Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-23 / 69. szám
2. OLDAL BÁTONYTERENYE TÉRSÉGE 2000. MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK E S Mátraterenye SZÍNHÁZLÁTOGATÁS. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is sikeresen pályáznak a mátraterenyei általános iskolások. Az Oktatási Minisztériumhoz benyújtott pályázatukat negyvenezer forintra értékelték. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy a gyerekek színházlátogatáson vegyenek részt, amelynek költségeit a pályázati pénz fedezi. így valósulhatott meg, hogy a közelmúltban három színházi előadást nézhettek meg a gyerekek az egri Gárdonyi Géza Színházban, mindhárom kötelező olvasmány is az iskolában: látták a „Légy jó mindhalálig”, az „Emil és a detektívek”, valamint „A kőszívű ember fiai” című előadásokat. Sajátos nevelési program alapján dolgoznak Cél, hogy minden gyerek megállja a helyét az iskolában Hatalmas fenyőfák tövében bújik meg Mátraverebélyben az óvoda, ahová 76 kisgyermeket hoznak reggelente a szülők. A három csoportot a vezető óvónővel együtt hat óvónő irányítja, de nincs könnyű dolguk: amint azt Csige Istvánná elmondta, ebből a létszámból 45 apróság tartozik az etnikumhoz. Folyamatosan nevelési problémákkal küszködnek, amely nemcsak a gyerekekre, hanem esetenként a szülőkre is vonatkoznak.- Ez elsősorban az anyagiak vonatkozásában jelentkezik - utal rá Csige Istvánné vezető óvónő. - A faluban nagyon sok a munkanélküli, csak a nevelési segélyből tudnak gazdálkodni, sok esetben nem fizetik a térítési díjakat. Amint már említettem, sok a hátrányos helyzetű gyermek, amely abban is megnyilvánul, hogy a 3 éves gyerekek szintje a 2 évesek szintjének felel meg. Nagyon sokat kell velük dolgozni, hogy felzárkóztassuk őket, éppen ezért sajátos nevelési program alapján dolgozunk, úgynevezett mikrocso- portos formában.- Ez annyit jelent, hogy négyöt gyereket magunk köré gyűjtünk, és teljesen elölről kezdünk mindent - egészíti ki az elmondottakat Verebélyiné Gáspár Zita vezetőhelyettes. - Muszáj velük leülni, mert otthon nincs eszköz, nem foglalkoznak a gyerekekkel. Talán éppen ezért van az is, hogy itt sem tudnak vigyázni a játékokra, a könyvekre, mert otthon nem figyelmeztetik őket az ilyesmire. Éppen ezért nem is tudunk drágább, tartó- sabb játékokat vásárolni, kénytelenek vagyunk az olcsóbbat beszerezni, ami viszont sokkal kevesebb ideig tart.- Tavaly nyertünk a salgótarjáni közalapítványtól pályázaton 160 ezer forintot - erősíti meg kolléganője szavait Csigené. - Megvásároltuk a játékokat, erre nyáron betörtek, és ami mozdítható volt, mindent elvittek: a színes tévét, a videót, 12 szőnyeget, sőt még a játékok nagy részét is. A betörés után azonnal felszereltettük a csendes riasztót, amely a rendőrségen jelez, ha valaki illetéktelenül akar bejönni. Pénzünk nem volt, hogy pótoljuk az ellopott tárgyakat, de szerencsére vannak még jó érzésű emberek is. Az egyik szülőnek jutott eszébe, hogy kérjük az egyház segítségét: a szentkútiak és az egyik helyi vállalkozó megszánt bennünket, tőlük kaptunk szőnyegeket, Juhász Gábor országgyűlési képviselőtől színes tévét. A videót pedig úgy sikerült pótolnunk, hogy a helyi pedagógiai program elkészítéséért kapott pénzről lemondtak az óvónők, és abból vásároltuk meg. Felkarolta a gyerekeket egy másik vállalkozó, Gáspár Győző is: tavaly mikulásra minden óvodás egy 500 forint értékű csomagot kapott, az óvoda pedig játékokat. Idén pedig a farsangi ünnepélyünkre gyümölccsel, üdítővel lepte meg gyerekeinket, úgyhogy csak hálásak lehetünk neki. Lassanként most már pótoljuk az ellopott eszközöket, az idén januárban nyert 100 ezer forint pályázati pénzt is játékok vásárlására fordítottuk. Igyekszünk a pályázati lehetőségeket minél jobban kihasználni, csak hát anyagi fedezetünk nem elégséges. A vezető óvónő hangsúlyozta: az a céljuk, hogy minden gyerek megállja a helyét az iskolában, ehhez viszont az óvónők lelkiismeretes munkája szükséges. Meg is tesznek mindent ennek érdekében, de sokszor úgy érzik, nem becsülik meg ezért kellőképpen őket. Mint mondja, sok szülőt csak az érdekel, hogy melegen legyenek a gyerekek, kapjanak ételt, a nevelési munkát semmibe nézik.- Negyvenéves az épület, ez már önmagáért beszél - mutat körbe Csige Istvánné. - Az árvízkár miatt felújították a külső vakolatot, új tetőszerkezetet kaptunk, amelynek több százezer forintos kiadását a helyi önkormányzat állta. Szegény ez a település, ebből következik, hogy az önkormányzatnak sincs pénze: rosszak az ablakok, elkelne egy alaposabb felújítás. Csakhogy ehhez pénz kellene, nagyon sok pénz. HEGEDŰS Különdíj az országos mhamodell-tervező versenyen Reménykedett, de igazából nem bízott a sikerben Évről évre bebizonyosodik, hogy a bátonyterenyei Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjai helytállnak a különböző országos versenyeken, ezzel is öregbítve az intézmény jó hírnevét. Az idén Budapesten, a Vigadóban rendezték meg az országos ruhamodell-tervező versenyt, amelyen Varga Zsuzsanna 11. T osztályos tanuló munkáját különdíjjal jutalmazták. Az elegáns, fiatalos alkalmi ruhát Varga Ildikó, a Bolyai gimnázium idén érettségiző diákja mutatta be. A fiatal tervező Karancs- kesziből jár be naponta az iskolába. Édesanyja gépírónő a bíróságon, édesapja a vízmű üzemvezetője Salgótarjánban. A családból csak keresztanyjának van kapcsolódása a ruhaiparhoz, aki varrónő. Talán innen az indíttatás: mint Zsuzsanna elmondja, már kicsi korában is maradék anyagokat kért, amelyekből aztán babáinak varrt - több-kevesebb sikerrel - ruhákat. Aztán, amikor befejezte az általános iskolát, mégis a Madách gimnáziumba jelentkezett.- Ott azonban rá kellett jönnöm arra, hogy sokkal jobban érdekel a ruhater- vezés, a varrás - beszél Varga Zsuzsanna arról, hogyan is kezdődött tervezői pályafutása. - Az első év elvégzése után különbözeti vizsgát tettem, és a második osztályt már Bátony- ban kezdtem.- Neveztél már többször is versenyre?- Nem, ez volt az első alkalom. Az osztályfőnököm, Sallai Istvánné hívta fel a figyelmemet, és úgy döntöttem, megpróbálom. A ruhaterv voltaképpen készen volt, csak egy kicsit változtattam rajta: öt évvel ezelőtt a babámnak terveztem hasonlót, most módosítottam rajta itt-ott, és elkészítettük „nagyban” is. Ezt a ruhát fiataloknak terveztem: elegáns, de mégis fiatalos alkalmi viselet. A tervezés az enyém volt, a kivitelezés pedig osztályfőnökömé. Nagyon boldog voltam, amikor kiderült, kü- löndíjat kaptam. Reménykedtem, de megmondom őszintén, igazándiból nem nagyon bíztam a sikerben. Persze, az érdem nemcsak az enyém, ez igazi csapatmunka volt: köszönhető Sallai Istvánnénak aki megvarrta, sokat dolgozott a sikerért Ildikó, aki a ruhát bemutatta, és köszönhető iskolatársamnak, Tóth Renátának, aki a modell frizuráját és sminkjét készítette.- Mik a további terveid?- Még két évem van a technikumból, utána jó lenne főiskolára menni, de megvallom őszintén, a tanulás nem tartozik kedvenc foglalatosságaim közé. Sokkal inkább érdekel a ruhák tervezése, a varrás. Jó lenne valamelyik nevesebb divatházhoz bekerülni, és úgy vélem, az ilyen versenyek jó „ugródeszkák” lehetnek.- Milyen ruhát hord a ruhatervező?- Inkább az egyedi stílusú ruhákat kedvelem, vannak köztük olyanok, amit magam terveztem és magam is varrtam. Szívesen varrók a családnak is: van egy húgom, de neki nagyon nehéz, mert nem szeret próbálni. PróMa is mindenki tanító nénije- Hárman voltunk testvérek. Egyikünk 9 hónapos korában halt meg. Édesapám, aki erdész volt, nekem és bátyámnak javasolta, menjünk tanítónak. A tanítói oklevél megszerzését követően bátyám után mentem ki a kárpát-ukrajnai Dolhanba tanítani, melynek Huszt volt a központja. Bátyám a magyar, én a szlovák nyelvű iskolában tanítottam az első osztályban egy évig. Ő kántortanító volt. Nem sokáig mert kivitték a Don-kanyarba. 1942 novemberében a tőle kapott levelében ezt üzente: Ne írjatok, megyek a fertőtlenítőbe, jövök haza! A Don-kanyarban halt meg. Akkor az újonnan végzett tanítók három évig nem pályázhattak új munkahelyre. Hogy a véletlen egybejátszása is volt, nem tudom. Pusztaberkibe való kerülésem története máig is él bennem. Édesapám egy vadászat alkalmával egy vadkant terelt oda, ahol az akkori balassagyarmati árvaszéki ülnök vadászott. Leterítette a vadkant, borravalóként ezer pengőt akart adni édesapámnak. Ő megköszönte, de nem fogadta el, majd arra kérte a főtisztviselőt, ha tud, akkor segítsen nekem az új munkahely megtalálásában. A vadászesemény január végén zajlott le, én pedig február elején mint kántortanító Pusztaberkiben folytattam a tanítói munkát tíz évig - utal pedagógusi pályafutásának érdekesebb momentumaira Fancsali Sándorné Blaskó Jolán gyémántdiplomás mátraalmási tanítónő. A tanítói oklevelet a kiskunfélegyházi római katolikus Miasszonyunk Iskolanővérek Tanítóképző Intézetben szerezte. A visszaemlékezésben, annak pontos felidézésében beszélgetésünk során végig segített a férj, Fancsali Sándor, nyugdíjas gépkocsivezető.- Milyen szembetűnő különbség volt a kárpátaljai és a pusztaberki gyerekek között?- Azok ápolatlanok voltak, az itteniek előtt le a kalappal: helyesek, rendesek, szófogadók, 80 százalékban szlovák származásúak. A tanítónő albérletben lakott. A tanítás délelőtt és délután folyt. Csütörtökön pedig az is- métlősöknek (hat osztályt elvégzetteknek, idősebb kordáknak) volt foglalkozás. Az iskolák államosításakor megkérdezték tőle: állami, vagy felekezeti iskolában kíván tovább tanítani? Az utóbbit választotta. Ennek megfelelően Nógrádsipeken egy évet tanított, majd a bárnai általános iskola volt a következő állomás. Akkor 1952-őt írtak.- A pedagóguslakásban négyen laktunk. Amikor esett az eső, a használható edényekkel fogtuk fel a felülről érkező csapadékot. Az épület alul is vizes volt. Bárnában ismerte meg férjét, akinek 1954. március 27-én mondott igent.- Akkoriban a könyvtárt is vezettem. Férjemet úgy ismertem meg, mint aki nagyon szeret olvasni, sőt a zene világában is otthonos volt. Elég műveltnek találtam, hogy igent mondjak. Kialakult bennünk az összhang. Úgy vettem észre, hogy pártfogolja azokat a körülményeket, problémákat, ami engem foglalkoztat. Én voltam a családfenntartó. Négy testvérem ellátásáról kellett gondoskodni. Ugyanis a nyugati fogságból hazatért bátyám, aki kereskedősegéd volt, minimális jövedelemmel rendelkezett. Akkoriban a gépkocsivezetés a legjobban fizető szakma volt. Fancsaliné Bárnában töltött ideje alatt nemcsak tanított, könyvtárt vezetett, hanem egybefogta a falut. A felnőttek hétfőnként a könyvtárban találkoztak, ahol hímeztek, recepteket cseréltek, beszélgettek, de itt zajlottak le a nagyszabású színielőadások is. Időközben a férjét Bárnára helyezték. A volt 2. sz. Volánnál helyből és a környékből a bányászokat szállította a munkahelyükre és vissza. Közben megüresedett egy állás Mátraalmáson. Fancsali Sándorné úgy döntött, hogy ő szívesen kimenne oda tanítani. Megkapta az állást.- Mátraalmáson két szoba összkomfortos lakáshoz jutottunk. Egy hónapig a tanteremben laktunk, mert előző kollégám nem tudott azonnal kimenni a szolgálati lakásból. Én összevont 1-4. osztályt, kollégám, Csomós Sándor, aki nyugdíjas és Mátramindszenten lakik, az 5-8. osztályt tanította. Itt-tartózkodásom alatt egyetlen egy szülővel sem volt nézet- eltérésem. Ma is tanító néninek szólít mindenki, még a nagymamák is. Amikor a kertben láttak dolgozni, azonnal jöttek segíteni a szülők. A körzetesítéssel járó falu- rombolást nehezen viselte el az egész község. Először a felső tagozatosokat, a nagyobbakat vitték a dorogházi általános iskolába, rá két évre a kisebbeket is elvitték.- Én tanítottam őket utoljára. Ezzel be is fejeződött a községben az általános iskolai oktatás. A rendszerváltás után az alsó tagozat újra indult Szuhán, a felső tagozatosok Mátramindszentre járnak. Sok jó fejű ember került ki az iskolánkból. Sajnos voltak, akik elkallódtak.- Voltak kedvencei?- A következő tanítványaimat említhetem hirtelenjében: Stork Szabolcs, Lajgut Róbert elektromérnökök lettek. Van, aki az ÉMÁSZ-nál csoportvezető, a salgótarjáni OTP-nél is dolgozik tanítványom vezető beosztásban, Stork Gézáné pedig tanítónő. Jó szívvel említem Draveczki Éva nevét is. A tanító néni munkájáért sok kitüntetésben részesült. Többi között birtokosa az úttörővezetéssel járó összes kitüntetésnek. A gyémántdiplomát a Jászberényi Tanítóképző Intézet állította ki. Virágcsokor kíséretében Kun Tibomé polgármester és Batta József jegyző adta át. A szlovák kisebbségi önkormányzat ajándékkosarat nyújtott át.- Nem biztos, hogy megérem a „vasat”, bár sokan vannak, akik összeszedik - kér ismét szót a gyémántdiplomás. Úgy vélem, akkor érdemes megvárni a „vasat”, ha saját magamat tudom ápolni. ______________ V. K. b a nélkül pedig egyedi darabokat nem lehet varrni. __________________________________________H.E. V arga Ildikó a különdíjas ruhában a Vigadóban Lassan pótolják a tavaly nyáron ellopott játékokat F0TÓ. RK!(i TIB0R
