozónők. Azt pedig, hogy az aláírókkal nem tudatták a teljes körű elgondolást, rosszindulatú dolognak tartja az igazgatónő. Részben mert klubtagok nevei is szerepelnek a listán, - mint érdeklődésünkre elmondta - munkatársai az óvodaindítás minden támogatóját megkeresték, s a beszélgetések során szűrték le ők és a megkérdezettek is a következtetést: nem volt maradéktalan az előzetes tájékoztatás. Révay Ferencnek, az önkormányzat Egészségügyi és Szociális Irodája vezetőjének feltűnt az a furcsaság, hogy tagok nevei is szerepelnek olyan indítvány mellett, amely egy elöregedő településrészen a klub hátrányára akar érvényt szerezni magának. Emlékeztet arra, hogy a korábbi években kisgyerekes anyákat is befogadott az intézmény, amelynek a hetes otthonná való fejlesztését szerették volna megvalósí1 tani, (mert erre is volt igény) de a remélt pályázati forrást nem sikerült megszerezni.- Az adatok is azt igazolják, hogy a kihasználtsága jó, működtetése indokolt. S hogy az ellátásban nélkülözhetetlen a fenntartása, azt a helyiek is érzékelik. A közlekedési problémák nem állandóak, fennakadás a téli időszak kezdetén szokott előfordulni. Révay Ferenc, Szlovacsek Gyuláné és Erdei Imréné önkormányzati képviselő is hiányolja, hogy az óvodatémát senki nem vetette fel a polgármester részvételével a közelmúltban megtartott lakossági fórumon. (Folytatás a 3. oldalon) MÚLTUNK EMLÉKEI, EGY HELYEN. Kedvelik a káliói gyerekek az iskola szomszédságában álló tájházat: gyakran tartanak itt rendhagyó tanórákat. Felvételünkön Babecz Norbert tanár úr helytörténeti előadását hallgatják a nebulók. Kállót bemutató ösz- szeállításunk a 2. oldaton. fotós szabó oyula Sándor MH MMMMNMNMMM Volt cseipusztaiak találkoznak Balassagyarmatiaké a győzelem Térinformatika a védelem szolgálatában A Nógrád Megyei Védelmi Bizottság számítástechnikai bemutatóval egybekötött szakmai napot rendezett tegnap délelőtt Salgótarjánban a korszerű információs technológia alkalmazásának lehetőségeiről a honvédelem munkájában részt vevő szervek képviselőinek. Becsó Zsolt megyei közgyűlési elnök, védelmi bizottsági elnöki tisztében bevezetőként általános tájékoztatót tartott a Nógrád Megyei Intelligens Régió programhoz kötődő stratégiai elképzelésekről. Mondanivalójának lényegét abban lehetne összefoglalni, hogy az országosan egyedülálló számítástechnikai program az önkormányzatokon kívül nagy lehetőséget kínál más szervezeteknek is a gyorsabb és pontosabb kommunikálásra, éppen ezért nekik is be kellene kapcsolódnia a rendszer használatába. Különösen fontos lenne ez olyan jelentős szervezetnek, mint a megyei védelmi bizottság, amely hivatott a katasztrófahelyzetek megoldására. A résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatták meg Bózvári József, a Pannon-Forrás Mérnöki Szolgáltató és Térinformatikai Kft. ügyvezető igazgatójának előadását, amelyet vetített bemutatóval demonstráltak. A megyei információs hálózat alkalmazási lehetőségeiről a védelmi szervek munkájában Tari Mihály , a Profinter Kft. ügyvezető igazgatója beszélt. A fannon-Fórrás Mérnöki Szolgáltató és Térinformatikai Kft. digitális térképbemutatója ■ A két szakmai előadásból a jelenlévők megtudhatták milyen lehetőségei vannak a megye területére kiterjedő térinformatikai technológia alkalmazásának. Milyen előnyöket nyújt ez a technológia a honvédelmi-katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásában résztvevő szervek munkájában. Mit jelent a gyors és a pontos információ- áramlás megteremtésében és a különböző szerveknek az együttműködési feladatok megvalósításában. A számos felszólaló között Ökrös László ezredes, a megyei védelmi bizottság titkára fogalmazta meg a legrövidebben, ugyanakkor a legkifejezőbben a véleményét: Ez a rendszer a jövő! Intervenciós árak Megyénk mezőgazdasági termelése, jövedelembiztonságának megteremtése céljából a termelői érdekképviselet kezdeményezésére született megállapodás a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium agrár- rendtartási bizottságába a közvetlenül szabályozott termékek (étkezési búza, tej, kukorica, vágósertés és vágómarha) intervenciós árának kialakítására, amit még rendeleti úton a mai napig sem hirdettek meg. Ugyanakkor érvényben van a múlt évben meghirdetett 16 ezer forintos garantált ár az étkezési búzánál, mely kétezer forinttal alacsonyabb a tavalyinál. A garantált áras értékesítésre vonatkozó bejelentési határidő június 15-én lejár. Az előbbiekből arra lehet következtetni, hogy a piac- szabályozásban termelőket segítő érdemi intézkedés nem várható.