Nógrád Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-13 / 87. szám
SZECSENY MEGYEI KORKÉP * BATONYTERENYE m RETSAG 3. OLDAL Matild néni rétesboltja » Kivitelezőre vár Borsosberény 2000. ÁPRILIS 13., CSÜTÖRTÖK Nógrád Megyei Hírlap D olgom akad Pesten, az alkalmat felhasználom egy sétám, szemlélődésre is. A metróból a Blaha Lujza téren kiszállva korgó gyomrom megálljt parancsol, ám a Corvin közéd „Buffet” hot-dogjai és hamburgerei nemigen „smak- kolnak". Ráadásul az áraik - nevükhöz híven - inkább egy „mis- zter”-nek valók, semmint az én zsebeimhez szabottak. Nem is vagyok már éhes. Azért átmegyek a túloldalra, ott áü egykori kedvencem az Emke, gyorsbüféjében gyakran falatoztam, a legszíveseb- benpaccdt, pikoló világos kíséretében. A vakba mindig zsúfolt büfé helyén most egy Burger King ásíto- zik lustán, lélektelenüL A „menüii” big mac, fishek, burgerek és más „külföldiségek”. Nincs viszont pacal, babgulyás, lángos, túrós csusza, bor és sör. Már az Erzsébet körúton járok, elhaladok egy csábító Last Minut Center előtt, odább a Kleider Bauer vonzó kirakatait bámulom, az áraitól majd' hanyattesve. Továbbhaladva is csupa idegen nyelvű feüratot látok, nincs időm kitalálni jelentésüket sem - „ohne" szótár. Az Oktogonról az Andrássy útra fordulok, „végighajtok” a Stefánián, legalábbis a MÁV-vezérigazgatóságig, ahol egykor évekig dolgoztam, most csak elintéznivalóm van. BemeA megyei katasztrófavédelmi igazgatóság polgári védelmi ki- rendeltségének vezetője, Bobrovics Árpád őrnagy cáfolta a híresztelést, s az alábbi közleményt juttatta el lapunknak: Az elmúlt napok esőzése nem okozott különösebb gondot a hasznosi víztározó üzemeltetésében és működésében. A víztározó gátján sem repedések, sem szakadások nincsenek. Baráthi Ottó jegyzete gyek, barátom már vár, ő nem sztrájkol, azonnal intézi ügyemet. Aztán anekdotázunk, régi szép időket idézünk, majd megebédelünk és lassan már indubk is hazafelé. Visszautamon - pár száz méterre már csak újm a „Blahától” - egy magyar nyelvű cégtáblába botbk, amit idefele nem vettem észre. „Matild néni räesboltja” szól hozzám szépen, érthetően, magyarul. ínycsiklandó ízek, illatok csábítanak, csalogatnak. Jóízűen nyelek le két magyaros rétest - finomat, mákosat, túrósat is, miközben már a privatizáción jár az eszem. Jelesül azon, milyen bravúros gyorsasággal sikerült - már a '90-es évek elején - idegen kézre adni üzlethálózatunkat. Eltűntek a magyar cégtáblák és áruk, ízek és zamatok. Itt a körúton is csak néhány ősi szakma - szabó, cipész -, meg Matild néni kínálja portékáját magyarul. A sors furcsa fintora: a magyar áru és nyelv kisebbségben van a körúton, a magyar főváros egyik belvárosi bulvárján. a ztán Grétsy László tanár úr jut /neszemben: „Nincs veszélyben a magyar nyelv, de néhány jelenséget nem kellene eltűrnünk.” Mondatának második felét szívesen értelmezem kiterjesztőleg. A víztározó és az üzemviteli épület ellátja funkcióját - Pásztó városnak és a vonzáskörzetének, Bátonyterenye, Salgótarján egy részének ivóvizet biztosít, s felfogja a 36 négyzetkilométernyi vízgyűjtő területről gyorsan összegyűlő csapadékvizet. Pásztó, Hasznos és a környező települések lakosságának aggodalomra semmi oka. A hívaüanul érkezett csapadék azért nem tud lefolyni a vízelvezető árokban, mert közvetlenül a főút mentén lévő major épületébe való feljárót a nehéz mezőgazda- sági gépek tönkretették, az alatta levő vízelvezető csövet pedig ösz- szetörték Borsosberényben. A csapadékon kívül a víz lefolyását akadályozza a major környékéről lezúduló törmelék is, veszélyeztetve a szemben lévő családi otthonokat. A polgármesteri hivatal kérte a feljáró helyreállítását, az árok kitisztítását, az összetört cső kicserélését a major tulajdonosától, az Érsekvadkerti Mezőgazda- sági és Szolgáltató Szövetkezettől a nagyobb bajok megelőzése érdekében.- Vajon meddig kell az előbbiek rendbetételére várni?- Eredetileg úgy volt, hogy közösen oldjuk meg az önkormányzattal, tekintettel arra, hogy ez önkormányzati terület. Egyetértünk azzal, hogy meg kell csinálnunk, keressük a kivitelezőt, reméljük, hogy addigra sikerül befejezni a kivitelezést, mire bekövetkezik egy új, nagy esőzés, ami végképp nem hiányzik - tájékoztatott Szabó János, a mezőgazdasági nagyüzem elnökhelyettese. HÍREK Salgótarján BARATSAG BÁL. Az európai altiszti szövetség - az AESOR - április 13-a és 17-e között tartja soron következő kongresszusát a hollandiai Limburgban. A kongresszuson részt vesz a magyar tartalékosok küldöttsége is. A delegáció tagja Andó József a Tartalékos Katonák Nógrád Megyei Szövetségének elnöke is. A kongresszus alkalmat nyújt arra is, hogy megbeszéljék az idei salgótarjáni barátságnap programját, amelynek keretében első alkalommal nálunk rendeznék meg az európai fegyveresek I. barátságbálját. ÉLET, VIRÁG, TITOK. Ameri kából átvett új életfilozófiai irányzattal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Szív a Szívért Alapítvány április 13-i életmód-programján a Népjóléti Képzési Központban 17 órakor. MADÁCH-GÁLA. A Madách Imre Gimnázium iskolaközössége április 13-án, csütörtökön 16.30 órakor a József Attila Művelődési Központban rendezi meg a „Madách- gála” elnevezésű művészeti bemutatót, amelyen vendégek is fellépnek. LAKOSSÁGI FÓRUM. Április 14- én, pénteken 17 órától Szigetvári János önkormányzati képviselő a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola épületébe várja az érdeklődő állampolgárokat. EMLÉKKIÁLLÍTÁS. A tavaly el hunyt Orosz István festőművész, tanár alkotásaiból nyílik kiállítás április 14-én, pénteken 14 órakor az Arany János Általános Iskola galériájában. Megnyitót mond: Radics István festőművész. HOLLÓKŐ PINCEGALÉRIA. Csavlek Etelka keramikusművész, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Liszt-díjas érdemes művész és Csavlek András Munkácsy-díjas festőművész kiállítását a Kossuth u. 96. sz. alatt Gerelyes Endréné dr. esztéta nyitja meg április 15-én, szombaton 15 órakor. Mátraterenye TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐ. A mátraterenyei általános iskola történelmi vetélkedőre hívja a környező általános iskolák diákjait a millennium jegyében. A megmérettetésen részt vesznek a házigazdák mellett a mátranováki, a mátramindszenti, a kazári és a dorogházi általános iskolák háromfős csapatai. A vetélkedő megrendezésére, amelyet április 13-án 14 órakor tartanak, pályázati úton sikerült pénzt nyerniük, így a legjobban szereplő csapatok értékes díjakat kapnak majd. Nincs gátrepedés Hasznoson Magánénekes-j elöltek találkozója Iskolaünnep Balassagyarmaton Négynapos rendezvénysorozattal emlékezik fennállásának 125 évfordulójára a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola. A Kiss Árpád-napok ünnepélyes megnyitóját szerdán délután, az iskola aulájában tartották meg, ahol a tanulókon és a tantestületen kívül megjelentek a város vezetői, polgárai és a tanári kar volt tagjai. Észak-magyarországi zeneiskolák magánének szakos hallgatóinak rendezett találkozót tegnap a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola, amelyet Herczeg Hajnalka, a város alpolgármestere nyitott meg. A másodízben megrendezett találkozó - amelynek védnöke volt mások mellett az alpolgármester asszony is, T& zsér Zsolt a megyei közgyűlés alel- nöke, a szaktárca tanácsosa és a zeneiskolák szövetségének elnöke is, s amelyet a megyei közgyűlés, a balassagyarmati önkormányzat mellett a helyi, zenei alapítványok támogatását is élvezte - a bemutatkozási lehetőségen túl a megmérettetésre is alkalmat adott 14 intézmény 74 növendékének, akik szereplését olyan zsűri értékelte, amelynek elnöke Keönch Boldizsár énekművész, a liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára volt, társai pedig Bakonyi Ilona énekművész, a váci zeneművészeti középiskola tanszékvezető tanára és Fekete Mária énekművész, a budapesti Bartók Béla zenei iskola tanszékvezetője. A magánénekes-jelöltek hangja két dallam éneklésekor csendült fel, s jobbára mesteri fokon szólt, mert a zsűri értékelését követően megannyi díjat, oklevelet vehettek kézbe. ■ A diákok műsora után Tőzsér Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke, az iskola volt tanulója mondott köszöntőt. A megye első polgári iskolájának 1875-ös létrehozásában nagy szerepe volt Balassagyarmat nemes, törekvő vezetőségének. Közbenjárt az iskola ügyében Fráter Pál királyi tanácsos, a megye első tanfelügyelője és jóindulattal kezelte a polgári iskola létrejöttét Trefort Ágoston, akkori kultuszminiszter. Az 1868. évi népoktatási törvény alapján Balassagyarmat város elérte célját és 1875. október elsején megkezdhette működését az államilag segélyezett községi hatosztályos polgári fiúiskola. Akkoriban a városban 2000 analfabétát tartottak számon. Az 1875-ben megalakult polgári iskola első igazgatója Tomeskó Nándor okleveles polgári iskolai tanár volt, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az intézmény fejlesztése terén 40 éves vezetői munkássága alatt. Az 1879-80-as tanévben a 170 fős tanulói létszámban már a 27 leánytanuló is szerepelt a város polgárságának nagy örömére, mert addig nevelőintézet hiányában magánúton, vagy idegenben lehetett neveltetni a leánygyermekeket. Nógrád megye első polgári iskolája fennállásának 125 éve alatt sok mindent megélt. Az 1900-ban megnyílt állami főgimnázium átvette a fiútanulókat és a polgári leányiskolává átalakult intézmény 1903 október elsején új otthonában kezdhette a tanévet. Ez a jelenleg is használt modern iskolaház Ungár Vilmos budapesti műépítő tervei alapján Mócsányi Károly és Székely Marcell építőmesterek kivitelezésével készült el az akkori Scitovszky János utcában. A 97 éves épület azóta is iskolaként működik és falai közt háromszáz tanár oktatta nemzedékek sorát az évszázad alatt. Az 1947-48-as iskolai év a polgári iskolák utolsó tanévét jelentette. Az új társadalmi követelményeknek megfelelő 8 osztályos iskola azóta működik az épületben. Az intézmény 125 évére emlékező Kiss Árpád-napok szerdai megnyitóján Tibay András igazgató bemutatta az 1875-2000 évekről szóló emlékkönyv első kötetét. Ezen a napon környezetvédelmi vetélkedőt tartottak a város 10-14 éves diákjai számára és a Kiss Árpád Kupa résztvevőinek asztalitenisz, sakk, kézilabda és mezei futás szolgált megmérettetésnek. Április 13-án délelőtt 10 órakor a zeneiskolában vers- és prózamondóversenyt tartanak a város és körzete iskolásainak részvételével. A délutánt honismereti vetélkedő és női kosárlabdakupa zárja a sportcsarnokban. Április 14-én, pénteken egykori és mai diákok találkoznak az iskola aulájában, ahol Juhász Péter polgármester köszönti a vendégeket. Délelőtt 11 órakor Kovács Dusán olimpikon és Sztancsik Tamás sportriporter mutatkozik be. 14 órakor kezdődik Reiter László vetített képes előadása, Balassagyarmat a századfordulón és napjainkban címmel. A péntek esti program fénypontja a hajdani diákok ünnepi hangversenye lesz a zeneiskolában, amelyet 17 órakor Herczeg Hajnalka alpolgármester nyit meg. A Kiss Árpád-napok befejezéseként szombaton 9 órakor 21 km-es gyalogtúra indul a Nyírjes-Göröc-Szentlőrincpusz- ta útvonalon. Megfelel a Toyota követelményeinek! Mindössze 6 Toyota-márkake- reskedés van hazánkban, amely megfelel a gyár legszigorúbb elvárásának, köztük a salgótarjáni Kakuk Autóház. Az elismerő táblát tegnap adta át Oda Masaloshi, a Toyota Motor Hungary Kft. ügyvezető elnöke Kakuk Józsefnek, az egyik legrégibb márkakereskedés vezetőjének. Ez azt jelenti, hogy a Kakuk Autóház minden tekintetben (szalon, szerviz, ügyféltér, karosszéria- és fényezőműhely) megfelel a világ második legnagyobb autógyártója magas követelményrendszerének. A táblát csak azok kapják, akik a felszereltségen túl a tevékenységben is elérik a szigorú mércét - mondta lapunknak Oda úr. Kétéves itt-tar- tózkodása alatt mind a 36 dealert felkereste, de Kakuk József kereskedését az élre sorolta, különösen az ügyfélkapcsolatok terén. A Nógrádi Mecénás Alapítvány pályázatot hirdet bejegyzett Nógrád megyei civil szervezetek és magánszemélyek részére millenniumi kulturális rendezvények, programok támogatására. A pályázaton támogatásként felosztható összeg: 2 millió Ft. Maximálisan elnyerhető támogatás: 100 E Ft. Pályázni az erre szolgáló adatlapon lehet, amely a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézetben, valamint a városi művelődési központokban igényelhető. A pályázatot az alábbi címre kell három példányban benyújtani: Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet Móczik Erzsébet, az alapítvány titkára 3100 Salgótaiján, Ruhagyári út 9. (Tel./fax: 32/432-101.) A pályázat beadásának határideje: 2000. május 20. A pályázatok elbírálásának határideje: 2000. június 30. A nyertes pályázókkal az alapítvány kuratóriuma szerződést köt. A késve, illetve hiányosan érkező pályázatokat a kuratórium indoklás nélkül elutasítja. Salgótarján, 2000. április 11. A kuratórium nevében: dr. Limbacher Gábor elnök