Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-14 / 240. szám

1999. október 14., csütörtök Közel tízmilliós belvízi kár érte a községet Nézsai helyreállítások Az idei nyári nagy esőzé­sek nem kerülték el Né- zsa községet sem. Csupán az önkormányzati utak­ban, és az önkormányzat által működtetett intéz­ményekben közel tízmil­lió forintos kár keletke­zett, amelynek a helyreál­lításán ezekben a napok­ban is fáradoznak. A lehullott csapadék négy utat tett tönkre a köz­ségben, s összesen ötmillió forintos kár érte emiatt az önkormányzatot. Az ön- kormányzat épületeiben keletkezett kár négymillió­kettőszázezer forint. Utób­bit száz százalékban már leutalták az állami alapból, míg az titkároknak a felét állják központilag. Eddig a Mindszenti út és a Szabadság tér helyreállí­tása történt meg, a Kossuth és a Petőfi utca munkálata­ihoz pedig most várják a kivitelezők ajánlattételeit. A község óvodájában keletkezett beázást már el­hárították, viszont hátravan még a nézsai iskola és a temetői ravatalozó helyre- állítása. Valamennyi, a belvízkárral kapcsolatos feladatot még ebben az év­ben megoldják. SZÉCSÉNY Állatbarátok klubja alakult Salgótarjánban Többen többet segíthetünk Minden hónap utolsó szer­dáján 17 órától a salgótar­jáni Karancs Hotel külön­termében tartjuk az állat­barátok klubját, amelyre várunk minden érdeklő­dőt. Első összejövetelünk szeptember 29-én családias légkörben zajlott le. Az árva állatok elhelyezésének gondjairól segítő tanácsok, javaslatok hangzottak el. A jelenlévők örömmel fo­gadták a kezdeményezést, támogatásukról biztosították a gazdikeresést. Többen többet tudunk segíteni a rá­szoruló állatokon. Nem elég csak sajnál­kozni a csontsovány, bán­talmazásoknak kitett kutyá­kon, cicákon. Nekünk, em­bereknek kell segíteni raj­tuk. Zelk Zoltán versében (amely a Domyay Béla Álta­lános Iskola tanulóinak elő­adásában hangzott el a klub­napon) nagyon szépen ír ezekről a szegény állatokról: „Csak szűköl, vinnyog, mert nem érti meg, miért nem lel gazdát a szeretet. ” Külön is szeretnénk megköszönni a Karancs Hotel igazgatónő­jének, Karácsonyné Sándor Gabriellának és kolléganőjé­nek, az üzletvezető Balogh Ist- vánnénak, valamint Máthé Zsu­zsának - akik szintén állatba­rátok - azt a kedves gesz­tust, hogy vendégül is láttak bennünket kávéval, teával. A hotel vezetőnője a termet is rendelkezésünkre bo­csátja. Szeretnénk, ha minél töb­ben- csatlakoznának célja­inkhoz, nemcsak hölgyek, hanem urak is. Az állatvé­delmi törvény segíti mun­kánkat, csak élni kell a jogi lehetőséggel. A polgármesteri hivatal il­letékes vezetői - elsők kö­zött Puszta Béla polgármester - szintén segítségükről, tá­mogatásukról biztosítottak bennünket. Legközelebb október 27- én, szerdán 17 órakor talál­kozunk. Hidvégi Ottóné gazdikereső Egy épületben két bíróság (Folytatás az 1. oldalról) helyezi a bejegyzésről szóló végzést - emelte ki dr. Borsi József, azzal, hogy a törvény szerint mindkét szervezet csak a nyilvántartásba vételt elrendelő jogerős végzéssel jön létre. Ä jellemzőbb hiá­nyosságok között említette a szóvivő, hogy a kérelmet gyakran nem az arra jogosult terjeszti elő, nem csatolják az alapító közgyűlés jelen­léti ívét, a jegyzőkönyv pe­dig nem tartalmaz minden szükséges adatot. Alapít­vány esetében fokozottan vizsgálják, hogy a kuratóri­umban nincsenek-e több­ségben az alapítónak aláren­delt személyek (a tagoknak az alárendeltségről nyilat­kozniuk kell) - ha ugyanis ezt a törvény (és a bíróság) megengedné, könnyen meg­eshetne, hogy a jótékony célra szánt összeg kizárólag az alapítóknak tesz jót, ne­kik viszont fokozott mérték­ben. - ye ­Megyei Körkép BATONYTERENYE Általános iskolák nemzetközi találkozója Salgótarjánban Fókuszban Európa kulturális öröksége I A Kodály iskola tanulói tánccal is köszöntötték a tanácskozásra érkezett külföldi vendégeket (Folytatás az 1. oldalról) Szent Pál iskola igazgatójának, és Seppo Hietalanak, a finnor­szági Vantáaban található Kaj- vokselani iskola igazgatójának. A külföldi iskolák vezető személyiségei meleg szavakkal köszöntötték a komoly program megnyitójának hallgatóságát, s külön méltatták Nádasdi István ötletét, a négy ország gyerme­Juhász István alezredes, a Bá- tonyterenye és Környéke Bűn- megelőzési és Közbiztonsági Bizottság társelnöke rövid megnyitójában utalt rá, hogy három éve működik ez a bizott­ság: feladata nem más, mint a „Nógrád biztonságáért” prog­ram helyi szintre lebontott fel­adatainak koordinálása, megva­lósítása, amelyet közösen vé­geznek a rendőrök, az önkor­mányzat szakemberei és a pol­gárok. Dr. Havasi Zoltán ezredes, megyei rendőrfőkapitány pél­daértékűnek nevezte a „Nógrád biztonságáért” kezdeménye­zést, amelyet 1996-ban az or­szágban elsőként dolgoztak ki.- A program elsődleges célja a megye biztonságának, közbiz­tonságának javítása, és a meg­előzésben érdekelt társadalmi keinek alkotásaiból született kiállítást. Persze azt is hozzátet­ték, remélik, hogy itt-tartózko- dásuk ideje alatt további remek ötletek születnek majd mind- annyiuk részéről. Az ünnepélyes pillanatokat már munka követte, pedagógiai tanácskozásokra és a Kodály Zoltán Általános Iskola dél­utáni óráinak, foglalkozásainak tényezők összehangolt, célirá­nyos és hatékony együttműkö­désének megteremtése - mondta Havasi Zoltán. - A közbiztonság helyzete minden­kit egyformán érint, éppen ezért össztársadalmi gondról beszé­lünk. A rendőrfőkapitány szólt ar­ról is, hogy a bűnözés teijesz- kedik, meg kell tanulni együtt élni vele, de nem szabad elfo­gadni. Meg kell gátolni további teijedését, és a társadalom szá­mára elviselhető szinten kell tartani. Ehhez azonban min­denkire szükség van: a rendőr­ségre, az önkormányzatokra, a társadalmi szervezetekre, a polgárokra. Hrabecz Gyula, a rendőr-fő­kapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője utalt rá, hogy a programot az életkörülmények megtekintésére került sor. Ma folytatódnak a konzultációk,' il­letve Egerbe kirándul a nem­zetközi csapat. A találkozó zá­rónapján, pénteken a kodályos tanulók népi játékokat mutatnak be, s a tapasztalatokat összegző tanácskozást követően finnek, svédek, angolok és magyarok a vendéglátó iskola szüreti bálján vesznek részt. B. M. változásai hozták létre: a bűnö­zés robbanásszerű teijedése, azon belül a gazdasági, szociá­lis bűncselekmények számának növekedése. A program célja a biztonságos életkörülmények megteremtése, a személy- és vagyonvédelem, a biztonság­ban érdekelt önszerveződések (polgárőrség, biztonsági szol­gálatok, SZEM) segítése, kö­zösségi bűnmegelőzés az al­kalmak, okok, körülmények csökkentésével. Berki Judit, a cigány képvi­selők és szószólók megyei szö­vetségének elnöke a kisebbség- védelem fontosságáról beszélt. Mint mondta, a 220 ezer lakosú Nógrád megyében 14—15 szá­zalék az etnikum aránya. Jel­lemző rájuk az alulképzettség, melynek következtében kiszo­rulnak a munkaerőpiacról, ez pedig alapvetően meghatározza helyzetüket. Ezért fontos széle­síteni azoknak a körét, akik se­gíteni tudják a cigányság integ­rációját: az ugyanis tény, hbgy a cigány lakosság nagy része teljesen kiszorul a helyi társa­dalomból. Hegedűs Erzsébet RÉTSÁG 3-oldal Hírek Liberális klub Salgótarján/Balassagyar­mat - Tamás Miklós Gáspár lesz a vendége október 15-én, pénteken 18 órakor a megye- székhelyi klubnak a Balassi Bálint Könyvtárban, majd ok­tóber 16-án, szombaton 16 órakor a gyarmati klubba (Mikszáth Kálmán Művelő­dési Központ) látogat. Bibliai próféciák... Salgótarján - Az adventista egyház által a József Attila Művelődési Központban szer­vezett sorozatban október 17- én, vasárnap 18 órakor, A mil­lenniumi ember”, 18-án, hét­főn 18 órakor „Vissza Jeruzsá­lembe (a bibliai próféciák és a Szentírás mai jelentősége)” címmel hangzik el előadás. Nyílt túra Salgótarján - Az MSZP vá­rosi szervezete nyílt túrát szervez Szilváskőre október 17-én, vasárnap. Találkozó 9.15 órakor a volt SBTC- klubbal szembeni buszmegál­lóban. Túravezető: Hulitka Róbert. Téma: a virágkötés Bátonyterenye - Az Ady Endre Művelődési Központ klubjában október 14-én 16 órakor kezdődik a nők klub­jának következő foglalko­zása. Ezúttal Szabó Istvánná vezetésével a virágkötés csín- ját-bínját tanulhatják meg. Pokolgép-koncert Salgótarján - A Pokolgép ad koncertet október 15-én, pénteken a Hang-ár szóra­koztató központban. A program 19 órakor kezdő­dik, az egyetlen magyar he- avy-metal zenekar fellépé­sét a Story és a Nemesis koncertje előzi meg. Más néven Szécsényfelfalu - A telepü­lés gázrendszerének átadá­sáról szóló tudósításunkban sajnálatos módon tévesen jelent meg Maczák Sándor polgármester neve. Az elírá­sért elnézést kérünk. Gazdikereső Salgótarján - Egy két hó­napos kölyök, valamint tacskó jellegű kan és szuka kutyát (kétévesek) jó gaz­dának örökbe adnának az ál­latvédők. T.: 32/317-254 Ha egy probléma össztársadalmi, a megoldásnak is annak kell lennie Közös cél: a biztonság javítása Bátonyterenyén az Ady Endre Művelődési Központban tegnap tartották azt a térségi biztonsági fórumot, amelyet a Nógrád Megyei Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság, a Közbiz­tonsági és Vagyonvédelmi Alapítvány, valamint a Nógrád Me­gyei Bűnmegelőzési Szolgálat szervezett. A fórum célja a széle­sebb körű tájékoztatás a már több éve folyó „Nógrád biztonsá­gáért” társadalmi programról, a helyi társadalmi szereplők közötti együttműködés lehetőségeiről. Óriások évadja - Pásztón, Szadeczki Lászlóék földjén óriás tökök termettek az idén. Amint azt a gazdától megtudtuk, a nemes egyszerűséggel marhatöknek nevezett termést ta­karmányként hasznosítják, a következő évben elvetendő magot minden ősszel ők maguk szedik. Az idei legméretesebb tök - amelyikre a felvételünkön látható kisleány mutat - 65 ki­logrammot nyom, de ezt megközelítő méretű és súlyú példányok is szép számmal termettek. A hatalmasra nőtt takarmánytökök az ez évi időjárásnak köszönhetők. fotó: faragó zoltán A GYIÉF már a gyermeki jogok napjára készül Magad uram, ha a minisztérium nem Immár harmadik éve tevékenykedik Salgótarjánban a Gyer­mek és Ifjúsági Érdekegyeztető Fórum (GYIEF), a civil szer­vezet nevében is rejlők érdekeit képviselve. A megyeszékhely önkormányzata, intézményei és számos szakma kiválósága ál­tal támogatott GYIÉF a közelmúltban tartotta értékelő ülését, amelyen az éves visszatekintés mellett már a november 19-i gyermeki jogok napjának előkészületei is szóba kerültek. A civil szervezet elnöke, Do­monkos Tamás értékelésében fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az ifjúsági ügyekkel fog­lalkozó minisztérium késlekedő magatartása miatt országosan kudarcra ítéltettek a nyári tábo­rozásokat szervezők. A szűkös anyagi keretek behatárolták a lehetőségeket, de ennek elle­nére sikerült helyben is tartal­mas programokat biztosítani a fiatalság számára. Ezekről dr. Diósiné Tara­csák Judit, a GYIEF titkára számolt be.-A hátrányos helyzetű gyer­mekek táborában ezúttal 35-en vettek részt, és a szociális hátrá­nyok ledolgozását elősegítő fog­lalkozások mellett számos ki­rándulás, üdítő szórakozások tarkították a táborlakók egy he­tét, amelyet teljesen ingyenesen biztosított részükre a salgótar­jáni önkormányzat. A diákön­kormányzati vezetők tábora ez­úttal szintén helyben, a város gyermektáborában volt, s ugyancsak itt találkoztak egy­mással a nemzetközi tábor résztvevői. A nyár folyamán több száz fiatal élvezhette a fel­hőtlen kikapcsolódás örömeit. A GYIEF titkára azt is el­mondta, hogy már készülnek a gyermeki jogok napjára, ami az idén november 19-én lesz. A színes, tartalmas programoktól hemzsegő nap az előzetes szá­mítások szerint mintegy 10 ezer fiatalt mozgat majd meg, s szó­rakozásuk mellett ismereteik bővítését is szolgálja, akárcsak az a fórum, amelyen a szülőkkel találkoznak a szakemberek. A programpontok megtartására már eddig is tucatjával jelent­keztek a város különböző in­tézményei. - b. m. -

Next

/
Oldalképek
Tartalom