Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-14 / 37. szám
2000. február 14., hétfő SZECSENY Megyei Körkép BATON YTERENYE RETSAG 3. oldal Jobbat akarnak a baloldaliak Szociáldemokraták nógrádi zászlóbontása (Folytatás az 1. oldalról) kapcsolat. Ezt az MSZP képviseletében jelenlévő Domonkos Tamás is megerősítette, aki úgy látja, hogy a szociáldemokratáknak és az MSZP- nek egyaránt más a demokráciafelfogása, mint a hatalmon lévő kormánynak. Elég ha csak például az egészségügyre vagy a kultúrára gondolunk. Az MSZP salgótarjáni szervezete is szorgalmazza a kapcsolatok elmélyítését, mivel az ilyen jellegű közeledések is jó alapot teremtenek a párt ez évben kidolgozásra kerülő, országos alternatívákat tartalmazó programjához. A SZIM, illetve az MSZDP képviselői szerint a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalomjelenlegi 150 fős megyei létszáma még 2000-ben megsokszorozódik. Ennek biztosítékaként a mozgalom iránti érdeklődést és a többségben lévő, de életminőségén egyelőre változtatni nem tudó lakosság sürgető szándékát látják. Az MSZDP alelnöke, dr. Balogh László a salgótarjáni sajtótájékoztatót követően Bátonyterenyén tartott előadást társadalmunk jelenéről, a lakosság lehetőségeiről és a kínálkozó pozitív irányú változásokról.- b. m. Farsang, komoly nyitánnyal Kilencedszer rendezett bált a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara lassan egy évtizedes hagyománya a mérnökbál. Az elmúlt hét végén immár kilencedik alkalommal rendezték meg a farsangi vigadalmat, Salgótarjánban, a Népjóléti Képzési Központban. Braun Attila tette. Hajtó Ödön váratlan ajándékkal is kedveskedett a Nógrád megyei kamarának. A Rimamurányi Vasmű Rt. Salgótarjáni Acélgyárának ján megyei jogú város polgár- mestere nyitotta meg. Arról szólt, hogy a város jövőjének megalapozásában és kiteljesítésében milyen nagy szerep jut a Az „Év Tervezője”-di] tulajdonosai. Jobbról az első dr. Hajtó Ödön, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke g. é. A bál azonban ezúttal nagyon is komoly, tiszteletet parancsoló és követendő aktussal kezdődött. Kövesi Tibor megyei elnök köszöntőszavait követően az egyik fővédnök, dr. Hajtó Ödön, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke itt nyújtotta át az „Év Tervezője” elismeréseket az arra érdemeseknek: Bózvári Józsefnek (vízellátási, csatornázási tagozat), Braun Attilának (épületgépészeti tagozat), Zsédely Sándornak (gázellátási tagozat) és Klenóczki Sándornak (tartó- szerkezeti tagozat). Vörös Géza (épületvillamossági tagozat) már korábban megkapta az arany oklevelet és a vázát. A megyei építészkamara is csatlakozott a kezdeményezéshez: Guzmics György építész-tervező szintén a mérnökbálon Hajtó Ödöntől vette át a díjat. A kitüntetésekhez különböző cégek, vállalatok anyagi elismerést is biztosítottak. A bálon jelentették azt is be, hogy a megyei mémökkamara a műszaki fejlesztés segítése érdekében alapítványt tervez létrehozni. Az első felajánlást 1928-ban készült gyártmánykatalógusát nyújtotta át Kövesi Tibornak. A kiadványból kiderült, hogy egy-egy termékből (ásó, kapa, vasvilla, csákány, ácsszerszámok stb.) mennyi változatot állítottak elő akkoriban. A kilencedik megyei mérnökbált Puszta Béla, Salgótarműszaki szakembereknek, akik az ilyen alkalmakkor még szorosabbra fűzik személyes, baráti kapcsolataikat is. A műsorban nagy sikerrel lépett fel Harangozó Teri és Máté Ottilia, valamint salgótarjáni fiatalok divatbemutatót is tartottak. Gyújtogató hősugárzó Három nap, három tűz, két baleset Személyautó es motor ütközött pénteken délelőtt a lit- kei elágazóban, a balesetnek a mentők szerint két súlyos, a rendőrök szerint két könnyű sérültje van. Szombaton délután negyed ötkor a 23-as úton egy Bátonyte- renye felé tartó autó Nemti után egy vízelvezető árokba iehaladva felborult - a járműben ülő két nő könnyű sérülést szenvedett. Teljesen leégett egy nyolcszor négy méteres faház Salgótarjánban, Felső- Idegérben pénteken, a tűzol- __tóság az okot még vizsgálja, a kár mértéke viszont már ismert: 80 ezer forint. Ugyanaznap Nógrádon is tűz pusztított: itt egy műhely kazánházában égett a nádból készült plafon, 15 négyzet- méteren, 50 ezres kárt okozva. A tüzet hőtermelő berendezés okozta. Vasárnap reggel nyolc óra előtt a diósjenői Petőfi útra vonultak a helyi önkéntes tűzoltók: ott egy családi ház 9 négyzetméteres szobája lángolt, valószínűleg egy hősugárzó miatt. A becsült kár félmillió forint, személyi sérülés - már csak azért is, mert senki nem volt otthon - nem történt. „Almás” nevű helységek vetélkedője A Mátra felé tartanak a „gyümölcsöző kapcsolatok” (Folytatás az 1■ oldalról) tulajdonságait, történetét, és még sok egyéb más érdekességet kell majd memorizálni. Ezúttal is lesz Almás-kupa, azaz kispályás foci, valamint népdalkórusokkal és utcabállal fokozzák a honi Almás-család hangulatát. Storktól megtudtuk, hogy az erdészet, továbbá a szuhai községi önkormányzat és a környék vállalkozói is támogatásukról biztosították őket. A nyári találkozóval összhangban tervezik a faluközpont további szépítését, Mátraalmás és környékét bemutató térkép felállítását a centrumban, egy díszkút telepítését, valamint a fakereszt és a harangláb helyreállítását. Érdemes kiemelni a szlovák kisebbségi önkormányzat azon szándékát, hogy nem csak a vetélkedő idejére kívánják kialakítani a turistaösvényt, és ráadásul a kerékpárosok számára is járhatóvá, használhatóvá szeretnék tenni az „erdei vargabetűt”. - B. Számycsapások után szárnyalás Diplomaosztó Salgótarján pénzügyi és számviteli főiskoláján Pillanatképek az ünnepségről: egy leány, egy fiü... (Folytatás az T oldalról) A főiskola igazgatója elismeréssel szólt a szakdolgozatok színvonaláról, s arról is örömmel beszélt, hogy a végzősök közül sokan már állás- ajánlattal a zsebükben tanultak a diplomavédés idején.- De ha másoknak elhelyezkedési problémájuk lenne - folytatta Rozgonyi József -, akkor forduljanak hozzám, mert számukra is van ajánlatom. A közgazdászszakma elismert, s általában jól fizetett - hangsúlyozta az igazgató - de élethosszig tartó tanulást, állandó továbbképzést igényel. Az iskola megtanította tanulóit az első számycsapásokra, ám a szárnyalás művészetének a kialakítása már az ő feladatuk lesz. A még az alma mater falai között maradók nevében Soltész Tamás mondott hangulatos búcsúztatót, míg a friss diplomások nevében Elek Diána értékelte, illetve köszönte meg a főiskolai éveket a tanároknak és a szülőknek. A 87 nappali tagozatos és 9 levelező tagozatos közül Gulyás Katalin és Elek Diána végzett kiváló eredménnyel. A diplomákat Rozgonyi József nyújtotta át a hallgatóknak. A salgótarjáni közgyűlés tanulmányi díját Csák Eszter, a megyei közgyűlését Zatykó Zsuzsanna kapta. A verssel és énekkel is színesített ünnepség a Szózat hangjaival zárult. B. M. Hírek Szlovák felnőtteknek Vanyarc - Komjáthi Gábomé, az iskola egyik szlovák nyelvet oktató pedagógusa kezdeményezésére iskolán kívüli nyelv- oktatás indult a településen. Cél: a szlovák nyelv társalgási szintű elsajátítása. A tanfolyamnak - amelyen a felnőttkorosztály fiatalabb generációja vesz részt - a községi könyvtár ad helyet csütörtökönként 17.30 órától. Szegfű klub és más Salgótarján - A Magyar Szocialista Párt „Szociáldemokrata akadémia” címmel indít előadás-sorozatot a Szegfű klub hagyományaira építve. Az első programot február 14-én, hétfőn 16.30 órakor tartják a párt Kossuth u. 8. sz. alatti irodájában. G. Márkus György politológus „Nemzetközi kitekintés a szociáldemokrácia ideológiájára és programjára” címmel tart előadást. * Salgótarján - Az MSZP folytatja ingyenes konzultációs szolgáltatását. Február 15-én, kedden 15 órakor Stork Géza okleveles könyvvizsgáló adózással kapcsolatos kérésekben várja az érdeklődőket a Kossuth u. 8. sz. alatt. Erdélyi Kör közösen Salgótarján - Az Erdélyi Kör, a Magyarok Világszövetsége és a keresztény értelmiségiek helyi csoportjai február 15-én, kedden 16 óra 15 perctől közös rendezvényt tartanak a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Program: tájékoztatás a Romániában lévő magyar javak (földek, erdők) visszaigényléséről; - előkészület március 15-e megünneplésére; - Szent István és kora: Kocsis István történész, író, a „Százak tanácsa” tagjának előadása. PSP® International PSP Siklóssy és Partner Vezetői Tanácsadó Kft. Megbízónk hazai részvénytársaság tulajdonában álló, fémipari termékek termelésével és kereskedelmével foglalkozó, észak- magyarországi székhelyű társaság (Székhelye esetleg a fővárosból is megközelíthető.) A cég élere keresünk gyakorlott értékesítési szakember személyében ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓT (fémszerkezetek kereskedelme). Fő feladata egy rész: a külföldi - főként nőmet - Dartnerekkel összefüggő, másrészt a belföldi kereskedelmi kapcsolatok gondozása, fejlesztésének irányítása. Ideális pályázónk kifejezetten kereskedői vénájú szakember, műszaki háttérrel, tartalmas vezetői gyakorlattal Igény a németnyelv-tudas, az angolnyeiv-tudás előnyt jelent. Kérjük, önéletrajzát - amelyet bizalmasan kezelünk - fényképpel, bizonyítvány másolatokkal a 13385-ös pályázati számra hivatkozva, az alábbi címre küldje: 1051 Budapest, Józsel nádor tér 8., I. em. 2., telelőn: 266-5235 Akadnak szimpatizánsok a megyeszékhelyen is Együtt a megbeszélés résztvevői fotó: gócs éva