Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-14 / 240. szám

4. oldal Gazdaság 1999. október 14., csütörtök Elégedett a PM. A várako­zásoknak megfelelően ala­kultak szeptemberben az ál­lamháztartási folyamatok - mondta Thuma József, a Pénzügyminisztérium he­lyettes államtitkára szerdán. Az államháztartás hiánya szeptemberben 36,5 mil­liárd forint. A PM előzete­sen 30 milliárd forint körüli deficittel számolt. Bevételkiesés. A Magyar Hajózási Rt. (Mahart) az idén több mint egymilliárd forint bevételtől esik el a Du­na déli szakaszának hajózha­tatlansága miatt - hangsú­lyozta Szalma Botond, a Mahart Rt. vezérigazgatója szerdán. A bevételkiesést fő­ként a költségek csökkenté­sével próbálják ellensúlyoz­ni. Eddig már végrehajtottak egy jelentős létszámleépítést, elbocsátottak 120 főt, az összlétszám 15 százalékát. Változatlan hozam. Több­szörös túljegyzés mellett alig változott a hozam a hat hó­napos futamidejű diszkont kincstárjegyek szerdai auk­cióján - közölte az Állam- adósság Kezelő Központ szerdán. Az aukción 14,08 százalékos átlagos éves ho­zam alakult ki. Az MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 396,07 Euró 257,48 Japán yen (100) 224,25 Svájci frank 161,85 USA dollár 239,16 Átváltási arányok: 1 euró: 6,56 frf, 1,96 dem, 1936,27 itl, 13,76 ats. Alacsonyak a garantált húsárak A Hússzövetség jövőre hatmillió darab sertés feldolgozásával számol. A szakemberek szerint meg kell szüntetni a vágósertések hatósági felvá­sárlási árát, mivel az nem felel meg a piacgazdaság követelményeinek. A Magyar Húsiparosok Szövet­ségének (Hússzövetség) adatai szerint az elmúlt évben átlago­san 30 százalékkal csökkent a vágósertés felvásárlási ára, amit az intervenciós támogatás évkö­zi növelése nagyrészt ellensú­lyozott. A felvásárlási árak visz- szaesése 1999-ben folytatódott, ezt azonban ekkor már az inter­venciós támogatás csökkenése kisérte. Ebben az időszakban az exportőr feldolgozókat az agrár­tárca a minimumár tartására kö­telezte, ezért veszteségük meg­haladta a hazai piacra termelő üzemekét. Az árversenyben a belföldi piacon romlottak a po- zicióik. A földművelésügyi tárca a sertéshús külpiaci értékesítését év közben többletexport-támo­gatással igyekezett elősegíteni. Ennek ellenére az árak tovább mérséklődtek. A Hússzövetség 2000-re vo­natkozóan komplex szabályozó- rendszert dolgozott ki, amely­nek lényege a garantált árhoz kötött irányár meghatározása. Jankó Ferenc elnök lapunknak elmondta: a húsos szakma jövő­re 6 millió - az idei mennyiség­nél ötszázezerrel több - sertés feldolgozásával számol. A növe­kedés részben a gazdasági kény­szer, részben a többlet-kukorica­termés következménye. A hazai fogyasztás várhatóan nem fog bővülni, így a belföldi szükség­let továbbra sem fogja megha­ladni a 3,5 milliót. A fennmara­dó 2,5 millió darab vágósertés külpiaci értékesítésének fel­tételeit azonban meg kell terem­teni. A szakember szerint a ter­mékpálya szabályozásában to­vábbra is fenn kell tartani a ga­rantált és irányáras rendszert. Az idén bevezetett hatósági árak alkalmazása azonban nem piackomform. E helyett a garan­tált árak tízszázalékos növelését javasolja jövőre a Hússzövetség. A WTO által jóváhagyott ex­porttámogatási keret 2000-re 6,3 milliárd forint. Ez az összeg a szakemberek szerint csak mintegy 1,7 millió vágósertés­nek megfelelő hús és húskészít­mény támogatására lesz elégsé­ges. A fennmaradó 800 ezer da­rab vágósertés szubvenciós igé­nye további 3,7 milliárd forint. Ezért jövőre összesen 10 mil­liárd forint támogatásra van szükség. U. G. Lajstromba veszik a gazdákat A mezőgazdasági összeírás főpróbája Jövőre lajstromba veszik a me­zőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozókat. A szám­lálóbiztosok októberben össze- írási főpróbát tartanak. Soós Lőrinc, a Központi Sta­tisztikai Hivatal elnökhelyette­se tegnap bejelentette: az ag­rárstatisztikusok október else­jétől két héten keresztül pró­baszámlálást tartanak. Ennek keretében megyénként 200-230 gazdálkodót keres­nek fel, hogy előzetes ismere­teket szerezzenek a 2000 ápri­lisában lebonyolításra kerülő Általános Mezőgazdasági Összeíráshoz. A szakemberek a gyakorlatban tesztelik az egyéni gazdaságok teljes körű felméréséhez szerkesztett kér­dőivet, a hozzá kapcsolódó út­mutatókat és nyomtatványo­kat, valamint a rendelkezésük­re álló adminisztratív nyilván­tartások megbízhatóságát. Az agrárstatisztikai össze­írást a mezőgazdaságban az elmúlt évtizedben végbement változások - a gyökeresen át­alakult tulajdonosi szerkezet - indokolják. Az agrárinformá­ciós rendszer fejlesztése elen­gedhetetlenül fontos ahhoz, hogy az elkövetkező években megalapozottan lehessen irá­nyítani az agráriumot, a támo­gatási formák átláthatóak le­gyenek, és kiérleltté váljanak a vidékfejlesztési elgondolások. A jövőre tervezett összeírás az Európai Unió adatgyűjtési és módszertani követelményei szerint történik.- ug ­Elértéktelenedő jövedelmek GKI: jövőre a tervezettnél magasabb infláció várható A magyar gazdaság növekedési üteme I9994)en mérséklődött, ennek oka elsősorban az európai kereslet lassulása - jelentette ki Vértes And­rás, a GKI Gazdaságkutató Intézet elnöke tegnap. A számítások szerint ebben az évben a GDP 3,6 százalékkal emelkedik Magyarországon. A közép-európai országok kö­zül egyedül Magyarország tudta számottevően bővíteni az Euró­pai Unió országaiba irányuló ki­vitelét, a bővítés üteme azonban jelentősen lelassult. A külkeres­kedelmi mérleg deficitje így 3,2 milliárd dollár, a folyó fizetési mérleg hiánya - a tavalyihoz ha­sonló profitkivonást feltételezve - 2,8 milliárd dollár lesz a GKI kutatói szerint. Az intézet az év hátralévő ré­szére már két számjegyű inflá­ciót prognosztizál, a fogyasztói árindex éves átlagban 10, az év végén 11 százalék körül lesz. Vértes András úgy véli, hogy az infláció 2000-ben újra mérsék­lődik majd, de jóval magasabb lesz a kormányzat által terve­zettnél. A GKI előrejelzése az, hogy a fogyasztó árindex az idei év végén 8 százalék, 2000-ben 9 százalék lesz. Az elnök azon­ban hozzátette, ha a belföldi energiaárak nagy mértékben nö­vekednek majd, akkor az éves átlagos infláció sem fog mérsék­lődni. Jövőre a gazdaságpolitika várhatóan lassítja majd a belföl­di kereslet növekedését. A kor­mányzat nem jelent be megszo­rításokat, de a tervezettnél (6-7 százalék) sokkal magasabb inf­láció elértékteleníti a jövedel­meket. Ennek következtében a költségvetési szféra bérnöveke­dése és a nyugdíjemelés éves át­lagban 11 százalékra gyorsul fel, az üzleti szféra bérnövekedése 13 százalék körül lesz, egyes költségvetési kiadási tételeknél (egészségügy, gyógyszer) pedig elkerülhetetlenül meg kell emel­ni az előirányzatokat. Az előrejelzés szerint a GDP jövőre mintegy 4,2 százalékkal emelkedik. Az élénkülés fő hú­zóereje a kivitel lesz, ami kedve­ző az egyensúly szempontjából. (sts) A fogyasztók járnak jól Gazdag burgonyatermés Idén a tavalyinál 140 ezer ton­nával több és jobb minőségű burgonya termett - jelentette be tegnap Szentes Nándor, a Bur­gonya Terméktanács elnöke. Az idei dús csapadék az aggá­lyok dacára kedvezően befo­lyásolta a burgonyatermesz­tést, hiszen a tavalyi 960 ezer tonna után az idén több mint 1,1 millió tonna termett. Bár a burgonyabetakarítási szezon még nem fejeződött be, a szakemberek szerint már bizo­nyos, hogy a szakszerű nö­vényvédelmet alkalmazó gaz­dáknál a tavalyinál egészsége­sebb és jobb termés várható. Ezt bizonyítják az átlagszá­mok: gomba elleni védekezés esetén 24 tonna, e nélkül 19 tonna krumplit lehet betakarí­tani hektáronként. Jelenleg a termelők a tava­lyinál 5-6 forinttal olcsóbban, 20-30 forintért értékesítik a burgonyát, a piacokon pedig 30-60 forintért kapható.- Ez az árcsökkenés azt mu­tatja, hogy az idei burgonya­szezon nyertesei a fogyasztók, nem pedig a termelők, akik magas növényvédelmi kiadá­saik ellenére kénytelenek áru­jukat olcsóbban kínálni - ma­gyarázta a szakember. Hozzá­tette: idén a gazdák hektáron­ként 8-12 ezer forint támoga­tást kaptak. Fontos lenne az érdekeltek együttműködése Szerény idegenforgalom, biztató eredményekkel Nógrád megyében Bekebelezik az egész Skodát A német Volkswagen AG 8 milliárd koronás ajánlatot tett a Skoda Auto AS maradék állami 30 százalékára. A vétel a hír­forrás szerint még az év vége előtt lezárható. A Volkswagen 1991-ben szerezte meg a Skoda autógyár 70 százalékát, és kö­rülbelül 900 millió dollárt fektetett a cégbe. Naprakész adatok minden érdeklődőnek Lótenyésztés és informatika Budapesten hétfőn mutatták be a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium megbízásából, a Magyar Ló­tenyésztő és Lovassport Szö­vetség, valamint az Országos Mezőgazdasági Minősítő In­tézet által kifejlesztett és az ICON Számítástechnikai Kft. közreműködésével megvalósí­tott Lóinform elnevezésű or­szágos lótenyésztési informa­tikai rendszert. Boros Imre, a PHARE-pén- zek elosztását felügyelő tárca nélküli miniszter, a Magyar Ló­tenyésztő és Lovassport Szö­vetség elnöke elmondta: az űj informatikai rendszer révén le­hetővé válik, hogy minden ér­deklődő naprakész adatokat kapjon a lótenyésztés minden fontos kérdéséről, pontos és tel­jesen megbízható sportregiszt­ráció valósuljon meg.- Az informatikai rendszer- fejlesztés az egész hazai lóál­lományra vonatkozóan megte­remti a törzstenyésztés és a törzskönyvezés lehetőségét, ja­vítja a lótenyésztők tájékozott­ságát, s hozzájárul a magyar ló- tenyésztés átfogó fejlesztéséhez - közölte Boros Imre. Csónaki József, a Magyar Lótenyésztő és Lovassport Szövetség főtitkára elmondta, hogy az új lótenyésztési infor­matikai rendszer egyaránt fon­tos a lótenyésztőknek, a kor­mányzati döntéshozóknak és az Európai Unióhoz való csatla­kozás szempontjából is előrelé­pést jelent. A világörökség részét képező Hollókő és az Európa-diplo- más ipolytamóci őslelet Nóg­rád megye idegenforgalmi gyöngyszemei, fejlesztésük, ápolásuk fontos feladat. Ugyanakkor más tájak kultúr- és folklórértékeit, bennük rejlő lehetőségeket is szeret­nék jobban feltárni a szakem­berek, például Nyugat-Nógrád és a Karancs-Medves térsége fejlesztési programjának most zajló kidolgozásával is. A me­gye idegenforgalmának hely­zetéről, a közeljövő elképzelé­seiről Fenes Antal főtanácsos­sal, Nógrád Megye Közgyűlé­sének turisztikai referensével beszélgettem.-Tisztában vagyunk a nóg­rádi lehetőségekkel, ennek tu­datában is mondhatom: csak a turizmusban, idegenforgalom­ban érdekelt szervek, szerveze­tek hatékony együttműködésé­vel leszünk képesek tartani az eddig elért színvonalat és fej­leszteni kínálatunkat. Nógrád megye önkormányzata szűkös lehetőségei ellenére is mond­hatni élére áll e jó ügynek, s anyagilag, közel 10 millió fo­rintot költ marketingre, a Palóc­föld megismertetésére, non­profit rendezvények támogatá­sára. Csak néhányat ezek közül: újból megjelentettük a Nógrád vár rád kiadványcsomagot, fe­dezte az Utazás '99 kiállítás tel­jes költségét, 3,5 millió forint­tal támogatta a Salgó rali autó­versenyt, hozzájárult a Túraba­kancs kiadvány megjelenteté­séhez és a szécsényi Tour- inform-iroda működéséhez. Fontos megemlíteni, hogy szakmailag erősödött, s bizton lehet számítani a megyei ön- kormányzat háttérintézményé­nek a közművelődési és turisz­tikai intézetnek a munkájára is.-Említette az összefogás és együttműködés szükségességét, hogyan tesznek más szervezetek is az idegenforgalomért?-Élénkülés figyelhető meg, több települési önkormányzat turisztikai kiadványt jelentetett meg. Egyre aktívabban műkö­dik a falusi vendéglátók megyei egyesülete. A korábbinál több pályázat érkezik be az ágazat­ból a területfejlesztési tanács­hoz, ugyanakkor még mindig nem használjuk ki eléggé e le­hetőséget, a kistérségek ön- kormányzatai például egy-két kivétellel nem is éltek ezzel, el­úszott az a pénz, amely szá­mukra biztosított volt.- Hogyan alakul az idei ven­dégforgalom?-Az első nyolc hónap for­galma elmarad az elmúlt év ha­sonló időszakához. Némi javu­lást jelent, hogy emelkedett a Nógrádra kíváncsi külföldi lá­togatók száma. Nőtt a nyilván­tartott kereskedelmi szálláshe­lyek száma, bár felszereltségük, vendégeiknek nyújtott kényel­mük elmarad a mai kívánal­maktól. Reméljük, hogy erőfe­szítéseink idővel beérnek, ezért, s addig azonban további tennivalók várnak az ágazatban tevékenykedőkre.- Néhányat kiemelne.- Szeretnénk elérni, hogy emelkedjen a megyébe látoga­tók, s minél több vendégéjszakát itt töltők száma, ehhez viszont vonzó és változatos, egységes arculatú turisztikai ajánlat kiala­kítása szükséges. Szeretnénk élni a létrejött észak-magyaror­szági területfejlesztési régió, s az újra alakult regionális idegen- forgalmi bizottságok nyújtotta pályázati, szervezési lehetősége­ivel, anyagi erőforrásaival. Kis- régiós programként megyei ön- kormányzati megrendelésre a Kereskedelmi és Vendéglátói­pari Főiskolán már dolgoznak a nyugat-nógrádi térség és Ka­rancs-Medves vidéke idegen- forgalmi fejlesztési programján. A fejlesztésre szánt kíhálat, „termékkör” még most van kije­lölés alatt. Az azonban már bi­zonyosnak látszik, hogy a kultu­rális és ismeretterjesztő, bakan­csos, valamint hobbiturizmus, a pihenést, kikapcsolódást szol­gáló alkalmak gyarapításával lehet idegenforgalmunkban eredményes fejlődést elérni. Jö­vőre fontos szempont lesz a mil­lenniumi és turisztikai progra­mok összehangolása, s egy eh­hez méltó, színvonalas rendez­vénynaptár időbeni megjelente­tése. Jövőre várhatóan mintegy 10 ezer példányban megjelenik Vendégváró-sorozatunk Nóg­rád megyéről, s több más ismer­tető is készül a látogatók, s a hozzánk készülők tájékoztatá­sára. Végül, de nem utolsósor­ban említem terveink között az Utazás 2000 nemzetközi ide­genforgalmi kiállítást, amelyre már megkezdődtek az előké­születek, Nógrád minél telje­sebb bemutatkozására töre­kedve. Ehhez azonban stabil anyagi alapokra, s minden érin­tett együttműködésére lesz szükség, ezért dolgozunk most, hogy ezt megteremtsük, s aztán minden máshoz meg is őrizzük. Szabó Gy. Sándor Ötvenezer embert foglalkoztatnak - egyelőre „Átállítják” a Rovert A BMW-hez tartozó brit Rover autógyár arra kérte fel beszál­lítóit, hogy ne a túl erőssé vált angol fontban, hanem euróbán számlázzanak. Máskülönben a Rover nem tud javítani ver­senyképességén és nehézségei a mintegy 50 ezer embert foglal­koztató beszállítói körnek is problémákat okozhatnak, nagy arányú elbocsátásokat tehetnek szükségessé. Hírügynökségi jelentések szerint a Rover egész elszámolási rendszerét euróra készülnek áttenni, mert a font megdrágítja az ex­portot, drágítja a Rover egész termelését is. A BMW gazdálkodási terveit a Roverre 2,70 márka egy font alapon készítette el, most pe­dig már 3 márka fölött van a brit pénz. Ez az árfolyamkülönbség egyes számítások szerint évente 600 millió márkát vesz ki a BMW zsebéből. Ismeretes, hogy Nagy-Britannia nem lépett be az euró- övezetbe, ezért pénzének árfolyama sokkal szabadabban mozog, mint az eurós országoké. Az év hátralévő több rendezvényei zsébet-napok Érsekvadkerten Október 16-án észak-ma­gyarországi regionális nép­zenei találkozó Szécsényben, művelődési és művészetokta­tási központ-, október 23-án ünnepi futóverseny Salgótar­jánban, október 30-án IV. Kárpát-medencei mesemondó verseny Salgótarjánban, Ba­lassi Bálint Könyvtár, novem­ber 5-én Muzsla néptánce­gyüttes gálaműsora Pásztón, Teleki László Városi Könyv­tár és Művelődési Központ, november 12-én Fejezetek a burgonya magyarországi tör­ténetéből Szécsény, művelő­dési és művészetoktatási Köz­pont, november 12-én Ra- jeczky Benjámin-emlékhang- verseny a pásztói, Rajeczky Benjámin Zeneiskolában, no­vember 18-19-én Szent Er­a közművelődési központban, november 19-21-én Palóc- ország-Meseország palóc mesemondó verseny, szlo­vák-magyar gyermekek ré­szére Balassagyarmaton, Mikszáth K. Művelődési Központ, november 22-én Szvorák Katalin népdaléne­kes rendhagyó előadása Sal­gótarjánban, Balassi Bálint Könyvtár, december 18-án IX. Nógrád megyei néptánc­antológia Salgótarjánban, József Attila Művelődési Központ, december 31-ig te­kinthető meg a „ Tűzben szü­letett szépség" közép-szlová­kiai és a Nógrádi üveg a XIX-XX. században Salgó­tarján, Nógrádi Történeti Múzeum.

Next

/
Oldalképek
Tartalom