Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-04 / 103. szám
2. OLDAL B Á TONYTERENYE TÉR S ÉGÉ 2000. MÁJUS 4., CSÜTÖRTÖK E S Polgárőrség alakult tett a második ütem, amelyben a kastély tartószerkezeti és statikai megerősítése folyik: amint azt a polgármesteri hivatal műszaki osztályán megtudtuk, elvégezték a kastély „aláalapozákonstrukció után a tervek szerint állandó kiállítás, és konferenciaturizmus helyszíne lesz majd a csodálatos parkban álló épület. Mátraverebély. A településen a napokban többéves szünet után újra megalakult a mátraverebélyi polgárőr-egyesület. Az alakuló ülésen harmincnégyen vettek részt, de többen is jelezték csatlakozási szándékukat. A polgárőr-egyesület célja, hogy munkájukkal is hozzájáruljanak a közbiztonság javításához, a lehetőségekhez mérten, törvényes keretek között hatékonyan segítsék a rendőrség munkáját. Megújul a terenyei kastély Nagy munkálatok folynak a kisterenyei Gyürky-Solymossy kastélyban. Az önkormányzat 60 millió forintos felújítási tervet készített a patinás épület helyreállítására, amelyhez pályázati pénzeket is sikerült elnyerni. A Nemzeti Örökség Minisztériumától 2,5 millió forintot nyertek, ugyanennyit tettek hozzá: az első ütemben ebből a pénzből pályáztak több helyre. A pályázatok eredményeképpen a Nógrád Megyei Terület- fejlesztési Tanácstól és a regionális területfejlesztési tanácstól 9 miihó forintot kaptak, a másik 9 milliót az önkormányzat tette hozzá. így megkezdődhesát”, mert eredetileg minimális alappal készült. A falba acélabroncsokat kell beépíteni: erre azért van szükség, mert nincsenek vasbetonkoszorúk. Az idők folyamán a talajmozgások következtében egyre nagyobb repedések tátonganak a falon, félő volt, hogy egyszerűen szétnyílik az épület. Ugyancsak a második ütemben oldják meg a szennyvíz és csapadék elvezetését, felújítják a tetőszerkezetet is. A kastély külső vakolatfelújítása, a belső szakipari munkák képezik majd a harmadik ütemet, erre azonban jelenleg még nincs forrás. A teljes reBeállványozták már a barokk épületet Bányászból lett fafaragó Legjobb anyag a körtefa, a dió inkább monumentális szobrokhoz való Bátonyterenyén, az Ady Endre Művelődési Központban egy aprócska műhelyben dolgozik Csáki Pál amatőr fafaragó. Valaha bányászként dolgozott Tiribesen, előbb vájárként, majd villanyszerelőként. A fafaragással 1963-ban kezdett el foglalkozni, mint mondja, irigységből: öccse id. Szabó István segítségével készült a képzőművészeti főiskola felvételijére. Azt gondolta, ha neki megy, akkor ő is képes erre a csodára, hiszen testvérek.- Már több mint egy éve nem faragtam semmit, öreg is vagyok, fáradt is, beteg is. Most viszont nagyon nagy munka előtt állok: az önkormányzat felkért, hogy a millenniumi emlékparkba faragjak egy kopjafát. Megmondom őszintén,- Említette, hogy az évek során több mint négyszáz szobrot faragott. Adott-e el belőlük?- Inkább elajándékoztam. Már említettem, hogy a labdázó kislány mennyire a szívemhez nőtt, azt nem akartam eladni, most még sincs nálam. Az tör- Legelső munkám egy bányai villanyszerelő volt - mutatja Csáki Pál a szobrot, amelyet ma is őriz a műhely egyik polcán. - Nagyon örültem, amikor elkészültem vele, bár a mester, id. Szabó István sok hibát felfedezett rajta. A második, egy labdát tartó kislány már jobb lett, de hát ez így természetes: a gyakorlat teszi a mestert. Az évek során nagyon sok szobrot faragtam, témáim nagy részét - legalább a kilencven százalékát - a bányászéletből merítettem. A bányától kaptam ezt a kis műhelyt is, hiszen jómagam emeletes házban lakom, ott nincs lehetőség ilyen munka végzésére. A legbüszkébb mégis a „Labdázó kislány” című szobromra vagyok, azt nagyon szeretem.- Mennyi ideig tart egy-egy szobor elkészítése?- Az nagyon változó. Volt olyan, hogy három nap alatt elkészítettem, volt olyan, hogy három hónapig dolgoztam rajta, mint például a „Munka átvétele” címet viselő szoborpáron. Sokat jártam bányász fafaragó táborban, mert azt tartottam: mindig tanul az ember valamit. Még ma is sokszor eszembe jut, hogy Tatabányán, az'első időben szó szerint leritóztek a többiek, ha hiszi, ha nem, palóc mivoltom miatt: azt mondták, csúnyán beszélek. Meg aztán bányászok is jó, ha négyen voltunk összesen. Nem mondom, hogy jólesett, de nem haragudtam rájuk, azt mondtam magamban, na, várjatok csak, majd meglátjuk, ki a jobb. A munkám révén aztán csak kivívtam az elismerést, még a nívódíjat is elhoztam előlük. De hát, ez már nagyon régen volt: 65 éves múltam áprilisban, más örül ennek a kornak, én meg elszomorodtam, mert az öregség jele. Régebben sok kiállításom volt, a Nógrád megyeieken kívül Dunaújvárosban, Pesten háromszor, munkáim eljutottak Szlovákiába is. De ma már terhesnek érzem, hiszen egy-egy kiállítás rendezésével nagyon sok munka van: az a rengeteg csomagolás, hogy szállítás közben ne sérüljenek a szobrok, az utazgatás, úgyhogy már nem foglalkozom vele.- Milyen anyaggal szeret leginkább dolgozni?- Az évek során nagyon sok faanyagot összegyűjtöttem, én legjobban a körtét szeretem: sűrű a rostja, nem szakadozik fel. Jó még a dió is, bár az inkább monumentális, nagy szobrokhoz való, apró munkákhoz nem szeretem.- Min dolgozik jelenleg? nem lágyon akartam elvállalni, de addig kapacitáltak, amíg rábólintottam. Most ez köti le minden időmet: 4,5 méter magas lesz, nagyon nehezen jön össze, magas a követelmény. Egyelőre a minták gyűjtésénél tartok, úgy érzem, az induló mintát már megtaláltam. Rajta kéll lennie a Bátonyhoz tartozó települések jelképeinek is, de a legnehezebb azonban a csúcs elkészítése lesz. Erre ugyanis két címert kellene rávésni: egyik oldalára a bátony- terenyeit, a másikra pedig a régi magyar címert. Ha hozzákezdek: a munkához, valószínűleg kiköltözöm a garázsba, mert itt mindig nagy a jövésmenés, nem szeretem, ha za- vargatnak. tént ugyanis, hogy Ausztráliából volt itthon az egyik barátom, akinek szintén nagyon megtetszett ez a szobor. Mondtam neki, hogy válasszon hármat, bármelyiket, ingyen odaadom neki, de neki csalds az az egy kellett. Végül 100 ezer forint értékű dollárt adott és vitte a kislányt.- Van-e a családban, aki folytatja a fafaragást?- Egy lányom és egy fiam van, a faragás nem igazán érdekli egyiket sem. Fiam szerkezetlakatos, hegesztő, teljesen más az érdeklődési köre. Egyszer ugyan belekezdett egy munkába, hogy megmutassa, neki is van érzéke a faragáshoz: elég jól sikerült, de ezzel be is fejeződött. Utána már nem érdekelte. HEGEDŰS Hatvan éve szerzett diplomát Egerben Még tavaly is helyettesítette leányát a katedrán Nagy ünnep volt Szuhán a közelmúltban az a nap, amikor a falucska köztiszteletben álló nyugdíjas tanítója, Szabó József a község polgármesterétől átvette a gyémántdiplomát. A tanítói végzettséget igazoló oklevelet az Egri Érseki Római Katolikus Tanítóképző Intézet állította ki 1938. szeptember 10-én. Szabó József nem a falu szülötte, 1940-ben helyettesíteni jött ide: aztán, mint a mesében, megismerkedett Harangi Máriával. Az ismerkedésből szerelem lett, a szerelemből házasság: Mária asszony követte férjét Borsodszentgyörgyre, de csak visszahúzta a szíve. Szabó József pedig megértette feleségét: 1950-ben hazakérte magát. Józsi bácsi 1913. augusztus 24-én Aldebrőn született, egy háromgyermekes család középső sarjaként, egyetlen fiúgyermekként. Anyja a háztartást látta el, édesapja kádármester volt, de nem igazán szerette mesterségét, ezért Tarnóczapusztán dolgozott, mint magtáros. Szabó József már apró gyermekkorában is nagyon szeretett énekelni, minden vágya az volt, hogy kántor lehessen.- Megsegített az Isten: Egerben végeztem a polgáriban, az első-második osztályt egy év alatt - emlékszik vissza Szabó József. - Az akkori igazgatóhelyettes, Hanel Béla ajánlott be az egri címzetes kanonoknak: így történhetett, hogy szegény gyerek létemre bejuthattam a tanítóképzőbe. 1939-ben, már végzett tanítóként, egy hónapig dolgoztam Parádóhután, majd Bodonyban, Váraszón. 1940- ben jöttem Szuhára, helyettesíteni, ez 10 hónapig tartott. Itt ismerkedtem meg a felségemmel, még abban az évben, november 16-án összeházasodtunk. 1941- ben született meg az első gyermekünk, György: 8 hónapos volt mindössze, amikor elvittek katonának. Úgy bizony, megjártam én a Don-kanyart is... Szeme a messzibe réved, amikor visszaemlékezik arra, hogy a katonaidő alatt jóformán csak temetett. Mutatja a tűzkeresztet, amelyet háborús elismerésként kapott. A katonaság után Borsodszentgyörgyre ment vissza, ott született még két gyermekük: 1945-ben látta meg a napvilágot második fiuk, aki azonban ma már nincs velük: 38 évesen halt meg súlyos betegségben. A legkisebb gyermek, Katika, 1950-ben született: ő ma Szuhán él, édesapja nyomdokaiban járva a település iskolájában tanítónő.- Szerettem én Borsod- szentgyörgyöt, de hát itt volt a lakás, meg aztán az asszony is hazavágyott: így hát 1950-ben hazakértem magam. Másfél évig járási tanulmányi felügyelőként dolgoztam, aztán Zagyvapál- falván igazgatóhelyettesként. 1954-től nyugdíjazásomig, 1974- ig Szuhán tanítottam. Mint mondja, nem is bánta meg soha, szerették az itteni a emberek. Rosszakarója soha nem volt, bár egy pillanatra el- felhősödik a tekintete, amikor 1956 eszébe jut. Elmeséli, hogy volt akkor itt egy felvonulás, amelyen ő nem is vett részt, csak kiment a kapuba. Mégis volt valaki, aki feljelentette, mondván, hogy ő égette el a vörös zászlót.- Éjjel 11 órakor jöttek értem, elvittek Bátonyba. Ott elmondtam, hogy én semmi rosszat nem csináltam, megmutattam a párttagkönyvemet is. Nem is bántottak: kitakaríttattak velem három helyiséget, aztán hajnali három óra felé elengedtek. Nem vártam én semmit tovább, jöttem haza gyalog, árkon-bokron, toronyiránt. Nem is beszél róla többet, inkább arról mesél, milyenek is voltak a gyerekek, amikor ő kezdett: akkoriban még ott volt a tanító kezében a vessző. Nem szerette használni, soha nem volt vereke- dős, de bizony néha előfordult, hogy nagyobb nyomatékot kellett adni a szónak. Mert diákcsínyek akkor is voltak: ma már mosolyogva emlegeti, amikor a falu orvosa, dr. Mihók iskolafogászatot tartott.- A haszontalan, rakoncátlan csibészek meg szöget szúrtak az autója gumijába. Akkor már nem lehetett vesszőt használni, így aztán megfogtam a grabancát a fő-fő csibésznek, és bevittem a tanácselnökhöz: csináljon vele valamit, mert a jó szóra nem hallgat. Mesél arról, hogy tanítóskodása alatt a kultúrotthont is igazgatta: a Déryné faluszínház 49 előadást tartott ez idő alatt, egyebek mellett láthatták a Csárdáskirálynőt, a János vitézt, A lőcsei fehér asz- szonyt, utolsó előadásként pedig a Ham- lettel búcsúztak. Meghívott nagynevű színészeket is: járt ebben a kis faluban többek között- Gobbi Hilda, Fónay Márta, D omahidy László, Koltai Anna. A ’60- as évek elején fellépett a BM Duna Művész- együttese is, egyszóval, volt olyan rendezvény, amikor négyszázan szorongtak a nézőtéren. Amikor betöltötte a hatvanadik életévét, még egy évet engedélyeztek. Azt már felesége mondja el, hogy amikor végleg nyugdíjba ment, sírva hagyta ott az iskolát: sírtak a gyerekek is, mert nagyon szerették. Már jócskán benn járt a korban, amikor két évig Kisterenyén, a napköziben okította a gyerekeket, majd Kétbodonyban egy évig tanította az alsó tagozatosokat. Szuhán szinte mindenki a tanítványa volt: a polgármester, a jegyző, az óvónő, és még lehetne sorolni.- A polgármester asszonyék osztályának éppen a közelmúltban volt a 25 éves osztálytalálkozója, Mátraalmáson. Értem jöttek autóval, haza is hoztak, mert azt mondták: nekem ott kell lennem. Nem nagyon szeretek én itthon ülni még ma sem, még mindig visszavágyok az iskolába. Még tavaly is, 86 évesen, elvállaltam Kati lányom helyettesítését az iskolában: nagyon jóleső érzés volt látni, mennyire örültek nekem a gyerekek, szinte megfiatalodtam. Mondtam is itthon a feleségemnek, remélem, hogy lesz még lehetőségem tanítani. Akkor talán megérem a vasdiplomát is... H. E. Csáki Pál alkotásai között Szabó József és a diplomája
