Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-22-23-24 / 247. szám

6. oldal Emlékezés 1999. október 22., péntel Szeptembertől Tyekvicska Árpád irányítja a Nógrád Megyei Levéltár munkáját Még nem teljes a Mindszenty-dosszié s az egyetemi évek kivételével dokumentumokat tovább nyegé'ben egy biográfia geK ilyen jellegű témák fel- bo-A katonai szolgálat és az egyetemi évek kivételével Nógrádban éltem, dolgoztam. Legéndről 18 éves ko­romban költöztünk el Rétságra, ahová egy évtizednyi múlt köt, de az egyetemet követően Balassagyarmaton telepedtem le. A történészi pálya természetesen adódott, hiszen a József Attila Tudományegyetemen is nógrádi témából írtam a szakdolgozatomat. Szülőfalum történe­tét kutattam, így ismerkedtem meg A. Varga Lászlóval, az elődömmel - vallja Tyekvicska Árpád, a Nógrád Me­gyei Levéltár idén szeptemberben kinevezett igazgatója.- Éppen abban az évben, mikor végeztem az egyete­men, 1988-ban, Petrikné Vá­mos Ida, a levéltár balassa­gyarmati részlegének veze­tője elkerült a városból, s a helyére engem kért fel Á. Varga László. Az önéletrajz nem lenne teljes a családom nélkül: nős vagyok, két le­ánygyermekünk van, s jelen­leg Gyarmaton élünk. tarjáni sortűz motiválta. Az is kézenfekvő volt, hogy ’56 kapcsán elkezdtem foglal­kozni Mindszenty bíboros történetével. Rendszerváltás 1988 változást hozott az éle­temben, de ez egy sor egyéb dolgot is meghatározott, hi­szen akkor kezdődött izzani a rendszerváltás. Az egye­temen akkor már jó másfél éve éltük ezt a folyamatot. Hirtelen fontos lett ötvenhat kérdésköre, nem utolsósor­ban azért is, mert ez volt a leginkább tabutéma, de a rendszerváltás legitimizáci- ója miatt is. Úgy is mond­hatnám, akkoriban a közér­deklődés ’56 felé fordult. Az én első inspirációm az Engesztelő című Schif- fer-Dávid-féle film bemuta­tója kapcsán éledt föl, termé­szetes módon kezdett el ér­dekelni a kor, mint kutatót, míg A. Varga László téma­választását nyilván a salgó­szeretném gazdagítani, an­nál is inkább, mert utána is születtek kisebb-nagyobb tanulmányaim. A munka vége - terveim szerint - egy Mindszenty Józsefről szóló monográfia lesz, amelyben a bíboros ’45 előtti sorsát, munkásságát mutatnám be. Azért nagy munka, mivel ő Zalaegerszegen volt plébá­nos, Vas megyében szüle­tett, ott járt gimnáziumba, Monográfia A kutatás úgy kezdődött, hogy a hadtörténeti levél­tárban kezembe került a hadbírósági perek egy kö- tege, köztük a Pálinkás-Pal- lavicini-féle per anyaga is. Mivel az érdeklődésem megvolt ’56 iránt, kikértem, s meg is kaptam. Olvasgatás közben fogalmazódott meg bennem, hogy ezt fel kel­lene dolgozni. A kutatás rö­vid cikksorozat formájában meg is jelent az Új Nógrád­ban. Először egy nagyobb tanulmányt készültem meg­jelentetni az Ötvenhatos In­tézet kérésére, majd elol­vasva az addigi eredménye­ket, felkértek, hogy bővít­sem ki; s adjam ki könyv formában is. Az ember általában nem zár le véglegesen egy kuta­tási témát, hiszen véletlenül is előkerülhetnek újabb ada­tok. Ennek ellenére a Pálin- kás-Pallavicini-életrajzot nem valószínű, hogy folyta­tom, viszont a Mindszenty­Tyekvicska Árpád Esztergomban lelhetők fel a hercegprímási időszak leg­fontosabb dokumentumai, másrészt a forrás sok he­lyütt rendezetlen. A vég­eredmény - remélhetőleg jövőre - két könyv lesz; az egyik szűkén csak a zala­egerszegi kötődéseket tar­talmazza majd, a másik lé­lenne. Mindszenty Józsefnek ugyan vannak nógrádi kötő­dései, de valójában ez egy országos téma. Én viszont itteni levéltáros vagyok, ezért igyekszem felvenni sa­ját témáim közé helyi kuta­tási célokat. Ezek között említhetek egy dokumen­tumválogatást a gyarmati csehkiverésről, amely jövő évben jelenik meg. Fontos feladatnak tartom az általunk indított Nagy Iván könyvek című sorozat további köteteinek gondozá­sát és a levéltár ki­adványainak szapo­rítását, Helyes lenne tudományos mun­kánkat a társ intéz­ményekkel - könyv­tárakkal, múzeu­mokkal - egyeztetve végezni. Levéltárunk nem­rég egymilliós tá­mogatást kapott egy pályázatra, amely­nek a célja a terület- változások nyomon követése az ezeréves Magyarországon. Ez természetesen nem­csak Trianon kér­désköre. Azt a problemati­kát szeretnénk bemutatni, hogy egy erőszakos hadi, vagy politikai terület válto­zás milyen hatásokat idézett elő a népesség szempontjá­ból, társadalmi és gazdasági tekintetben. Ezeréves törté­nelmünket figyelembe véve jócskán akadnak lehetősé­tárására. Az eredmények 2001-ßen egy konferencián érnek majd be. ború után kifosztott nógrádi Vállalható örökség Megm'ondom őszintén, nem számítottam Á. Varga László távozására, számos kutatási feladatot „bevállal­tam”. Ezért a kinevezési időszakban egy kicsit meg­torpantam, de remélem, mi­nél rövidebb lesz az átállás időszaka. Az örökség egyébként bátran vállalható. Munkatársaim nagyon te­hetségesek, s többnyire fia­talok. Ez nyilván másfajta­hozzáállást kíván egy veze­tőtől, mintha csupa érett ku­tatóval állna szemben. Az elmúlt egy-két évben meghatározó személyek tá­voztak a levéltártól. Dupák Gábor neve kívánkozik ide elsőként, akit fiatalon ért a halál. Jövőre megy nyug­díjba, s ezért törvény adta szabadságát tölti Szomszéd András, s persze távozott az elődöm is. A fiatalodás jele, hogy egyre több ambiciózus huszonéves kezdte el a kuta­tómunkát. Infrastruktúra szempont­jából ez a levéltár 1988-ban az országban is az utolsó harmadban kullogott. A. Varga László alatt egyér­telműen az élvonalba került, ami megnyilvánul a raktár­bázisunk fejlődésében, esz­közellátottságunkban, s az anyagiakban is, szóval a munkakörülményeket te­kintve. Nem utolsósorban kell említenem, hogy a há­levéltár a nulláról indulva mára egy tizennégyezer kö­tetes könyvtárat mutathat fel. A költségvetésünket te­kintve már kevésbé vagyok optimista. Furcsa helyzetbe kerültünk, hiszen a levéltár dinamikus fejlődését rész­ben az tette lehetővé, hogy belevágtak a tiribesi kiegé­szítő tevékenységbe, ma­gyarán iratok bértárolásába. Ennek a felismerése orszá­gosan is egyedülálló volt. Új helyzet Nem maradt el a hozadéka sem, ami mérhető volt. A jövőben azonban csak ettől nagyságrendekkel - kisebb „melléktevékenységből” származó bevételre lehet számítani, mivel a felszá­molási eljárások száma, vo­lumene nagyságrendekkel csökkent az elmúlt évben. Emiatt más finanszírozási módszerre kell átállnunk, figyelembe véve az új hely­zetet és az új szempontokat. A fenntartóval még nem be­szélgettünk a konkrétumok­ról, de a jó szándékáról mindenki biztosított, hiszen a megyeházán legalább olyan jól ismerik ezt a hely­zetet, mint mi. Az is biztos persze, hogy ezt a lényeges kérdést meg kell majd ol­dani, de még a költségvetési tárgyalások előtt vagyunk, s majd akkor kell méltányos, az elért szakmai 'színvonal további fejlődését biztosító megoldást kialakítanunk. Lejegyezte: T. Németh László A bíboros édesanyjának élete összenőtt a börtönökkel - A felsőpetényi kis kápolnájának oltáráról soha nem hiányzik a virág Kereszt tövében töviskoszorú Mindszenty József hercegprímást 1955. november 2-án vit­ték Püspökszentlászlóról a főváros érintésével Felsőpe- ténybe. A csonttá soványodott, fekete kabátba burkolt fő­papot hajnali négy órakor csempészték be az ávósok az Almásy-kastély kapuján. Az esztergomi érsek fogva tartá­sának helyszínét igyekeztek titokba tartani, ettől függetle­nül tudott róla a püspöki kar, s beszélt róla a Szabad Eu­rópa Rádió. Sokan a falu lakói közül is tisztában voltak az­zal, hogy kit őriznek a község feletti kastélyban. Látták azt az idős, fekete ru­hás, fejkendős asszonyt is, aki látogatóba jött fiához, s akinek gyakran csupán az ju­tott osztályrészül, hogy a kastélyhoz közeli magaslat­ról hosszú ideig sóvárogva pásztázza az épület ablakait: hátha megpillantja valame­lyik mögött szeretett fiát. A „rab madár kalitkája” csak egy évvel később, 1956. ok­tóber 30-án nyílt ki. A pesti forradalom hírére megmoz­dult a falu és környéke, ok­tóber 29-én sok ember vo­nult a kastély elé, s követel­ték: látni akarják a „nagy foglyot”. Az ávós őrség parancs­noka kénytelen volt engedni, ötfős küldöttséget küldött be a főpaphoz, hagy láthassák: az érseket jó körülmények között tartják. A nép aggo­dalmának legfőbb oka az le­hetett, hogy Mindszentyért Budapestről megérkezett páncélautón az Állami Egy­házügyi Hivatal elnöke, aki­nek kíséretében szovjet ka­tonák is voltak. A küldöttségben ott volt egy felsőpetényi fiatalasz- szony is, aki szintén láthatta, szót válthatott a bíborossal. A 73 éves Rodák Mihályné mai napig őrzi lelkében a vészterhes múltat, s szívé­ben a találkozás emlékét. — Forradalom, forrada­lom, hallottuk gyakran azokban a napokban, mi­közben nem is tudtuk iga­zán, mit is jelent valójában. Október 29-én késő délután már szürkületben vonultak az emberek a kastély elé. . Esett az eső. Engem is vitt a kíváncsiság, hiszen hallot­tam róla, hogy kit őriznek a kastélyban. Egy ávós, való­színű, hogy tisztféle kijött a kapuhoz, miközben a kato­nák a háttérben maradtak s azt mondta: „szépen megké­rem a tömeget, hogy kímélje az épületet, válasszanak küldöttséget, s azok majd bemehetnek a bíboroshoz, láthatják, meggyőződhetnek róla, hogy épségben van. Öt személy mehetett, közéjük kerültem, pedig nehezen született meg a döntés, hogy kik is legyenek azok. Máig sem tudom mi adott erőt, bá­torságot, hogy 30 éves egy­szerű fiatalasszonyként, ott­hon egyéves kisgyerekével ebben részt vegyek. Amikor bementünk egy földszinti szobába, Mindszenty bíbo­ros úr már ott volt, dicsértes- sékkel köszöntünk, majd le­térdeltünk és megáldott bennünket. Sovány, megtört arcán is látszott, hogy örül nekünk. Mindenki röviden bemutatkozott, mindenkihez volt néhány barátságos szava. Én hirtelen nem is tudtam, mit szóljak, mivel megelőzött: „Fiam, én téged sokat láttalak a puttony­nyal...” Hogy engem látott-e a bíboros szobájának abla­kából, vagy mást, azt nem tudom, egy bizonyos, a többi asszonyhoz hasonlóan én is jártam hátikosárral dolgozni a határba. Nagy szeretettel beszélt az édesanyjáról. Szegény asszonyt nem mindig enged­ték a fiához. Beszélték a fa­luban, ilyenkor a közeli dombról pásztázta a kastély ablakait, reménykedve, hogy megpillanthatja a fiát. Amikor fogadott ötünket, akkor is az édesanyja beke­retezett képét láthattuk asz­talának főhelyén. Erről Mindszenty emlék­irataiban is megemlékezik: „1950 májusában lefényké- peztette magát számomra. Gyönyörű dedikációt írt rá. Elküldte a miniszternek, hogy adják át a rab fiának. Nem tették meg. 1955. július 16-án a leltározott tárgyakkal azután kiadták. Egyetlen képem volt a világból. Kihelyezem. Minden este megcsókolom. Egész fogságom alatt naponta egy tized rózsafüzért mondtam el érte. ” Édesanyja élete összenőtt a börtönökkel, ahová vitték fiát, ott kilincselt ő is, bátran követelt, érvelt is, ha kellett. Pedig megaláztatásban volt része bőven. Felforgatták, összevissza hányták fiának vitt kis csomagjait: a „saját kezűleg készített, anyai gonddal, csínnal összerakott kevés süteményt, néhány ízesebb húsfalatot, féltve őr­zött szőlőt”. Ezekkel én nem megyek — idézi fel ismét a bíboros szavait Rodák Mihályné, amikor a petényiek küldött­ségével október 29-én talál­kozott. Hogy kik lehetnek az „ezek”, az Tyekvicska Ár­pád: „A bíboros és a katona” című könyvéből is kiderül: ,,Délután érkezett meg Fel- só'peténybe Horváth János, az Állami Egyházügyi Hiva­tal elnöke, a legszerencsét­lenebb megoldásként négy rendőr, két civil és négy szovjet katona kíséretében, egy páncélautón...” Szándé kuk az volt, hogy a bíboros Nagy Imre megbízásábó Budapestre vigyék, dí Mindszenty nem volt haj landó mozdulni. Joggal fél attól, hogy személyét vala kik felhasználják, vagy va lamire kényszerítik. Tyek vicska Árpád szerint ez < görcs nagyon nehezen csal október 30-án éjszaka a rét sági páncéloslaktanyában - egyik kiszabadítója - Pálin kás-Pallavicini Antal szobá jában oldódott fel. A rat madár kiszállt kinyitott ka litkájából, hogy aztán né hány nap múlva a íorrada lom elfojtása után újn évekre bezáruljon mögötte az ajtó, hazája földjén mégis Amerika egy darabját az Egyesült Államok buda pesti nagykövetségén. Mint édesanyja a felsőpe tényi ablakokat, pásztáztál gyakran a járókelők a dip lomáciai épület függönyös elsötétített ablakait, háthí pillanatra is felfedezik mö götte a bíboros alakját. Felsőpetény katoliku: templomának kis kápolnájá ban áll az az oltár, amelyer Mindszenty József misézet fogva tartásának idején Soha nem hiányzik róla a vi rág. A templomjáró asszo nyok gondoskodnak erről köztük Rodák Mihályné. ő mondta: amikor csal térdet hajt a kápolnában, em lékezetébe villan a fogob bíboros és édesanyja. Az ol tár csúcsát kereszt zárja, tö vébe töviskoszorút helyez tek: az ’56-os forradalom ál dozatainak és meghurcolja inak emlékére. Szabó Gy. Sándoi Rodák Mihályné a mai napig őrzi lelkében a múltat a szerző felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom