Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-13 / 10. szám
2000. Január 13., csütörtök 5. OLDAL HAZAI TÜKÖR Törvény az egyenjogúságról Egyenlő értékű munkáért egyenlő bért, illetve a közéletben a férfiakéval megegyező bánásmódot ígér a nőknek a hamarosan elkészülő esélyegyenlőségi törvénytervezet. Budapest Az MSZP által kezdeményezett jogszabály megalkotásának előkészületeiről Kósáné Kovács Magda árult el részleteket. Mint megtudtuk, magyar jogászok és más szakemberek már javában dolgoznak az olasz, francia és észak-eur.ópai esélyegyenlőségi törvények honosításán, illetve a csakis nálunk alkalmazható szabályok összeállításán. A várhatóan 2001-2002-re megszülető új törvény véget kíván vetni annak a jelenlegi gyakorlatnak, miszerint ugyanabban a munkakörben a nők 10- 12 százalékkal kevesebb bért kapnak. Becsukódnak majd a kiskapuk, amelyek a szülőképes és a kisgyermekes hölgyek munkáltatása alól jelentenek kibúvót, mert például a cégek ténylegesen is kötelesek lesznek visszavenni a gyedről visz- szatérő nőket. Tilos lesz az úgynevezett közvetett diszkrimináció: egyebek mellett a munkafelvételt hirdető szövegben olyan kikötéseket szerepeltetni, amelyek eleve kizárják a gyengébb nem alkalmazását. A jogszabály egyes munkakörökben bizonyos kvótákat is előír majd, Észak-Európában például számos vezető poszton legalább 40 százalékosnak kell lennie a nők arányának. Mint megtudtuk, a parlament emberi jogi bizottsága - meg sem várva a törvényt - hamarosan kezdeményezi, hogy a jövő évtől csak az általános, 62 éves nyugdíjkorhatárt betöltött hölgyeket lehessen indoklás nélkül felmenteni a munkavégzés alól. Az esélyegyenlőségi törvény szankciókkal sújtja majd a disz- krimináló munkaadókat. Kósáné szerint szinte bizonyos, hogy a készülő törvénytervezet nemcsak férfi-, hanem női körökben is ellenállásba ütközik majd. ___________________________(TAKÁCS) Já rványból járványba? A háziorvosi rendelőkben érdemes influenza elleni védőoltást kérni azoknak, akik a Nyugat-Európából érkező hírek miatt egy nagyobb hazai járványtól tartanak. A szakemberek szerint nem kell még megkongatni a vészharangokat. Az agyhártyagyulladás után nem biztos, hogy az influenzajárvány is kitör az országban. Budapest Dr. Csókán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi vezető főorvosa szerint a hivatalos forrásból Magyarországra érkező jelentések koránt sem tükröznek olyan súlyos helyzetet, mint a médiaértesülések. Éppen ezért nem biztos, hogy hazánkba is átgyűrűzik az „évszázad járványa”. A legfrissebb adatok szerint a december óta észlelt, influenzás és influenzaszerű megbetegedések száma Budapesten csökken. Január első hetében a fővárosban és a megbetegedések által leginkább érintett tíz megyében ösz- szesen 41457-en fordultak orvoshoz lázas, felső légúti hurutos tünetekkel. Az influenzafigyelő szolgálat működését a főváros mellett Fejér, Szabolcs-Szatmár- Bereg, Bács-Kiskun, Tolna, Haj- dú-Bihar, Békés, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr- Moson-Sopron megyében rendelték el az illetékesek. Vidéken a legtöbben Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében fordultak felső légúti hurut és láz miatt orvoshoz. Ám december utolsó hetéhez képest ezekben a megyékben is 20 százalékkal csökkent a betegek száma. Az agyhártyagyulladást okozó baktérium mellett a legtöbb bajt a fővárosban kimutatott, úgynevezett RSV vírus okozta. Influenza A vírust csak mindössze hét esetben azonosítottak az országban. A Nagy-Britanniából származó, hivatalos járványügyi jelentésekben is főként az influenza A vírusának egyik altípusa (H3N2) szerepel a legtöbb megbetegedés okozójaként. Kisebb számban fellelhető volt a B vírus jelenléte is. Újabb altípusok felbukkanását nem észlelték. Tehát a Magyarországon forgalomban lévő oltóanyag megfelelő védelmet nyújt akkor is, ha bármelyik kórokozó „nem tisztelné” az országhatárt. Az Ausztriából érkező hírek hallatán is óv a pániktól a főorvosnő, mivel egyelőre nincsenek megbízható adatok arról, hogy milyen kórokozók állnak a megbetegedések hátterében, s arról sem, hogy a járvány a lakosságnak hány százalékát érinti. Aki eddig még nem adatta be magának az influenza elleni védőoltást, az a háziorvosától kérheti. Egy-egy vakcina patikai ára 500 forint körül van. A védelem különösen a kisgyermekeknél, az időseknél, illetve a krónikus betegségekben szenvedőknél előzhet meg súlyos szövődményeket. ________ NÉMETH ZSUZSA M ÁV: a sztrájk véget ért, a bérvita folytatódik Budapest Tegnap délben véget ért ugyan a vasutassztrájk, ám a menetrendszerű közlekedés csak az esti, vagy a ma hajnali órákra állt helyre. Az egyensúly azonban törékeny, mert a szerda délelőtt újra tárgyalóasztalhoz ült felek - a MÁV vezetői, illetve a reprezentatív szakszervezetek képviselői - megállapodás nélkül távoztak, így február elejétől bármikor ismét leállhatnak a vonatok. A MÁV kommunikációs és sajtóirodája tegnap közleményben tudatta, hogy déli tizenkét órakor véget ért a vasutas szakszervezetek hétfőtől tartó munkabeszüntetése. A közlemény részletesen kitért a vonatok újraindításával együtt járó nehézségekre is, például arra, hogy a külföldről érkező szerelvények közül melyeknél lehet nagyobb késésekre számítani.Meg sem várva a közlekedés ma hajnalra ígért teljes helyreállását, a sztrájk utolsó óráiban ismét tárgyalóasztalhoz ültek a munkaadók és a munkavállalók képviselői. Mint megtudtuk, Knkely Márton, a MÁV vezérigazgatója az eddiginél rugalmasabb együttműködésre szólította fel a szakszervezeteket, miközben megígérte, hogy cége kész konstruktívan kezelni néhány különösen élesen vitatott kérdést. Ezzel szemben a szakszervezetek úgy látják, hogy a MÁV vezetése hajszálnyit sem hajlandó engedni merev álláspontjából: nem ajánl magasabb bért, és elfogadhatatlan feltételekhez köti a kollektív szerződés megújítását is. Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke érdeklődésünkre elmondta: ez a magatartás újabb konfliktus árnyékát vetíti előre. Arra a kérdésünkre, hogy az egyet nem értés újabb sztrájkban csúcsosodhat- e ki, nem tudott határozott választ adni, hiszen a mozdonyvezetők érdekképviselete e hónap 18-án és 19-én dönt a hogyan továbbról. Borsik cáfolta a három reprezentatív szakszervezet közötti feszültségekről szóló híreket. Szerinte az együttműködés töretlen, így vezető testületeik együtt határoznak majd egy esetleges újabb munkabeszüntetésről is. Az ügyvezető alelnök megjegyezte: a szakszervezetek már példát mutattak kompromisszumkészségből, hiszen több mint egy százalékot engedtek 14 százalékos béremelési követelésükből, s ha a tagság jóváhagyja, hajlandók még lejjebb is menni, de a MÁV vezetésének is rugalmasnak kellene lennie. Hozzátette: januárban szinte biztosan nem állnak le újra a vonatok, ám februártól nem kizárt az ismételt sztrájk. A vonatok elindultak, az utasok még nem érkeztek meg. FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGY A mozdonyvezetők egyébként a most kiesett időre nem kapnak központi sztrájkpótlékot, ugyanakkor anyagi lehetőségeiktől függően a helyi csoportok pénzbeni segítséget nyújthatnak a sztrájkban résztvevőknek. Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) alelnöke tisztes, „két számjegyű” béremelési javaslatot vár a munkaadótól. A FEB-nek nyilatkozva elmondta: ha a társszakszervezetek belementek volna abba a VDSZSZ-es kezdeményezésbe, hogy hosszabbítsák meg a 60 órás sztrájkot, a MÁV vezetése rövid időn belül megtört volna. A vasúti dolgozók érdekképviselete a kialakult helyzetben értelmét látja a további tárgyalásoknak, ugyanakkor ha nem sikerül dűlőre jutni, javasolni fogja a többi szakszervezetnek a megegyezésig tartó munkabeszüntetést. TAKACS MARIANN Egymást segítő generációk Ápolási díj az idősek gondozóinak Budapest. Hamarosan a kormány elé kerülhet a nemzeti családpolitikai koncepció tervezete. Előbb azonban azt az előterjesztő tárca kiegészíti az Idősügyi Tanács minap ösz- szegzett javaslataival - tájékoztatta lapunkat Lakner Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Budapest Az Idősügyi Tanács testületé kérte, hogy a mostaninál hangsúlyosabban és tételesen fogalmazódjék meg a munkaanyagban az idősekkel kapcsolatos valameny- nyi elképzelés. így a végleges koncepció az időspolitikát a családpolitika részeként jeleníti meg. Egyebek mellett szerepel majd a tervezetben, hogy az intézményes családsegítés és családgondozás megkülönböztetett figyelmet szenteljen az idősek sajátos gondjaira. Az iskolai családi életre nevelés a jövőben a gyerek-szülő kapcsolata mellett a gyerek-nagyszülő, szülő-nagyszülő kapcsolatrendszerével is foglalkozik. A Tanács javasolta, hogy kaphasson ápolási díjat az idős embert otthonában gondozó családtag is. A végleges koncepcióban azt is kiemelték, hogy a médiumokban a hagyományos család- modellek növekvő szerepet kapjanak. A családokról szóló gyakoribb híradások létjogosultságát többek között egy közelmúltban végzett nemzetközi felmérés is indokolja. E szerint a magyar társadalomban erősebb a gyermekek iránti vágy, mint a környező országokban. Családalapítás előtt álló fiataljaink többsége 2-3 gyermeket szeretne, és a rendezett párkapcsolatra törekszik. E szemléletben változás örvendetes. Jelenleg ugyanis a magyar háztartások egyharmadában nincs, másik harmadában egyetlen utód van, és csupán a harmadik harmadában vállalkoznak több gyermek nevelésére. A családok 25 százalékában döntenek a két gyermek mellett, és mindössze 7 százalékában nevelnek 3 vagy több gyermeket. ____________________________ICS. B. J.) F IGYELMEZTETÉS. A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma felhívja a Belgiumba, Luxemburgba és Hollandiába utazó magyar állampolgárok figyelmét arra, hogy a belga hatóságok 2000. január 10-i hatállyal az államhatáron meghatározatlan időre visszaállították az ellenőrzést. A közlemény tudatja azt is, hogy a belga szervek fokozottan ellenőrizhetik a beutazási feltételek teljesítését: a szállásfoglalást, az anyagi eszközöket és a visszaútra vagy a továbbutazásra szóló jegyet. MÉG NINCS DÖNTÉS. Wohner Zsolt, a Környezetvédelmi Minisztérium főosztály- vezetője egyelőre nem kapott konkrét felkérést a tárca köz- igazgatási államtitkári posztjára. A főosztályvezető szerint egy-két hétbe is beletelik, amíg döntenek az új közigazgatási államtitkár személyéről. ADAKOZÁS. A tavaly december 15-én leégett Budapest Sportcsarnok újjáépítésére már több mint 69 millió forint gyűlt össze az Ifjúsági és Sportminisztérium erre a célra nyitott számláján. Lassan megközelíti a százat azoknak a magánszemélyeknek, kisebb-nagyobb vállalkozásoknak és vállalatoknak a száma, amelyek néhány ezer és több tízmillió forint közötti összeget fizettek be. KISGAZDA SZÖVETSÉG. Nem mondanak le saját ország- gyűlési képviselőcsoportjuk létrehozásáról, annak ellenére, hogy a parlament testületé hetekkel ezelőtt nem látott módot új frakció megalakítására. A bíróság a napokban tudomásul vette az eddig társadalmi szervezetként bejegyzett Kisgazda Szövetség párttá alakulását, ezért a közeljövőben lépéseket tesznek a tömörülés parlamenti párttá nyilvánítása érdekében. MINDEN ELADÓ. Ésszerűségi és takarékossági okokkal magyarázzák a XII. kerületi Béla király úton található kormány- rezidenciák értékesítését. Az épületkomplexumban él családjával Göncz Árpád köztársasági elnök, Orbán Viktor kormányfő és Áder János, az Országgyűlés elnöke. A tervek szerint az eladást követően a három közjogi méltóság különköltözne. NÉMET AJÁNDÉK. Hetven éj jellátó készüléket, illetve tíz útlevélolvasó berendezést ajándékoz a magyar határőrségnek Németország nagykövete csütörtökön. A közlemény szerint Hasso Buchrucker Pintér Sándor belügyminiszternek és Béndek József dandártábornoknak, a határőrség országos parancsnokának adja át a felszereléseket, amelyek értéke össze- sen mintegy 90 millió forint. ■ Drágább lesz a nyelvvizsga /f * Éttjgt Küszöbön az idei Filmszemle Budapest. Többet kell fizetni a nyelvvizsgákért, viszont már nem csak egy helyen adhatnak érvényes, államilag elismert igazolást. Január elejéig nem tülekedtek a nyelviskolák az akkreditációért. Jobb körülmények között rendezik meg idén a magyar mozgóképek seregszemléjét. Ehhez hozzájárul, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a millenniumi filmes események nyitó programjává nyilvánította a rendezvényt. Budapest Budapest Megszűnik az Idegennyelvi Továbbképző Központ (Rigó utca) monopóliuma, hamarosan több intézmény is megkaphatja a jogot arra, hogy államilag elismert olde- velet állítson ki. Idáig öt akkre- ditációs kérelem érkezett a Nyelvvizsgát Akkreditáló Testülethez (NYAT), ahol hatvan napon belül döntenek arról, vajon a jelentkező intézmény megfelel-e a nyelvvizsgáztatás követelményeinek. Ahhoz, hogy egy nyelviskola, vagy egy oktatási intézmény eredményesen pályázzon a hivatalosan elismert vizsgáztatási jogért, a komoly oktatási módszer kidolgozása mellett több millió forintot is be kell fizetnie a NYAT-hoz. Feltehetően ez az oka annak, hogy nem tolonganak a nyelviskolák, amelyek többnyire kisvállalkozások, az akkreditációért. A Rigó utca, amely eddig szinte az egyetlen állami nyelvvizsga-bizonyítványt adó intézmény volt, most maga is változtatni kényszerült. A vizsgaközpont vezetője többek között a magas díjak miatt volt kénytelen csökkenteni azoknak a nyelveknek a számát, amelyekből náluk a jövőben bizonyítványt lehet szerezni. Az eddigi 52 nyelv helyett mindössze 7 idegen nyelvre kérték meg az engedélyt. Az egzotikus, Magyarországon kevéssé tanított nyelvek kerültek háttérbe, egyelőre úgy tűnik, azokból nálunk nem kapható állami igazolás. Aki angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol, vagy latin nyelvből szeretne nyelvvizsgát tenni, a Rigó utcában továbbra is megteheti. Itt az alapfokú, C típusú vizsgáért 6400, a középfokúért 9500, a felsőfokúért 12700 forintot kérnek. Akkreditáció után más intézményeknél is letehető a nyelvvizsga, ám hogy mennyiért, ezt az intézmények maguk határozzák meg. Aki tehát nyelvvizsgát szeretne tenni, ezután nem árt, ha előbb körbekérdezi az intézményeket, hogy hol, mennyi a tarifa. H. M. Ezzel kívánta jelezni, hogy elkötelezett a színvonalas magyar filmgyártás fönnmaradásában. Az állami támogatás és a készülő filmtörvény mellett azonban a televízióknak és a kis moziknak is kiemelt szerepe lesz abban, hogy elsorvad, vagy fennmarad-e a magyar filmgyártás. Tóth Erzsébet filmügyi miniszteri biztos úgy fogalmazott: a magyar mozgóképszakma az idei évben áll a legközelebb ahhoz, hogy mintegy 10 éves huzavona után megszülessen a filmtörvény, és azt az Országgyűlés még az idén megtárgyalja és el is fogadja. Ez remélhetőleg enyhíti a filmkészítőket nyomasztó anyagi bizonytalanságot is - tette hozzá. Javulást jelent az is, hogy amíg tavaly 70 millió forintos költség- vetése volt a szemlének, addig idén a 31. Magyar Filmszemle 90 milliót kapott. A rendezvényre 4 égtáj 30 országából várhatóan 150 külföldi producer, filmforgalmazó, kritikus érkezik, eljön a cannes-i, a velencei, a monte- carlói fesztivál igazgatója is.- Örvendetes jelenség, hogy az utóbbi években mind többen néznek magyar filmeket, de a nagyobb költségvetésű és nagy tömegeket vonzó filmek mellett, amelyek 100 millió forintba is kerülhetnek, elsorvadhat az úgynevezett szerzői filmek gyártása. Veszélyes a magyar filmre nézve a kisebb befogadó képességű vidéki mozik számának csökkenése is, mert a rétegfilmeket csak ezekben tudják megnézni azok, akik talán egy multiplexet nem, de egy hagyományos méretű mozit meg tudnának tölteni a vidéki városokban is - mondta el lapunknak Pölöskei István, a kulturális esemény szervezője. Az idei esztendőben is odaítélt Életműdíjak nyertesei között van, számos filmes szakember mellett Madaras József színész, aki hosz- szabb ideje nem forgat ugyan, de az elmúlt évtizedekben részt vett több emlékezetes alkotásban, könnyebb és a fajsúlyosabb darabokban egyaránt.-w-