Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-22-23-24 / 247. szám

1999. október 22., péntek Emlékezés 5. oldal Főhajtás megyeszerte Nógrád megyében is ün­nepségekkel emlékeznek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, a köztár­saság kikiáltásának 10. év­fordulójára. Balassagyarmaton október 23-án, szombaton 17 órakor kezdődik a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ kamara­termében az ünnepi műsor „’56 hős fiai” címmel, ame­lyen Csábi István, Tibay András és a zeneiskola dráma­tagozata közreműködik. 17.30 órától gyertyás felvonulás a Bajcsy üti emléktáblához, ahol a koszorúzást követően Juhász Péter polgármester tart ünnepi beszédet. Bátonyterenyén az ökume­nikus emlékműnél kezdődik október 23-án 10 órakor a megemlékezés. A Himnusz után Nemes Lászlóné iskolai­gazgató mondja el ünnepi be­szédét, majd a társadalmi szervezetek, pártok képviselői helyezik el koszorúikat. A rendezvényt ünnepi műsor zátja, amelyen az Erkel Fe­renc Alapfokú Művészeti és Általános Iskola diákjai köz­reműködnek. Pasztán az ’56-os emlékhe­lyen (Szentlélek temető mel­lett) Sisák Imre polgármester köszöntőjével kezdődik a megemlékezés október 23-án 14 órakor. Ezt követően zenés irodalmi műsor, koszorúzás, majd a Szent Lőrinc-plébánia- templomban ünnepi szentmise zárja a programot. Rétságon október 22-én, szombaton 18 órakor tartják a városi megemlékezést a műve­lődési központ színháztermé­ben. Beszédet mond Gresina István polgármester, majd az ünnepi műsor következik Pfaff Anita, Stern Márk és a rétsági általános iskola diákjainak közreműködésével. Salgótarjánban október 23- án 15 órakor a városháza dísz­termében kezdődik az ünnep­ség. Ünnepi beszédet mond Puszta Béla polgármester és Juhász Attila, a Pofosz Salgó­tarjáni Városi Szervezetének elnöke. A műsorban a Pódium Stúdió közreműködik. Ezt kö­vetően 15.45 órakor lesz a ko­szorúzás a megyeháza falán elhelyezett emléktáblánál. Szécsényben október 22-én 18 órakor kezdődik a megem­lékezés a művelődési ház nagytermében. Köszöntőt mond Máté Csaba polgármes­ter. Az ünnepi műsort a Kö­rösi Csorna Sándor Gimná­zium és Szakközépiskola di­ákjai adják a városi gyermek- kórus közreműködésével. Felsőpetényben és Rétsá­gon október 24-én, vasárnap rendezik meg immár 8. éve a Mindszenty-emléknapot Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi ér­sek kiszabadulásának tisztele­tére. A rendezvényen részt vesz Keszthelyi Ferenc váci megyés püspök, Preininger Ambrus altábornagy, száraz­földi vezérkari főnök, dr. Lipthay Erzsébet a Szilágyi Erzsébet Független Segítő Nő­egylet elnöke, Gresina István Rétság polgármestere és Lórik 7óz«7"Felsőpetény polgármes­tere. Ä program 10.30 órakor a felsőpetépyi Munkás Szent Jó- zsef-templomban kezdődik szentmisével, amelyet Spányi Antal címzetes püspök celeb­rál. 11.30 órakor koszorúzás Mindszenty József bíboros rabságának helyszínén, az Almásy-kastélynál, ahol a Mindszenty Alapítvány nevé­ben P. Szóké János mond be­szédet. 13 órától a Szilágyi Erzsé­bet nőegylet látja vendégül a meghívottakat az állami neve­lőintézetben, 15 órakor kezdő­dik a koszorúzás Rétságon, a volt laktanya kertjében a Mindszenty-emlékműnél. A Mindszenty-emléknap egyik helyszíne: Felsőpetény 1956 ellentmondásai, avagy tudunk-e szívből ünnepelni?- Bár ma már senki sem vitatja, hogy 1956 októberében a sza­badság és a nemzeti függetlenség iránti elszánt akarat forra­dalmat robbantott ki, a szocialista múlt közelsége, a családokat ért tragédiák és számos más ok miatt a mai napig nem egyér­telműek az ünnep üzenetei - vélekedik Szalai Júlia szociológus.- Ön szerint miért nincs mind a mai napig széles körű társadalmi egyetértés 1956 megítélésében ?- A negyvenhárom évvel ezelőtti események egyedi­sége, különlegessége, valamint a jelenkor politikai beállított­sága együtt magyarázzák az ünnep ellentmondásosságát. KözeU múlt Az „ellenforradalom, népfel­kelés vagy forradalom” di­lemma már rég eldőlt, de egy nem forradalmi beállítottságú Európa közepén maga a forra­dalmi jelző is halványabb a kelleténél. Ráadásul túl közel van még az 56-os napokat ma­gában hordozó, mégis összes­ségében rosszemlékű szocialista múlt, s egyesek azt sem felejtik, hogy a forradalmárok bármennyire egységesen léptek fel az oro­szokkal szemben, a nemzeti függetlenség érdekében, erő­feszítéseik nem torkollottak rendszerváltásba. A forrada­lom korlátainak megértését nehezíti, hogy olyan korban élünk, amikor „szent tabuk” dőlnek meg, s bizonyos politi­kai erők még a határok újraraj- zolását feszegethetik a parla­mentben.- Melyek az. akkori viharos események megkérdőjelezhetet­len tanulságai?- 1956-ban egyet akartak az emberek. Igen erős kohézió tartotta a lelket az utcára tódu­lókban és a háttérből a maguk módján segítőkben. Az utolsó napokban felbukkanó külön­féle irányzatok ellenére ez volt az első igazán komoly, össz­népi fellépés a szovjet rend­szerrel szemben, az első iga­zán átütő erejű történelmi bi­zonyíték arra, hogy a szabad­ság és a nemzeti függetlenség iránti óhaj legyőzheti az Eu­rópa környező országaiban az ötvenes években még jellemző félelmeket. Talán azóta csak 1989-ben volt ennyire egysé­ges és elszánt a nemzet. Szükséges a tényfeltárás-Miért vagyunk most mégis visszafogottabbak a kelleténél? Miért nem tud sok család szív­ből ünnepelni?- Ha a kétszázezer disszi- densre, a nagyon sok családon végigsöprő emberi tragédiákra - letartóztatásokra, börtön­évekre, kivégzésekre - gondo­lunk, magunktól is megtaláljuk a választ. Azoknak a disszi- denseknek a szülei, gyerekei, sőt távoli rokonai, akik sokáig még a szomszédos országokba sem utazhattak, még mindig hordozzák a súlyos megalázta­tás okozta lelki sebeket, hiszen az új rendszerben sem történt meg a félelmek teljes felol­dása, nem is szólva a tömegek erkölcsi felmentéséről.- Vagyis a mindenkori poli­tikai hatalom tehet a legtöbbet azért, hogy igazi ünnep legyen október huszonharmadika?-A politikai elit sokat se­gíthet például a kádárizmus történetének teljes körű felku­tatásában, az 1956-tól máig ívelő időszakot ábrázoló tény­feltáró művek - például do­kumentumfilmek - születésé­nek támogatásában vagy az 56-os Intézet megnyirbált te­kintélyének visszaállításában, ám az értelmiségre is nagy fe­lelősség és számtalan teendő hárul. Nem mindegy, hogy egy iskolában sablonünnepségen vagy meghitt, családias hangu­latú rendezvényen emlékeznek meg a forradalomról, úgy, hogy a diákok ne csak megért­sék, hanem élményként rögzít­sék a látottakat, hallottakat. Alkalom az emlékezésre- Számít-e, hogy egy-egy csa­lád életében hányadik helyet foglalja el az ünnepek sorában október 23. ?-Az ünnepek súlyozása, il­letve az ünneplés módja min­denkinek magánügye, mint ahogy magánügy az egyes val­lásokhoz való tartozás is. Bár messze vagyunk attól az ameri­kai gyakorlattól, hogy a vallási ünnepeket is iskolai szünnappá nyilvánítsuk, évfordulóink kapcsán bőségesen találunk le­hetőséget az emlékezésre. A kulturális választék óriási, talán emiatt tűnhet úgy, hogy kevesebben mennek el egy-egy rendezvényre, mint régen. Ün­nepelni persze otthon is lehet. A folyamatos hajszában, ke­nyérkeresetben megfáradt em­ber attól még lélekben megem­lékezhet 1956-ról, hogy csa­ládja körében egyúttal alaposan kipiheni magát. Takács Mariann Legyen már végre béke! Aradi gondolatok Öten indultunk el Salgótar­jánból a 13 hős vértanú ki­végzésének 150. évforduló­jára szervezett megemléke­zésre az Erdély Kör és a Magyarok Világszövetsége képviseletében Aradra. A hősök sírjánál felállított obeliszknél békésen megem­lékezni, koszorút elhelyezni és mécsest gyújtani: ez volt a szándékunk. . Mint ismeretes, a helyszínen gyalázatos fogadtatásban volt részük a szónokoknak és emlé- kezőknek egyaránt. Az ünnep­ség előtt mintegy két órával kezdtek gyülekezni a tüntetők, nem többen mint százan. (Arad lakossága mintegy 200 000, ebből magyar nemzetiségű kb. 26-30 000). Skandálásuk így hangzott:,Magyarok takarodja­tok ki!” Az emlékbeszédeket nem lehetett érteni az ordítozás, fütyülés és dobolás miatt. Még a saját vezetőjük beszédét sem hallgatták meg, „áruló” kiabá­lással zavarták. A kommandó­sok pedig minket vettek körbe. Nagyon rossz emlékekkel tértünk vissza Aradról. Hogyan lesz ebből egyáltalán megbéké­lés, hej de sok víznek kell addig még lefolyni a Dunán, Tiszán, Kőrösön és a Maroson. Erdélyi közös barátaink ké­résére a politikusok megnyilat­kozásainak meghallgatása mel­lett az „utca emberét” is meg­kérdeztük: mi a véleménye. Először egy román úr nyilatko­zott a Puskás Tivadar Főiskola és a kecskeméti gimnázium ke­rékpároscsapatának megérke­zése alkalmával (a csapattal ke­rekezett Katona Kálmán mi­niszter is): -Már nagyon vár­tunk benneteket. Nem lesz semmi gond a magyarok és ro­mánok között. Akarják a barát­ságot ... A másik vélemény: - En itt voltam a 125 éves meg­emlékezésen is, sőt Ceausescu ideje alatt is több alkalommal, de ilyen csúnyán egyszer sem viselkedtek a románok. A harmadik vélemény: - Még soha ilyen ellenszenvet nem éreztem a románok iránt. Nagyon aktuális volt az ün­nepségen az egyházi vezetők felhívására a miatyánk közös imája: „bocsásd meg a mi vét­keinket (a miénket és elődein­két is), miképpen mi is meg­bocsátunk az ellenünk vétke­zőknek” (a mostaniaknak és az elődeiknek is). Legyen már végre béke, megértés a sokat szenvedett Kárpát-medencé­ben, ahol évszázadok óta együtt élnek a különböző nemzetiségek. A Szózat utolsó sorát kellő pátosszal fejezte be az előadóművész, a hősök vé­rétől áztatott földre mutatva: „itt élned, halnod kell!” Elgondolkodtató, hogy a várfogságból kiszabadult Sza­badság-szobor rács mögött te­kinthető meg, hogy a Petőfi al­kotta szó, a világszabadság zászlaja alatt harcoló honvéd tábornokok - zömmel más nemzetiségűek - nemcsak a magyar nép szabadságáért har­coltak. Sajnos a politika éket tudott verni a különböző nem­zetiségek közé. Az indulat izzik a hamu alatt és most ismét lángra lobbant. Ennyi év után rá kellene már jönni a politikusoknak, a né­peknek, hogy a gyűlölködés nem vezet sehová, sőt csak mérgesíti a helyzetet. Együtt, egymás mellett, egymást se­gítve kell élnünk! Dr. Kúti István Dr. Bona Gábor más megvilágításban láttatta 1848-49 eseményeit Szabadságharc-elemzés ütközet nélkül Igazi szellemi csemegére ke­rült sor október 13-án Salgó­tarjánban, amikor dr. Bona Gábor, a Hadtörténeti Intézet igazgatója rendhagyó elő­adást tartott az 1848-49-es magyar szabadságharcról. Hogy miért volt rendhagyó? Véráztatta történelmünk egyik leghősiesebb időszaká­ról teljesen új megvilágításba helyezett epizódok láncolatán keresztül jutott el a hallgató­ság Pákozdtól Világosig. Bona ugyan nem talált ki új történetet, viszont az egyes részleteket másképp' értel­mezte, mint ahogy azt hosszú évtizedeken keresztül bebif­lázta a mindenkori tanulóif­júság. Bona Gábor nem tartozik a „nagy lendületű” előadók közé, nem hadonászik, nem emeli fel a hangját, nem humorizál, s Ci­ceró, vagy Démoszthenész bi­zonyára nem dicsérné meg, de amit mond, arra oda kell figyelni. Még csak színesnek sem lehet nevezni az előadásmódját (ez szigorúan magánvélemény!), a hallgató a befogadás élménye közben nem feltétlenül lát maga előtt csatajeleneteket, s képzet- társítása mély bugyrából inkább A kőszívű ember fiai filmválto­zatának a jeleneteit húzza elő - különösen akkor, amikor Buda várának visszavételéről esik szó. Ám a tudós előadó nem is igen törekszik a Nagy Mesélő szerep­körének betöltésére, ő tényeket, dátumokat közöl garmadával, és nemcsak a főszereplőket említi, hanem a történet azon résztve­vőit is, akik - színházi hasonlat­tal élve - csak átvonultak a szí­nen karddal az oldalukon. A sok apró, kutatott, megis­mert, elemzett részletekből állt össze számára az a konklúzió, amellyel akár vitatkozni is le­hetne, de nem biztos, hogy ér­demes. Nézzünk néhány, általa is említett főkérdést. Pákozd? Nem volt nagy csata - állapí­totta meg a Hadtörténeti Intézet igazgatója. Magyar részről mind­össze hárman haltak meg, s Jella­sics seregének nem éppen harc­edzett katonái közül nemcsak fűbe, hanem borba is haraptak (az időrendi sorrend persze fordított), amikor a dunántúli borospincék gazdái, érthetően, a vendégma­rasztalásnak a halálos formáját vá­lasztották a rekvirálni igyekvőkkel szemben. A tavaszi hadjárat? Sikeres volt, de nem járt teljes sikerrel, mert nem bírtak döntő csapást mérni a császáriakra. Felesleges volt Buda várá­nak ostroma ? Tény, Görgei „menetből”, két- három nap alatt akarta visszafog­lalni azt a várat, amit közben meg­erősített az ellenség. Ahogy Bona mondta: „pihenésképpen” akarták bevenni Budát, amiből kemény csata kerekedett, s a három napból több mint három hét lett. És ha nem állnak meg a ma­gyarok Budánál? Kossuth szintén szerette volna, ha az ország központjából kitaka- rodik az ellenség. Ázzál ugyan nem foglalkozott, hogy milyen módon, mennyi idő alatt tesz en­nek eleget a támadó magyar sereg, viszont egyértelmű, hogy ő is akarta az ostromot. Annak sem lett volna értelme, ha hátrahagyva a presztízst (a várban lévő császári­akkal) Bécs ellen vonul a honi had, mivel az ellenség is gondolt erre, és tízezer katonát a város vé­delmére rendelt. Bona Gábor erre vonatkozó esszenciája: „Buda ostroma az is­mert időveszteség ellenére nem befolyásolta a szabadságharc ki­menetelét”. Görgei? Az előadó szerint sokan feles­legesen sározzák be az egyébként hadvezérzseni nevét, mert a vita­tott, feladó és elkerülő hadmozdu­latai hatásosak voltak. A kérdések kérdésére, a fegyverletételre pedig a válaszok válaszát így fogalmazta meg Bona Gábor: „Kossuth is tu­dott az alternatív megoldásról, ar­ról, hogy amennyiben Bem győz Temesvárnál, akkor Görgeivel egyesülve az oroszok ellen vonul­nak. Ha viszont Bem veszít (ami sajnos, bekövetkezett), akkor Görgei leteszi a fegyvert. A tudós ember végső következ­tetése: „a szabadságharc nem áru­lások miatt veszett el, hanem azt egy nyers, az oroszokkal kiegé­szült fegyveres erő, s más nemze­tek érdektelensége okozta. Nem a magyar katona, nem a magyar po­litika volt a rossz”. Arra a kérdésre, hogy a még esetleg napvilágra nem került do­kumentumok befolyásolhatják-e a koncepcióját, Bona azt válaszolta, hogy falrengető dolgok már nem várhatók. Igaz viszont, hogy az oroszoknál még mindig találhatók kutatásra érdemes korabeli iratok. A hallgatóságban helyet foglaló Csank Csabának köszönhetően (aki meggyőződésétől vezérel­tetve részt vett a barguzini kutatá­sokban) ezúttal is szóba került Petőfi Sándor sírjának feltétele­zett helye, mely felfogástól elha­tárolta magát a Hadtörténeti In­tézet igazgatója, akárcsak attól a valóban fantazmagóriának tűnő állítástól, hogy a Habsburgok már jóval korábban „kicserélték” Görgeit egy mesterkémre. Bona Gábor jött, előadott és győzött. Elemzését, koncepcióját nem kellett ütközetben megvé­denie. Ha pedig előkerülnek majd azok a kutatásra érdemes orosz dokumentumok? Majd meglátjuk... Kár, hogy a minap akár több száz diák és tanárai helyett csak a Tájak-Korok-Múzeumok Egye­sület salgótaijáni klubjának és a Nógrádi Történeti Múzeum ba­ráti körének a képviselői voltak jelen az előadáson. Körülbelül húszán. Benkő Mihály FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Középen a vendég történettudói

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom