Nógrád Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-27-28 / 277. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN Megyei Körkép PÁSZTÓ 1999. november 27., szombat Faragó Zoltán: Ö November — A. naav feftérséa Kijutott a hóból az elmúlt napokban, mintha nem is november lenne, hanem legalább január. A sűrűn hulló, nagy, nedves pelyhek fehér paplant terítettek az egész országra, - néhány helyen túlságosan is vastag lett a takaró... Igazi öröm ilyenkor a szabadban járni, a friss, érintetlen havat taposni! Még a város utcáinak is más a hangulatuk, ha a fehér lepel takarja őket, vagy takarítás után a mellettük álló fákat, virágládákat, a parkoló autókat, a tereket, a háztetőket. A közlekedés nehézségei miatt csak Salgótarján közelébe, a Medves-fenn- síkra és a salgói várhoz mentem ki, közvetlenül a havazás után. Az autó hőmérője nulla fokot mutatott. A Salgóbányáról a Med- vesre vezető földutat még szűz hó borította, senki sem járt arra előttem; majdnem lelkiismeret-furdalást okozott, amiért beletaposok. Az út mellett álló fiatal gyertyán- és tölgyfácskák keresztbe hajoltak az út felett: hóterhük a földig nyomta őket. Amikor egyikhez hozzáértem, felcsapódott, mintha vadorzó állította csapda lett volna. Az erdő mindenfelé csodálatos, fehér csipkébe öltözött. Szél már hosszú órák óta nem fújt, vagy csak egy-két kisebb fuvalMegmaradt a hó a fatörzseken is latt érkezett a völgyek mélyéből, mert a hó vastagon megült az ágakon, a még le nem hullott faleveleken, sőt, a fatörzseken is. A nehéz, nedves kölöncök időnként leszakadtak a lehajtó gallyakról, és halk surrogással folytatták útjukat a föld felé. Valamivel később egy legalább két méter hosszú, férfikar vastagságú ág is megrecs- csent, majd letört: nem bírta el a rá nehezedő hóterhet. A Medvesre vezető út gyönyörű volt, a fennsíkon pedig különös élményben volt részem. Alighogy kiértem, sűrűsödni kezdett a köd. A hó ezen a helyen valamivel vastagabb volt, mint a fák között, mert az erdőben az ágakon fennakadt a hópely- hek egy része. A csaknem térdig érő hómezőn Rónafalu irányába haladtam; meglehetősen nehéz járás esik a töretlen hóban. A vadak sem mozogtak: egyetlen friss őznyomot láttam, azt is még a séta elején, egy fiatalos erdő szélén. A köd egyre sűrűbb lett, s rövid idő múlva azt vettem észre, hogy nem látok mást, csak a nagy fehérséget. Körülöttem a hómező, felettem pedig - ameddig a szem ellátott, úgy száz méter átmérőjű körben vagy inkább félgömbben, kupolaszerűén - a tej fehér köd. Jó darabig tapostam a havat, végül elérkeztem egy ismerős, kéttörzsű vadkörtefához - máskor ennyi idő alatt a fennsík másik végére is átértem volna. A ködben fürdő fától visszafordultam, és az erdő szélén mentem vissza Salgóbánya felé. Itt végre némi madármozgás is volt, nemcsak a hókoloncok szakadtak le a fákról és a cseijékről. Egészen közelről láttam egy szajkót, három süvöltőt és két feketerigót. A hangok alapján azonban többen is bujkáltak a behavazott ágak között. Egy sűrű fenyves szélén vaddisznónyomok vezettek a sűrűbe. A bokrok közelében, amelyek felfogják a szelet és a fuvallatokkal érkező hópelyheket, sokkal mélyebb volt a hó, nem egyszer süllyedtem el térden felül. Mire leértem a fennsíkról, persze feloszlott a köd. Mivel Salgó vára jól látszott, felmentem oda is. Útközben egy haA Karancs látképe Eresztvényből a szerző fotói talmas, a tövénél vagy harminc centi átmérőjű erdeifenyőt találtam, keresztbe dőlve az úton. A hosszában behasadt fatörzs valahogy úgy tört el, mintha az ember egy gyufaszálat csavarna meg. Az örökzöld lombokon sokkal több hó fennakad, mint a lombhullatók kopasz ágain, ezért bírják rosszabbul a hóterhet. A várról csodálatos kilátás nyílt a Mátra- és a Vepor-hegy- ség között elterülő vidékre. A csúcsok tisztán látszódtak, közöttük itt-ott felhőfoszlányok bujkáltak, a völgyeket pedig szinte mindenhol köd borította. A Salgó alatti bükkös olyan volt a várról nézve, mint egy hatalmas csipketerítő. A behavazott gallyak közül harkály kopácsolása hallatszott és csuszka, majd széncinege kiáltásai. A téli némaság oldódott - akárcsak a hó. A szabadon maradó, függőleges sziklapárkányokról kisebb-nagyobb, borostyánszerű jégcsapok lógtak, sárgás színezőanyaguk a lehullott, szélhordta tölgyavarból oldódott ki. A fennsíkon ekkor már - Salgóról jól látszott - egyetlen ködfoszlány sem volt. Visszamenni sajnos nem volt időm... Salgótarján, Hősök útja 35.: nők átmeneti szállója és városi népkonyha csak nehezen tudja folytatni.- Mindig hűségben kitartottam a féljem mellett, nem voltam alkoholista, a gyerekeim javáért tettem, s most, láthatja, ilyen szomorúan alakult az életem. Jóformán semmim sem maradt, csak az imakönyvem az ágyam mellett.-Félre tud valamit tenni a nyugdíjából? Imakönyv az ágy mellett Salgótarján, Hősök útja. Talán a város leghosszabb nyílegyenes utcája. A novemberi hólepel óriási krétává varázsolta, aminek a rajzolata valahová a távolba veszik. A zimankóban a ropogós havat gyalogosan taposó számára a világ végét sejteti a hófiiggö- nyös horizont. Hasonlót alföldi kisfaluk határában lehet érezni, ahol a szántóföldek összeérnek az ég aljával. A csalóka látvány persze múló állapot, hiszen az ember, célját elérve mondja azt, hogy megérkeztem az utam végére. Hősök útja 35.: itt található a nők átmeneti szállója és a városi népkonyha. Vég ez, vagy valami új kezdete, de egy olyan újé, ami felgyorsítja a végkifejletet? Bárki bármit mondhat, a szakácsoknak mindig is központi szerepük lesz mindennapjainkban. Nincs az az ember, akit, ha más nem, a gyomra ne emlékeztetné nap mint nap ezen hivatás nagyszerűségére, avagy személyes gyakorlásának szükségszerűségére. Az átmeneti szállón Barta Lászlóné körül valósággal forr a levegő, de nem csak a konyhán párjában dolgozó gáztűzhelyek lángja miatt.- Olyan finom krumplilevest készítek füstölt hússal, hogy a lányok mind a tíz ujjúkat megnyalják utána. Direkt úgy vásároltam a húst, hogy mindenkinek jusson belőle egy-egy szelet.- Hát a kukták hol vannak?- A mesekönyvben. Megcsinálok én bármit egymagám. Reggel elindulok, beszerzem a kajánakvalót, aztán megfőzöm, utána meg elmosogatok, kitakarítok. Még arra is jut időm, hogy egy-két mamikába lelki erőt öntsek két étkezés között.- Hány tagú az itteni család?- Most tízen laknak itt éjjelnappal, de a városi népkonyhán húszan-harmincan is megfordulnak naponta.- Es mindenkinek ön fó'z...- Mondom, nem nagy dolog.- Mindig jut hús a levesbe?- Ez már nehezebb ügy, mert általában csak egytálételeket tudok készíteni a rezsikeretből, hiszen gondolni kell a reggeli és a vacsoraadagokra is, bár az utóbbit legtöbbször az ebédről maradt ételjelenti.- Mennyi pénzzel gazdálkodhat?- Hol marad belőle, hol híja van a napi háromezer forintnak, de szerencsére a központ (az önkormányzat egészségügyi és szociális központja - a szerző) megértő e tekintetben is, ők is tudják, hogy milyen drága világ van.-Ezek szerint ön egy varázsló.- Az én varázspálcám a fakanál, varázsigék mormolása helyett pedig alaposan megnézem, hogy mit, mennyiért vásárolok. ; Hidasi Ottó, a napos gondnok a mindenttudó szakácsnő társaságában végigkalauzol az épületben, annak minden zugát feltárva, de hát nincs is mit szégyellniük, mindenütt rend, ragyogó tisztaság fogad.- Én mondom magának, kevés ehhez hasonló hely van az országban - hangsúlyozza az „országban”-t a gondnok. - Megfordultam már számos helyen, de ilyen, hajléktalanoknak kialakított szállóval még sehol sem találkoztam. Pest? - bigy- gyeszti le a száját. - Meg sem közelíti, pedig már oda is hívtak dolgozni. Az itt lakóknak különb dolguk van, mint sok, saját lakással rendelkezőnek.- De azért az mégis csak szuverén terület.-Nem vitatom, viszont az átmeneti szállókon élők helyzete között is akadnak jókora eltérések, és azt is meg lehetne vizsgálni, hogy ki milyen mértékben felelős sorsa ilyetén alakulásának. A három hálóhelyiség mellett a betegszoba, a mosdó, a mosókonyha, a tároló, a fürdőszoba és az étkező is szerves részét képezi az itteniek életterének.-Az étkezőben egész nap van kenyér - mutat az asztalon lévő kosár tartalmára Bartáné - s ha valaki kér, akkor akad mellé zsír, hagyma is.- Mennyit fizetnek a bentiek az ellátásért?-Napi száz forintot - válaszol a gondnok - de azok semmit, akiknek nincs jövedelmük.-A népkonyha azt jelenti, hogy teljesen ingyenes? N#-Bárki bejöhet aki éhes, de csak helyben fogyaszthatja el az ételt, mert korábban egyesek irreális mennyiségben vittek el ebédhordóval, s nem egyszer olyanok is, akik abszolút nem voltak rászorulva.- Ismerik ókét?-Nagyjából mindig ugyanazokat az arcokat látjuk viszont, és én személy szerint a legtöbbjüket harminc-negyven éve ismerem a bentlakókkal együtt. Akadnak azért olyanok, akiket Hidasi Ottó sem ismer régóta. Közéjük tartozik Teri néni, özvegy Zsembery Sándomé, aki kalandos út végén érkezett az átmeneti szállóra.- Jászladányban éltem, ahol az egyik fiam éladatta velem a lakásomat. így kerültünk Szászberekre - mondja remegő hangon. - Ott sajnos saját jóindulatom csapdájába estem, mert a menyem kiutált a lakásból.- De hiszen az öné volt.- Azzal követtem el a legnagyobb hibát, hogy a hivatalos papírokon sehol sem jelent meg az én nevem. Hogy bármihez is közöm lenne...- Végül is hogyan került Salgótarjánba?-A legidősebb fiam itt lakott, Zagyvapálfalván, és ide menekültem 1997-ben. Csak hát az unokám tavaly februárban leszúrta a fiamat, s nekem megint nem volt maradásom. Egy itteni földim, egy volt jász- ladányi javasolta, hogy próbálkozzak meg a női hajléktalanszállóval. Az utolsó mondata végén már elerednek a könnyei és GYIÍRIÁN TIBOR FELVÉTELEI-Nem sok marad belőle, mert minden héten 1450 forintot kell a gyógyszerre kőkénem. Nem csak a lelkem, a testem is belefáradt a megpróbáltatásokba. A vesémmel állandóan probléma van, nemrég jöttem vissza a kórházból.- Jól érzi itt magát?- A körülményekhez képest igen, kedvesek hozzám, de azért szeretnék még egyszer az életben egy saját otthont. Tschósch Györgynének is minden vágya az, hogy egy önálló lakással rendelkezzen, igaz, hivatalosan, neki most is van.- Van, de minek - sóhajt nagyot. - A fiam a konvektoroktól kezdve mindent leszerelt és eladott. Nincs fűtés, nincs áram, nem lehet ott megmaradni. Engem a családvédelem hozott ide. Felajánlottak ugyan egy lakást a garzonépületben, de annak a rezsijét képtelen lettem volna fizetni. Most akadt egy vevőm a lakásra, 300 ezerért elvinné, de mi lesz a fiammal, hová megy? Neki is szükség lenne egy helyre a férfiak hajléktalanszállóján. . Számomra a mennyországot jelentené egy kolónialakás, de a fiammal én már képtelen vagyok együtt élni. Teri néni 67 éves, Tschóschné 41, de élt már itt 17 esztendős lány is. Mindegyik ember története egy külön tragédia, amelyet némelyikük közösen írt a sorssal, mások viszont jóhiszeműségük miatt szenvedik el azt. A váratlanul érkezett látogatóban pedig van aki a segítség kulcsát látja.- Pulainé Mathész Mária vagyok - mutatkozik be egy 52 éves bentlakó. - Kérem, ha tud segítsen abban, hogy a lányom és a kisunokám lakáshoz jusson. A gyermekem 24 éves, a kicsi meg 7 hónapos. Egyelőre mindketten a csecsemőotthonban tartózkodnak. Valami nagy segítség kéne... Egy másik nő haza szeretne kerülni, de hamarosan kiderül a legfőbb akadály: nem szívesen látják őt a családtagok. Ahogyan a szakácsoknak mindig is központi szerepük lesz mindennapjainkban, a hajléktalanszálló lakóit istápolókról szintén elmondható ugyanez. Amikor távozok, egy berendezési tárgyon, a televízión akad meg a szemem. Nem lehet nem észrevenni. Az színes... Benkő Mihály ÁM Hl
