Nógrád Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-27-28 / 277. szám

A NÓGRAD megyei hírlap melléklete 1999. NOVEMBER 27. | Meditáció, koncentrálás képekkel - Hamarosan újabb program Salgótarjánban Belső utakon festményekkel Salgótarjánban a Népjóléti Képzési Központban nemrégiben megrendezett szociális munka napján egy alkalmi kiállítással Elisabeth Foresteier francia képzőművész is bemutatkozott. Terveik szerint a jövő év januárjában hosszabb és alaposabb programot terveznek a nógrádi megyeszékhelyre. Elisabeth Forestier képei „kapuknak” is tekinthetőek A festőnő, aki néhány Nagy- Britanniában töltött év után immár két éve él Magyarorszá­gon, remekül beszéli nyelvün­ket, így Czeizel Beatrix orvos­sal közösen magyarul is ponto­san el tudta mondani, miként kapcsolódik a festészet, a medi­táció, illetve a természetgyó­gyászat egy-egy vállfája egy­máshoz. Cz. B.: - Mi úgy dolgozunk tulajdonképpen együtt, hogy öt éve vannak már meditációs csoportjaink, ahol mindig Eli­sabeth képei a „kapuk”. Tehát egy picit úgy dolgozunk, hogy a koncentrálás eszköze mindig a festmény. Először mindannyian ráhangolódunk és utána én megpróbálom a csoportot ezeken a belső uta­kon vezetni. Itt a művek tény­leg úgy „működnek”, mint megannyi küszöb, amiből ki­nyílik egy belső világ, ezért tudunk együtt dolgozni, hi­szen voltak olyan résztvevők is már, akiknek külön szület­tek alkotások.- Eredetileg is ilyen célra készültek ezek a festmények? - kérdeztük az alkotót. E. F.: - Az elején csak az önkifejezés motivált, és később jöttünk rá, hogy miről van szó igazán. Tulajdonképpen Beával gondoltam erre én is először, ahogy elkezdtünk meditálni ezeken a képeken. így nyílt meg ez az út.-De ettől függetlenül ezek önálló alkotások. Mennyire vá­lik a dolog ketté? E. F.: - Erre nehéz vála­szolni, hiszen valóban önállóak a munkák, más funkcióval is. Cz. B.: - Inkább azok az em­berek reagáltak jobban, illetve érezték meg jobban, akik egy kicsit érdeklődnek, vagy egyál­talán szeretnek foglalkozni a belső világukkal. Ők határozot­tan jobban vonzódtak ezekhez a képekhez. Az az igazság, hogy ezek a festmények leginkább ilyen fórumokra kerültek el, a kiállítások nagy része ilyen kö­zegben volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem állnak meg külön, önálló alkotásként, csak hát mi ezt így „eszközként” használjuk.- Kötődik ez a képi világ és ez a gondolkodásmód valami­lyen valláshoz? E. F.: - Igen, az istennői kul­túra engem nagyon érdekel, ha kötődik valamihez, akkor eh­hez. Szóval, mondjuk a „Föld- anya”-jellegű motívumokhoz. Tehát, egészen régi, őskori kul­túrák világához áll közel, bár ilyen munkák nincsenek most itt.- Mire számíthatunk, ha leg­közelebb a nógrádi megyeszék­helyen találkozunk? Cz. B.: - Valószínűleg egy kicsit vegyesebb összeállítást hozunk és a résztvevőknek csi­nálunk egy közös zenés medi­tációt. Talán jobban megérzi akkor mindenki, hogyan is mű­ködnek ezek a képek. (dukay) Collegium Hungaricum Berlinben Szellemi központ A magyar kormány szeretné, ha 2002 elején át lehetne adni rendeltetésének Berlinben az újjáépített Collegium Hunga- ricumot - jelentette be szer­dán az egykori Collegium Hungaricum Berolinense alapkőletételének 75. évfor­dulóján a német fővárosban Erdődy Gábor. Az új CH létrehozásáért fe­lelős miniszteri megbízott a berlini Magyar Házban ren­dezett évfordulós ünnepségen elmondta: a kulturális kor­mányzat rendelkezésére álló pénzügyi keret szűkössége miatt á tárca hasonló konst­rukcióban gondolkodik, mint amilyenben a Magyar Köztár­saság új berlini nagykövet­sége fog felépülni. Eszerint a mintegy 6000 négyzetméter összterületű többszintes épü­letet német partnerral közösen építenék föl. Utóbbi a része­sedése fejében megkapná használatra a hasznos terület­nek körülbelül a felét. Az építési telek, a II. világ­háborúban elpusztult egykori Collegium Hungaricum he­lye, a Dorotheenstrasse 2. szám alatt ma is részben ma­gyar tulajdonban van. A telek másik felén állt a Humboldt Egyetemhez tartozó Magyar Intézet; az elképzelés szerint az új CH a telek teljes terüle­tét igénybe venné. Az eddigi konzultációkon az egyetem részéről nem merült fel kifo­gás ez ellen. A majdani épü­letben kapna helyet a CH mel­lett a Magyar Ház is, amely jelenleg a Karl-Liebknecht- Strassén egy panelház alsó két szintjén üzemel. Az évfordulós megemléke­zésen előbb Masát András, a Magyar Ház igazgatója idézte föl az egykori berlini CH törté­netét, méltatva annak szellemi atyját, Klebelsberg Kunó né­hai kulturális minisztert, majd Prőhle Gergely, a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszté­riumának közigazgatási ál­lamtitkára tartott előadást. Ebben rámutatott, hogy a ma­gyar tudomány és kultúra év­tizedeken át merített abból, amit a berlini, bécsi, római Collegium Hungaricum ösz­töndíjasai adtak a hazának. A majdan felépülő intéz­ménynek az is a feladata lesz, hogy megteremtse az új épü­let falai között az egykori CH szellemét és légkörét. A népdalnak nincs határa „Édesanyám rózsafája” A népdal ünnepe volt a 23. al­kalommal megrendezett „Édesanyám rózsafája” nem­zetközi népdaléneklési verseny Balassagyarmaton. A középis­kolások számára kiírt vetélke­dőt hagyományosan a Szent- Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola rendezte. A fő szervező Kalocsay Frigyes volt, aki elindította ezt a nemes ve­télkedőt. A Rózsavölgyi Márk Zeneiskola adott otthont a ran­gos eseménynek, amelyre há­rom országból félszáz ver­senyző nevezett 16 iskola képvi­seletében. A kolozsvári unitárius és ka­tolikus gimnáziumból tíz tanu­lót hozott el Majó Zoltánná énektanár. A tanítóképzőből négy fiatal hozta el dalait. Ezek az is­kolák már harmadszor vettek részt a gyarmati versenyen. Gyerő Csilla, Bálint Benczédi Réka és társaik szépséges népvi­seletekben léptek fel és arról be­széltek, hogy a rövid idő ellenére ismeretségeket szereztek ezen a szerintük is színvonalas verse­nyen. Losoncról a pedagógiai és szociális akadémia óvónő és ne­velőnő tagozatának magyar nyelvű osztályából Skerlec Bog­lárka és Koncz Zsuzsa érkeztek Gyarmatra, kísérőjük Balogh Mária tanárnő minden évben hoz tanítványokat erre a versenyre. Bárdos Réka nagy sikert ara1 tott az alföldi, felvidéki és erdé­lyi dalok előadásával és egyik első díjasként szerzett elisme­rést a kolozsvári Apáczai Csere János, Líceumnak. „Édesanyám rózsafája, én voltam a legszebb ága” - énekelte szépségesen a címadó, kötelező népdalt első díjashoz méltóan a kétbodonyi Molnár András, a versenyt szer­vező Szent-Györgyi Albert gim­názium negyedikese. Az egye­temre készülő fiatalember el­mondta, hogy egyik dala, a „Csil­lagok, csillagok” otthonukban is gyakorta felhangzik a.családi fe­hérasztal mellett. A zsűri szerint jó hanganyagú versenyzőket hallgathattak meg. Érzékelhető, hogy egyre több gyerek nem tananyagként, hanem élőként adja elő szép népdalain­kat. Egyre több fiatal saját táj­egységének népviseletében jele­nik meg. íme az eredménylista: I. díj: Bárdos Réka (Kolozs­vár), Tóth Nóra (St., Bolyai), Molnár András (Bgy., Szent- Györgyi). II. díj: Mlinkó Szilvia (St., Bolyai), Márton Krisztina (Bgy., Szt. Imre), Pásztor Mó­nika (St., Táncsics), Skerlec Boglárka (Losonc). III. díj: Oláh Zsolt (St., Madách), Ver- bói Brigitta (Szécsény, Körösi), Tóth István Norbert (Kolozs­vár, unitárius kollégium), Vincze Martina (Pásztó, Mik­száth). Dicséretben részesültek: Gyerő Csilla (Kolozsvár, kato­likus gimn.), Csesztvényi Tímea (St., Madách.), Bidiga Lóránt (Kézdivásárhely), Baranyi Edina (Szécsény, Lipthay), Korpos Melinda (Kolozsvár, Apáczai), Zemeny Linda (Bgy. Szent-Györgyi), Ivanics Henri­etta (Bgy. Rózsavölgyi), Sztan- csik Katalin (Szécsény, Kö­rösi). ' Szabó'Endre A győztesek: Tóth Nóra, Molnár András, Bárdos Réka Erdős István: Tanmese a bölcsességről G yerekkoromban a zempléni tájnyelvben nem csak az egy-kétéves, ökörsorra váró hímnemű istállólakót nevezték tinónak, de gyakorta nemre való tekintet nélkül minden olyan fiatal szarvasmarhát is, amely kinőtt a borjúkorból. Érdekes módon ugyanakkor falunkban az üsző szót is rend­szeresen használták, az kizáró­lag a leendő tehénke elnevezé­sére szolgált. Olyanra amit kö­zeli időben tejelő haszonállattá avat fel, változtat át a község csordájának Kormos elneve­zésű híres öreg bikája. így tulajdonképpen a már gyerekkorától nekikövérült ti­zenhat esztendős falubeli osz­tálytársamnak Simkó Bélának lényegében igaza volt amikor tinóügyben vitába merészkedett a gimnázium könyvtárának nagy hírű főkönyvtáros tanárá­val Nagy H. Kovács Mihály ta­nár úrral, akiről minden olvasó diák tudta, hogy ő volt az egyik szegedi egyetemi polgár, az egyik tanú, akit Horger Antal úr, az egykori kiváló nyelvész- professzor tanúnak hívott hal­lani és bizonyítani József Attila kitagadását a tanári pályáról. „Ön, amíg szóból értek én, nem lesz tattár e féltekén. ” - H. Kovács tanár úr minden famu- lusa, könyvtári segítője álmá­ból felkeltve is idézni tudta At­tila későbbi születésnapi vers­soraival a híres dörgedelmet. Második gimnazisták vol­tunk, az irodalomtanítás jósze­rivel csak a forradalmak láng­lelkű költőiről, íróiról szólt, soha hírét se hallottuk volna a századfordulós magyar iroda­lom legnagyobb Lajosainak, ha H. Kovács tanár úr ki nem jelöli számunkra négy famulusának olvasmányul Tolnai Lajos, meg Nagy Lajos műveit, ami csak az iskolában fellelhető volt. Korai versek, novellák, regények, karcolatok, szociográfiák. Ne­kem szerencsém volt: a felnőt- tes, már-már egyetemi szemi­náriumra emlékeztető Könyvtári beszélgetés alkalmával elég pontosan emlékeztem a Kiskun­halom zsémbes öregasszo­nyára, aki látogatóként enne is, nem is a fia házában, konyhá­jában, de nem eszik, hogy ha­zafelé menet hírelhesse a fél falunak, ott voltam és még csak meg se kínáltak, pedig éppen ettek. imkó Bélának kevesebb szerencséje volt, mert ez­után Tolnai Lajos ragyogó novellájáról, a Tinóról kez­dett beszélni H. Kovács tanár úr, amely arról lett híres 1880 körül Magyarországon, hogy bár minden mögöttes parodi­záló szándék nélkül íródott az egyszerű falusi történet, mégis a korszak híres vallás- és közoktatási minisztere el­rendelte az írás betiltását, mert egy szakértő tanácsára vallásgyalázást, az Akadémia tudósainak lejáratását vélte felfedezni a sorok között. H. Kovács tanár úr beszél­getése, amelyen felnőtt­számba vett négy tehetséges­nek vélt falusi gimnazistát, arra irányult, hogy időben összekösse a két zseniális La­jost, Tolnait meg Nagy Lajost, és általuk az ország millenni­umot követő évtizedeinek sú­lyos változatlanságát, nyomo­rúságát. Tolnai Lajos falusi tinójá­nak véletlenül - épp úgy, mint a korabeli fennkölt főpapok­nak, akadémikusoknak, áltu­dósoknak, kurátoroknak, minden pályázatok elbírálói­nak - legnagyobb erénye, hogy megismeri a gazdáját és a tinó szomorú nézésével már-már szellemi lény, noha Brehm is leírja a szarvasmar­háról: értelmisége kétségtele­nül alacsony, a juh mellett legbutább háziállat... Milyen érdekes mégis, hogy a min­dennap használatos szókép szólás épp a tinóról szól a magyar nyelvben: tanulj tinó, ökör lesz belőled. Komolyan kellene ezt vennünk? Vagy in­kább a népi bölcsesség gú­nyolódik a reménytelen igye­kezete fölött? Nagy Lajos így ír a tinóról a Képtelen termé­szetrajzában vagy ötven esz­tendővel Tolnai Lajos Tinója után: ...a tinóból minden ta­nulás nélkül ökör lesz, s a vén ökör már két lábon járó állat­fajta... Simkó Béla épp itt követte el a hibát, amikor megszólalt, noha nyilvánvalóan nem ol­vasta a novellát. - Tanár úr, a mi istállónkban is ott áll egy tinó, de azt bizony Bözsinek hívják, Bözsi tinónak és jö­vőre őbelőle nem ökör lesz, hanem borjadzó tehén... Ez a mi Bözsink viszont olyan okos, de olyan, mint Tolnai Lajos Tündére lehetett. - Elég - csapott az asztalra H. Ko­vács tanár úr, aki viszont bármilyen bölcs tudós tanár­ember volt is, nem ismerhette a zempléni tájnyelv furcsasá­gait, nem tudta, hogy itt bi­zony nemtől függetlenül keve­redik a szóhasználat a felser- dült borjú megnevezésekor, nem tudta, hogy itt a katoliku­sok is presbiternek nevezik az egyháztanács tekintélyes öregembereit, ahogyan má­sutt kizárólag csak a reformá­tusoknál szokás. A szomorú lényege az lett a felnőttes könyvtári beszélgetésnek, hogy kiderült, bizony H. Kovács tanár úr két leghűségesebb parasztgyerek segítőtársa, Simkó meg én, felét sem olvassa el a kijelölt különolvasmányoknak, mi­közben azt állítjuk, hogy ala­posan megismertük Tolnai, Nagy Lajos munkásságát. En hiába hallgattam, mint a sír a humoros tinóügyben, Simkó Bélán bizony ezen kínos órák eredményeként örökre rajta­ragadt a Bözsi tinó elnevezés, csúfnév. De mert Simkót min­denki szerette, úgy némileg olaszos változatban a gúny­névből Bözsi tinó lett, amit már el lehetett viselni. Ahogy közeledtünk az 1957 tavaszán esedékes érettségi- ....._________________ ■> h ez, Simkó Béla széles válla egyre jobban belegömyedt a sok gondba. Érettségizzen-e oroszból vagy ne tegye 1956. november 4-e után? Jogi egyetemre jelentkezzen, vagy írónak készüljön inkább? Ap­ját, aki szülőfalunk híres, öreg kisgazdája volt, akit még 1950 körül Rákosi is tanul­mányútra küldött Moszkvába, mint Tiborc-bajuszos fehér inges, fényes csizmás díszpa­rasztot. De 1957 tavaszán börtönbe zárták izgatásért, pártalapítás szándékáért és már szó se lehetett róla, hogy fia egyetemen továbbtanul­hasson. Simkó Béla az iskola ked­ves Bözsi tinója tíz-tizenkét év múlva lett csak agrármér­nökké, de húsz év múlva már Zemplén egyik legjobb tée- szének kitűnő elnöke volt. Az­tán politikára adta magát, és a rendszerváltozás után kép­viselő lett. A napokban Pesten a Nagykörúton találkoztunk. Sietett egyik kuratóriumi ülésről a másikra. Megöleltük egymást. - Hej pajtás - mondta Bözsi tinó - mindenki jól van, de bizony bevallom neked, úgy lettem én vén ökörré, hogy igazán semmit sem tanultam. Belátom ezt, de körülöttem majd mindenki csak címeres nagy gőggel ítélkezik, fölényeskedik, pon­tosan úgy, mint százhúsz esz­tendeje Tolnai Lajos idejében azok az akadémikusok tehet­ték, akik egymásnak támasz­tott hátukon másztak a ma­gasba és vigyáztak, hogy senki ne jusson be rajtuk kívül a kiváltságosok szekér- váfába. / 'rd csak meg egyszer, - mondta - ha megmered - hogy Simkó Béla Zemplén­ben bizony ma is Bözsi tinó testestől-lelkestől, és tanulás nélkül lett két lábon járó vén ökörré. Es azon kívül pana­szold el azt is, hogy Tolnai, Nagy Lajos keserű humorát, szegényvédő, igazságkeresé­sét, sajnos aligha találja az ember a mai újságok írásai között. . . .i*'’ ití\ ji \t ,|t‘j-cip’.ír,v c,i t.i a *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom