Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-19-20 / 42. szám
4. OLDAL MŰSORAJÁNLAT 2000. Február 19., szombat iVllLTol frít £i2 újság'/ NEGYVEN ÉVE A szuhai Petőfi Művelődési Otthonban a zsúfolásig telt nagyteremben Czottner Sándor nehézipari miniszter, országgyűlési képviselő tartott beszámolót. Szuháról szólva megemlítette, hogy az elmúlt években vendéglő, szeszfőzde, daráló létesült, 1951- ben kigyúlt a fény a faluban, s ebben az évben iskola és nevelői; lakás épül állami beruházásból. Nógrádi Népújság, I960, február 17., 1. o. | Ünnepélyesen megnyitották és átadták rendeltetésének megyénk egyik legmodernebb árudáját, az önkiválasztó cipőboltot Salgótarjánban. A neonvüágítású, körül vitrines, korszerű anyagokkal díszített új boltban nyitáskor mintegy 400 fajta modell várt a vásárlókra. Nógrádi Népújság, 1960. február 17, 3. o. Homokterenye község 1960. évben új iskolát kap. A község kiveszi az építkezésből a részét, de a községfejlesztési alapból is 200 ezer forint jut a munkálatokra. Nógrádi Népújság, 1960. február 20., 1. o. . HARMINC ÉVE Nagy érdeklődés előzte meg a palotási Május 1. Termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlését, mivelhogy a szanálás sorsára jutott az elmúlt évben. A tsz-tagok jó munkáját dicséri, hogy az 1968-as nehéz esztendő terheit ledolgozták és a közterhek rendezése után már 41 forintot osztottak egy munkaegységre. Nógrád, 1970. február 15., 1. o. Világítótestek tervezésére írt ki pályázatot az Üvegipari Művek az üveggyárak szakemberei részére. Az országos pályázatra 14 tervező 80-nál több pályamunkát küldött be. A 9 versenydíjból ötöt a Salgótarjáni Öblösüveggyár tervezői nyertek el: Takács Géza, Erdélyi Sándor és Váradi Jánosné több kategóriadíjat és jutalmat nyertek. Nógrád, 1970. február 17, 1. o. HÚSZ EVE Balassagyarmat város kiemelt nagyüzemeiben is a korábbinál mérsékeltebben növekedett a termelés. A 2,4 milliárd forint termelési érték 3 százalékkal haladta meg az előző évit. A növekedés teljes egészében a termelékenység emelkedéséből származott. Nógrád, 1980. február 16., 3. o. j A Pénzügyi és Számviteli Főiskola vezetése úgy döntött, hogy a ; salgótarjáni tagozat 1979. szeptemberétől átveszi a budapesti anyaintézménytől az ipar, pénzügy és mezőgazdaság szakos levelezőket, minden szakon a három évfolyamot egyszerre. Ez megtörtént. Következményeként jelenleg csaknem félezer levelező hallgatója van a salgótarjáni tagozatnak. Nógrád, 1980. február 17, 7. o. | TÍZ ÉVE Egy hete kísérhetik nyomon olvasóink lapunk oldalain A pártoké a szó című rovatunkat, amelyben a Nógrád megyében január végén működő pártok és politikai tömörülések ismertetik választási programjukat. Mindez történik a tájékoztatási kötelezettség, az esélyegyenlőség, az egyenlő feltételek elve szerint. Nógrád, 1990. február 14., 1. o. Megyeszékhelyünk szépüléséhez és gazdagodásához a múlt évben is jelentősen hozzájárultak a társadalmi munkaakciók, melynek sikerét jelezte a hatodik alkalommal elnyert nemzeti zászló. Pénzszűke miatt még inkább szükség van a város lakosságának önzetlen segítéségére, ezért nyilvánította Salgótarján városi tanácsa 1990-et környezetvédelmünk évének. Nógrád, 1990. február20., 1. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr. A Salgótarjáni Városi Televízió filmajánlata _____________________Február 21-én, héttőm;_____________________ M kfairösrrysi - smteüsiMi «llsß MMg (amerikai vígjáték). Dustin félúton megrekedt a szegénység és a tehetség között. Festegetésből tartja el magát és arról ábrándozik, hogy egyszer befutott művész lesz és nagy pénzeket akaszt majd le. __________________Február 22-éh, kedden:_____________________ ] M©sa W (amerikai vígjáték). Amerikában is a nézettség a tévé istene. Megesik azonban, hogy a mérőműszerek elromlanák, s az utolsó helyen kullogó csatorna egyszer csak véletlenül első lesz. ____________________Február 23-án, szerdám;____________________ A lm®#0 lljüsfig (magyar film). Századunk első évtizedében élt a tizenéves Herbert, akinek apja köztiszteletben álló tanár. Később a család anyagi helyzete sokat romlik. Herbert megismeri a barátság élményét, de csak rövid ideig élvezheti, mert amint apja csillaga hanyatlik, barátja is elhidegül tőle. __________________Február 24-én, csütörtököm:__________________ Hívjatok. ®im®® (amerikai vígjáték). Ez a film egy rendkívüli vígjáték egy ázsiai bevándorlóról, akit az elhunyt Bruce Leevel való hasonlósága miatt mindenki csak Bruce-nak hív. Tudtán kívül a maffiának dolgozik, mint szállító, s amikor az egyik szállítmányról kiderül, hogy az nem más, mint kokain, hősünk nagy bajba kerül. ____________________Február 25-én, péntekem;____________________ Ä2 Mtolsiß (fl®Ms (amerikai film). A nyugdíjas orvos egyetlen bánata, hogy az életéből kimaradt a baseball. Gyerekként nem tellett labdára és ütőre, később pedig rendetlenkedő szíve akadályozta meg kedvenc időtöltésében. Most, élete végéhez közeledve, egy csodának köszönhetően, kap egy lehetőséget. Lú'Üurtli'Ümi m-.rttm (amerikai vígjáték). Josh apja, a félénk, ám zseniális vegyész egy nap korszakalkotó felfedezést tesz. Feltalálja a láthatatlanná tevő formulát. Először a kutyáján próbálja ki, majd balszerencsére és véletlenül a feleségén. _________________Február 27-en, vasárnap:_________________ L óvá (Ml hel111M®!C1®8 (amerikai film). Szegény Nell-t a fiúk messze elkerülik, emiatt minden percét lovaival tölti. Emellett pénze is alig van. Bezzeg a szomszédba költöző Digby igazi milliomos, szintén imádja a lovakat, viszont egyáltalán nem ért hozzájuk. Útjaik egy nap keresztezik egymást. Szombati rádió* és televízióműsorok KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.40 Kertbarátok. 6.00 Kónika. Sport. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport 8.06 Kopogtató. 8.30 Fúvóm az énekem... 8.35 Kerek-perec. 9.05 Családi tükör. 9.35 Pótkerék. 10.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás. 10.05 Szombat délelőtt. 12.00 Déli krónika. 12.30. Kontinensek- szántófőldek. 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Világstúdió. 14.05 Oxigén (magazin). 15.04 Irodalmi újság (irodalmi hetilap). 16.00 Tizenhat óra. 16.55 Hatoslottó-sorsolás. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esti krónika. 1820 Előfutam. 18.25 Szemle - Tallózás hetilapokban és folyóiratokban. 19.05 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.29 Az ötöslottó nyertes számai. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája. 20.04 Magyar honvédsorsok. 21.04 Rádiószínház: Megy a gyűrű. 21.48 Zene. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 A 23. óra. 23.00 Hírek Kenő. 23.04 Azok a rádiós évek... PETŐFI 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 5.55 Állomáskereső. 6.00 Hírek. 6.03 A szeretet közösségei. 6.35 Sportszombat. 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.14 Olimpiai híradó. 8.00 Hírek. Közlekedés. 8.05 Hazai slágerkívánságok. 9.00 Hírek. Közlekedés. 9.05 Parti. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.07 Csúcson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. Vízállásjelentés; sport és közlekedés. 13.15 Daráló. 13.45 ízes történetek. 14.00 Szív küldi... 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Operettparádé. 16.55 Hatoslottó. 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 17.05 Segíthetünk? 17.30 Varázsnaptár. 18.28 Közlekedés. 18.30 Sportkoktél. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Talpalá- való. 22.00 Hogy volt?! 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 4.03 „Csak a szépre emlékezem" 5.45 Agrárvilág 6.00 Aranyfüst 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Zanzibár 9.30 Jövő-menő 10.00 Hol-mi? 10.30 Évgyűrűk 11.00 Ablak 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Dallamról dallamra Luxemburg grófja 12.35 Derült égből egy család (6.) 13.30 Tranzit (kulturális magazin) 14.00 Háló (riport-dokumentumfilm) 14.30 Delta 15.05 Világokon át 16.00 Századunk Bokor Péter és Hanák Gábor filmje - 4. 16.35 1100 év Európa közepén (22.) 17.05 Emma (angol tévéfilm) 19.00 Lottóshow 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Szeszélyes évszakok 21.00 IQ Casino 22.00 Rocco és fivérei (olasz-francia film) 7.40 Agrárvilág 8.00 Derült égből egy család (21.) 8.50 Bagratyion (szovjet film -1-2.) 11.15 Vivaldi: Négy évszak 11.25 Az öreg bánya titka (ifjúsági sorozat - 3.) 12.00 Színház az egész... Az új söprű 12.55 „Itt most nem” 13.15 Liliom (francia film) 15.15 Kék Ég Légitársaság 16.00 Rögtön! 16.55 TS 18.35 Fekete karácsony (magyar tévéfilm) 19.40 Esti mese 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 A végtelen (am. film) 22.05 Tinédzserparti 22.35 Ally McBeal (am. sorozat-18-19.) D«v2 6.00 Gyökereink 6.30 Repülő ház 7.00 TV2-matiné (rajzfilmsorozatok) 9.00 Cartoon Network (rajzfilmsorozatok) 11.00 Party TV 11.30 Zoom 12.30 Slágerlista 12.48 Adrenalin 13.10 Slágerlista 13.35 Mozimánia 14.05 Slágerlista 14.30 S Club 7 14.55 Quantum Leap- Az időutazó (amerikai sci-fi sorozat) 15.50 Sabrina, a boszorkány 16.15 Jó barátok 16.40 Kaméleon (amerikai krimisorozat) TV2,21.45: Sivatagi sólyom - Senki előtt sem titok, hogy indiánősöktől származik az egyik elhivatott nagyvárosi zsaru. Remekül végzi a munkáját. Nem csupán megszállott igazságkereső, de jó ember is. A fegyvere helyett az öklét használja, ismert kick-box bajnok. Egyik alkalommal megelégeli a metropolisban tapasztalt mocskot, visszavonul a sivatagi kisvárosba, hogy békében élhessen. A bűn azonban már ide is befészkelte magát. A zsaru szembeszáll a helyi banditákkal. 17.35 Herkules (amerikai fantáziasorozat) 18.30 Tények 19.00 Milliót vagy semmit! (vetélkedő) 19.30 Rosalinda (mexikói sorozat-116.) 19.55 Dzsungelkommandó (amerikai kalandfilm) 21.45 Sivatagi sólyom (amerikai akciófilm) 23.25 Y-akták (kanadai misztikus sorozat) 24.00 Vegyes páros (amerikai erotikus film) 6.50 Nap-kelte 10.05 Nap-kelte extra 11.00 Közvetlen ajánlat 11.30 Cinema (ismétlés) 11.55 A balfácán (11.) 12.20 Ki a főnök? (am. vígjátéksorozat) 12.45 Flipper (am. sor.-16.) 13.30 Tűzoltók (5-6.) 15.05 Maxi Max 15.55 Bogaras bogarak 16.25 Lassie (am. sor. - 25.) 16.50 Central Park West (am. sorozat-15-16.) 18.30 Szeleburdi Susan (11.) 19.00 Hír3 19.30 Sportváltó (magazin) 20.00 Kém game (7.) 20.50 Kék vér (amerikai sor.) 21.40 Szárnyak (am. vígj.-sor.) 22.10 Végtelen határok (17.) 23.00 A Ragadozó 2. 0.55 Eleven (ismétlés) ^ DUNA TV 5.30 Hírek. Gazdakör 7.25 Összkép (ismétlés) 7.55 A kis medvebocs 8.05 Gyerekek a nagyvilágból 8.20 Brúnó kalandjai (7.) 8.45 Ami igaz, az igaz 9.00 Ventotene (olasz ism.-terj. film) 9.30 Csillagjel 10.00 Nyelvőrző (ismétlés) 10.15 Hej, hej, helyes beszéd! (ismétlés) 10.25 A rettenthetetlen riporterek 10.50 Miénk a tér (ismétlés) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Protestáns világ 12.35 Postabontás 12.50 Anziksz - Aszód 13.05 Ballagó idő (magyar ifjúsági film) 14.40 Magyar néptáncörökség 2/2. 15.30 Elfeledett tájakon 16.05 Man Ray, az avantgárd prófétája 17.00 Kedves 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Tálentum 19.25 Esti kérdés 19.40 A hiúság vására (angol sorozat - 6/1-2.) 21.30 Híradó. Sport 22.00 Határsáv (amerikai film) 23.40 Híradó 23.55 Derszu Uzala (szovjet film, ism. - 2/2.) wm 6.30 Unnepnaptár 7.00 Kölyőkklub (rajzfilmsorozatok) 10.50 Csőrre töltve (rajzfilmsorozat) 11.25 Mire gondolok? (telefonos villámjáték) 11.30 Ausztrál expressz (24.) 12.25 Autómánia (ism.) 12.55 Mire gondolok? (telefonos villámjáték) 13.00 Hírek 13.10 Pepsi Music Chart 14.10 Drágám, a kölykök már megint összementek! (15J 15.00 Babylon 5 (36.) Fájdalmak hajója 15.50 SeaQuest DSV- A mélység birodalma Hideg fúzió 16.45 Kung-fu (2.) 17.35 Félix - Kutyának áll a világ (5.) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz plusz (magazin) 19.08 Üzenet 19.10 Titkok és szerelmek (mexikói sor., 132.) 20.00 Drágám, a kölyök marha nagy lett! (amerikai vígjáték) 21.35 Heti Hetes Vidám, aktuális talkshow HB0 6.30 Lapics, a kis suszterinas (jiorvát rajzfilm) 8.00 Óceán hozott 9.35 Túlütés (amerikai vígjáték) 11.20 A három kismalac (amerikai rajzfilm) 12.15 Bármit megteszek (amerikai vígjáték) 14.15 Irány a Nyugat! (amerikai kalandfilm) 16.00 Godzilla (amerikai fantasztikus kalandfilm) 18.20 Tommy Boy (amerikai vígjáték) 20.00 Féktelenül 2. (amerikai akciófilm) 22.05 Hatalmas Aphrodité (amerikai vígjáték) m Jí «L-a jr ■ v ff 1 »/ RTL Klub, 20.00: Drágám, a kölyök marha nagy... - A gyerekek lekicsinyítése óta három év telt el. Wayne, a bogaras tudós most a molekulák felnagyításán dolgozik. Sajnos, a legkisebb Szalinski gyerek éppen arra téved, amikor Wayne a nagyítósugarakat veszi górcső alá. Adam rakétasebességgel kezd növekedni, ahányszor csak elektromos áram közelébe kerül. Az óriássá cseperedő fiú bánatában elbujdosik a sivatagban. A család mindenre hajlandó, hogy megkeresse gyermeket. 22.35 RTL Klub pótszilveszter Válogatás a szilveszteri műsorból 23.10 Fekete vipera, avagy bolond lyukból bolond szél fúj (angol vígjátéksorozat - 12. rész) 23.40 Híradó. Időjárás 23.55 Kiéhezve (am. horrorsorozat - 7.) Vörös fény 0.25 Beavis és Butthead (amerikai rajzfilmsorozat) 0.50 Fókusz plusz (ismétlés) Időjárás-jelentés 23.40 Az igazság kötelez (francia krimi) 1.25 Mindhalálii (amerikai aí ikciófilm) TARJÁNI TV 18.00 Cigánydomb (dokumentumfilm-soro- zat, 2. rész) 18.25 44. Bocskai István felnőtt nemzetközi ökölvívó-emlékverseny 19.40 Visszatekintő 20.05 Csillagszem Vendég: V-Tech 20.30 JFK - Az ifjúság évei (amerikai filmsorozat, 1.rész) Vasárnapi rádió- és televízióműsorok KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 6.00 Vasárnapi újság. 7.00 Közlekedés. 8.25 Édes anyanyelvűnk. 8.30 Magyar millennium. 9.00 Közlekedés. 9.05 Világóra. 10.00 Közlekedés. Időjárás. 10.04 Római katolikus szentmise közvetítése. 11.00 Közlekedés. 11.05 Gondolat-jel (kulturális hetilap). 12.00 Déli krónika. Sport. 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül (nemzetközi magazin). 12.55 Vasárnapi levél. 13.00 Közlekedés. 13.05 Névjegy. 14.00 Közlekedés. 14.04 Szonda (tudományos magazin). 14.35 Mit üzen a rádió? 15.00 Közlekedés. Időjárás. 15.04 Művészlemezek. 16.04 Dokumentumműsor. 17.00 A mi időnk - Értékes percek és népszerű dallamok. 18.00 Esti krónika. 19.00 Közlekedés. Időjárás. 19.04 Sportvilág. 1925 Műsorismertetés. 19.30 Esti mese. 19.40 Kókay István nótáiból. 20.00 Közlekedés. 20.04 Mi a titka? 21.05 Zene. 21.17 Közvetítés az Ifjúsági Színházból. 22.00 Késő esti krónika. 23.00 Közlekedés. 24.00 Hírek. Közlekedés. Totó PETŐFI 6.00 Hírek. 6.03 Állomáskereső. 6.08 Jó reggelt. Európa! 7.00 Hírek. 8.44 Sportreggel. 9.00 Hírek. Közlekedés. 9.05 Dokumentumműsor. 10.00 Gordiusz magazin. 11.00 Hírek. Közlekedés. 11.07 Slágerrandevú. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. Vízállásjelentés: sport és közlekedés. 13.15 A Kék Sárkány völgye (mesejáték). 14.12 Halljátok feleim...! - A hangzó magyar évezred. 14.42 Memoriter. 15.00 Hírek. Közlekedés. 15.08 Emberek és egyéb állatfajták. 15.30 Daráló. 16.00 Poptarisznya - B.Tóth László műsora. 17.00 Hírek. 17.04 Közlekedés. 17.08 Sporthírek. 18.00 Közlekedés. 18.30 Sportösszefoglaló. Totó. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.30 Kerengő. 20.00 Leporoló. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 A Rádió Dalszínháza. 23.00 Hírpercek. Sporthíradó. 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. Időjárás. 3.03 Zene. 4.00 Hírek. Időjárás. 4.03 Nóták 6.00 Gazdatévé 6.20 „így szól az Ur!” 6.30 Garfield és barátai 6.55 Vasárnap-sziget 8.40 Beszéljünk a iövőnkről 9.00 Főtér 11.00 Trend 11.30 Gaia Ökológiai filmújság 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 A jövő Magyarországa 12.35 Derült égből egy család (7.) 13.25 Blackjack (angol film) 15.15 Örömhír 15.40 A madarak élete (7.) 16.35 Emily (22.) 17.30 Bűvös hatos 18.00 Egy-másért 19.00 A Hét 20.00 Slágertévé 21.00 Hovatovább! 22.00 A játékos (amerikai film) 24.00 11 után Heltai Péter műsora 7.40 Gazdatévé 8.00 Egyházi műsorok 9.40 Kutya fiókban (bőig. film) 11.05 Nekem ne lenne... 11.20 Jövő-menő 11.45 Klip plusz 12.05 T.I.R. (ol.-magy. sor. -1.) 13.05 Egy csipetnyi Grönland (3/1.) 13.35 Három kívánság klub 14.30 Szentföldi szent... 14.50 TS-Herz FTCASPTT Metz (női kézilabda) 16.35 A pécsi szimfonikus zenekar hangversenye 17.10 Szeszélyes évszakok 18.05 IQ Casino 19.00 TS-Öttusa 20.30 Bűvös hatos 21.00 A Hét 21.55 MM - Melis György 22.00 TS 22.15 Ally McBeal (20. rész) 23.00 Ránki György 6.00 Reggeli gondolatok 6.30 Állatkert a hátizsákban 7.00 TV2-matiné (rajzfilmsorozatok) 9.00 Cartoon Network (rajzfilmsorozatok) 11.00 Parker Lewis sohasem veszít (am. ifjúsági sorozat) 11.25 Rinaldo Rinaldini (német kalandfilmsor.) 12.10 Mozivarázs 12.40 Anthony Hopkins és az oroszlán (természetfilm) 13.35 A cowboy száz halottja (olasz western) 15.05 Időzsaru (am. sor.) 15.55 MacGyver (amerikai krimisorozat) 16.45 Knight Rider Team (am. akciófilm-sorozat) 17.35 Xena 18.30 Tények 19.00 Napló 19.55 Ator, a harcoló sas (amerikai kalandfilm) 21.40 Columbo • Kettős ütés 23.00 Mókás hekus (am. akciófilm-sor.) 23.55 Szerelem második vérig (magyar film) 6.50 Nap-kelte 10.05 Nap-kelte extra 11.00 Közvetlen ajánlat 11.35 Utazás Gasztronómiában 12.05 Ki a főnök? (27.) 12.35 Flipper (17. rész) 13.30 Tűzoltók (7-8.) 15.15 Nikita,3 bérgyilkosnő (am. akciósor.-11-12.) 16.50 Modellügynökség (am. sorozat - 28-29.) 18.30 Szeleburdi Susan (12.) 19.00 Hír3 19.30 Jövőnéző 20.00 Kém game (8.) 20.50 Prince Street (2.) 21.40 Végtelen határok (18.) 22.30 Alkonyzóna (7.) 23.00 Sportváltó (ismétlés) 23.30 Eleven (ismétlés) ^ DUNA TV 5.30 Hírek. Protestáns világ 7.15 Animációs filmek 8.05 Gyerekek a nagyvilágból 8.15 Az időgép (12/11.) 8.45 Lúdas Matyi (magyar film, 1950) 10.30 Hej, hej, helyes beszéd! 10.40 Magyar történelmi arcképcsarnok- Zrínyi Ilona 10.55 Mesélő cégtáblák 11.20 Millenniumi krónika 12.00 Híradó 12.10 Petőfi Sándor bordalai 12.40 Figyelj! Fiatalok műsora 13.15 A csúnya lány (magyar vígjáték) 14.40 Emlékképek 15.05 Örökség (sor.-6.) 15.50 Szigetvilág (10/5.) 16.45 Lyukasóra 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 19.15 Régi idők focija (magyar vígjáték) 20.35 Stúdióbeszélgetés a korszakról 21.35 Sportpercek 21.45 Az olasz filmművészet antológiája (3/3.) 22.45 Szépek szépe (olasz film, 1951) 0.35 Pesti lóverseny 6.30 Ókori harcosok (6.) 7.00 Kölyőkklub 10.15 Papyrus (13.) 10.50 Csőrre töltve (rajzfilmsorozatok) 11.25 A mágusok (ausztrál-lengyel sor., 4.) 11.55 Mire gondolok? 12.00 Történetek a vidráról (angol természetfilm) 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.20 Majd most kiderül! (amerikai vígjáték) 15.20 2x2 néha sok(k) (am. vígjátéksor. - 22/22.) Irány az őserdő 15.50 Pensacola- A név kötelez (1.) Az új parancsnok 16.40 Acapulco-akciócsoport A lakatlan sziget 17.35 Félix - Kutyának álla világ (6.) 18.30 Híradó 18.50 Akták 19.08 Üzenet 19.10 Titkok és szerelmek (mexikói sor.-133.) 20.00 Mennybéli pokol (amerikai akciófilm) 21.35 A hegy fogságában (amerikai kalandfilm) 23.15 Híradó. Időjárás 23.30 Országház 24.00 Történetek a vidráról (ismétlés) 1.00 Akták (ismétlés) mm 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 7.00 Vissza San Francisco utcáira (amerikai krimi) 8.35 Fránya macska (am. családi vígjáték) 10.05 Babar- Az evezősverseny (kanadai rajzfilmsorozat) 10.30 Mindent a szerelemért (angol kalandfilm) 12.00 Merénylet Lincoln ellen (amerikai történelmi film) 13.35 Kalózok kincse (kanadai ifjúsági film) 15.00 Félpénz beszél (amerikai vígjáték) 16.35 Forrest Gump (amerikai film) 18.55 Grammy-előzetes 20.00 Alul semmi (angol vígjáték) 21.35 A 18. angyal (amerikai horror) 23.05 Jeffrey - Valami más (amerikai vígjáték) 0.45 Bevetési parancs (amerikai akciófilm) TARJÁNI IV 18.10 Sztárvadász 18.40 Cigánydomb (dokumentumfilmsorozat, 3.rész) 19.05 Visszatekintő 19.30 Derrick (német bűnügyi filmsorozat) 20.30 JFK - Az ifjúság évei (amerikai filmsorozat, 2.rész) TV2,23.00: Mókás hekus -Tony Scali kemény, ám együttérző rendőrfőnök. Szokatlan vezetői stílusa miatt sokszor kerül összeütközésbe a feletteseivel. Caruso és Pagan rendőr gyorshajtás miatt letartóztatja Bobby Sturdivantot, Eastridge egyik legismertebb polgárának fiát. A srác a börtönben tölti az éjszakát. Másnap reggel holtan találják: az övével akasztotta fel magát. Az apa a rendőrséget és Tony Scalit hibáztatja. Hamarosan kiderül, gyilkosság történt.