Nógrád Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-16 / 139. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap M O Z A I K 2000. JÚNIUS 16., PÉNTEK Uniós csatlakozás szociális gondokkal Beszélgetés Ágner Gyula megyei szakszervezeti vezetővel a „Civil országjelentés”-ről A következő napokban széles körű társadalmi vita indul az úgynevezett „Civil országjelentés”-ről, amely hat szakszervezeti konföderáció vall magáénak. - Közös célunk, hogy csatlakozzunk az Európai Unió vonatához, felzárkózzunk a fejlett országokhoz. De annak, hogy felülünk-e erre a vonatra, szigorú feltételei vannak - mondja Ágner Gyula, az MSZOSZ Nógrád megyei képviseletvezetője. A gazdaság „hőmérője”- Milyen feltételekre gondol, mert meglehetősen sok van belőlük?- A csatlakozni kívánó országok, így Magyarország előtt is három komoly kihívás áll. Meg kell felelnünk a Koppenhágában megfogalmazott politikai kritériumoknak, a Maastrichban elfogadott gazdasági-pénzügyi követelményeknek és természetesen azoknak a szociálpolitikai feltételeknek is, amelyek különböző nemzetközi dokumentumokban öltenek testet. A politikai, gazdasági és pénzügyi feltételeket lényegében teljesítettük, e tekintetben közeledünk az unióhoz. Ezt állapította meg 1999-es országjelentésében az Európai Unió Bizottsága is. Megvalósult a parlamenti demokrácia, valamennyi kormány kitölti a négyéves ciklusát, működnek a jogállam intézményei, amelyek a törvényességet őrzik. Jelentős változások mentek végbe a gazdaságban is. Befejeződött a privatizáció, meghatározóvá vált a magántulajdon. A külföldi és a hazai tőkések mellett a kis- és középvállalkozók meghatározó szereplői a gazdasági életnek. Végbement a pénzügyi stabilizáció és elindultunk egy fenntartható gazdasági növekedés útján.- Ezek szerint a gazdaságban nincs is különösebb gond?- Bizony van még bőven. Itt van mindjárt a gazdaság „hőmérője”, az infláció, amely ugyan mérséklődött, de még mindig magas. Fontos, hogy tartósan tíz százalék alá süllyedjen, mert kedvezőtlen változásai a bérből és a nyugdíjból élőket érinti a legérzékenyebben. A felzárkózás útjai- Végül is miért jutottak arra a megállapodásra a szakszervezetek, hogy az Európa Unió Bizottsága, a kormány országképe mellé odategyék a saját országjelentésüket?- Mindenekelőtt azért, mert a szociálpolitikai feltételekről meglehetősen kevés szó esik, jóllehet teljesítésükben jelentős mértékben elmaradtunk az európai normáktól. Másrészt a szakszervezetek úgy látják, hogy az ország gazdasági fejlődése lehetővé teszi a gyorsabb felzárkózást, a foglalkoztatás, a bér- és jövedelemviszonyok, a nyugdíjak, az egészségügyi ellátás megnyugtatóbb rendezését. A kormány erkölcsi kötelessége is ez, hiszen az ország gazdasági, pénzügyi stabilizációjával járó intézkedéseket a bérből és nyugdíjból élők sínylették meg a legjobban.- Miről szól a „Civil országjelentés"?- A bérből és nyugdíjból élők fokozottabb védelméről, a szociális felzárkózás lehetséges útjairól. Számításaink szerint a gazdasági növekedés 3-400 milliárd többletbevételt jelent az országnak évente. S nem mindegy, hogy ezt szűk politikai céljaira, vagy az ország jövőjét szolgáló munkahelyteremtő beruházásokra fordítja a kormány. Ahogy a „Civil országjelentés”-ben is megfogalmazódott, a meglévő szociális fesztültségek forrása a következetlen foglalkoztatáspolitika. Magyarországon ma a munkaképes lakosság mindösz- sze 52 százaléka dolgozik. Tíztizenegy éve ez az arány még 84 százalék volt. Igaz ugyan, hogy a munkanélküliséget 10 százalék alattinak jelzik a statisztikai jelentések. Ám az ország elmaradott északi régióiban Borsodban, Nógrádban meghaladja a 15 százalékot. S közöttük egyre több a 40-50 éves munkanélküliek száma. Amíg az Európai Unió országaiban védik, nálunk leírják ezt a korosztályt, gyakorlatilag nincs lehetősége az újrakezdésre. A csatlakozás „hozama”- Az alacsonyabb foglalkoztatási szint úgy tűnik, szerényebb jövedelemmel is jár. Igen, s nem csak a munka- vállalók, a nyugdíjasok, az ország jövedelme is apad. Ám a családi jövedelmek szerény mértékét nem csak az alacsony bérek teszik, hanem az is, hogy egy keresőre a korábbinál több eltartott jut. Ezért követelik a szakszervezetek az átgondoltabb foglalkoztatás-, bér- és jövedelempolitikai koncepció kialakítását, a minimálbérek feszültség nélküli rendezését. A halogatás tovább növeli a szociális feszültséget, amely előbb- utóbb a gazdasági fejlődés akadályává válhat.- Valóban megvan ennek a lehetősége?- Beszéljenek helyettem a tények. Az elmúlt tíz év alatt a jövedelmek átrendeződtek, a tőke és a költségvetés javára. A munkajövedelmek leértékelődtek. A legalacsonyabb bérből élők 10 százaléka és a legmagasabb jövedelmet élvezők 10 százaléka között tízszeresre nőtt a jövedelemkülönbség. Az Európai Unió országaiban ennél lényegesen kisebb ez az arány, Svédországban mindössze négyszeres. Személy szerint is örülök annak, hogy a kormány rendezni kívánja a minimálbéreket. Korábban ugyanis nem írta alá azt a 25500 forintot, amelyet a munkaadók és a munkavállalók képviselői ajánlottak. Ennek azonban együtt kell járnia a munkavállalók, a vállalkozók terheinek arányos mérséklésével.- Nem csak a munkavállalók, a nyugdíjasok közül is sokan kérdezik, miért jó, mit hoz nekik az uniós csatlakozás?- A szociálpolitikai koncepció része a nyugdíjreform, a kiszámítható, biztonságos, a kereseteket követő járadék. A magyar gyakorlatot, a reformlépések elmaradását az Európai Unió Bizottsága is aggályosnak ítélte. Ma nálunk az átlagnyugdíj nem éri el a nettó átlagkereset 60 százalékát sem. A szak- szervezetek joggal követelik, hogy ez az arány legalább a 66 százalékot érje el. Kapják visz- sza a nyugdíjasok azt az 50 milliárd forintot, amellyel tavaly megrövidítették őket és honosítsák meg, mint ez már jó néhány szakma bérgyakorlatában megtörtént, a tizenharmadik havi nyugdíjat. A korkedvezményes nyugdíj, az önálló baleset- biztosítás ugyancsak rendezésre vár, mint ahogy a társadalom- biztosítás állampolgári kontrollja is. Hiszen azzal, hogy megszüntették az önkormányzatokat, nem javult, inkább romlott a társadalombiztosítás helyzete. Elmaradt párbeszéd- Ezek a gondok sajnos nem mai keletűek. Miért csak most emelnek szót ilyen határozottan a szakszervezetek?- Az érdekegyeztető tanácsban, amíg működött, a szak- szervezetek folyamatosan szóvá tették a gazdasági, a szociális gondokat, javaslatokat dolgoztak ki a feszültségek enyhítésére. Azt hiszem, a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek rendszeres tanácskozásai, megállapodásai is hozzájárultak ahhoz, hogy a gazdasági átalakulás nagyobb konfliktusok nélkül ment végbe. A tripartizmusnak azonban 1998-ban vége szakadt, az új fórumok pedig az érdemi tárgyalások helyett a konzultáció szintjére süllyedtek. A munka- vállalók, a nyugdíjasok sorsát érintő döntésekbe érdekvédelmi szervezeteiket nem vonja be a kormány. Nem kérték a szak- szervezetek véleményét, az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészületei során és az országjelentés készítésénél sem. Ezért döntöttek úgy, hogy megfogalmazzák, közreadják tapasztalataikat, véleményüket. Természetesen egyetértve azzal, hogy jó lett volna, ha ezt közösen, egyetlen jelentésben teszik meg.- A vitaanyagot hat szakszervezeti konföderáció jegyzi. Mit jelent ez a gyakorlatban?- Az országjelentést az MSZOSZ kezdeményezte, készítette, de a hat konföderáció együtt vitatta meg, fogadta el a mátraházai tanácskozáson. Kinyilvánították azt is, hogy együtt bocsátják vitára és együtt munkálkodnak a benne foglaltak megvalósításáért. Közös munkájuk célja a munkavállalók és a nyugdíjasok érdekeinek védelme, szervezett erejük megsokszorozása. Azt gondolom, hogy a közös akcióikat később esetleg követheti a szövetségek integrációja, uniója is.- Mi lesz a sorsa a „Civil országjelentés"-nek? Hogyan jut el a szakszervezeti tagokhoz, hogyan ismeri meg a közvélemény?- Amint már említettem is, a hat szakszervezeti szövetség közösen társadalmi vitára bocsátja a tervezetet. A tisztségviselőket, a szakszervezeti tagokat, a munkavállalókat és nyugdíjasokat tájékoztatjuk céljainkról. Megkérdezzük, meghallgatjuk őket, hogy mi a véleményük ezekről a kérdésekről. Itt a megyében már június 16-án képviseleti fórumot tartunk. Ezt követően az alapszervezetekben vitatjuk meg a jelentést. Az észrevételeket, tanácsokat hasznosítjuk a vitaanyag véglegesítésénél. Az így kiegészített „Civil országjelentés” kerül a kormányhoz, de eljut Brüsszelbe, a különböző nemzetközi szervezetekhez is. Mi fontosnak tartjuk az uniós csatlakozást, de ott demokratikus modern társadalmat fogadnak szívesen. Elszegényedett, a jövőjük alakításától megfosztott embermilliókkal ilyet nem lehet építeni. A „Civil országjelentés” azért is született, hogy a kormány legfontosabb döntéseinél vegye figyelembe az érdekvédelmi szervezetek, a lakosság legszélesebb köreinek véleményét. ______________ V. G. M ég mindig lehetne más az élet a somlyóbányai hegytetőn A somlyóbányaiak fent a hegytetőn, de életkörülményekben manapság Salgótarján peremén élnek. A XIX. század végén a XX. század elején épült kolóniák egykoron földi paradicsomot jelentettek a nehéz sorsú bányászoknak. A föld gyomrát túrók takaros kis házaikban, virágos kiskertekkel övezett településen élték mindennapjaikat. Az erdők és hegyek karéjában karbidlámpák fényei világították be az ösvényutakat a fagyos reggeleken, mikor munkába indultak a bányászok. Ma higanygőzös lámpák mutatják a kis utcák megrongálódott útjain a kátyúkat. Beszélgetőpartnereimmel, a Veronika presszóban ülünk, s miközben meg-meg- akad a szemünk a falon elhelyezett képeken, hallgatjuk Barják Jánosné élete történetét.- Itt születtem 75 éve, itt jártam iskolába, itt mentem férjhez. Felejthetetlen párom nagyon szerette a telepet, soha el nem költözött volna innen. Most, hogy egyedül vagyok, Forgácson lakom, ott a temető is. Pásztor Károly a hetvenedik évéhez közeledik, ahogy mondja tősgyökeres Somlyói. Bánházi György is már több évtizede él itt a telep centrumában.- Ügy emlékszem - mondja Barjákné - 360-nál is többen'lak- tunk. Pásztor Károly helyeslőén bólogat és hozzáteszi: - Egyik nap számoltuk össze, ma már 22-en vagyunk, akik „somlyóiak”, a többiek mind idetelepültek vagy inkább telepítettek.- Müyen voü az élet a harmincas években? - szólok közbe a számokat mérlegelők diskurzusába. Egymás szavába vágva mondják élményeiket. Hol derűs arccal, hol elkomolyodva, de mindig a féltés, a szeretet hangján, mert ez volt az ő világuk.- Nagyon dolgos nép lakta a telepet. A bányai munka után még a kis kerteket is művelték, ahol egy kis krumplit is megtermeltek, na és babot. így a legtöbbször bableves, gombóc, krumplilaska főtt az edényekben. S nagyon jó volt a kenyér. Tizennyolc kemence - kolóniasoronként - működött. Minden család magának sütötte a kenyeret és ha volt kenyér, akkor akadt hozzá más is.- Orvosi rendelő, iskola, italbolt működött. A magazinban hitelkönyvre vásárolhattunk. Amikor megkaptuk a fizetést, levonták a tartozást és indult minden elölről.- 1945 után még hangosabb lett az élet. Egy kicsit jobbá vált a bányász sorsa is - mondja Pásztor Károly, aki 28 évet nyomott le a föld alatt. - Működött a telepünkön minden. Ismét felcsillan a szemük és szinte egymás szavába vágva sorolják.- Vöröskereszt, MHSZ, nőtanács, Hazafias Népfront, párt- szervezet, KISZ, voltak lövész- és modellezőszakkörök. A modellezők megyei második helyezést is elértek. A tekeversenyeken mindenki ott volt. A kertbarátkor 20 éven át díjat díjra nyert, még Szlovákiában is. A színjátszók a zenekarral még a „Bástya sétány”-! is előadták. Karácsonyra, húsvétra mindig betanultak új műsorokat. A férjem mozgatta az egész telepet - mondja Barjákné. - A nagy műsorokat Fodor Tibor és felesége tanította be. A bálok hangulata is csodás volt.- Nemcsak a szépre emlékeznek és az ifjúságukra, s ezért ilyen rózsaszínű a múlt?- Nem, nem - szól elsőnek Pásztor Károly. - Valamikor az udvaron hagytam a fejszémet, még a negyedik napon is ott találtam. Ma ha belépek a lakásba egy pohár vizet inni, erre az időre sem hagyhatom kint. Barják Jánosné folytatja: - Tudja, menyi virág volt itt? Kész virágoskert volt Somlyóbánya. Sokan azt hitték, hogy üdülőtelep, pedig keménykezű bányászok lakták. Ma már a kiskeríté- seket is eltüzelik. Ahol meg drótból volt, leszedik és eladják. Kellemes az idő, sétára invitálom a kis társaságot. Alig teszünk pár lépést a takaros portától, szemét, szemét hátán.- Pusztul a telep - mondja Pásztor Károly. Bánházi György ezt a megállapítást úgy módosítja, hogy sajnos a lakók is felelősek, közömbösek, nem törődnek a környezetükkel. A szópárbaj folytatódik, mert Pásztor Károly szerint a városnak is egy púp ez a telep, mert sem megszüntetni, sem fejleszteni nem tudják. A bánya a hetvenes évek elején megszűnt. Ekkor kezdődött a vegetálás. Akik a városban nem fizették a lakbért, kitették őket a komfortos lakásból ide, a komfort nélkülibe, mert az élet- erősebb bányászok elmentek más vidékre, tehát voltak üres lakások. Eltűntek a lokálpatrióták, megszűntek az intézmények. Az óvoda, ami még működik. Míg szót, szót követve beszélgetünk, az egykori kultúr- házhoz érünk. Az enyészet üt itt tanyát. Súlyos vasrácsok és betört ablakok, kinyitott padlástető. A jobb sorsra született épület alig egy évtizede még sokszor hangos volt. Működött a mozi, volt biliárd- és pingpongasztal és a könyvtárat is igénybe vették az itt lakók. Ma már a kocsma is kivonult innen. Az 1985-ben alakított Somlyói tömegsportkört is elsodorta az idő, a pénztelenség. A lehangoló séta után ismét a kellemes és talán Somlyóbánya egyetlen „közintézményében” a Veronika presszóban üldögélünk. Amíg a kólát kortyolgatjuk, Pásztor Károly formálja a gondolatait és így szól:- A kis közösségből épül a nagy. Ha a kicsi rendetlen, az lesz a nagy is. Az önkormányzat is többet tehetne értünk, az itt lakók önmagukért, érezniük kellene, ahol élnek azért tenni is kell és azt mondom, még mindig más lehetne az élet.- Valamikor egy fürdőszoba volt a telepen a tanítói lakásban, ma már azért több helyre is beépítették. Szeretnék a jobbat az emberek, de ma itt nyugdíjasok és munkanélküliek élnek, alig- alig akadnak, akik folyamatos munkahellyel rendelkeznek. Ez minden problémának az alapja, - mondja Bánházi György.- Koldusok telepévé váltunk - veszi át a szót ismét Barják Jánosné. - Még a harmincas években sem jártak annyian tarhálni, kéregetni, mint manapság, de miből adjunk, amikor nekünk is be kell osztani azt a keveset. A kapitalizmus tudta, mi kell a munkásembernek. Munka, szórakozás, pihenés. És ez mind meg volt itt Somlyón. A maiak még nem tanulták meg. Még járványkórház is volt Somlyón.- De ma már nincsenek járványok?- Vannak, bizony, hogy vannak. Csak ezek más jellegűek és ma már olcsó az ember és drága a gyógyszer. így folyik a beszélgetés, hol drámaian, hol vidáman vagy évődve, egymás szavaiba vágva. Olykor a kocsmába betérők is közbeszólnak, elmondják véleményüket... Szikrázóan süt a déli nap. Elindulok a város felé, a szerpenti- nes úton lefelé, ahol a fák koronái néhol összehajolnak, árnyékot adva az arra járóknak. Zöld és szép a természet. Virágosak az új víkendházak. Talán ez helyettesíti majd Somlyót, az egykori bányatelepet, lesz még bokréta a város tetején vagy csak düledező falak jelzik, hogy itt élt egykoron egy dolgos bányászhad, akinek munkája nyomán a város is épült. KÁLOVITS GÉZA Szebb napokat látott egykoron a kultúrház is... Nem vidám az élet az öreg kolóniaházakban F0TÓ. CYUrián tibor
