Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-25-26 / 71. szám
A NOGRAD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2000. MÁRCIUS 25. .Senkik és semmik vagyunk” a nézők nélkül Színházi esték Csaknem telt házat vonzott a salgótarjáni színházi bérletsorozat legutóbbi előadása. A nagy érdeklődés minden bizonnyal részben a műfajnak - a habkönnyű szórakozást, búfelejtő kikapcsolódást ígérő bohózatnak - részben a szereplőknek - a József Attila Művelődési Központba már szinte hazajáró Csata Zsuzsának, Harsányi Gábornak, Nyertes Zsuzsának és Straub Dezsőnek - köszönhető. A szerző személye - jelesül Bencsik Imréé, bár nem ismeretlen a „szakmában” - ugyanis aligha tekinthető közönségcsalogatónak. Pedig éppen e darabjával bizonyította, hogy érdemes a nevét megjegyezni. Hosszú, nehézkes című - „Az első férfi, avagy nejcserés támadás” - bohózata ugyanis semmivel sem rosszabb, mint esetenként egy-egy felkapott, világhíres francia vagy éppen angol pályatársáé. Sőt az első részben felettébb szellemesen szövögeti a száreplő hölgypáciensei döntő többségével intim viszonyt is kialakított. A nej bosszút forral és megfogadja, hogy az első férfival, aki útjába kerül, megcsalja a férjét. Ő azonban ezt megtudván, ellenlépéseket eszel ki. Lefizeti egy éppen pénzszűkében lévő volt iskoHarsányi Gábor, Nyertes Zsuzsa ás Straub Dezső egy, a férfiaknak kínos pillanatban olykor jobban összekuszálja a kelleténél. A sztori úgy indul, hogy egy sikeres, éppen könyve megjelenését ünneplő pszichiáter felesége névtelen levelet kap, amelyben egy jóakarója közli vele férje viselt dolgait. Nevezetesen azt, hogy a doktor a kötetben szeát neki, tehát a hites férjnek a helyet az asszony ágyában, hogy megtörténhessen a kibékülés. E nagyszerűnek látszó ötlet azonban a valóságban igencsak nehezen valósítható meg. Annál is inkább, mert még nem szóltunk a doktor úrék takarítónőjéről, aki mint kiderül a levelet is írta - s akinek semmi sem drága saját fontossága bizonyításához. Akár még olyan áldozatra is képes, hogy ő kirakodjék be a pszichiáter barátja mellé a lepedő alá... E furfangos nőszemélyt Csala Zsuzsa igazán hitelesen, kedves bumfordisággal alakította. Ugyancsak hozta formáját a doktor figurájához hasonló bohózad szerepekben otthonos, jól éneklő Straub Dezső is. Nyertes Zsuzsa ezúttal is kifogástalan alakjával, elegáns, testre szabott kosztümével vonzotta a férfiszemeket. Bár a szokottnál visszafogottabban komédiázott, még mindig túl sokat mórikálta magát a fajsúlyosabb feladatokra is érdemes _ Harsányi Gábor. Ha ismert volna a rendező, neki rónánk fel - a színlapon ugyanis nincs feltüntetve a neve - a két felvonást bevezető bárgyú énekés táncbetéteket, amelyeknek semmi funkciójuk nincs, ráadásul gyengécskén is adja elő a darab két epizodistája. Egyébként sem kívánta ez a tipikusan prózai szövegkönyv a mesterségesen odabiggyesztett néhány Eisemann-dalt, hacsak nem az volt Szentirmai Ákos zenei vezető szándéka, hogy tíz perccel hosz- szabb legyen az előadás. Mindent összevetve a Vidám Színpad művészei - akik ezúttal a Turbó színész műsoriroda programjaként szerepeltek a nógrádi megyeszékhelyen - kellemes estét szereztek hűséges tarjáni nézőiknek. Márdus 27-e színházi világnap. Ezen a napon az esti előadásokon Michel Tremblay üzenetét tolmácsolják a színhazakban. A kanadai író utal rá, hogy több mint kétCsala Zsuzsa, amint „cipellőt” húz FOTÓ: P: TÓTH LÁSZLÓ ezer éve kérdezte Euripidész Elektrája: Miként is kezdjem vádjaimat? Miként fejezzem be? Miként fogalmazzam meg? Korunk üres retorikájának közegében, amikor jobban tűnik megkímélni érzéseinket, Agamemnon lányának néven nevezett jajkiáltása semmit sem veszheti aktualitásából - vonja le a következtetést Tremblay. De, hogy a fenti előadáshoz is jobban illeszkedjék a átátum, Georgij Tovsztogonov neves orosz rendező egyik gondolatát is idézzük: „A színháznak van egy barátja S mi mindahányon: drámaírók, rendezők, színészek, díszlettervezők, zeneszerzők és a bonyolult színházi üzem többi munkásai, senkik és semmik vagyunk, ha ő nem áll mellettünk. Ez a barát-a mai néző, az a sok ember, akik itt és most megteremtik a tünékeny és gyönyörű varázslatot, amelynek színház a neve. A színház legsértőbb és legigazságtalanabb tévedése, ha nem bízik a nézőben...” CSONGRÁDY BÉLA Clint Eastwood, a „hallgatag cowboy” Clint Eastwood vállára, úgy tűnik, nem nehezedik nagy teherként hetven évének súlya. Aktívabb, mint valaha. Játszik, rendez rendületlenül. Meghívták a vasárnapi Oscar-showba, és az 57. velencei filmfesztivál, amelyen életmű Oroszlánnal tüntetik ki, augusztusban legújabb filmjével, az „Űrcowboyok”-kal nyit.- Sok díjat kaptam az utóbbi években, de ez a díj különösen kedves számomra, mert néhai barátom, Sergio Leone (Oroszlán) nevét viseli és azért is, mert Olaszország adja, olyan ország, amelyhez nem a nosztalgia, hanem ifjúságom legszebb és legkalandosabb emlékei fűződnek - mondta a Corriere della Serának. A színész a kaliforniai Carmelben él, abban a városban, amelyben nevelkedett, és amelynek polgármestere is volt. A Csendes-óceánra néző házhoz nagy golfpályát építtetett és ádáz partikat játszik barátaival, Jack Lemmonnal, Jim Carrey-vel, Kevin Costnerrel és Jack Nicholsonnal.- Hollywoodhoz tartozónak éreztem magam, ugyanakkor meg tudtam őrizni a függetlenségemet. - Eastwood, aki ifjúkorában volt favágó „egy maréknyi dollárért”, jazz-zenész, kosárlabdázó, és csak azután indult el a színészi pályán, romantikus embernek tartja magát és nem szé- gyelli bevallani, hogy rettenetesen imádja legkisebb lányát, Morgant. Öt gyermeke van, élettársa Dina Ruiz újságírónő. A „hallgatag cowboy” nem szívesen vállal közszereplést, most mégis elfogadta, hogy részt vegyen az Oscar-díj showjában. - Nem tudom, mit csináltatnak majd velem, de nem tudtam nemet mondani a barátaimnak, Darryl és Lili Zanucknak, akik nagy bátorságról tettek tanúságot, amikor megcsinálták velem a halálbüntetés ellen az „Igazi bűntény”-!. Kik a kedvenc rendezői, színészei? Szereti Kuroszava, Billy Wilder, John Ford, Sergio Leone, Don Siegel filmjeit. Neki ajánlotta a „Nincs kegyelem” című wes- ternjét, amelynek nemcsak rendezője, hanem főszereplője is volt. Ez a film 1993-ban négy Oscart kapott. A színészideálok között is dominálnak a vadnyugati hősök: Gary Cooper, Henry Fonda, William Holden. Eastwood pályája során a legkülönbözőbb embertípusokat személyesítette meg. Volt brutális rendőr a „Piszkos Harry”-ban, igazságosztó a „Vadnyugat”-on, a szökés megszállottja az „Alcatraz”-ban, csodálatosan melegszívű, szerelmes férfi a „Szív hídjai”-ban. Legújabb alkotásában, az „Űrcowboyok”-ban azt a gondolatsort önti formába, hogy az öregedésnek nem kell feltétlenül együtt járnia a tétlenséggel, és a társadalom sem jár rosszul, ha igénybe veszi az idősebbek tapasztalatait.- A légierő négy nyugállományú pilótáját visszahívja a NASA egy elszabadult műhold megza- bolázására. Az ember, akit kiválasztanak a feladat megoldására, kéri, hogy öreg barátait bevonhassa az akcióba. Én is olyan ember vagyok, akinek már nyugdíjban kellene lennie, mint ezeknek a pilótáknak - teszi hozzá - de erre egyáltalán nem gondolok. A hetven év sem zavarja. - Jó társaságban leszek - mondja maliciózusan - ebben az évben Sean Connery is eléri ezt a kort. Életünknek nyoma maradjon! Gyermekkorban sokszor megcsodáltam az útszéli feszületeket. Valami misztikus tiszteletet éreztem az állíttatok iránt, akiket én már nem ismertem, de nevüket szép arany betűkkel odavésték a márványtáblába, a fájdalmas arcú Krisztus lába alá. Gyermeki ésszel nem tudtam felfogni, hogy vajon mi késztette őket arra, hogy kevés pénzüket ilyesmire költsék. Azóta évtizedek teltek el, s mára megértettem, hogy az ember legnagyobb kincse az a láthatatlan világ, amelyet az őseinktől örököltünk. Hitünk, hagyományaink, nagyszüleink meséi, történetei, a családtól és az ismerősöktől megtanult viselkedésminták, szerepek. Ezzel magyarázható, hogy bár Földünknek vagy háromtucatnyi országában jártam, álmaimban nem San Francisco felhőkarcolói, Kairó piramisai, Fokváros felhőbe vesző hegyei, Velence lagúnái jelennek meg, hanem régi-régi herencsényi emlékképek. Sokszor feltettem magamnak a kérdést: vajon miért az a szegényei és eseménytelen világ jár az eszembe? Túl a negyvenen, jöttem rá, mert Herencsény igazán az enyém, benne van a génjeimben. A többit csak láttam, megcsodáltam, de nem vésődtek úgy bele a lelkembe, mint a feszület arany betűi a márványba. Ekkor említettem Szondái József polgármester barátomnak, hogy jó lenne egy alapítvány sorvadó falunk még megmaradt értékeinek megmentésére. Az ötlet megvalósult, és ennek eredményeként a közeljövőben emléktáblát avatunk Bethlen István és a Bolza család emlékére, felújíttatjuk és felszenteltetjük kis Árpád-kori templomunkat, amelyben vagy háromszáz éve nem volt istentisztelet. Új kerítést kap a temetőnk és rendbe hozatjuk a szinte teljesen megsemmisült zsidó temetőt is. Talán dicsekvésnek tűnik, így többes szám első személyben fogalmaznom, hiszen a munkákat a helyi önkormányzat szervezi és a szükséges pénznek csak töredékét teszik ki felajánlásaink. Főként pályázati támogatások révén gyarapodhatunk, - azokat is az önkormányzat készíti -, de az ötlet tőlünk származik, s kapcsolataink, hasznos értesüléseink adják a kezdő lendületet. Képletesen mi ültetjük el a palántát, ami fává terebélyesedik. Ügy tűnik, úgy könnyű okosnak lenni, ha másokra marad a munka. Nincs igazuk a kétkedőknek. Ezek a Herencsény fogyó és öregedő lakosságának hatalmas feladatot jelentő tervek évtizedekig meg sem fogalmazódtak, s most remélhetőleg valósággá is válnak. Mitől a derűlátásom? A minap a fővárosban találkoztam a Herencsénybe házasodott szatmári származású Hamza Jánossal, aki szorgalmával Budapesten ismert építési vállalkozóvá küzdötte fel magát. Első gondolataink egyike a régi templom felújítása volt. Ő is készül, egyik brigádjával vállalta a kőműves- munkát. Bizonyára lesz már segítség is, hiszen több elszármazott gondolkodik hasonlóan, a falubeliek pedig soha nem sajnálták a fáradtságot, ha Heren- csényért tenni kellett. Többhavi nyugdíjukat adták oda a templomtorony újrafedé- sére, vagy az orgona felújítására. Persze lesz, aki megkérdezi, hogy ugyan mi lesz mindezért a fizetség? Egyszer talán - évtizedek múlva - megáll egy kisfiú a kápolnánk előtt, és elgondolkodik: vajon mi vezérelte egykor az embereket, hogy azt a magányos kis templomot olyan szépre megcsinálták. Hozzá utat építettek, köréje fákat, bokrokat ültettek. Tisztelet ébred benne a régiek iránt és fáradtságukat emlékeivel, álmaival fizeti meg. PÉKÁR ISTVÁN A „Bánk bán” Nógrád két városában Koncert formájában mutatják be Erkel művét Erkel Ferenc „Bánk bán” című szerzeményének keresztmetszetét mutatják be március 15-e és október 30-a között Magyarország nagyobb városaiban. A Structorg Produkció programja Nógrád megyébe is eljut. Március 31-én Balassagyarmaton, április 7-én pedig Salgótarjánban lesz látható koncert formájában Erkel örökbecsű alkotása. A megvalósítást a két város polgármestere és a helyi gazdasági, pénzügyi szféra támogatja. A jelentős zenei eseményen a hazai opera- játszás nemzetközileg is ismert művészei lépnek színpadra, így például Miller Lajos, Tass Ildikó, Bellái Eszter, Melis György, Magonyi Zsolt. Tóth János. A programsorozaton az Opera Stagione szimfonikus zenekart Pál Tamás vezényli. Saint-Exupéry múzsája: könyvek témája a centenáriumon Antoine de Saint-Exupéry születésének idei századik évfordulójára (június 29) két olyan életrajz is napvilágot lát tavasszal Franciaországban, amelyek megpróbálnak valós képet festeni Consuelo Suncinról, a pilóta-író feleségéről, múzsájáról. Az egyik, áprilisban megjelenő könyv szerzője az angol Paul Webster, aki néhány évvel ezelőtt már megírta a maga Saint-Exupéry-monográfiáját. Már ebben többször utalt arra, hogy az író nem volt valójában az a rendíthetetlen pilóta, mint ahogyan tartják róla, hanem nagyon szelíd, bolondos, sőt szórakozott ember volt, aki repülés közben is folyton álmodozott. Consuelo mindig ott volt a szívében, és a csillagokat az asszony delejes szemeihez hasonlította. A salva- dori születésű, Saint-Exupéry- nél egy évvel fiatalabb Consuelo Suncin de Sandoval 1931-ben Buenos Airesben egy fogadáson ismerkedett meg az íróval. A szép, excentrikus, elbűvölő nő nem sokkal ezután becsempészte magát Saint- Exupéry gépébe, és kérte, hogy vegye feleségül. A nagy találkozást hét hónap múlva esküvő követte. „Szerelmük magas hőfokon égett, talán túlságosan is sokat követeltek egymástól érzelmi síkon, és ez többször kölcsönös hűtlenséghez vezetett” - mondta a könyvét eleve franciául író Webster. - „Saint Exupéry családja nem is szerette őt, és sokáig megpróbálták eltitkolni a valóságot Antoine és Consuelo kapcsolatáról. Több olyan emlékirat is született róla, amely megpróbálja őt rossz színben feltüntetni.” Consuelo ihlető hatása azonban tagadhatatlan. A Kis herceg például Webster szerint „nagy részben nem más, mint szerelmes levél” az asszonynak, aki a sokféleképpen magyarázott rózsaszimbólum modellje volt. Kedvesének nevét véste a pilóta abba a karkötőbe, amit magával vitt a halálba. Ő volt számára maga a szenvedély, még ha ez az érzés nem is volt mindig egészséges. A második könyv e nagy szerelemről májusban jelenik meg Alain Vircondelet tollából. A szerző volt az első, aki az 1979-ben elhunyt asszony örökösei engedélyével felnyithatta azokat a hajókoffereket, amelyeket Consuelo 1947-ben New York-ból magával vitt Franciaországba. Az ebben talált levelek egy új, eddig ismeretlen Saint-Exupéry portréját rajzolják meg. Egy olyan emberét, aki végtelenül nehezen élte túlpörgetett, rövid életét.
