Nógrád Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-12-13 / 36. szám

LflCyil&l LtZtktf/úZiH A NOGRAD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2000. FEBRUÁR 12. | Két megálló között bármelyik hegycsúcsra Marschalkó Zsolt, ugyan még 1999-es szerzői-kiadói dátummal, de már ebben az évben mutatta be első verseskötetét, a „Vándor az óceánnál” címűt. A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban tartott premier házigazdája a könyv egyik lektora, Pál József, a Palócföld főszerkesztője volt. Ne feledkezzünk meg azonban a mű másik szakmai véleményezőjéről, szerkesztőjéről sem, hiszen Adám Tamás balassagyarmati író, költő, újságíró munkáját is magán hordozza az elegáns kis kötet. Csakúgy, mint a verseket illusztrációkban továbbgondoló Orbán György Jánosét, s a kiadó részéről természetesen Tóth Sándor művészeti vezetőét is. Az eddig leginkább a Palócföldben és a Balassi Asztaltársaság füzeteiben megje­lent Marschalkó-verseknek kötetté szer­kesztése időszerű és telitalálat volt. Nos, azt mondhatnánk: néhány hónap múlt el, mikor is a salgótarjáni pedagógus dráma­író-ösztöndíjat vehetett át, s „máris” - az Ostromállapot és Kaméleonidász után - kö­tettel jelentkezik. Nem erről van azonban szó. Egy meg­szenvedett és megérdemelt versenygyűjte­mény ez. Míg azonban a drámáiban lénye­gesebben itthonosabban mozgó (nem té­vesztés, csak szét kell szedni: „itt honos”) író alaposan körüljárja mondjuk valamelyik Nógrádról szóló témáját (korban és térben), addig verseiben Vándorunk lényegesen messzebbi vizekre látogat. Összetákolt tuta­ján (mi lenne más a vers?; talán már az sem) azonban lényegesen ösztönösebben cselek­szik, még ha az intellektus folyvást át is pis: lákol a sorokból. De ez így van rendjén. Or­bán Ottó írta néhány napja: „a prózaíró egy­személyes Himalája-expedíció.” „Egy költő (...) föl is repülhet oda, ahova más műfajban csak kúszva juthat föl a szerző.” Akadnak olyan szerencsések (tehetsége­sek!), mint Marschalkó Zsolt, akik a röpü- lést, a kúszást is ismerik. Ezért (is) köny- nyen megkedvelhető ez a kötet. Ez a könyv az az igazi barát-típusú „figura”. Komo­lyan; alkatilag is az a fajta. Zakózsebben, női táskákban is elfér, két buszmegálló kö­zött is olvasható akár. Mondjuk: helyi járat három megálló, leülünk, füleink - és a buszajtó - zárva, könyv - és jó esetben lé­lek - nyitva, csönd van. „Mégegyszer végig­menni az utcán / átsörözni egy nyári dél­utánt / sok szép hülyeséget mesélni / a nők bal válláról / almát enni...” - így beszél döbbenni sincs idő, mert folytatja: „meg­hallgatni a Hetediket / a dionüszoszit / szétfocizni a stoplikat / mint régen és / megírni még ezt a verset / mielőtt elviszel engem innen / Uram.” Csönd, illetve csöng; mármint a buszajtó. Észre sem vet­tük, pedig : „odaát” jártunk... És közben: Pastorale, Pastorale - így jegyzem (meg) a címet. Azt hiszem, Marschalkó Zsolt tutaja ro­kon a repülőszőnyeggel. Nincs ilyen jármű­ve írónknak, tudom, mégis látni vélem a két hüvelyk vastag szálfákból összecsomózott alkalmatosságot az Everest körül, hogy ma­radjak Orbán Ottó mondatainál. A csillagász, filozófus, Carl Sagan életé­nek egyik utolsó nagy sorozatában beszélt arról, hogy ha Univerzumunk egy óceán, ak­kor talán bokáig, térdig gázolhattunk mosta­náig a vízbe. És még éter és levegő és tűz; el­fogadásuk olyan otthonos, mint az, hogy el­megyünk. így jó; ez a lassú rend: „ments meg a / haláltalan élettől /(...)/ mert azon a napon/ el akarok menni / visszahozhatat- lanul / örökre.” - így a Libera me címűben. Elmúlás, igen. ízek a szájban, finom ujjak emléke korán öregedő kezeken, és ráncok, és szájszéli mosolyok, teleszájú nevetések helyett. Ez is a vándorélettel jár. Egyikük itt van közöttünk. Halk szavú, finom tollú köl­tő - Marschalkó Zsolt, a Vándor. DUKAY NAGY ÁDÁM Magyar papírművészek Varsóban Nagy érdeklődés mellett nyílt meg a varsói Ma­gyar Kulturális Intézet­ben a Magyar Papírművé­szeti Társaság tagjainak kiállítása. A Budapesten dolgozó, vi­szonylag kis létszámú, 34 tagot számláló társaság tagjai - fes­tők, grafikusok, keramikusok, textilesek - kizárólag papírból, ebből a képlékeny, puha, kísér­letezésre kiválóan alkalmas anyagból készítik alkotásaikat, festményeket, szobrokat, kis­plasztikát és még számos erede­ti művet, amit csak a képzelet megenged - mondta el a kiállí­tás megnyitóján a társaságot képviselő Kovács Péter Balázs. A mindössze húsz-harminc éves múltra visszatekintő papírmű­vészet Magyarországon csak a kilencvenes évek közepétől léte­zik, a társaság 1995-ben alakult. Tagja a 30 más művészeti társa­ságot tömörítő Magyar Képző- és Iparművészeti Társaságok Szövetségének és a koppenhá­gai székhelyű Európai Művésze­ti Szervezetek Uniójának. A megnyitón elhangzott, hogy az anyagot szeretnék más lengyel városokban is bemutat­ni, de ennek technikai feltételei egyelőre bizonytalanok, ugyan­is a műtárgyak igen nehezen csomagolhatok és szállíthatók. „Szomorú vasárnap” Díj a berlini fesztiválon A „Szomorú vasárnap” („Gloomy Sunday”) című film alko­tói csütörtökön, a berlini filmfesztivál keretében átvették az idei német forgatókönyvdíjat Michael Naumann kulturális állammi­nisztertől. Rolf Schübel rendező és Ruth Toma forgatókönyvíró filmje egy szerelmi háromszögről szól a 30-as évek Budapestjén. A fő­szerepeket Joachim Król, Marozsán Erika, Ben Becker és Stefano Dionisi alakítja. Naumann méltató szavai szerint a szerzőpáros sikerrel lehelt új életet a melodráma műfajába, megrázó módon mesélve el három ember szerelmének történetét a nemzetiszocializmus időszakában. A film, amelynek elkészítését félmillió márkával támogatta a berlini kormány filmalapja, január óta látható a né­met mozikban. Magyarországi bemutatója február 7-én volt az idei magyar filmszemle keretében a Budapest Kongresszusi Központban. Földik volnánk, nemde? Szécsényi grafikus „jobbágyi" közvetítéssel a fővárosban Gyöngyösi fiúszobor - újra felállítják Hiányzik a város jelképe Március közepéig láthatóak Bakos Ferenc grafikái a Kempinski Galériában, ám ez önmagában talán hírnek is kevés volna. A szécsényi alkotó ugyanis nem először állít ki a fővárosban. A többszörös nívódíjas grafikus műveit a nagyközönség láthatta már - egyebek közt - a Műcsarnok­ban megrendezett Magyar Szalon tárlatán is. E mostani ki­állításnak azonban egyik érdekessége már maga az a kö­rülmény is, ahogyan a képek alkotója, s a Kempinski Hotel Corvinus vezetése egymásra talált. Ennek kapcsán beszél­gettünk a jobbágyi származású Dudás Ildikóval, aki a Kempinski PR-menedzsere.- Talán megmosolyogtató, ha valakit csak azért közelebb álló­nak gondolunk magunkhoz, mert hatvan kilométerrel idébb született, vagy ott él, ahol. Ennek ellenére abban, hogy földi, csak van valamL.Talán azért, mert is­meri azt és azt, és gyakran meg­fordul ott, ahol mi, vagy ahol mi szeretünk lenni. A Bakos Ferenc­cel való találkozás ezért is kedves volt számomra. Az persze, hogy alkotásait a Kempinski Galéria bemutatta, nem ennek köszön­hető - mondja Dudás Ildikó.- Amikor egy ismerős Nógrádsipekről érkezve beszélt Bakos műveiről, sokunk érdek­lődését fölkeltette. Látva a szer­zőtől egy nagyobb válogatást, művészettörténészünk, Éri Gyöngyi - aki maga is galériatu­lajdonos, a Magyar Műkereske­dők Egyesületének elnöke, ko­rábban pedig a Nemzeti Galéria igazgatóhelyettese - azonnal igent mondott. Egyébként rit­kán mond igent, de ez esetben ezt tette. Sőt, a tárlatról a City TV-ben is beszélt.- Ön egyébként mióta dolgo­zik ennél a szállodánál?- Gyakorlatilag az indulástól kezdve. Balassagyarmaton, a Szántóban érettségiztem óvónői szakon, majd a Külkereskedel­mi Főiskolán tanultam, s ezt kö­vetően a szállodaiparban he­lyezkedtem el. A Kempinski 1992-ben nyitott, akkor én már itt voltam.-Ez egy igen előkelő szálloda, milyen szerepe van itt a kiállítá­soknak?- A kiállítások és a délutá­nonkénti, élőzenei koncertek egyaránt fontosak, ugyanis a vi­lág négy égtájáról érkező vendé­geink olyan várakozással érkez­nek ide, amelyet elvárásként is jogosan támasztanak egy euró­pai kulturális nagyvárossal szemben. Egyébként megjegy­zem, hogy névadónkhoz, Cor­vin Mátyáshoz is igen közel álló dolog volt a kultúra támogatása. A Kempinski már a nyitáskor egymillió márkát költött mű­tárgyvásárlásra. Az elsősorban hazai szerzők festményei, szob­rai lehetőséget adnak arra, hogy kultúránk egy szeletét megis­merhesse az is, akinek nincs ideje a budapesti tartózkodása alatt a galériákat végigjárni.- Személy szerint nem hiá­nyoznak önnek a nógrádi tá­jak?- Amikor csak lehet, hazalá­togatok a szüléimhez. Jobbágyi a legszebb település. Egyik ol­dalról a Mátra, másikról a Cser­hát öleli, s van egy folyója, a Zagyva. Ha otthon kerékpárra ülők, bármerre szívesen indu­lok el. Valami szépet, újat min­dig fölfedezek. TARNÓCZI LÁSZLÓ Amennyiben a rendőrségi nyomozás nem vezet ered­ményre és nem találják meg a Kakasos fiút, újra legyártják az eredetileg Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotta szobrot, amely az elmúlt években Gyöngyös'jelképévé vált - je­lentette ki Szabó Gyula, a város polgármestere. Az ügy előzménye, hogy ja­nuár 22-re virradó éjjel ellop­ták a város központjában, a Szent Bertalan utca elején álló kis méretű bronzszobrot. Sza­bó Gyula elmondta: a rendőrség tájékoztatása szerint a nyomo­zás az ismeretlen tettes, vagy tettesek után jól halad, s van re­mény arra, hogy előkerül az al­kotás. A polgármester remé­nyei szerint esetleg újraönthető a műalkotás, ha mégsem kerül elő. A Kakasos fiút ugyanis a vá- . ros 1996-ban felújíttatta, s ekkor teljes dokumentáció készült ró­la, amely azóta is megvan. A polgármester hangsúlyoz­na: valószínűleg nem a színes­fém értéke miatt lopták el az al­kotást, ugyanis az egy méternél is alacsonyabb üreges bronz­szobornak igen csekély a súlya. Jellemző, hogy a talapzattól nem messze a rendőrség megta­lálta eldobva azt a vágót, ame­lyet a szoborlopásnál használ­tak. A szerszám értékesebb mint a szoborból nyerhető bronz - vélekedett Szabó Gyula. A Kakasos fiú (a szobor egy kisfiút ábrázol, aki egy kakast szorongat a hóna alatt) a máso­dik világháború idején került a városba, de a gyöngyösiek tuda­tában a szobor az 1917-es nagy tűzvész szimbólumává vált. Akkor csaknem teljes egészé­ben leégett a ma 35 ezer lakosú település. ___________■ S zünet és „Híd” a színházban Bár a Fő téren olvasható fényújság alapján sokáig úgy tűnt, hogy februárban Albee „Nem félünk a far­kastól” című drámáját láthatja a salgótarjáni publi­kum a színházi bérletsorozatban, végül is a Radnóti Színház kénytelen volt májusra áthelyezni a vendég- szereplését. Ebből az következik, hogy ebben a hó­napban nem lesz színházi előadás. Kialakult azonban a program márciustól a szezon végéig. E szerint március 17-én a Vidám Színpad elő­adásában kerül színre „Az első férfi, avagy helycserés támadás” című vígjáték. Áprilisban a József Attila Színház szerepel az ugyanazon nevű művelődési köz­pont felújított színpadán a „Házasságlevél” című da­rabbal. Május 2-án, a Tarjáni tavasz keretében az Evangélium Színház Herczeg Ferenc „Híd” című, ke­véssé ismert művét mutatja be. Ez az előadás a szol­noki színház tervezett szerepelése helyett kerül a programba. Az utolsó előadás május 15-20-a körül az Albee-darab lesz. A világítóberendezés is korszerűsödött a József At­tila Művelődési Központban. Balról jobbra: Tóth Sándor, Orbán György, Marschalkó Zsolt és Pál József ______ fotó. gyurián tibor A riportalany balról az első, jobbról a második a kiállító művész

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom