Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-04 / 103. szám

Hatvan éve szerzett diplomát Egerben Nagy ünnep volt Szuhán a közelmúltban az a nap, amikor a fa­lucska köztiszteletben álló nyugdíjas tanítója, Szabó József a pol­gármestertől átvette a gyémántdiplomát. (2. oldal) A multikat nem elég várni Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsé­gének ügyvezető elnöke, a Palócország 2000 szakkiállítás és vásár egyik fővédnöke lapunknak nyilatkozik. (3. oldal) Sikeres bemutatkozás Győzelem a csapatversenyben, első és harmadik hely az Euro 2000-es kategóriában - ez a salgótarjáni Határ Motorsport mérle­ge a máriapócsi ralikrossz szezonnyitóról (11. oldal) BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG. SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS TÉRSÉGÜK NAPILAPJA 2000. MÁJUS 4., CSÜTÖRTÖK XI. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM ÁRA: 43 FORINT ELŐFIZETVE: 31 FORINT Miért nem mindjárt a jobbat? Fizessen elő a Nógrád Megyei Hírlapra! Több embert szeretnének munkához juttatni Álláskereső klubok vezetőinek országos tanácskozása a megyeszékhelyen Fontos és felelősségteljes szerepet töltenek be a megyei munkaügyi központok szervezeteiben működő álláskereső klubok munkatársai az állásukat vesztett emberek újbóli munkához juttatásában. Ezért fontos, hogy rendszeresen talál­kozzanak és tapasztalataikat, tudásukat egymással megosztva, fogalmazzák meg munkájukat segítő elvárásaikat az illetékes tárcának. Lévai Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztérium humánpolitikai főosztályvezetője megnyitóbeszédét tartja fot6= o. é. Ezt Lévai Zoltán, a Szociális és Család­ügyi Minisztérium humánpolitikai főosztá­lyának vezetője hangsúlyozta azon a tegnap kezdődött továbbképzésen, amelyet az or­szágban működő álláskereső klubok vezető­inek szervezett a Szociális és Családügyi Mi­nisztérium, az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ, valamint a házi­gazda Nógrád Megyei Munkaügyi Központ a Népjóléti Képzési Központban, május 1-jé- től új nevén a Nemzeti Család- és Szociálpo­litikai Intézet képzési központjában. Lévai Zoltán méltatta a mostani alkalmat, mely hasonlóra a különböző megyékből már ré­gebben megfogalmazták igényeiket a szak­ma képviselői. Elhangzott, vannak olyan munkaügyi központok, ahol 1991-92 óta két-három ál­láskereső klub is működik. Jelenleg 34 klub végzi tevékenységét az országban 170 mun­katársával. A klubok kanadai és angol mintá­ra szerveződtek, mindkét országban kiváló eredményekkel régóta dolgoznak. Az ottani szakemberek nagyban segítették a módszer hazai átvételét. Mint ahogy esetükben is az álláskereső klubok szakembereinek a folya­matos képzése, s a köztük áramló kommuni­káció hatékonysága fokmérője munkájuk ha­tásfoka - hány embert is tudnak álláshoz jut­tatni, életpályájukat figyelemmel kísérni - ugyanúgy a magyar szakemberek munkáját is az említett ismérvek kísérjék - mondta a főosztályvezető, hozzátéve: ehhez a tárca megadja a segítséget, ugyanakkor elenged­hetetlen a szakmában dolgozók összefogása, tapasztalatcseréje, továbbképzése. Kiemelte: a salgótarjáni tanácskozás azért is fontos, mert első ilyen rendezvény az országban. A főosztályvezető reményét fejezte ki, hogy jö­vőre folytatása lesz a munka, s a munkanél­küliek javát szolgáló szakmai párbeszédnek. A kétnapos továbbképzés során a témá­ban jártas, neves szakemberek számos elő­adása hangzik el. Az álláskereső klubok ed­digi tevékenységének tapasztalatait, alkal­mazkodásukat a változó munkaerő-piaci környezethez vitatják meg az ország me­gyéiből érkezettek. Szó lesz a klubok ezred­fordulón jelentkező sajátos feladatairól, a tartósan munkanélküliek, megváltozott munkaképességű ügyfelek és a pályakezdő fiatalok munkába helyezési eredményeiről, gondjairól. Műveiből kisugárzó értékek gazdagítsák életünket Kilencedik Kodály Zoltán kórustalálkozó a „Tarjáni tavasz” részeként Műveiből is kisugárzó, ko­rában nemzeti, s örök euró­pai értékeket valló nagy ma­gyar zeneszerzőnk példája hassa át mindennapjainkat, s gazdagítsa életünket - mond­ta a IX. Kodály Zoltán kórus- találkozó tegnapi salgótarjá­ni megnyitóján Puszta Béla, Salgótarján megyei jogú vá­ros polgármestere ünnepi be­szédében, köszöntve a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pont színháztermében meg­jelent vendégeket, énekkaro­kat, külön is közöttük a szol­noki Tisza-parti Gimnázium kórusát. A Tarjáni tavasz ren­dezvénysorozatának kereté­ben, Salgótarján és Szolnok kézfogása jegyében tartott dalostalálkozón színpadra lépett a rendező Kodály Zol­tán Általános Iskola kórusa, a bátonyterenyei Erkel Fe­renc Általános és Alapfokú Művészeti Iskola kórusa, Szécsényből a városi gyer­mekkar, valamint a balassa­gyarmati Kiss Árpád Általá­nos Iskola kórusa. Országos disputa a közterületek rendjéről Az ország minden részéből közterület-felügyelők szállták meg tegnap a salgói Medves Hotelt és környékét. A Magyar- országi Közterület-felügyelők és Felügyeletek Országos Egye­sülete szakmai bizottsága, va­lamint a megyei jogú városok szövetsége közterület-felügye­leti szakmai bizottsága hívta meg Ceglédtől Esztergomig, Szombathelytől Nyíregyházáig a közterület-felügyeleteket, hogy munkájukat segítve számba vegyék az eddigi fejlő­dést, és közösen beszéljék meg a soron lévő feladatokat. Házigazdaként Földesi Lász­ló, a salgótarjáni közterület-fel­ügyelet vezetője üdvözölte a vendég kollégákat, majd Puszta Béla, Salgótarján megyei jogú város polgármestere köszönte meg, hogy a két testület Salgó­tarjánt választotta kétnapos ta­nácskozása színhelyéül, s ered­ményes munkát kívánt. A pol­gármester várost bemutató sza­vait egészítette ki Szigetvári Já­nos önkormányzati képviselő, közbiztonsági tanácsnok feszes­re fogott ismertetése városunk közbiztonsági helyzetéről. A terjedelmes program első témájaként az országosan egy­séges egyenruházattal kapcsola­tos problémákat vitatták meg. Mint kiderült, ez a téma (Folytatás a 3. oldalon) Közművelődésről Bátonyterenyén Bátonyterenyén május 4-én, ma 15 órakor kezdődik a testületi ülés a kisterenyei házasságkötő teremben. A képviselők egyebek mellett rendeletet alkotnak a helyi Kozrrruvtiauesi ieves.enySeg tá­mogatásáról, módosítják a szociális ellátásokról szóló helyi rendele­tet. Dr. Balázs Ottó polgármester előterjesztésében javaslatot tesz a polgármesteri hivatal elhelyezési gondjainak megoldására ■ Millenniumi tabló Salgótarjánban Salgótarján közgyűlése a ma­gyar millennium jegyében tá­mogatja a Politikai Foglyok Or­szágos Szövetsége (Pofosz) Nógrád megyei és salgótarjáni szervezete által kezdeménye­zett „Millenniumi tabló” felállí­tását az acélgyári templom park­jában. A Pofosz Hegedűs Gyula fafa­ragó mestert, amatőr faszob­rászt bízta meg a mintegy 3,4 méter magasságú és 1,2 méter szélességű műalkotás elkészíté­sével, amely 16 kazettában tab- lószerűen örökíti meg a magyar történelem jeles eseményeit, korszakait, személyiségeit. A műalkotást (amelynek homlok­zati felirata: Egy ezredév hazánk földjén) a salgótarjáni Szent Jó- zsef-plébániatemplom (acélgyá­ri templom) parkjában állítják fel. A terület az egyház tulajdo­na, az alkotás felállításához az egyház hozzájárult. A mű szak­mai zsűrizését egy salgótarjáni szakemberekből álló zsűri vé­gezte. Salgótarján közgyűlése 300 ezer forinttal támogatja a Pofosz kezdeményezését, ez az összeg a kivitelezési és a parkrendezési költségeket tartalmazza. A pénzt a városi költségvetésben elkülönített millenniumi esemé­nyekre, rendezvényekre szánt keretéből biztosítja az önkor­mányzat. Élete a mai politikusnemzedéknek is példa Tildy Zoltánra emlékeztek Balassagyarmaton Országos tanulmányi verseny keretében emlékeztek meg Balassagyarmaton Tildy Zoltánról, a II. világháború utáni Magyarország első köztársasági elnökéről. A nóg­rádi, balassagyarmati kötődésű kisgazdapárti politikus emlékének ápolására a Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola írt ki országos vetélkedőt, amelyen erdélyi és felvidéki iskolák tanulói is részt vettek. A kétnapos esemény a református templomban megtartott ökumenikus is­tentisztelettel kezdődött, amelyet a templom falán elhelyezett Tildy-emlék- tábla koszorúzása követett. A második nap programjában a városi könyvtár ku­polatermében megtartott döntő résztve­vőinek a Tildy Zoltán életére, munkássá­gára vonatkozó írásbeli és szóbeli kérdé­sekre kellett megválaszolni. Színvonalas történelmi vetélkedőt kellett elbírálni a zsűrinek, amelyet Vigh Károly történész, a Bajcsy Zsilinszky Társaság elnöke, a Rákóczi Szövetség alelnöke vezetett. A városháza dísztermében megtartott emlékülésen megjelent Juhász Péter pol­gármester, dr. Borókai Gábor államtitkár, Fodor Gábor, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője, Tőzsér Zsolt, a me­gyei közgyűlés alelnöke és Pékár István, a Duna TV alelnöke. Vígh Károly elő­adást tartott Tildy Zoltán életútja cím­mel, amelyben kiemelte, hogy a reformá­tus lelkész és politikus élete összefonó­dott a kisgazdapárt történetével, amely­nek egyik szervezője, vezető politikusa volt. Köztársasági elnöknek 1946. febru­ár 2-án választották meg és ténykedését a szovjet megszálló hatalom árnyékában kellett végeznie. Lemondásra kénysz­erítették és 1956-ig házi őrizetben tartot­ták. '56-ban tagja lett a Nagy Imre- kor­mánynak és a forradalom leverése után börtönbe vetették. 1959-ben szabadult betegen és rá két évre 72 évesen meghalt. Tildy Zoltán személye és politikai munkássága különleges helyet foglal el a magyar történelemben - vélekedett Vígh Károly történész. Dr. Borókai Gábor ál­lamtitkár, kormányszóvivő, az esemény fővédnöke nagy jelentőségű esemény­ként értékelte a Tildy Zoltánról szóló or­szágos tanulmányi versenyt és emlékün­nepséget. A mai politikusnemzedék sze­mével szólt a Balassagyarmatról elindult Tildy Zoltánról, aki felvillantott olyan eré­nyeket és tett olyan dolgokat, amelyekért kötelező megőrizni emlékét. Az ünnepélyes díjkiosztás során a szá­mos támogató révén elnyerhető jutalma­kat, okleveleket a következő tanulók ve­Vigh Károly történész előadását tartja_________________________ ________fotó; rigó tibor h ették át. Határon túliak: Szász Ferenc Kolozsvár, Oroszlán Erika Ipolynagybalog, Rúzsa Bíborka Kolozs­vár. Hazaiak: Tamáskovics Kinga Balas­sagyarmat, Szent-Györgyi isk., Kiss Dóra A salgótarjáni Kodály általános iskola tanulói Bartók Béla Levél az otthoniakhoz című művét adták elő __________________________________________________________________________FOTÓI oács ÉVA B alassagyarmat, Szent-Györgyi isk., Hegyesi Imre Szeghalom. Különdíjat kapott az erdélyi Dés váro­sából jött Bartalics Ildikó. _________________________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom