Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-08-09 / 6. szám

A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE-----------­...—... ........... 2 000. JANUÁR 8.1 Sajátos művelődéstörténeti szerepet tölt be Nógrádban a horpácsi Mikszáth Kiadó Hagyományőrzés, értékteremtés 1990-ből való, tehát tíz évvel ezelőtt kelt az a művelődési és közoktatási minisztéri­umi engedély, amely hozzá­járult ahhoz, hogy - az ak­kori szóhasználattal élve - a Nógrád Megyei Közműve­lődési Központ és a salgó­tarjáni József Attila Műve­lődési Központ által létre­hozandó kiadó Mikszáth Kálmán nevét felvegye. S miután a bíróság néhány héttel korábban már bejegyezte az új céget, immár semmi aka­dálya nem volt, hogy meg­kezdje tevékenységét a kiadó, amely nemcsak neve, majd 1994 óta horpácsi székhelye révén töltött és tölt be sajátos - mondhatni művelődéstörténe- ti - szerepet a megye szellemi életében, hanem mindazon mű­vek alapján is, amelyek e mű­helyből azóta kikerültek. Az első esztendő végén je­lent meg az első kötet - Praz- novszky Mihály válogatásában - „Boldog Nógrád vármegye­iek” címmel. 1991-ben, úgy­mond a „bizonyítás évében” a klasszikusok - Arany János, Madách Imre, Mikszáth Kál­mán - és mások mellett lapunk szerkesztője Bódi Tóth Elemér, a pásztói muzeológus Hír Já­nos, a jeles irodalomtörténész Kovács Sándor Iván is letette névjegyét a kiadó asztalára. Az­tán jöttek a tankönyvek, nem­zetiségi nyelvű közoktatási kiadványok. Az 1993 júniu­sában megalakult Mikszáth Kálmán Társaság léte érte­lemszerűen újabb lendületet adott az azonos nevű kiadó munkájához, annál is inkább mert sok köze volt a kezde­ményezéshez. Megindultak a sorozatok: „A magyarországi nemzetiségiek néprajza”, a „Nórád megye települései”, a „Tudás, kultúra, társadalom”; a „Kérdések-válaszok Nóg- rádról”, később az életműka­lauz, az Emka. Baranyi Ferenc költő, a Palócföld egykori fő- szerkesztője három könyvvel is gazdagította a repertoárt. Népszerű, igazán sikeres ki­adványnak bizonyult a „Nóg­rádi műemlékek” című kiad­vány, vagy az 1997-es Mik- száth-évben a „Mikszáth-em- lékkönyv”. S hány megyei és azon kívüli szerzőt, művet nem említünk ezúttal még példaként sem, pedig igazán megérdemelnék alkotásuk témája, fajsúlya miatt. S ak­kor még nem is szóltunk a művészeti, kulturális rendez­vényekről, a szobrok kiadó ál­tali menedzseléséről, a nóg­rádi Madách- és Mikszáth- kultusz nagyvonalú támoga­tásáról. Baranyi Ferenc költő „Kö­nyörgés apátiáért” című kö­tetét dedikálja Ennek nyomai, igazolásai lapunk hasábjain éppúgy fel­lelhetőek voltak az elmúlt évek kulturális krónikájában, mint most összegyűjtve a „Je­les napok és művek a Mik­száth Kiadó életéből” című visszatekintésben a kiadó 2000-es, elegáns előjegyzési naptárában. Egyetértünk ezen írás záró gondolatával, amely szerint „hiszünk abban, hogy e régió kultúrájáról a távoli jövőben sem lehet hitelt érdemlőén írni, szólni a Mikszáth Kiadó emlí­tése, értékteremtésének bemu­tatása nélkül. ” Csongráy Béla A horpácsi Mikszáth-dombormű avatásának háziünnepsé­gén. Jobbról a második a szobrász, iß. Szabó István A folytatásos regény reneszánsza Új fonna: a füzet Miközben a kiadók azt ta­lálgatják, hogy mi lesz a legkelendőbb a huszon­egyedik évszázadban, a folytatásos regény a rene­szánszát éli az Egyesült Ál­lamokban. Calbe Carr, a híres ameri­kai író, futurisztikus művét közli folytatásokban a Time magazin hasábjain. John Grisham új regénye 2000 ele­jén a „The Oxford American” című folyóiratban jelenik meg szintén folytatásonként. A világ az 1830-as években próbálkozott meg a folytatá­sos regénnyel, amikor az új technika lehetővé tette a nyomtatott anyagok gyors tömegteijesztését, egy újság­kiadó rávette a fiatal Charles Dickenst, hogy havi folytatá­sokban írjon meg egy köny­vet. Az így született „The Pickwick Papers” című pél­dátlan sikert aratott, az olva­sók úgy követték a cselek­mény kibontakozását, ahogy napjainkban egy szappan- opera nézői várják a követ­kező epizódot. A világiroda­lom legnagyobb alkotásai kö­zül is egyesek először folyta­tásos regény formájában je­lentek meg. így például Tolsz­toj „Háború és béke”, vagy Dosztojevkszij „Bűn és bűn­hődés” című műve. - Éppen a folytatásos regény az, amit az emberek olvasni akarnak - ál­lapította meg Lewis Lapham, annak a Harper’s magazinnak a kiadója, amely folytatások­ban közölte Dickens, Thomas Hardy és mások írásait. A rö­vid történetek előretörése, a mozi és médiaeszközök kifej­lődése miatt a folytatásos re­gény műfaja nagyban vissza­szorult, azonban sohasem tűnt el teljesen. Ideális esetben a folytatásos regények segíte­nek mind a sajtótermékeken, mind pedig a kiadókon. Az Oxford American pél­dául, amely átlagosan 50 ezer példányban jelenik meg, a tervek szerint majd négyszer ekkora mennyiségben kerül utcára, amikor Grisham regé­nyét hozza folytatásban hat egymást követő számában. A kilencvenes években a folytatásos regény új fajtája jelent meg: a folytatásos „fü­zet”, avagy folytatásos köny­vecske. Egész könyvek for­májában kerül publikálásra egy folytatódó történet. így jutott a nagyérdemű Stephen King „The Green Mile” című művéhez. Ez hat rövid re­gényből állt, amelyet egy hó­napos különbséggel egymás után jelentettek meg. Hol vannak a felelősségvállalás határai? „Csak szépen, ahogy a csillag megy...- Uram, uram, a felületen mozgunk - szokta volt mon­dani alaposságáról ismert tanítómesterem, amikor megelégedve néhány biztos­nak látszó támponttal, a diagnózis sokoldalú alátá­masztására nem használtuk ki az összes rendelkezésre álló lehetó'séget. -Az ördög ugyanis sohasem alszik - tol­dotta hozzá és szinte folya­matosan sulykolta belénk, hogy „Ázsiában nem lehet Európát csinálni! ” Pályám során bizony sok­szor eszembe juttatta az élet e bölcs tapasztalatok igazsá­gát. Azt, hogy a pontosságra törekvés intelmei az élet más területein is megszívlelendők, azóta is folyamatosan tapasz­talom. Például a nyomtatott betűk világában. Régebbi könyveket, kiadványokat la­pozgatva irigylem azok szinte hibanélküliségét, igényes ki­vitelét, alaposságát, megbíz­hatóságát. És ez nemcsak a közismert, nagy kiadók pro­duktumaira érvényes, hanem a vidéki, helyi kiadványokra, mint például a salgótarjáni Végh, vagy a Szládik Nyom­dában készült magánkiadású könyvecskékre, füzetekre is. Akkortájt több idejük volt szerzőknek, szerkesztőknek, nyomdászoknak? Meglehet, de az is valószínű, hogy na­gyobb volt a nyomtatott betű becsülete, jobban érvényesült a leírt, kinyomtatott és visz- szavonhatatlanul útjára bo­csátott gondolatok iránti fele­lősség. A nyomda ördöge által ej­tett hibák valószínűleg soha sem lesznek teljesen meg- szüntethetők a számítógépes szövegszerkesztés mellett sem, de abban talán remény­kedhetünk, hogy a figyelmes olvasó ezeket általában a he­lyükre tudja tenni. Más a helyzet azonban a felületességből, ismerethi­ányból, szakszerűtlenségből adódó tartalmi mellékfogá­sok esetében, amilyenekkel egyre gyakrabban találkoz­hatunk. Néhány éve például egy elegáns kivitelben megje­lent, rangos szerzők által jegyzett fotóalbumban a mi salgói várunkat bemutató ké­pek melletti szövegben az ol­vasható, hogy mindez a Bör­zsönyben lévő' Peró'csény község felett magasodó hegy­csúcson található. (Kétségte­len, ott is van egy Salgó, csakhogy a képek nem azt, hanem a nógrádit ábrázolják, s a szöveg is erről szól!) Egy szakfolyóiratban pe­dig a tudományos ismeretter­jesztésben országosan elis­mert szaktekintély arról írt, hogy a Salgótarján közelében lévő aggteleki cseppkőbar­langban egy tarjáni belgyó­gyász főorvos vezetésével mi­lyen színvonalas barlangte­rápia zajlik. (Természetesen Ózdról és az ózdi kórházról volt szó.) Aztán hogyan fordulhatott elő, hogy néhány éve a nagy példányszámban megjelenő megyei telefonkönyv külső borítóján Somoskő várát Salgóval összecserélték? Mostanában több kiadvány­ban is olvasom: „Ka- rancs-Medves fennsík.” Egy belső használatú brosúrában még csak elfogadható e zava­rosfogalom odabiggyesztése, de nyomdai kiadványokban már megengedhetetlen hiba, hiszen a Karancsnak nincs semmilyen fennsíkja. Az olvasó félrevezetését eredményezhető téves infor­máció különösen akkor fel­tűnő, ha a képek ráadásul egészen mást ábrázolnak. Például egy meredek nyírfás hegyoldalt, vagy a medvesi bányató sziklakatlanát. Hogy a tévedések nem a nyomdá­ban keletkeztek, arra bizonyí­ték az ugyanúgy téves angol fordítás is. Illenék már Dor- nyay nevét is helyesen, (y) ip- szilonnal írni, egy fejezet címoldalán észrevenni, hogy Salgótarján polgármestere nem Pusztai, hanem Puszta Béla, s Rajeczky Benjamin sem magyarul, sem németül nem Zajeczky. Salgótarján pedig nem két kilométerre fekszik Szlovákiától, hanem azzal közvetlenül határos. A sort még hosszasan le­hetne folytatni. A szerzők fe­lelősségét nem vitatva, a felü­letességek legfőbb oka talán mégis a szigorú, igényes és szakszerű lektori tevékenység eg^re nyilvánvalóbb elmara­dása és a szőrszálhasogatá- sig terjedő aprólékos korrek­túra megspórolása, idő- és pénzhiányra hivatkozva. A napokban olvastam ép­pen, hogy például Illyés Gyula hányszor átjavította, csiszoltatta, ha kellett, a szerkesztőségből is vissza­kérte, átgépelte egy-egy írá­sát, hogy tökéletesítse, pon­tosítsa. S ugyancsak mosta­nában olvastam egy idegen- forgalmi jellegű színes kiad­ványunk szokatlanul feltűnő helyen található impresszu­mában a meglepő szöveget: „A kiadó a kiadványban sze­replő anyagok valóságtar­talmáért nem vállal felelősé­get. ” Ezek után természetesen gyanakvóbban olvastam mind a magyar, mind a német szövegek „ valóságtartal­mait” s nem teljesen alapta­lanul. Fancsik János Elvis Presley a rockkirály: van-e még, amit nem tudunk róla? Ma lenne hatvanöt éves Elvis Presley: bálvány volt, akire az amerikaiaknak szük­sége van. Élt 42 évet, készített számtalan lemezt, filmet, s hagyta - miért is ne - hogy a lányok-asszonyok koncertjein a közelébe férkőzzenek, megérintsék ruháját, sőt testét. Ez a bálvány éppen 65 éves lenne. Elvis Aaron Presley Tupeló- ban, 1935. január 8-án jött vi­lágra. Hamar Memphisbe tele­pült át szüleivel, s teherautó­sofőrként kezdte az önálló'éle­tét. Közben azért a füle nyitva volt, szerette és érezte a feke­ték zenéjét és a countryt is. Egyszer készített egy lemezt az édesanyja születésnapjára, s ez felkeltette Sam Phillips, a Sun stúdió tulajdonosának fi­gyelmét. Még ekkor is csak húszéves volt, amikor Tom Parker, a titokzatos „ezredes” rátette a kezét és nemcsak embert, de egyenesen sztárt faragott belőle. Elvis nemzeti intézménnyé vált Amerikában. A lányok elsiratták, amikor katonai szolgálatra bevonult, pedig ez csakugyan „operettkatona­ság” volt. Átmeneti hiánya is segített abban, hogy a ’60-as években sem csorbuljon a népszerűsége. Erős, telt hangja, a sokféle általa éne­kelt dal öregek és fiatalok millióinak kedvencévé, a showbiznisz biztos pénzcsi­náló forrásává tette őt. A rock and rolltól indult, de repertoárjában lassan előtérbe kerültek az érzelmesebb sláge­rek, s énekelt soulos-gospeles dalokat is. A filmvásznon egyenesen „szívdöglesztő” volt a király ... Miközben Elvis mindenkié volt, egyre inkább elveszett önmaga számára. A boldognak indult családi élet sem tudta lelki egyensúlyát helyrebillen­teni, elvált, gyógyszerfüggő lett. Nem lehet tudni, hogy ez okozta-e szívrohamát, amely 1977. augusztus 16-án végzett vele. Memphisi otthona azóta is búcsújáró hely. Halálának hu­szadik évfordulóján, 1997-ben nemcsak rajongói, hanem az egészen más zenei beállított­ságú pop-rock előadók soka­sága is hódolt a londoni Wemb­leyben Elvis Presley előtt. Valószínűleg lehetetlen fel­adatra vállalkozik, aki teljes életművét próbálná számba venni. Csak életében száznál több kislemezt, közel ugyan­annyi albumot és vagy negyven négyszámos középlemezt adtak ki dalaival. Ehhez jönnek még a posztumusz és a kalózlemezek tucatjai. Az eladási példány­számok pedig már életében jó­val fölötte voltak a százmillió­nak. A légnagyobb számainak ki­választása szubjektív dolog. Az bizonyos, hogy a „Jailhouse Rock”, a „Hound Dog”, a „He­artbreak Hotel”, a „Don’t Be Cruel”, a „Blue Moon”, a „Teddy Bear”, vagy a későb­biek közül a „Guitar Man” és a „U.S. Male” a rock and roll leg­szebb fejezetéhez tartoznak. Akik a lírát szeretik, azok az „Are You Lonesome Tonight”, a „Loving You”, a „Crying In The Chapel” vagy az „In The Ghetto” című dalaival emlé­kezhetnek rá születésnapján. Valószínűleg nem minden­kinek volt szimpatikus egyéni­sége, az énekes körüli felhajtás. Képességeit azonban senki sem vitatja. Életének kisiklása nem is az ő bűne, hanem a szórakoz­tató gépezeté, amely a megka­parintott művészt az utolsó cseppig ki akarja facsarni. Vé­gül is belőle él. K. M. „Dimenziók” 1988-ban és 1989-ben a sal­gótarjáni tavaszi tárlaton is szerepelt képeivel az a Dré- her János budapesti festőmű­vész, akinek kiállítása tegnap nyílt meg Balassagyarmaton, a Horváth Endre Galériában. Megnyitóbeszédet Feledy Ba­lázs művészeti író, a buda­pesti Vígadó Galéria igazga­tója mondott. Közreműködött Lorenz Dávid gitárművész. A kiállítást február 27-ig tekinthetik meg az érdeklő­dők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom