Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-09 / 107. szám
■ 2000. május 9., kedd Szeretettel köszöntjük GERGELY nevű kedves olvasóinkat! A Gergely görög eredetű név, jelentése: éber. Védőszentje Nazianzi Szent Gergely egyháztanító (390). Az ortodox és a görög katolikus naptárban ez a nap Izajás próféta és Szent Kristóf vértanú napja ANap kél: 5.19 órakor, nyugszik: 20.03 órakor. PCVELETES SZERKESZTŐ: Bódi Tóth Elemér RIPORTER: Jaknbovics Katalin : (32) 416 - 455 195 évvel ezelőtt, 1805. május 9-én halt meg Weimarban Friedrich Schiller (képünkön) német költő. Kora reformokat követelő ifjúságának eszményképe lett. Művei közül a legkiemelkedőbbek drámái voltak (Haramiák, Don Carlos, Az orleans-i szűz, Stuart Mária, Ármány és szerelem, a Wallenstein-trilógia). Balladái a német irodalom gyöngyszemei. Történelmi tárgyú tanulmányokat is írt (A harminc éves háború története) 150 éve, 1850-ben hunyt el Párizsban Joseph Gay-Lussac (ejtsd: Zsozef Géj-Lüszák) francia fizikus, kémikus. Nevét három gáztörvény őrzi: a vegyülő gázok törvénye, a gázok hőtágulási törvénye és az a törvény, mely szerint a gázok belső energiája egyedül a hőmérséklet függvénye. Robert Schuman francia külügyminiszter (1948-1952), a nyugateurópai országok integrációjának híve, nyilatkozatával 50 évvel ezelőtt, 1950. május 9-én tett javaslatot az „Ősellenségek” Franciaország és Németország kibékítésére és Európa gazdasági egységesítésére (montánunió). Várható időjárás; ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Többórás napsütés várható. Időnként azonban erősen megnövekszik a go- molyfelhőzet, de csak szórványosan fordul elő zápor, zivatar. Csak zivatarok idejére erősödik meg a szél. A csúcshőmérséklet általában 25 fok közelében lesz. Közlekedésmeteorológia Készítette: mm Időjárási fronthatás nem várható, a nyárias melegben azonban f dugj csökkenhet a koncentrálóképesség. FŐPRÓBA. A görögországi Olimpiában megtartották a sydneyi olimpiára induló olimpia láng meggyújtásának főpróbáját. A fáklya, amelyet több ezer futó visz majd keresztül 128 napon át egymást váltva a fél világon, május 10-én lobban majd föl, a képen is látható Thalia Prokopiou görög színésznő kezében. ■ » X H óé 3G * # r* X óé X X •MH d X X í >j< % >k fje •!? >R >j< i*í >k ?k& >j< jjwjíxjí ;|s# >j< Jkíjc:*. Ml VÁR MA ÖNRE ? Mrfap-homaköp f 4 & M Bika (IV. 21-V. 20.) Különleges lehetősége van arra, hogy egy jó döntéssel bebiztosítsa jövőjét. Ne menjen el mellette. Az Ön csillagos égboltja felhőtlen. Új kapcsolatokra tehet szert. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Fantáziája szárnyal, lelkes és másokat is magával ragad. Megbékél sorsával és talán anyagi helyzetével is. Bármilyen sérelem éri, kedvese körében mindenről elfeledkezik. Rák (VI. 22-VII. 22.) Készüljön fel arra, hogy ma olyan esemény történik a környezetében, amely hatására kicsit át kell alakítania hosszú távra szóló terveit. Ennek ellenére X-><& *-* X x lé * II S.€>. L;:- Jó példa Sam és Molly válni dsl. akarnak. A bíró ér- j tétlenül néz rájuk és megkérde- j zi: j - Hány évesek?- Én 97 - mondja Sam.- Én 94 - így Sally.- Hány éve házasok?- Hetvenkettő.- És most akarnak elválni? - kérdezi a bíró hitetlenkedve.- Igen, teljesen el akarunk válni - mondja a két öreg.- Első perctől kezdve utálom - mondja Sally. - Mindig úgy evett mint a disznó, sosem volt mellette étvágyam, olyan slam- pos volt a megjelenése, hogy sehol sem mertem vele mutatkozni... - és egymás szavába vágva mocskolja egymást a két öreg. A bíró alig hisz a szemének, a fülének, majd kétkedve j kérdezi:- Ha ennyire utálják egymást, | miért éppen most döntöttek a j válás mellett? Sam ránéz, és azt mondja:- Meg akartuk várni, amíg meghalnak a gyerekek. Programajánlat A főnök odahajol a titkárnője füléhez és belesuttogja:- Mondja, Giziké, van valami programja ma estére?- Nincs, főnök úr - mondja lelkesen pirulva Giziké.- No, akkor feküdjön le korán, mert már nagyon unom, hogy minden reggel elkésik! Rádió- és televízióműsor-ajánlat MA IS ALABÁRD A FEGYVERÜK. Csakúgy mint évszázadok óta mindig, idén is május 6-án esküdtek föl a pápa szolgálatára a védelmét ellátó Svájci Gárda új tagjai a Vatikánban. Az idén 37 újoncot választottak tagjaik közé. Az 1506-ban alakult gárda tagjainak szigorú követelményeknek kell megfelelniük. Kizárólag svájci állampolgárságú, katolikus, nőtlen férfiak léphetnek soraikba, akik legalább 174 centiméter magasak és nem viselnek szakállat. A jelenleg 100 tagot számláló egység újoncait azért hagyományosan ezen a napon választják meg, mert ezzel tisztelegnek annak a 147 svájci katona emlékének, akik 1527. május 6-án az életüket áldozták az akkori pápa vé- delméhen egy Rómát ért támadás során. ________________________________■ SalgißtorjiM ApalM» 15.30,17.45 és 20 órától: A part. Feliratos amerikai film. AjkdIM Külfírumi» 17 és 19 órától: A John Malkovich menet. Feliratos amerikai film. MljiSSíigpiraiailíi Maiajlűígti., 15.30 órától: Toy Story 2. Walt Disney-film. 17.45 és 20 órától: Amerikai szépség. Színes amerikai 5 Oscar-díjjsiilm. MaMdh IKimaiim» 18 és 20 órától: Toy Story 2. Színes, szinkronizált Walt Disney-film. ’«jPRádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: 0-24 óráig * X X-X" X * X X X d X # * 5$, d * #-x# 4 4 # 4 4 X X X d X ■X 4r x # nem kell lemondania céljairól. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Az Oroszlán gyakran érzi úgy, hogy összecsapnak a feje fölött a hullámok. Pánikra még ilyenkor sincs ok, mert a gondok általában maguktól megoldódnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel kell várnia, míg jóra fordul sorsa. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Viharos nap vár Önre. A szálak már- már kibogozhatatlannak tűnő csomóvá kuszálódnak. Küzdelmét valaki távolról figyeli, és csak a kellő pillanatra vár, hogy beavatkozhasson. a Mérleg (IX. 24-X. 23.) Kiegyensúlyozottan dolgozik, bár “Tp1 Önnel kapcsolatban többen pedantomániát emlegetnek. “P Nem baj az, hogy rendet tart maga körül. A megjegyzéseket engedje el a füle mellett. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Túlságosan bízik a gyakorlottságában, emiatt felületes döntéseket hoz. Azt hiszi, fél kézzel is elvégezheti feladatát. Ha nem akar bajba kerülni, sürgősen módosítson ezen a kezdeti rossz szokásán. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A magánélet szférájában ma kerülnie kell azokat a helyzeteket, amelyek félreértésre adhatnak okot. Enélkül is eléggé féltékeny az Ön társa. Szívügyekben a hét második felében szerencsésebb lesz, mint a hét elején. Bak (XII. 22-1. 20.) A sors lehetőséget kínál arra, hogy vágyait megvalósítsa. A múlton ne töprengjen, összpontosítson céljaira. Figyeljen minden apró részletre. A szerelmet nagyon élvezi. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Munkájában szerencse és öröm éri, de a pénzére jobban vigyázzon. Költekezéskor ne legyen könnyelmű. Valaki megpróbálhatja átverni, legyen résen. A szerelem boldogságot okoz. Halak (II. 21-111.20.) Ön keményen dolgozik, szeme előtt az elérendő cél, a jövő van. Fontosnak tartja, hogy a társadalom sikeres tagjának tartsák. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy elismerést szerezzen. Kos (III. 21-IV. 20.) A figyelem középpontjába kerül, ami egy cseppet sem zavarja. Ezt a gyönyörű tavaszi hónapot a lendület és lelkesedés jellemzi. Fontos dolgokban egyetért partnerével, de apróságok miatt vitatkoznak. # w * A 4 X•X é x X X # x x * x X x X X * X-x X * X '4 d X d X X # #• x x X X KOSSUTH & id% kfr k k & lkk: % kk k 13.01 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 11 Uí?óliócialantác 14 (V) ret ire. Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 539 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.19 Mindennapi tudomány. 8.47 Gyógyír. 9.04 Napközben. 11.04 Zenés játékokból. 1134 Jókai Anna: Ne féljetek! 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 1230 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a ház- náL 1320 Angliai többszólamú énekek a XIII. és XIV. századból. 1330 Tanúim lesztek! 14.04 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 1630 Hasznos tudnivalók 1625 Radar. 17.05 „Magyarországról jövök..” (magazin). 1735 A Szabó család. 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 1929 Esti mese. 19.40 Ünnepi könyvhét 20.04 Apáról, fiúra. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Vallási híradó. 2135 Arcvonások 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Téf-idő. 23.00 Hírek Kenó. 23.04 Egy énekes... 555 Körzeti magazinok 9.00 Napközben. 1830 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek lamok. 5.00 Időjárás. 4.32 Hajnali dal- ) Hírek Időjárás. 6.03 Ki--I MMM II»—IKJOaraS. ekldöjá- !k. Időjávánságreggel. 630 Hírek. Sport.Köztekedés. 7.00 Hírek ras. K Közlekedés. 730 Hírek . Közlekedés. 8.00 Hírék 18,44 Sportreggel. 9.00 Pe- 9.40 Gordiusz-plusz. pró-cseprő. 10.10 Délelőtti . 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hí- járás. 11.05 Sporthírek 11.10 m 11.48 Korkérdés. 12.00 z szól a nóta. 13.00 Verkli. 1350 Vízállásjelentés. 14.00 Csúcs- ilom. 15.00 Hírek. Időjárás. Hat szám - egy nyeremény! IV. HÉT 16,35 házig. Biztonságban. 17.00 18.01 Kölyökrádió. Háztól 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek Időjárás. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hírek Időjárás. 21.04 A Rádiószínház bemutatója. 22.00 Bonbon. 23.00 Hírpercek. 23.15 Eny- nyi... 24.00 Ejfél után... 1.00 Hírek 2.00 Hírek 3Í00 Hírek 3.03 Gramofonsztárok 4.03 Operaénekesek nótafelvételeiből TTJEl—I 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész 6.30 Körzeti híradók 8.00 Körzeti híradók 8.30 A bestia (128.) 9.00 Csak ma! 9.20 Forró szél (9.) 10.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat-135.) 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Slovenski Utrinki 13.25 Unser Bildschirm 13.58 Hírek. Időjárás 14.00 Fáklyaláng (tévéjáték) 15.30 Földi oázisunk jövője A pusztuló esőerdők 15.50 Energiaábécé 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 A nagy ho-ho-horgász 16.10 A királylány nevetése 16.30 Zöldpont 17.00 Honlap 17.30 Katolikus krónika 18.00 Híradó hatkor 18.12 Körzeti híradók 18.50 Alaphangok 19.00 Lendületben 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.00 Panoráma 20.30 TS- Bajnokok Ligája (labdarúgó-mérkőzés) 22.40 Híradó este. Időjárás 22.50 Aktuális 23.10 Alaphangok 23.15 Pláne! 23.45 TS - Bajnokok Ligája (összefoglaló) 8.30 Az MTV archívumából 11.05 A dallamkirály (2/1.) 11.45 Nemzeti értékeink 12.05 Kaliforniai álom (3-4.) 12.50 Nyitott stúdió 13.00 Híradó délben 14.00 Évgyűrűk 14.30 Ablak 15.25 Wolf Péter szerzeményei 16.00 Iskola utca-Tanodu 17.30 Fogadóóra 18.00 TS - Angol labdarúgóbajnokság 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.30 Beszélgetések a pszichoanalízisről (1.) 21.25 Úriemberhez méltatlan... (angol tévéfilm) 23.25 Záróra 0.25 Az álom én vagyok *2 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, tán! 8.30 A vipera (ismétlés) 8.55 Vad angyal (ismétlés) 9.40 Csupa-csupa élet (német sorozat) 10.05 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat) 11.00 Közvetlen ajánlat 11.15 TV2-klinika 11.30 Háló®Világ 12.10 Baba-Mama magazin 12.35 Riviéra 13.00 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat) 13.25 Spanyol lépcsők (5/2.) 15.10 MacGyver (amerikai krimisorozat) 16.00 Sunset Beach (amerikai sorozat) 16.45 Sonadoras - Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat - 2.) 17.10 Vad angyal 18.00 Camilla 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 A vipera (mexikói sor.) 20.20 JAG - Becsületbeli ügyek 21.15 Tuí az életen (magyar- amerikai akciófilm) 23.00 Jó estét, Magyarország! 23.45 Zsebre megy 0.15 A maszk (amerikai filmdráma) DUNA TV 4.10 Plusz 1 óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.10 Millenniumi krónika 9.40 Napóra (ismétlés) 10.10 Nagy László: Medvezsoltár 10.25 ATenkes kapitánya 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.30 Anziksz (ismétlés) 12.45 Tükör (ismétlés) 13.15 Krónika (ismétlés) 14.10 A Föld vilaga (12/8.) 15.00 Zöld animációk 15.05 Ami igaz, az igaz 15.25 Hungária Litterata 15.55 A civilizáció (13/5.) 16.45 Magyar történelmi arc- képcsarnok (ísm.) 17.00 Forrásvidék 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Gazdakör (magazin) 19.30 A 20. század száz híres fotója 19.45 Cigányok (dok.-film) 20.00 Feldobott kő (magyar film, 1968) 21.30 Híradó. Sport 22.00 Mesés férfiak kurblival (csehszlovák vígjáték) 23.25 Négy, hat, nyolc (dokumentumfilm) 0.05 Beavatás ww 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Barátok közt (ismétlés) 9.40 A farm, ahol élünk (ismétlés) 10.35 TopShop 11.30 Delelő 12.50 Mire gondolok? (telefonos villámjáték) 13.00 Hírek 13.30 Kavalkád (nemzetiségi műsor) 13.35 Celeste (argentin sorozat - 94.) 14.25 Helene és a fiúk (francia tinisorozat-37.) 14.50 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat-173) A kőleves 15.45 Esmeralda (68.) 16.35 Mire gondolok? 16.40 Tiltott szerelem (61.) 17.30 Mire gondolok? 17.35 Senora (23.) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.20 Üzenet 19.25 Barátok közt (675-676. rész) 19.55 Csíííz 20.55 Legyen ön is milliomos! (vetélkedő) 21.40 A látnok (amerikai thriller) 23.20 Este (hírműsor) 23.40 Heve: Senki (23.) A Marathon-terv 0.30 Fókusz (ism.) 1.00 Divatklip 6.30 A végzet hollywoodi asszonyai - Meg Ryan 7.00 Babar- A segélycsapat (kanadai rajzfilmsorozat) 7.30 Nem én voltam! (francia vígjáték) 9.05 Halálos fegyver 4. (am. akció-vígj.) 11.15 Robin Hood legújabb (amerikai rajzfilm) 12.10 A notre-dame-i toronyőr (amerikai kalandfilm) 13.50 Armageddon (am. katasztrófafilm) 16.20 Féktelenül 2. (amerikai akciófilm) 18.25 Nem én voltam! (francia vígjáték) 20.00 A boldogságtól ordítani (amerikai film) 22.20 Maffia! (amerikai vígjáték) 23.50 Penge (am. horror) 1.50 Halott gengszterek (amerikai krimi) 3.15 A szélhámos (orosz-ír. film) 4.50 Rossz vér (dán társadalmi dráma) ai"# 5.50 Napkelte 17.00 Nagyvizit/ATV-híradó 18.00 Napnyugta 19.00 Riporter kerestetik! 20.00 Van megoldás! 20.30 Ingatlanpiac 21.00 Alexebbek 22.00 ATV-híradó 23.05 Premier plan TARJÁNI TV 18.05 Hírek 18.20 Háttér 18.45 Thalassa - a tenger magazinja (term.-film sorozat) 19.15 Alba-plusz 19.30 Tempó - Autósport (magazin) 20.00 Hírek 20.15 Háttér 20.30 Vad világ (amerikai western) A HETI NYEREMENYt 1000 Ft-os vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: 10 nógradéhIrláp BALASSAGYARMAT BÁTONYTERENYE, ftóZTÓ. JfTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSENY VÁROSOK ES tíHVTEKd NAHUPJA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96, Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előtetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951 -279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a Magyar Posta Rt. Levél- és Hírlapüzletági Igazgatósága (Budapest, Vük, Csokonai u. 6., Tel./fax: 210-0683). Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.