Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-16-17 / 242. szám
4. oldal Műsorajánlat 1999. október 16., szomt NEGYVEN EVE Novemberben megyénkben népi demokratikus filmnapokat rendez a moziüzemi vállalat. Salgótarjánban rendezik az ünnepélyes megnyitót, amikor sor kerül a Solohov novellájából készült „Emberi sors” című film bemutatására. Nógrádi Népújság, 1959. október 14., 4. o. Átadták rendeltetésének az új 21-es számú műutat. Az új út mellett lévő falvak KISZ-titkárai Salgótarjánban jönnek össze, hogy megbeszéljék feladataikat. Itt határozzák meg a műút melletti fásítási munkálatok menetét. így járulnak hozzá a KISZ országos értekezletének programjához, amely 100 millió facsemete elültetését tűzte ki célul országosan. Nógrádi Népújság, 1959. október 14., 6. o. \ Nem nagy üzem a Pestvidéki Ásványbánya felsőpetényi bányája. Termelvénye mégis jelentős népgazdaságunkban, mert az I. és II. osztályú tűzálló anyagát a porcelángyárak, S de még a kohászat sem nélkülözheti. A bánya valamennyi brigádja 100 százalékra teljesítette előirányzatát. Leszák Kálmán 9 tagú fejtési brigádja 150,2 százalékos teljesítésével a legjobb eredményt érte el. Nógrádi Népújság, 1959. október 17., 1. o. ' HARMINC ÉVE Örömmel tapasztaltuk Mátramindszenten, hogy itt a művelődési házban naponta pezsgő élet folyik. Minden este tíz óráig áll a községbeliek rendelkezésére és mindig sokan gyűlnek össze olvasni, beszélgetni, sakkozni, kártyázni. Gyakran tartanak tanfolyamokat, élénk az irodalmi szakkör, az asztaliteniszezők is itt edzenek. Nógrád, 1969. október 11., 5. o. A megye határszélén, egy kevésbé forgalmas útszakaszon fekszik ősagárd és Keszeg. A két község termelőszövetkezete egyesült, s immár második éve keresik közösen boldogulásukat a Zöldmező Tsz-ben. Herencsényi József, a szövetkezet elnöke régóta viseli ezt a tisztséget. Szép csendben, de rendkívül szívósan dolgoznak. Nógrád, 1969. október 12., 3. o. ..................................HÚSZ ÉVE ..................................... 3 60 vagon alma értékesítését tervezik a Magyamándori Állami Gazdaságban. Az almaszedés nagy munkájának háromnegyedénél tartanak. Naponta mintegy 150-en, 200-an dolgoznak a gyümölcsösben. Sokat küldenek exportra. Nógrád, 1979. október 11., 3. o. A szeptemberi társadalmi munkahónap keretében jelentős értékű gyarapodásról számolhat be Karancskeszi. A tanácsháza mögött sporttelep születik, kézi-, röp-, kosár-, és tollaslabdapálya, valamint háromszáz méteres futókör létesül. Nógrád, 1979. október 13., 5. o. Hagyományteremtő szüreti mulatságot rendeztek Hollókőn, ahol a különböző népszokások adta ötletek feldolgozásával fiatalok és idősebbek szórakoztatták egymást és a játékba bekapcsolódó közönséget a falu utcáin végigvonulva. Nógrád, 1979. október 16., 1. o. TÍZ ÉVE Anya- és gyermekvédelmi országos munkaértekezlet kezdődött Salgótarjánban neves szakemberek, nőgyógyászok, gyermekorvosok, megyei vezető védőnők segítségével. A mintegy 100 résztvevőt dr. Langmayer Balázs, a megyei ta- • nács egészségügyi osztályának vezetője köszöntötte. Nógrád, 1989. október 13., 1. o. Salgótarjánban a József Attila Megyei Művelődési Központ színháztermében október 21-én kerül sor Schiffer Pál „Engesztelő 1956-1989” című dokumentumfilmjének díszbemutatójára. A bemutatót ankét követi, amelynek vendégei lesznek: Schiffer Pál, Dávid János és Geskó Sándor. Nógrád, 1989. október 14., 8. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr. A Salgótarjáni Városi Televízió filmajánlatai Október 18., hétfő' Ideiglenes paradicsom (magyar film). 1943. február. Kis csoport szökik át csónakon Jugoszláviából Magyarországra, köztük két civil ruhás francia katona is. Egyikőjük életét követi a film. Október 19., kedd Elveszett kislány (amerikai film). Egy négyéves kislány nevelőszülőknél él, egy nap azonban beállít az igazi apa és magának követeli a gyermeket... Október 20., szerda Katonazene (magyar játékfilm). A millennium idején vagyunk. Ferdinandy Tamás főhadnagy - csélcsap könnyelmű férfi - beleszeret a helyi orvos szép feleségébe. Az orvos a becsípett és kihívóan viselkedő tisztet kidobja, s ennek következtében az úri társaság szabályai szerint párbajt kell vívniuk Október 21., csütörtök Dr. Hangyás (magyar bábfilmsorozat). Vad világ (amerikai kalandfilm). Két fiatal fiú hátat fordít eddigi életének, ám banditák támadják meg a kocsijukat. Az utasoknak az életbenmarádásért kell harcolniuk. Október 22., péntek Salty, az oroszlánfóka (ausztrál játékfilmsorozat). Senki gyermekei (amerikai film). Joe és Carol Stevens házasok. Nem lehet gyermekük, Romániából szeretnének adoptálni egyet. Nem is sejtik, hogy mi vár rájuk. Október 23., szombat Háry János (magyar zenés film). Háry János az öreg obsitos a nagyabonyi csárdában fiatalkori kalandjait mesélgeti. Tudják, hogy hazudik, mégis szívesen hallgatják. Október 24., vasárnap Salty az oroszlánfóka (ausztrál játékfilmsorozat). Derrick (tv-filmsorozat). Prérifarkas (amerikai művészfilm). Egy férfi elhatározza, hogy ötvenedik születésnapja előtt öngyilkos lesz, ám találkozik egy fiatal és különös lánnyal... Szombati rádió- és televízióműsorok TV2,20.00: Komputerkémek - Évek óta együtt dolgozik a komputerszakmában a „Settenkedők” néven elhíresült csapat. Nincs kód, amit ne tudnának feltömi. A társaság tagjai a legjobbak a szakmában. Ezt tudják magukról, és mások is tudják róluk, Van múltjuk, de most, hogy elvállalták a nemzetbiztonsági hivatal megbízását, nem biztos, hogy lesz jövőjük is. Olyan titkot kaparintottak ugyanis meg, amely sokat ér, és van, aki gyilkolna is, hogy megszerezze. KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 5.30 Hírek. Időjárás. 5.40 Kertbarátok. 6.00 Krónika. Sport. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.06 Kopogtató. 8.30 Fúvóm az énekem. 8.35 Kerek perec. 9.00 Útközben. 9.05 Családi tükör. 9.35 Pótkerék. 10.00 Útközben. 10.05 Szombat délelőtt. 11.00 Útközben. 12.00 Déli krónika. 12.30 Éléskamra. 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Rikkancs. 14.05 Oxigén. 15.00 Útközben. 15.04 Irodalmi Újság. 16.0Tizenhatóra. 16.55 Hatoslottó. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esi krónika. 18.20 Elő-futam. 18.25 Szemle. 19.05 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.29 Otösbttó. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi. 20.00 Hírek. Időjárás. 20.04 Műsorismertetés. 20.06 Színészmúzeum. 21.00 Rádiószínház: Gonzalve, avagy a tele szálló. 21.42 A kutyák és madarak szigete. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 23. óra. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.04 Muzsikák) nagyvilág. 24.00 Hírek- URH-ADÓN - 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Családi tükör. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.55 Álkxnáskereső. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Pax rádió. 6.35 Sportszombat. 7.00 Hírek. Időjárás. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Slágerkívánságok. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.05 Parti. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.07 Kedvencek listája. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.15 Daráló. 13.45 Hangdominó. 14.00 Szív küldi. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Vállalkozásklinika. 16.30 Kerengő. 16.55 Hatostottó. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Operettparádé. 18.02 Hogy tetszik lenni? 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Varázsnaptár. 19.26 Sport. 21.00 Hírek. 21.04 Énekszóval, muzsikával. 22.00 Rádiószínház: Az epizodista (hangjáték). 22.52 Zene. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után 5.45 Agrárvilág - válogatás 6.00 Aranyfüst 8.00 Jó reggelt adj. Istenem! 8.05 Te jössz! 10.00 Hol-mi? (magazin) 10.30 Szombati mozaik 12.05 A Bob hercegtől a Mágnás Miskáig, 12.35 Visszatérés Édenbe (16. rész) 13.30 Tranzit (magazin) 14.00 Háló (riport-dok.-film) 14.30 Delta 15.00TS-Forma-1 Malajziai Nagydíj Időmérő edzés 16.00 A Századunk műhelyéből 17. 16.201100 év Európa közepén (sorozat - 4.) 16.50 TS - Bajnoki labdarúgó- mérkőzés 19.00 Lottóshow 19.20 Időkerék (angol sor.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Szeszélyes évszakok 21.00 Nyugaton a helyzet változatlan (angol-amerikai film) 23.05 Hitchcock nyomában Tehetséges gyilkos (angol tévéfilm) 6.00 Nemzetiségi magazin 7.40 Agrárvilág 8.00 Derült égből. (6.) 9.00 A szorító (angol film) 11.10 Nekem ne lenne hazám? 11.30 Harry és még egy... 12.00 Emily (sorozat-5.) 12.50 Nemzeti értékeink 13.00 Thalassa. (sorozat) 13.30 A papa (amerikai film) 14.55 Rosszcsont kalandjai (ausztrál sor., 36.) 15.25 Tánczenei koktél 15.45 Szívtipró gimi (162.) 16.35 Rögtön! 17.30 Örkény István: Kulcskeresők 19.25 Popzenei válogatás 19.40 Esti mese 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Jóban és rosszban (ausztrál film) 22.05 TS - Tomász-vb >«£ 6.00 Gyökereink 6.30 Repülő ház 7.00 TV2-matiné 9.00 Cartoon Network 11.00 Partytévé 14.30 Farscape - Csillagközi szökevények (am. sci-fi sor., 6.) Különteges növény hatása alá kerül D’Argo és Zhaan. A növény „meggyőzi" a betegeit, hogy életük célja a növény termesztése. A Moya legénységének két tagja földművelésre és növénytermesztésre adja a fejét. Crichton tudja, két barátjának mindenképpen távoznia kell a bolygóról. 15.30 Sabrina, a boszorkány (am. vígjátéksor., 6.) Álompartner 16.00 Jó barátok (6.) 16.30 Dawson és a haverok (am. sorozat - 6.) 17.30 Herkules ítéletnap 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Luz María (92.) 20.00 Komputerkémek (amerikai krimi) 22.25 Kétségbeesve keresem Susant (am. akció-vígjáték) 0.20 Y-akták 0.50 Tükörkép (amerikai erőt. film) 6.50 Nap-kelte 10.05 Nap-kelte extra 10.55 A Simpson család 11.20 Cinema (ismétlés) 11.50 Alf (28.) 12.15 Quinn doktornő, a varázsló (9.) 13.10 Hawaii üzenetek (5.) 14.00 Széllovagok (9.) 14.55 Tin-tin (rajzfilmsor.) 15.45 Bogaras bogarak 16.15 Lassie (7.) 16.45 Beverly Hills 90210 (am. sor. -187-188.) 18.30 Cheers bár (3.) 19.00 Hír3 19.30 Sportváltó 20.00 Kisvárosi rejtélyek (am. sorozat - 9.) 20.50 New York rendőrei (13.) 21.45 A megszállottság törvénye (amerikai thriller) Sikeres és közismerten tisztességes pszichiáter dr. David Lawson. Legjobb barátja, Jerry egyik napról a másikra teleségül veszi a titokzatos Dianát. David is ellenállhatatlan vonzalmat érez a nő iránt. Diana akarja elcsábítani. 23.40 Végtelen határok (72.) A távoli kisvárosba utazik Tom Young, az egészségügyi minisztérium dolgozója. Azt akarja megtudni, mi történt tizenkét éve, amikor bekövetkezett a tragédia, és a város gyermeklakosságának nagy része meghalt. Tom hipnotizálja az egyik túlélőt. 0.35 Eleven (ismétlés) ^ DUNA TV 6.00 Hírek; Élő forrás 7.20 Összkép (ismétlés) 7.50 A kis medvebocs 8.00 Tarkabarka 9.00 Ami igaz. az igaz 9.15 Slapaj (animációs film) 9.55 Történelmi arcképcsarnok - János Zsigmond 10.10 Hej, hej, helyes... (ísm.) 10.20 Minty (sorozat) 10.50 Miénk a tér (ismétlés) 12.00 Lapozó 12.20 Protestáns világ 12.35 Postabontás 12.50 Felelet az életnek 13.20 Anziksz (sorozat) 13.40 Marco Polo (8/4.) 14.50 Különleges múzeumok 15.05 Néhány perc Mély Gertivel 15.20 Minorítates Mundi 15.50 Impressziók 16.00 Keresem a párom 16.10 Társkeresés N. 1463 (magyar tévéfilm) Zűrös családi helyzete miatt állami gondozás vár a kamaszlányra. Csak akkor maradhat a nagyapja mellett, ha a bácsi rövid időn belül feleséget talál magának. Az idő sürget, és nem segíthet más, csak a házassági hirdetés. A nagypapa azonban fiatal feleséget akar. 17.25 Házasságközvetítés 17.50 Mese (rajzfilm) 18.00 Napóra. Híradó 18.30 Érdekházasság 18.50 Érdekből, szerelemből? 19.15 A csapda (angol film) 21.05 Házassagszédelgők 21.30 Kupiék a házasságról 21.35 Híradó 22.00 Boldogság a réten (francia film) 23.45 Egy feleség éppen elég? 0.10 A szőke lány (olasz-francia film) RTL KLUB 6.30 Bibliai kalandok (ismétlés) 7.00 Kötyökklub 10.55 Csőrre töltve 11.30 Mire gondolok? 11.35TimeTrax(26.) Harmadik típusú talá kozás 12.25 Kedvenc 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Pepsi Music Chart 14.10 Galla-mappa 14.40 Extralarge (2.) 16.35 Seaöuest DSV (26.) Az idegenek 17.30 Várom a párom 18.30 Híradó 18.50 Fókusz-plusz (magazin) 19.10 Titkok és szerelmek (mexikói sorozat - 6/ 20.00 Gálvölgyi-show 20.40 Kész átverés show 22.10 Heti Hetes 23.10 Híradó. Időjárás 23.25 Mesék a kriptából (amerikai horrorsor.) Hangok a mélyből 23.55 Életveszélyben 0.55 Fókusz-plusz (ismétlés) HB© 6.30 Spice World 8.05 Vérdij 2. - A nagy robbanás 9.45 Mindent a szerelemért 11.15 Zenemánia: Robbie Wi liams 12.10 Expedíció 13.45 Kalózok kincsé 15.15 Nekem 8 16.55 A cég (amerikai thr.) 19.30 Jó barátok (amerikai sor.) 20.00 Jöttünk, láttunk, visz- szamennénk 2. (fr. fant. vígjáték) 21.55 Életveszélyben (amerikai thriller) 23.25 Bevetési parancs (amerikai akciófilm) TARJÁNI TV 18.05 Idősek fesztiválja (2. rész) 19.00 Visszatekintő 19.40Teleldub Téma: maffiaellenes törvény, vigalmi negyed 20.30 Túl a korallzátonyon (amerikai film) Vasárnapi rádió- és televízióműsorok KOSSUTH 6.00 Hírek. Időjárás. Vasárnapi Újság. 7.00 Hírek. Időjárás. 8.25 Édes anyanyelvűnk. 8.30 Magyar millennium. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.05 Világóra. 10.00 Útközben. 10.04 Róma katolikus szentmise közvetítése. 11.05 Gondolat-jel. 12.00 Déli krónika. Sport. 12.25 Hatminc perc alatt a Föld körül. 12.55 Vasárnapi levél. 13.05 Névjegy. 13.55 Műsorajánlat. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.04 Szonda (magazin). 14.35 Mit üzen a rádió? 15.00 Hírek. Időjárás. 15,04 Művészlemezek. 16.00 Hírek. Időjárás 16.04 Dokumentumműsor. 17.00 A mi időnk. 18.00 Esti krónika. 19.04 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Vass Gábor nótáiból. 20.04 Archívumok mélyéről - Meaner Mihály műsora. 21.00 Hírek. 21.04 Magyar honvédsorsok. 21.43 „Vár állott, s most" - Portié az erdélyi lllyefalva református lelkészétől, Kató Bélától. 22.00 Késő esi krónika. 22.20 A tegnap hangversenyeiből. 23.00 Hírek. 23.42 Híres érte- kesekműsorából. 24.00 Hírek. Totó- URH-ADÓN- 6.00 Körzeti magazinok. 9.00 Világóra. 18.30 Nemzetségi műsor. 23.00 A BBC késő est magyar műsora PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Állomás- kereső. 6.08 Végre vasárnap! (zenés, szórakoztató műsor). 7.00 Hírek. Időjárás. 7.44 Sportreggel. 8.00 Jő reggelt, Európa! 9.00 Hírek. Időjárás. 9.04 Közlekedés. 9.05 Embermesék. 10.00 Gordiusz magazin. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Közlekedés. 1107 Csúcson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. Vízállásjelentés, sport és közlekedés. 13.15 Alice Csodaországban (meseregény). 13.52 Halljátok feleim - A hangzó magyar évezred. 14.22 Színe-java. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.06 Közlekedés. 16.00 Poptarisznya - B. Tóth László műsora. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.04 Közlekedés. 17.08 Sporthírek. 18.00 Közlekedés. 18.30 Sportösszefoglaló. Totó. 19.00 Hírek. Időjárás. 20.00 Gyurkovics Szalon. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 A Rádió Dalszínháza. 23.00 Hírpercek. Spor híradó. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után 6.00 Gazdatévé 6.20 „így szól az Úr!’’ 6.30 Mackó apó meséi. (angol bábfilmsorozat) 6.50 Garfield a Paradicsomban (amerikai rajzfilmsor.) 7.15 Szusszantó 7.20 Zenegér 7.45 TS - Forma-1 Malajziai Nagydíj 10.00 Cimbora-vakáció 10.30 Púder 11.00 XX. monte-cariói cirkuszfesztivál 12.05 Visszatérés Edenbe (17.) 13.00 A Trtanic kincse (amerikai film) 14.55 VII. rendőrmotor-páros és V. járőr-gépkocsivezető országos verseny 15.20 Örömhír 15.45 Egy világváros különös élete 16.35 Emily (kan. sor.-6.) 17.25 Időkerék (angol sor.) 17.30 Bűvös hatos 17.55 TS - Gól! - PNB-mérkő- zések összefoglalója 19.00 Híradó 19.10 A Hét 20.00 Családi kör 21.00 Holocaust (4/2.) 22.40 Rock Café 23.3511 után 6.50 Együtt 7.40 Gazdatévé 8.00 Egyházi műsorok 9.45 A mák virága is virág (amerikai film) 11.20 Van öt perce? 11.30 Hány és még egy... 12.00 Minden lében két kanál (angol sorozat) 12.55 Thalassa. (sorozat) 13.25 Fali Leó-emlékműsor 14.10 Rosszcsont kalandjai 14.40 Szívtipró gimi (163.) 15.35 Szentföldi. (4.) 15.50 Turgenyev: Reggeli a marsallnál (tévéjáték) 17.00 Zenebutik-plusz 17.30 Bonbonniere 18.05 Szeszélyes évszakok 19.00 Kalózok (magyar film) 20.40 Bűvös hatos 21.10 Híradó. A Hét 22.05 MM-Duna Tv 22.1 OTS-Hírek. Totó. Gól! ©*2 6.00 Reggeli gondolatok 6.30 Állatkert a hátizsákban Szórakoztatva oktató műsor gyerekeknek 7.00 TV2-matiné 9.00 Cartoon Network 11.00 Parker Lewis sohasem veszít (1.) 11.25 Gimidili (am. ifjúsági sorozat) 12.15 Hurrá, utazunk! (utazási magazin) 12.45 Vadvilág (természetfilm-sor.) 13.35 Tequila (olasz western) 15.15 MacGyver (amerikai krimisorozat) 16.10 Szuper csapat (amerikai kalandfilmsorozat) 17.05 Mission Impossible - Az akciócsoport TV2,15.15: MacGyver - Visszatérő rémálom gyötri a tanárt. A rendszeresen fóbukkano álomban minduntalan meggyilkolják MacGyvert. Amikor az álom egyes részei elkezdenek valósággá válni, MacGyver és Pete Thornton hozzáfog a nyomozáshoz. így jutnak el azoknak a férfiaknak a csoportéhoz, akik egykor a CIA kötelékében dolgoztak. A társaság alkotóelemenként akar ellopni egy rakétát hogy azután a feketepiacon értékesítse. RTL Klub, 20.00: A szikla - Kárténtést követel az államtól elhunyt bajtársai hozzátartozóinak Francis Xavier Hummel dandártábornok. A kérvényét rendre elutasítják. Ekkor Hummel és kommandósai Alcatraz szigetén túszul ejtik az ott időző turisták egy csoportját. Ha a kormány nem tefesií a kérését, mérges gázzal árasztja el a San Franciscó-i öblöt. Az FBI-ügynök és a börtöntöltelék John Patrick Mason igyekszik ezt megakadályozni. 18.00 Napló 19.00 Luz Maria (93.) 20.00 Zorro (olasz kalandfilm) 22.10 Friderikusz Szubjektív 23.00 Gól! Gól! Gól! 23.50 Botcsinálta doktor (magyar vígjáték) 1.05 Forró nyomon (ism.) 1.50 Vers éjfél után 6.50 Nap-kelte 10.05 Nap-kelte extra 10.45 Utazás Gasztronómiában (magazin) 11.15 A Simpson csatád 11.40 Alf (29.) 12.10 Waikiki páros (9.) 13.05 Hawaii üzenetek (6.) 13.55 Széllovagok (10.) 14.55 Perry Mason visszatér (6/1. rész) Megdöbbentő bejelentést tesz Gordon, a gazdag üzletember: a családtagjait kizárta a végrendeletéből, a cége vezetését pedig felesége helyett Deltára, az asszisztensére bízza. Nemsokára Goidon gyilkosság áldozatává válik. 16.45 Melrose Place (152-153.) 18.30 Cheers (4.) 19.00 Hír3 19.30 Jövőnéző 20.00 Kisvárosi rejtélyek (10.) 20.50 New York rendőrei (14.) 21.45 Végtelen határok (72.) 22.35 Alkonyzóna (am. sorozat - 88.) 23.05 Jövőnéző (ismétlés) 23.35 Eleven (ismétlés) í 0.20 Video Hits No. 1 DUNA TV 5.30 Hírek. Magyar Világ 7.20 Amatőr természetbúvár (angol sor. -13/2.) 7.50 Animációs filmek 9.30 Hej, hej, helyes beszéd! (ismétlés) 9.40 Hungária Litterata (ismétlés) 10.20 Hungária Litterata - műelemzések (ism.) 10.55 Mítoszok és legendák (1.) 11.20 Millenniumi krónika 12.00 Déli harangszó 12.10 Táncház (magazin) 12.40 Figyelj! 13.15 Édes ellenfél (magyarfilm, 1941) 14.35 Régi híradók 15.00 A Strauss dinasztia (osztrák sor., 12/1.) Új tánc lázában ég Bécs a 19. században. Ez a korszak összeforrt a Strauss család nevével. A sorozat nyomon követi a híres zeneszerző- dinasztia sorsának alakulását. A történet kezdetén Johann Strauss ösz- szebarátkozik Josef Lannerrel. 15.55 Családi album 16.45 Helikon 17.00 Talpalatnyi zöld 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 19.00 Sportpercek 19.10 „Le a kalappal, urak, lángész van jelen” 19.50 Hétvégi történetek (lengyel tévéfilm) 20.45 Fekete könnyek 22.00 A maszk királya (kínai film) 23.35 Pesti lóverseny RTL KLUB 6.30 Ez nem boszorkányság! 7.00 Kölyökklub 10.55 Csőrre töltve 11.30 Mágusok (52. rész) 11.55 Mire gondolok? 12.00 A világ körül Michael Palinnel Alaszka és Oroszország 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.15 A mi házi hősünk (amerikai vígjáték) 15.05 Acapulco-akciócsoport Az arkangyal 16.00 2x2 néha sok(k) (6.) 16.30 Ausztrál expressz (6. rész) 17.30 Dallas (6.) 18.30 Híradó 18.50 Akták (közéleti magazin) 19.10 Titkok és szerelmek (mexikói sorozat - 7.) 20.00 A szikla (amerikai akciófilm) 22.30 Igaz történetek: Az egyetlen kiút (amerikai film) 0.05 Híradó. Időjárás HB© 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 7.00 Síró Ryan legendája 8.30 Lökött bagázs 10.05 Konga, a rettentő 10.30 Jó barátok 11.00 Jodie Foster 11.30 Bolond szél fúj 13.20 Kasza-kő 14.55 Vágta 16.45 Cher Las Vegasban 18.20 A miniszter félrelép 20.00 Mission Impossible (amerikai thriller) 21.50 Vérfagyasztó (am. feketekomédia) 23.20 Sliver (amerikai thr.) TARJÁNI TV 18.02 Sztárvadász (könnyűzenei magazin) 18.32 Salty, az oroszlánfóka (ausztrál játékfilmsorozat) 18.55 Visszatekintő 19.30 Derick (bűnügyi filmsorozat) 20.30 Álmodik az állatkert (magyar természetfilm)