Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-18-19 / 295. szám
A NOGRAD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 1999. DECEMBER 18. | Vincze Angéla Salgótarjánból indult, napjainkban Budapesten ismerkednek nevével „Lepke” akvarellek - pénzmontázsok Az utóbbi időben egyre többen kérnek fel a kiállításuk megnyitására és egyre többször látom viszont magam a képernyőről, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy nincs mese, az idő megy. Van ennek egy nagyon vidám oldala is, mégpedig az, hogy így egyre több remek fiatal festő kollégát mutathatok be a közönségnek és talán indíthatom útjukra őket. Külön öröm számomra, hogy egyre több hölgy művész lép a közönség elé és hogy fokozzam az örömet, egyre csinosabbak és egyre nőiesebbek a művésznők. Ezzel a kijelentésemmel Vincze Angéla festészetének taglalása közben az egyik lényeges ponthoz érkeztem. Tanulmányai befejeztével -illetve még most se fejezte be, mert hallgató az Iparművészeti Főiskola másoddiplomás textil szakán - több egyéni és csoportos kiállítás résztvevője volt. Érdemes megemlíteni a szegedi Teleki Blanka Kollégiumban rendezett grafikai és ak- varellkiállítást, vagy a Nyitrai Tanárképző Főiskolán megrendezett önálló kiállítását. 1989- ben Ausztriában mutatta be műveit a közönségnek. Sikeres volt az Aulart Galéria kiállítása is, amelyet igen sok csoportos tárlaton való részvétel követett. Gondolom, a felsorolásból kiderült, hogy Vincze Angéla pedagógus, méghozzá a javából! Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy tulajdonosa a kiváló pedagógus címnek és hogy jövőre a millenniumi világkiállításon Párizsban az ő iskolája és az ő diákjai képviselik Magyarországot egy nagyméretű pannóval. Vincze Angéla festészetéből az olvasható ki, hogy miről gondolkodik ma az ezred végén egy magyar hölgy. Nem mondjuk meg, hogy mikor, de nem régen, Salgótarjánban látta meg a napvilágot. Amikor azt kérdeztem, hogy a tehetsége örö- költ-e vagy „privát szerzemény”, kiderült, hogy az édesapja is jól rajzolt, tehát volt miből fejleszteni a talentumát. Különböző iskolákban remek tanárok segítették ebben. Czinke Ferenc grafikus Tarjánban, Hécző Ferenc, Lelkes István Szegeden a tanárképzőben, Bakonyi Mihály a festőiskolában. Ez az anyag 1996-tól ’99-ig terjedő időszak munkáiból ad ízelítőt. Ötféle megközelítési módot tapasztalok a munkák láttán. Nagyobb részt a Bakonyi Mihály féle festőiskola látásmódjával jellemezhető. Ezek közül is kiemelkedő a két nagy „Borospince” megoldása, ahol a kép síkelemekből áll, de mégis teret ígér, mégpedig „igen jó” teret. A „Hajóvontág találkozása tilos!” a mikrovilág látványát képes felidézni, a víz felszínét és a közvetlen felszín alatti világot. Kedvenceim közé tartoznak a tájak, amelyek Ze- begényben készültek, a ’97-es művésztelepen. Jó nézni az egészséges látványfestészet tehetséges darabjait. Izgalmasak azok az akvarellek, amik a legüdébb és legfinomabb darabjai a kiállításnak. Én csak „lepke” akvarelleknek neveztem el őket. Mert olyan elegánsak, tünékenyek, franciás könnyedsé- gűek, mint a lepkék. Az utóbbi idők munkái közül valók a pénzmontázsok. Művésznőnk rácsodálkozott a régi pénzek szépségére és azt egy olyan közegbe helyezte el ami nagyon szép közös nevezőt képez a gyönyörűen öregedett színes metszetrészletek között és ágyat ad a különböző fogalmi összefüggéseknek. Nem akarok kitérni a tartalmi vonatkozásokra, az úgy is egyértelmű. Itt a formai megoldás az újszerű és kivételes. Ügy gondolom, hogy szépségűiméi és tárgyszerű megjelenésüknél fogva nagyon alkalmasak arra, hogy tartalmasán díszítsék a lakásunkat. A legfrissebben készült munkák közül csak párat állított ki Vincze Angéla, de úgy gondolom, ezek azok a művek, amikről a legelején beszéltem. Ezeket csak nő festhette. Hogy miért? A válasz egy hosszú tanulmány témája lehetne. Említettem a mestereket, akiktől tanult kiállítónk. A felsorolásban zavar engem, hogy egyetlen egy női név sem szerepel benne. Én azt remélem és ezzel fejezem be mondandómat, hogy lesz egy generáció, amelyik majd Vincze Angéla nevét is felsorolja a „mestereim” megjelölésnél. Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész (Elhangzott Vincze Angéla - Budapesten, a Café Miróban (I. Úri u. 30 sz-) rendezett - kiállításának megnyitóján december 10-én. A tárlat január 7-ig tekinthető'meg.) * A hét közepétől a ferencvárosi pedagógusok közös tárlatán is szerepelnek Vincze Angéla képei. Elismerés a TIT megyei egyesületének „Riadó” nyelvügyben „Nincs más haza, csak az anyanyelv" (Márai Sándor) E gondolat jegyében indította az anyanyelvápolók szövetségének hatodik, tisztújító közgyűlését Bánffy György elnök, aki az elmúlt öt év munkájáról adott áttekintést. Kiemelte a nyelv értékteremtő, embernevelő jelentőségét. Hiszen nyelvünk „minden magyar mindennapos mestermunkája ” - idézte Kosztolányit. Utalt a különböző nyelvi táborok, versenyek sokaságára, kiemelte a magyar nyelv hetének egyre gazdagodó programjait, külön megdicsérte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nógrád Megyei Egyesületének egész megyét átfogó sokszínű programját. A 10. évét ünneplő szövetség felelősségét, hatását hangsúlyozta. A kétezerre nőtt taglétszám jelentős nemzeti értéket képvisel. Külön ifjúsági és erdélyi tagozata is van. Elmondta, hogy a kormány is felelős a nyelvünk védelméért. Úgy ítél meg bennünket Európa, hogy mennyire őrizzük, védjük értékeinket. Hitet és nemzeti büszkeséget kell sugallni. Maród István főtitkár folytatta elemző beszámolóját a szövetség munkájáról. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy legyünk határo- zottabbak az önkormányzati és a napi fómmokon. Hallassuk a hangunkat az élet minden területén! Romlik a kiejtésünk, értelmetlen közhelyeket szajkózunk, idegent majmolunk, eldurvulunk... Pedig nyelvünk „ezernyi alakot ölt az élet megtartásáért” - mondta Dobos László. Nyelvünk, becsületünk formálója is, reméljük a jövőben is azzá lesz - hangoztatta a magyar nyelv és kultúra nemzetközi társaságának titkára. Az új tisztségviselők megválasztása után a különböző vélemények, javaslatok mindmind a tenni akarás szándékát, a célok megvalósítását sürgették. Szó esett többek között az Egerben rendezendő „Riadó” című országos konferenciáról; a média nyelvének javításáról; a nyelvi lektori hivatal újraalakításáról; a TIT-tel való szorosabb kapcsolatról, a napi sajtó nyelvművelő tevékenységéről. Deme László társelnök, Grétsy László ügyvezető elnök összefoglalásként arra hívta fel minden magyar ember figyelmét, hogy intsük, tanítsuk egymást szeretettel. Tóth Norbertné Harmadszor is a Kohászban a losonciak „Csókos kabaré” Bizony ritka eset, hogy egy kabaréjelenetekből, vidám kuplékból, közismert szá- zadeleji operettdalokból „mixelt” vidám, szórakoztató műsornak torokszorító pillanatai is legyenek. magyarság kulturális értékeinek ápolása, a magyar nyelv megőrzése érdekében szerveződtek - számukra miért jelent kivételes élményt az anyaországban való szereplés, így a tarjániak meghívása, az itteni közönség Egy hangulatos jelenet az összeállításból fotó: gócs Éva Pedig a losonci Kármán József Színkör előadásán - amely rövid időn belül a harmadik vendégszereplése volt a társulatnak a salgótarjáni Kohász Művelődési Központban - többször is előfordult, hogy elérzékenyült a közönség. Természetesen nem az „Éjjel az omnibusz tetején” vagy az „Asszonykám adj egy kis kimenőt” slágerrefrénjei hallatán, hanem az egyik szereplő, Csák István a losonci színjátszás múltját, a tízéves együttes jellemzőit bemutató összekötőszövegei nyomán. Különösen a harmadik megszólalása volt megható, ekkor ugyanis azt fejtegette, hogy -noha elsősorban a szlovákiai tapsa, elismerése, szeretete. Egy-egy kapocs minden találkozás, amely összeköti őket a nemzettel. Bár előadásukon érződött, hogy nem profik - énektudásuk korlátáit az erősítőberendezés hiányai is felerősítették - ösz- szességében azonban kellemes estét okoztak a nézőknek. Feltűnt néhány szám ötletes koreográfiája s külön is kiemelendők az elegáns ruhák, a dalok hangulatához „szabott” kosztümök. A Petőfi színjátszók nevében Lévai Árpád mondott köszönetét a Kármán József Színkör három előadásáért. Úgy tűnik, mindenki örülne a tavaszi folytatásnak. - csébé Megjelent a Palócföld című megyei folyóirat idei harmadik száma Salgótarjánban „Seregszámla” a művészeti értékekről Czinke Ferenc grafikája a címlapon Napvilágot látott a Palócfóld című folyóirat idei harmadik száma Salgótarjánban. . A Sárándi József versével beköszöntő folyóiratszám Műhely rovatában olvasható Mars- chalkó Zsolt Zsarnokotok című komédiája két felvonásban, továbbá Nagy Pál Az ember tragédiája - modern világirodalmi művek forrása című előadása, amely az idei Madách-napon hangzott el Csesztvén október 2-án, valamint Gréczi-Zsoldos Enikő' emlékezése Márai Sándorra. Az Éló' múlt rovat ezúttal 1956-ot idézi egy személyes dokumentum közlésével. Ezt Bozó Gyula bocsátotta a folyóirat rendelkezésére. A Hagyomány rovatban pedig Vasvári Zoltán Szeder Fábián és a palóc magyarság esmérete című tanulmánya, továbbá Nagy Zoltán Vasvári Zoltánnak egy, a Palócföld idei második számában megjelent tanulmányához fűzött megjegyzései kelthetik föl az érdeklődést. Mindezeken kívül a Palócföld mostani száma külön is számot tarthat a Nógrádban élők figyelmére. „Seregszámla” címmel ugyanis itt élő képző- és iparművészekkel készített inteijú- csokrot kínál. A folyóirat szerkesztői úgy döntöttek, hogy a 2000. év felé közeledve ideje számba venni mindazokat az értékeket, illetve az azokat létrehozó embereket, akik az elmúlt évtizedekben, s napjainkban is a művészetek különböző ágaiban gazdagították s gazdagítják a megye szellemi életét. Pál József főszerkesztő erről így ír: „Jelmondatunk: „Becsüljük meg értékeinket. ” Ezért a középpontba tájhazánk alkotó embereit helyeztük. Az itt éló' képzőművészekkel kezdjük sorozatunkat, terepszemlénket. A kétezredik év eló'tt, ebben a gyönyörűséges havas télben, advent elején, próbálkozásunk elsó' csokrát nyújtjuk át. Következő' évfolyamunkban - eró't merítvén ebből a kísérletből - folytatjuk vállalt feladatunk teljesítését. Újabb és újabb alkotók következnek a képzőművészet, az irodalom, a zene, fotózás, a helyi tudományos élet, a mindennapok világából. ” A sorozatban Csongrády Béla Czinke Ferenccel és Erdei Sándorral, Csach Gábor Réti Zoltánnal és Csemniczky Zoltánnal, Dukay Nagy Ádám Orosz Istvánnal és Gelencsér Jánossal, Bedegi Győző Mészáros Erzsébettel, Cene gál Istvánnal, Erdős István pedig Antal Andrással készített interjút. A művészek érezhetően szívesen beszélnek gyermek- és ifjúkorukról, az indító tájról és közösségről, munkásságuk meghatározónak tartott jellemzőiről, illetve törekvéseikről. Mindez egyrészt természetes, másrészt viszont annál is inkább érthető, mert - úgy tetszik - napjainkban különösen érzékelik a tevékenységük iránti közfigyelem fogyatkozását. Még azok vannak viszonylag jobb helyzetben, akiket körülvesz lakóhelyükön, vagy éppen a megyén kívül valamilyen kisebb-nagyobb közösség, esetleg csak szakmai baráti kör. Pedig még a képzőművészek helyzete a legjobb. Kiállítást például sokkal könnyebb rendezni, mint könyvet kiadni. Ebben a megyében amúgy is ennek alakult ki mechanizmusa a hatvanas évektől. Ez a művészeti ág jellegéből következően ugyanis mindenkor alkalmasabb a politikai, társadalmi reprezentációra, mint az irodalom. A folyóirat jól döntött, amikor közreadta ezt az inteijúcsokrot, ami arra is jó, hogy azok is tudják, kik élnek közöttük, akik erre még egyáltalán nem jöttek rá. Tapasztalat szerint, nincsenek kevesen, akik az efféle tájékozatlanság áldott állapotában leledzenek. (th)
