Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-10 / 108. szám

Egy falu, egy nap - Cserháthaláp Debercsény, Cserháthaláp és Magyamándor közös beruházású mesterséges tava köré parkerdő kialakítását írta elő a területileg il­letékes erdőgazdaság. (2. oldal) Új támogatási forma kisvállalkozóknak Egymilliárd forint feletti összeggel gazdálkodott tavaly a megyei munkaügyi tanács. Idén hasonló a keret, de a közhasznúakra a tavalyi 35 helyett 40 százalék jut... (3. oldal) Karatebajnokság visszásságokkal Dunakeszin rendezték meg a napokban a nyílt gyermek, ifjúsági, kadett és junior karate magyar ob-t, ahöl sok visszásság után a tar­jám Botos László két bronzérmet nyert. (7. oldal) BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS TÉRSÉGÜK NAPILAPJA 2000. MÁJUS 10., SZERDA XI. ÉVFOLYAM, 108. SZÁM ÁRA: 43 FORINT ELŐFIZETVE: 31 FORINT Miért nem mindjárt a jobbat? Fizessen elő a Nógrád Megyei Hírlapra! Szennyvíztisztító-bővítésre készülnek Pásztón Tíz utca lakói - a legutóbbi beépítettségű pásztói városrész­ben - várják a csatornázást, amelynek kiépítési esélye kedd óta megnövekedett. Tegnap ugyanis rendkívüli testületi ülést tartott az önkormányzat, amely­nek témája a városi szennyvíztisz­tító bővítése és a fent említett ut­cák csatornázására kiírt közbe­szerzési eljáráseredménye meg­állapítása volt. Eszerint a szenny­vízberuházásra pályázó hat cég közül a Földgép Kft.-ét hagyta jó­vá az önkormányzat, s a képvise­lők elfogadták a beruházáshoz szükséges hitelfelvételt is, amely a szükséges önerőt biztosítja. ■ Bizonyítson a bejárt életút A Magyarok Világszövetsége nem párt, ebből következően nem is folytat pártpolitikai tevékenysé­get. Mindebből következtethető, hogy a tisztújítás előtti napokat élő civil szervezet nem a politiku­sok kampányfogásait alkalmaz­za, amikor elnökválasztásra ké­szül - mondta egyebek között Patrubány Miklós, a világszövet­ség elnökhelyettese, aki tegnap a salgótarjáni csoport meghívására látogatott Salgótarjánba. A világszövetség elnökhelyette­se a Balassi könyvtárban találko­zott a városi csoport tagságával, akik azért gyűltek össze, hogy a két hét múlva esedékes MVSZ tisztújí­tó küldöttgyűlést és a szervezet vi­lágkongresszusát megelőzően in­formálódhassanak a jelentős ese­mények előkészületeiről. A beszél­getés témái között szerepelt az el­nökjelöltek listája is, s a jelenlévő­ket különösképp érdekelte annak a személye, aki köreikbe érkezett. A jelenlegi elnökhelyettes ugyanis maga is elnökjelölt. Patrubány Miklós bemutatta a jelenlévőknek Okos Mártont, aki erdélyi emig­ránsként 89-ben indult Budapest­ről Párizsba, hogy felhívja Európa figyelmét a Románia zsarnok poli­tikájára. A fiatalember az elnökhe­lyettessel együtt válaszolt az érdek­lődők kérdéseire. Nem késeitek Hétfőn az a hír terjedt el Salgó­tarjánban, hogy késelés történt a Totál benzinkútnál. Érdeklődé­sünkre rendőrségi forrásból meg­tudtuk, hogy szó sincs késelésről, noha kés valóban szerepelt a tör­téntekben. Eszerint hétfőn hajnal­ban két fővárosi kigyúrt ifjú érke­zett a városba, ahonnan tovább akartak utazni. Miközben a város- központban keveregtek, egyikük igencsak erős lett az elfogyasztott pálinkától. A Totál-kútra is beté­vedtek, ahol egyikük egy késsel a kezében szabadságában megsér­tette a személyzet egyik tagját. A józanabb társ ráhatására azonban eltávoztak a kútról, ám de a köz­ben értesített rendőrök elfogták őket. A salgótarjáni rendőrök sze­mélyes szabadság megsértésének alapos gyanúja miatt folytat eljá­rást az ügyben. Jövő szerdától gyermekszépségverseny Mint már többször is közöltük, lapunk a Garancia Biztosítóval együttműködve ez évben is rendez gyermekszépségversenyt. Az első fotókat a gyermekekről május 17-i, Nem kerülhet hátrányba Nyugat-Nógrád Idén mintegy 2 milliárd forintos többlettámogatás áll Nógrád megye rendelkezésé­re, az összeg felhasználásában továbbra is a foglalkoztatásbővítés, a munkahelyte­remtő beruházások élveznek prioritást - ez is elhangzott tegnap Romhányban a balassagyarmati és a rétsági kistérségek polgármestereinek és jegyzőinek tanács­kozásán, amelyen részt vett Bállá Mihály, a térség országgyűlési képviselője is. Becsó Zsolt a várható döntésekről tájékoztatta a fórum résztvevőit fotó: rigó tibor Nógrád 7,6 milliárd forintos kormánytámo­gatást remél a következő, 2000-2002 közötti hároméves fejlesztési programhoz. Ezen ösz- szeg, valamint az uniós előcsatlakozási ala­pok révén 65 milliárdos fejlesztés valósulhat meg a megyében. Mindezek eredményeként 10 százalék körülire mérsékelhető a munka­nélküliségi ráta, az egy főre jutó GDP tekinte­tében pedig a 14-15. helyre kerülhet Nógrád a megyék rangsorában - foglalta össze Holles Miklós, a megyei területfejlesztési ügynökség vezetője. Elmondta, idén 2 milliárdos decent­ralizált forrás áll megyénk rendelkezésére, és ismertette a különféle alapokkal kapcsolatos tudnivalókat, az esetleges változásokat. Mint a fórumon megtudtuk, a területfejlesztési ta­nács még nem döntött a területi kiegyenlítő alap (teki) felosztásáról, amelyet eddig lakos­ságarányosan kaptak meg a kistérségek. Te­kintve azonban, hogy az Országgyűlés még nem foglalkozott a kistérségi besorolással, idén nem várható változás a felosztási elvek­ben. így ma valamennyi Nógrád megyei kis­térség kedvezményezettnek minősül, a beso­rolás után várhatóan a rétsági esik ki ebből a körből. Az alapokat nézve változás, hogy a gfc-ből ez évtől csak vissza nem térítendő tá­mogatás adható, ebből legfeljebb 100 millió adható egy projekthez, illetve hárommilliár­dot meghaladó projektnél 200 milliós lehet az állami támogatás. A nyugat-nógrádi térségben két ilyen fejlesztés is van, a Delphié és a TDK- é. Holles Miklós felhívta rá a figyelmet, ve­gyék figyelembe a pályázók, ha egy célra több forrásból is lehet támogatást szerezni. A Közép-Duna-vidéki Regionális Idegenforgal­mi Bizottság elképzeléseit ismertetve Sinket Sándor elmondta, a megkezdett kerékpárutak várhatóan a nyugat-nógrádi településeken is folytatódnak, terveik között van az ifjúsági szálláshelyek kialakítása, illetve bővítése, lovasbázisok létesítése, valamint turisztikai, gasztronómiai szakmai rendezvények támo­gatása. Bemutatkozott tegnap Romhányban a Himolla Group. A multinacionális befektető társaság a rétsági Spektíva 2000 Kft. új tulaj­donosa. Mint Walter Schmid vezérigazgató el­mondta, a Himolla Európa öt bútorgyártó cé­gének egyikeként évi félmilliárd márka forga­lommal bír. Érdekességként említette, hogy legdrágább termékcsoportjukat Magyarorszá­gon tudják eladni. A cég (a Spektívával együtt) 600 embert foglalkoztat Magyarorszá­gon, magyar telephelyei pedig azért váltak fontossá, mert itt készítik legszínvonalasabb termékeiket. A Spektíva kezdettől Himolla- megrendeléseket teljesített. Walter Schmid köszönetét mondott tegnap Joost Vandendrísche, a korábbi cégcsoportvezető munkájáért. Becsó Zsolttól, a megyei közgyűlés, egyben a területfejlesztési tanács elnökétől arról kap­tak tájékoztatást a résztvevők, hogy a tanács csütörtöki ülésén tárgyalnak arról, hogy úgy a turisztikai, mint a nemzeti örökség célelői­rányzataira beérkezett pályázatoknál nevesí- tenék, ki bírálta el a pályázatot, vagyis az anyagokon ezentúl a szakvélemény is megje­lenne. Az elnök kitért arra is, hogy a „teki” esetében nem érheti hátrányos megkülönböz­tetés a nyugat-nógrádi településeket. Tárgyal­ni kell továbbá arról is - mondta - nem meg­engedhető, hogy a pályázók döntés után csak hónapokkal később jutnak a pénzükhöz. A fórumot követő focimeccset 4-3-ra a jegyzők nyerték a polgármesterek ellen. A pályázati lehetőségekről is információhoz jutottak a polgármesterek és a jegyzők „Nem igaz, hogy halott a holt” A holocaustra és áldozataim, a fasizmus legyőzésére emlékeztek Salgótarján két helyszínén gyűltek össze tegnap a városla­kók, hogy emlékezéssel és fő­hajtással tisztelegjenek azok előtt az embertársaink előtt, akik neve a II. világháború veszteséglistáján szerepel. Ál­dozatok voltak mindannyian, az ártatlanul elpusztult zsi­dók, s a katonák is, akik népü­kért haltak meg. Milliók meg­haltak 56 évvel ezelőtt, de „nem igaz, hogy halott a holt”, mert a túlélők örök időkre át­örökítik emléküket. Salgótarján önkormányzata, a Magyar Ellenállók és Antifasisz­ták Szövetségének megyei szer­vezete és a Nógrádi Történeti Múzeum Baráti Körével közösen (Folytatás a 3. oldabn) A salgótarjáni izraelita hitközség képviselői helyezték el elsőként a megemlékezés ko­szorúját __ ■ H atárrendésznek készülnek Az Európai Unióba tartó ország határőrsége is készül új fel­adataira. Szeptemberben határrendészképzés veszi kezdetét, ahol korszerű szaktudást és nyelvismeretet szerezhetnek a fi­atalok. Amint megtudtuk, még lehet jelentkezni. A Balassagyarmati Határőr Igazgatóságnál szívesen látják azokat az érdeklődőket, akik felelősen gondolják, hogy a testületben akarják megtalálni a biztos jövőjüket. Előzetesen azt is elmond­ták, hogy az Európai Unióba tartó országunk számára kor­szerű tudással rendelkező ha­tárőrökre van szükség. Ezt se­gítik elő most azzal is, hogy 18-33 évesen államilag elis­mert határrendész-sza- kképzettséget lehet szerezni. A szakközépiskolai képzés so­rán idegen nyelvet, informati­kai és önvédelmi ismereteket is tanulnak és megszerezhetik a „B” kategóriájú gépjármű- vezetői jogosítvány. Noha csak kétéves a kép­zés, mind a két tanévben a ta­nulmányi eredménytől függő­en ösztöndíjat kapnak a hall­gatók. A diákigazolvány mel­lett térítésmentes étkezést, is­kolai ruházati ellátást, a lehe­tőségek szerint tanulói szál­lást. Jó még tudni, hiszen az érdeklődők számára ez a leg­fontosabb: az iskola eredmé­nyes elvégzését követően a határőrségnél a szakképzett­ségnek megfelelő foglalkozta­tást kapnak, sőt a tanuló men­tesül a sorkatonai szolgálat teljesítése alól is. A határrendész-sza- kképzésre jelentkezők Adyli- getre, Körmendre, Miskolcra vagy Sopronba nyerhetnek fel­vételt. A jelentkezésnek termé­szetesen számos feltétele van, amelyről minden tudnivaló birtokába juthatnak, ha be­szerzik a jelentkezési egység- csomagot, amelyben megtalál­ják a felvételi eljárással, a kü­lönböző alkalmassági vizsgála­tokkal és az iskolai felvételi vizsgával kapcsolatos tudniva­lókat. A Balassagyarmati Határőr Igazgatóság humán osztályán megtudtuk, hogy a miskolci és az adyligeti rendészeti szak- középiskolába még be lehet jutni a pótfelvételi eljárás kere­tében Jó lesz azonban igye­kezni, mert aki késlekedik, az kimarad. jövő szerdai számunkban közöl­jük. A zárást őszre tervezzük, a díj­kiosztó műsoros rendezvényt pe­dig Mikulás-nap tájékára. _____________________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom