Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-13 / 10. szám

4. OLDAL 2000. Január 13. csütörtök G A Z D A S Á 0 1 TÜKÖR AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre forintban) Angol font 406,26 Cseh korona 7,07 Euró 254,69 Német márka 130,22 Osztrák schilling 18,51 Lengyel zloty Svájci frank 60,53 158,19 Szlovák korona 6,02 USA-dollár 246,46 Régi adatokon alapul az elemzés A gazdaságkutatók szerint el­avult, fél évvel ezelőtti állapo­tok, illetve előrejelzések alapján készítette az Economist Intelligence Unit (EIU) azt a Ma­gyarországról szóló gazdasági jelentését, amelyet ezen a héten hozott nyilvánosságra. A elemzés szerint a bruttó hazai termék (GDP) tavaly 3,7 százalékkal nőtt, az idén pedig 3,8 százalék körül várható a bő­vülése. Hegedűs Miklós, a Gaz­daságkutató Rt. (GKI) ügyveze­tő igazgatója ezzel összefüggés­ben közölte, hogy mindkét év­ben nagyobb növekedés várha­tó, az idén például 4,2-4,5 szá­zalék közötti. Hozzátette: az év első felében még a magyar elemzők is pesszimistábban ítélték meg a gazdaság helyze­tét, azóta azonban jelentős vál­tozások álltak be. Oblath Gábor, a Kopint Datorg Rt. elnöke úgy vélte, az EIU most ugyanazt a hibát kö­vette el, mint az OECD, amikor decemberben nyár eleji adatok alapján hozta nyilvánosságra a magyar gazdaságról szóló elem­zését. Oblath Gábor úgy vélte, amikor az EIU elemzése ké­szült, még volt is alapja a most közzétett prognózisnak, de az­óta sokat javultak a gazdasági adatok. Kinek nem kell „vallania”? Megpályázható milliárdok Az APEH zöldszáma január 20-ától ingyen hívható Budapest Ezekben a napokban hordják ki a postások a személyi jövedelemadó bevallásához szüksé­ges nyomtatványcsomagokat. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) azok­nak címezte ezeket a küldeményeket, akik az előző évben benyújtottak adóbevallást, illetve 1999-ben önkéntes adóelőleg-fizetők voltak. Természetesen nem kell mindenkinek bevallást készítenie azok közül, akik megkapták a cso­magot. Ha valaki 1999-ben nem dolgozott, és semmiféle adóköteles jövedelme nem volt, ak­kor nincs szükség az adóbevallásra. Nem kell bevallást készíteniük a nyugdíja­soknak sem, kivéve akkor, ha a nyugdíjuk ki­egészítésére munkát vállaltak valahol, illetve más úton tettek szert adóköteles bevételre. Al­kalmi munkavállalói könyvvel rendelkezőknek az évi 250 ezer forintot el nem érő jövedelem esetén ugyancsak nem kell bajlódniuk az adó­ívek kitöltésével. 250 ezer forintos jövedelem­határig nem kell adóbevallást készíteniük a mezőgazdasági kistermelőknek sem, feltéve, ha csak ebből a tevékenységből származott be­vételük. Szintén a mezőgazdasági kistermelő­ket érintő szabály, hogy téte­les költségelszámolás esetén, 1 millió 500 ezer forintos be­vétel alatt, a bevétel legalább 20 százalékát kitevő költségek számlával történő igazolása mellett, ugyancsak nem kell adóbevallást készíteni. Ilyen esetekben az úgynevezett egyszerűsített bevallási nyilat- kozat (9963-as számú nyom­tatvány) aláírásával eleget le­het tenni az adó hatósággal történő elszámo­lásnak. Január 20-a után térítésmentesen hívható az APEH úgynevezett „zöldszáma”: a 06-80-660- 033. Reggel 8 órától délután 16 óráig lehet az adóbevallással kapcsolatos kérdéseket feltenni. NÉMETH ZSUZSA Emelkedtek a termelői árak Budapest- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint ta­valy novemberben 14,7 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel koráb­ban. A növényi termékek ára 27,5, az élő állatoké és állati termékeké 2,6 százalékkal emelkedett. A gabonaféléket a múlt évben kö­zel ötven százalékkal drágábban vá­sárolták fel a termelőktől. Az átlagos­nál nagyobb mértékben emelkedett a búza, a takarmányárpa és a zab felvá­sárlási ára. A vágóállatok közül a leg­nagyobb mértékű árnövekedést a vá­góborjúnál és vágósertésnél regiszt­rálták a szakemberek. A múlt év októberi, novemberi adatokat összehasonlítva 2,7 százalé­kos növekedést mutattak ki a statisz­tikusok. - uo ­Budapest Az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság a múlt év végén Biotechnológia 2000 címmel pályázatot hirdetett a kis- és középvállalkozá­sok részére. Erre a célra összesen 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A biotechnológiai vállalkozások versenyképességének javítására, a korszerű piacképes termékek, mint például a biológiai alapú csomagolóanyagok előállítására, különféle szakszolgáltatások be­indítására tavaly decemberben pályázatot írt ki az OMFB. A pri­oritások között jelölte meg a töb­bi között az élelmiszerbiztonsá­got, a biomassza-hasznosítást és a biomedicinát. A támogatás mértéke a projekt teljes költségének a fele, kis- és középvállalatok esetében 60 szá­zaléka. Kiemelt társadalmi fon­tosságú, hosszú távra hasznot hozó programok megvalósítása esetében az OMFB-támogatást nem kell visszafizetni. A kérelmek elbírálása során előnyt élveznek a nemzetközi programokhoz kapcsolódó pro­jektek. Az elfogadott koncepciók megvalósítására maximum há­rom év áll rendelkezésre. Csak olyanok pályázhatnak, akik a projekt megvalósításához legke­vesebb 10 millió forint támoga­tást igényelnek. Pályázatot nyújthatnak be gaz­dasági társaságok, szövetkeze­tek, közhasznú társaságok és egyéni vállalkozók, egyetemek, kutatóintézetek, önkormányza­tok, alapítványok is. Az EU- országokban működő vállalkozá­sok és kutatóhelyek tagjai lehet­nek a pályázó konzorciumnak, de a projektvezető csak magyar vállalkozás lehet, ugyanis külföl­di nem kaphat állami támogatást. A bizottság nem fogadja el azok­nak a kérelmét, akiknek nincs a tevékenységükhöz szükséges ha­tósági engedélyük, akik ellen csőd- vagy felszámolási eljárás folyik, illetve végelszámolás alatt állnak. Azok sem nyújthatnak be pályázatot, akiknek az állammal szemben köztartozásuk van. A kérelmeket legkésőbb már­cius 15-ig lehet beadni az OMFB- nél. A pályázatokat május 31-ig bírálják el. A BÉT RÉSZVÉNYINDEXE I. 6 - 12. RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK 8881.02 8881,02 8orsodchem:11 700 Ft t Fotex: 96 Ft t Matáv: 1 781 Ft t Ä 8977.88 // Mól: 5 065 Ft t " OTP: 14 330 Ft i Rába: 2 270 Ft t Richter: 16 600 Ft t 8694.04 8483,29 Zalakerámia: 2 130 Ft t Csütörtök Péntek Hétfő Kedd Szerda Nyitóár: 8798.01 NAPI ÉRTÉK Minimumár: 8758,01 Maximumár: 8930,22 A szövetkezési formát nem szabad elfeledni: van jövője annak is Ne sodródjunk, inkább váltsunk! Az Európai Unióba való belépésünk felkészítése során ál­landóan visszatérő követelmény, mely refrénként hangzik: a piacon való maradás feltétele a minőség. A megye mező- gazdaságának jövőjét taglaló hivatalos plénumon is el­hangzott, a sok előny közreadása mellett, hogy aki nem tud a felkészülés időszakában megkapaszkodni, az a belépéskor és utána nem tud labdába rúgni, azaz elvész.- Községünkben 230-an fog­lalkoznak málnatermeléssel. Ahányan vagyunk, annyiféle­képpen és szétaprózódva csi­náljuk. Már eddig is bebizo­nyosodott, hogy a jelenlegi termelési rendszerrel a kívánt minőséget nem tudjuk előte­remteni. Ugyanis a jelenlegi fajták igen sokfélék, nem ver­seny-, illetve piacképesek, me­lyek termelésünk, létünk fennmaradását szolgálná. Azért, hogy a belépéskor ne engedjük a nyakunkba sza­kadni a jelentkező követelmé­nyeket, már most kell ellene tennünk, - állítja Varga László mezőgazdasági technikus, Borsosberény polgármestere, málnatermesztő. Tények bizonyítják, hogy a község és környékének termé­szeti adottsága garantálja a jól fizető fajták nagy táblákban való termesztését. Ez a felis­merés egyre erősödik és válik több gazdánál meggyőző­déssé, hogy összefogásra van szükség. Elképzeléseik sikeres letéteményeseinek tekintik egy termelő-beszerző, értéke­sítési szövetkezet létrehozását, melyet az FVM is támogat. Ennek érdekében folyik az előkészítő, szervezőmunka.-A talaj is kedvez a nagy táblákba való összefogásos termelési rendszernek — kér ismét szót Varga László. - Ha nem akarjuk, hogy ne sodród­junk az árral, váltanunk kell! A sokféleség helyett olyan faj­tákat szükséges kiválaszta­nunk és termesztenünk, me­lyeknek hosszabb távon is ke­resett a piaca. A szövetkezési formát azért sem szabad elfe­lejteni, mert a közös fellépés eredményesebb, mintha kü- lön-külön akarnánk jó piaci pozíciót elérni. Ezenkívül az olcsóbb termelés nem való­sulhat meg nadrágszíjparcel- lákban. Ez a termelési forma inkább növeli a költséget, apasztja az elérhető nyeresé­get. Az erre folyó patakok vi­zének segítségével pedig az öntözéses termelést is meg tudjuk valósítani. Amennyiben az érdekeltek, illetve nagy részük hátat fordít az alacsony jövedelmet garan­táló jelenlegi termelési formá­nak és bátran vállalja a sikert magában hordozó új típusú szövetkezést, akkor az előze­tes információk szerint az idén ősszel több hektáron, egy-két területen új, jó fajta, külföldön keresett piacképes málnát termesztenek nagy mennyi­ségben. Egy német üzletember jelezte, hogy konkrétan köz­reműködik a megvalósításban.- Tapasztalatcserére fogad bennünket a Berkenyéi Falu­szövetkezet elnöke. Tudomá­sunk szerint ők minden évben a külföldieknek elfogadható áron eladták saját termésű és felvásárolt jó minőségű mál­nájukat - zárja gondolatait Varga László. V. K. Az Erste Bank 17 milliárd koronát kínál Az osztrák Erste Bank 17,054 milliárd koro­nát kínál a cseh államnak a Ceská Sporitelna országos takarékpénztárért - közölte a Nova kereskedelmi televízió megbízható források­ból származó értesülésekre hivatkozva. A cseh kormány tavaly novemberben kezdett exkluzív tárgyalásokat az osztrákokkal a legna­gyobb cseh bank magánosításáról, amelyben az államnak több mint 50 százalékos részesedése van. A cseh kormány csak azután kezd tárgyalá­sokat más érdeklődőkkel, ha az Erste Bankkal nem tudna megállapodni. A Nova szerint a japán Nomura bankház ellenőrizte prágai Investicní a Postovní Banka (IPB) például 20 milliárd koro­nát kínál az államnak a Ceská Sporitelnáért. Az Erste Bank ugyanakkor komoly állami garanciá­kat követel a Ceská Sporitelna kockázatos hitele­iért. A Nova úgy tudja, hogy a kormánynak meg kellene ígérnie: a következő öt évben átveszi a kockázatos hiteleket, vagy pedig megfelelő ga­ranciákat ad. Az Investicní a Postovní Banka állítólag csak néhány, valóban behajthatatlannak tűnő hitelnél követel állami biztosítékokat. CsehországbatT sem fenékig tejfel a bérből élőknek A vártnál gyorsabb az infláció Csehországban 2,5 százalékkal voltak magasabbak a fogyasz­tói árak decemberben, mint 1998 decemberében. December­ben novemberhez képest 0,5 százalékkal emelkedtek az árak átlagosan, elsősorban az élelmiszerek, a dohányipari termé­kek drágulása és a szállítási díjak emelkedése miatt - jelen­tette a cseh statisztikai hivatal hétfőn. A nettó fogyasztói árindex de­cemberben az előző hónaphoz képest 0,6 százalékos, tavaly decemberhez képest 1,5 száza­lékos volt. Ez a mutató nem tar­talmazza a hatóságilag szabá­lyozott árak változását. A decemberi infláció kicsit meghaladja az elemzők vára­kozásait, akik 0,3 százalékos havi ütemet vártak decemberre. A tavaly évi átlagos infláció 2,1 százalékos volt, az egy évvel korábbi 10,7 százalék után. Hírügynökségek által meg­szólaltatott szakemberek egyet­értettek abban, hogy a vártnál magasabb az infláció, így nem várható kamatcsökkentés Csehországban. Ondrej Schneider, a Patria Finance vezető közgazdásza szerint magas az infláció, nem vártak ilyen gyors ütemet. Mint mondta, az élelmiszerek túl gyorsan drágulnak. Véleménye szerint a cseh központi bank megváija a januári inflációs adatot, mielőtt változtat a mo­netáris politikán - tette hozzá. Radek Maly, a Citibank ve­zető közgazdásza szerint az inf­láció kedvezőtlenebbül alakult a vártnál. A legmeglepőbb elemnek az élelmiszerek 0,8 százalékos drágulását tartja. Úgy véli, véget ért az élelmi­szerárak csökkenésének idő­szaka. Szerinte a jegybank megvárja a középtávú fejlemé­nyeket, mielőtt további lépe­sekre szánja el magát. Az adat viszont azt az általános véle­ményt erősíti, hogy a központi bank következő lépése a ka­matemelés lesz, nem pedig a csökkentés. Szerinte az év vé­gére a repokamat meghalad­hatja a 6 százalékot. Kényszermunkások: elosztás január végén? - Nagy a várakozás Kártérítési pénzalap A náci korszak egykori kény­szermunkásainak kártalaní­tására felajánlott tízmilliárd márkás pénzalap szétosztásá­ról január végén kezdődnek tárgyalások Washingtonban - írta nemrégiben a Frank­furter Allgemeine Zeitung. A konzervatív újság értesü­lése szerint a január 31-re és feb­ruár 1-jére kitűzött fordulóban részt akarnak venni a német konszernek és a kormány által létesített kártérítési alapítvány képviselői is. Mint Manfred Gentz, az alapítvány megbí­zottja elmondta, „ragaszkodunk csorbítatlan döntési jogkörünk­höz”. Ezt levélben értésére adta Otto Lambsdorffhak, a berlini kormány megbízottjának is. Az amerikai álláspont szerint viszont a pénzalap szétosztásá­hoz a konszerneknek tulajdon­képpen semmi közük sincsen. Ezt az alapítvány szóvivője visszautasítja. Wolfgang Gi- bowski a FAZ-nak nyilatkozva kifejtette: a következő fordulók feladata az lesz, hogy minden érintett fél számára elfogadható kompromisszumot találjanak a pénzalap szétosztására, ellen­kező esetben mindenki a német felet fogja ismét hibáztatni. „Csak az egyes kényszer- munkás csoportok megfelelő arányú kártalanításával lehet elejét venni annak, hogy a kö­zép- és kelet-európai vagy a nem zsidó kényszermunkások úgy érezzék: hátrányt szenved­tek a többiekhez viszonyítva" - hangoztatta Gibowski. A FÁZ szerint az elosztásról folyó tárgyalások sem ígérkez­nek egyszerűnek és zökkenő- mentesnek. A kényszermunká­sok ügyvédei máris bírálták azt az átdolgozott törvényterveze­tet, amely a kényszermunkáért járó kártérítés összegébe be­számítaná a nácizmus idején el­szenvedett jogsértésekért ka­pott korábbi jóvátételt. Otto Lambsdorff ezzel kapcsolatban egy sajtóinterjúban kijelentette: az igazságérzet azt diktálja, hogy az új kifizetéseknél figye­lembe vegyék a korábban fize­tett összegeket. Ez azért is fon­tos, mert csak így biztosítható, hogy a teljes kártérítést meg­kapják azok a kényszermunká­sok, akik még egyetlen fillér jóvátételben sem részesültek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom