Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-08 / 209. szám

szeptember 8., szerda Szeretettel köszöntjük MÁRIA és ADRIENN nevű kedves olvasóinkat! A Mária bibliai név, a héber Miijam módosított alakja. Jelen­tése: istent szerető. Virága a tubarózsa. A katolikus, az ortodox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szűz Mária születésének napja (Kisboldogasszony). Az ün­nep egyetemlegesen a IX. század­ban teijedt el, bár keleten már a VII. században is ismerték. A Nap kél: 6.11 órakor, nyugszik: 19.12 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Szabó Gy. Sándor : (32) 416-455 195 évvel ezelőtt, 1804. szeptember 8-án szüle­tett Ludwigsburgban Eduard Mörike (képünk) német költő, író. Költé­szetében szívesen ál­modta vissza a görög idilleket, dallamos, ér­zelmes lírai költemé­nyei, balladái forma- és nyelvművészetükkel tűnnek ki. A magyarra is lefordított: Mozart prágai utazása c. kisre­génye a német prózai irodalom egyik legtöké­letesebb alkotása (ebből film is készült, 1939.) Verseire Schumann, Brahms, Wolf, a magya­rok közül Reinitz és Volkmann dalokat írt. Munkásságának értékét azonban csak halála után ismerték fel. 525 évvel ezelőtt, 1474. szeptember 8-án született Reggio neir Emíliában Lodovico Ariosto olasz költő. A reneszánsz ud­vari életet keltette életre kilenc komédiájával az antik vígjáté­kok mozzanatai és alakjai újrafeldolgozása révén. Fő műve az Őrjöngő Roland című lovagi eposz, témája a Nagy Károly- mondakörre épül, de a kor ábrázolása csak háttér marad a sze­relmi történethez. Hatással volt Zrínyi Szigeti veszedelem és Arany Toldi szerelme című műveire. Szórványos eső ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A többször megnövekvő felhőzet mel­lett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Szórványosan eső, záporeső ki­alakulására is számítanunk kell. Az északnyugati szél megélénkül, he­lyenként kissé megerősödik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 21, 23 fok között várható. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 21 Balassagyarmat: 21 Szécsény: 23 Bátonyterenye: 22 Pásztó: 22 Ipolytamóc: 21 * MI VÁR MA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Uralkodó bolygója, a Merkúr ma felső együttállásban van a Nappal. Végre úgy érezheti, Öné a világ. A szerelemre és a kikapcsolódásra is jut ideje, feltéve, ha nem éppen a karrieije jelenti a kikapcsolódást is egyben. Rámenős, de most ezt nem veszik rossz néven Öntől. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Uralkodó bolygója, a Vénusz há­romnegyed órával kel a Nap előtt. Igazságérzete nagy jelen­tőséget kap Szent Mihály havában. Pénzügyeiben mindent el tud érni, amit szeretne, bár áldozatok nélkül túl nagy ered­ményre nem számíthat. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Nehezére esik teljesíteni régeb­ben vállalt feladatait. Ezt könnyen szóvá teszik ma Önnek. Senki nem vállalhat Ön helyett felelősséget a dolgaiért, ezért lehet, hogy egy kis fejmosásban részesítik. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Otthonában ideje lenne nagytaka­rítást végezni, mert már régen halogatja. Egy szakmájában jártas mester okos tanácsokkal látja el Önt, csak fel kell hasz­nálnia a hallottakat. Pénzügyeit óvatosan kezelje, mert haj­lamos felelőtlenül költekezni. Bak (XII. 22-1. 20.) Ön rendkívül talpraesett, határozott. Olyan feladatokkal halmozzák el, amivel bizonyíthat. Csele­kedeteit és kapcsolatait nem csupán az érzelmek, hanem a tu­datossága is irányítja. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Dinamizmussal veti magát teendő­ibe. Kitartóan és becsületesen dolgozik, s mindig segít máso­kon, akiknek szükségük van rá. Csak azok előtt tálja fel belső érzéseit, akikben teljesen megbízik. Halak (II. 21—III. 20.) Bölcsessége, tudása tiszteletet ér­demel. Sikereiben fontos szerepe van társainak is, ezért pró­báljon minél jobb kapcsolatot fenntartani velük. Pluszkerese­tét használja lakása szebbé tételére, amiben örömét leli. Kos (III. 21-IV. 20.) Logikus érveivel sikerül meghódítani társait. Keményen dolgozott mindig, munkája révén vívta ki az elismerést. Az este romantikus hangulatban fog telni. Bika (IV. 21-V. 20.) Fontos ügyeit próbálja a reggeli órákban lerendezni, mert később váratlan események fogják megzavarni munkáját. Anyagi téren most többet engedhetne meg magának, mégis legyen előrelátó és takarékoskodjon. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Kedvező fordulatra számíthat. A nyugalmat, békét azonban magának kell megteremtenie. A hasznos kapcsolatok mellett a régi barátokkal, ismerősökkel is ápolni kell a jó viszonyt. Az estét töltse kedvesével. Rák (VI. 22-VII. 22.) A szerelem kerüli őszutón a Rák-je­gyűt, érzelmeit inkább a szeretet, mint a szexualitás vezérli. Pénzügyeiben ma a szerencse irányítja. Könnyen ráérez, hogy mikor, hová kell befektetni pénzét. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Gyermekei érdekes élmé­nyekkel térnek haza az iskolából. Magánélete akkor lehet si­keres, ha a gyermeknevelés főbb kérdéseiben egyezik a vé­leménye a társáéval. Vonzó és kedves, ezért ma mindenkit képes levenni a lábáról. Holnapi Lapunkból Rétság és környéke A szendehelyi német kisebb­ségi önkormányzat szeptember 11-én nemzetiségi délutánra hívja a község lakóit. Ebből az alkalomból a falu Németország különböző területeivel kialakí­tott kapcsolatairól beszél Alt- sach Ignác polgármester és Germánná Várnai Anna isko­laigazgató. - Hogyan áll az önkormányzati rendezési terv Nőtincsen? - Berkenye pol­gármestere, Schmidt Józsefné, egyben a faluszövetkezet el­nöke is. A hűtőházba min­denkit fel tudnak venni. Hat szám - egy nyeremény! 36. HÉT A HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány AfAAtNYERŐSZÁM: I I I ? i Salgótarjáni Apolló, 15.30,17.45 és 20.00 órától: Vadiúj vadnyugat. Feliratos amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: A csaj nem jár egyedül. Szinkronizált amerikai vígjáték. Balassagyarmati Madách, 15.30 és 20.00 órától: Taxi. Színes, szinkronizált francia akciófilm. 17.45 órától: Csak semmi pánik. Színes amerikai vígjáték. Madách Kamara, 18.00 órától: Taxi. Színes, szinkronizált francia akciófilm. 20.00 órától: Csak semmi pánik. Színes amerikai vígjáték. £ ht JlL. Szeptember 6-i Kenó nyerőszámok 1 n 6 íi 15 19 2n 26 27 38 no ni 50 56 67 68 73 7n 75 76 KOSSUTH Óránként Hírek. Időjárás. 4.30 Reg­geli krónika 4.40 Határok nélkül 5.00 Krónika. Sport 5.38 Falurádió 6.00 Krónika. Sport 6.30 Gazdaság 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.17 Mindennapi tudomány 9.04 Napközben 10.00 Útközben 11,04 Slágerfilmek-filmslágerek 11.35 Vita nuova 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Két Chude GoudimeTzsoltár 13.30 Református félóra 14.04 Klasszikusok. 14.35 Iro­dalmi figyelő 14.55 Eső közlés 15.05 Beszéljük meg! 15.55 '99 Magyaror­szág 16.00 Délutáni rónika 1620 Hasznos tudnivalók 16.25 Arturo Be- nedetti Michelangeli Chopin-műveket zongorázik 17.05 „Magyarországról jövök.” 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát gyere­kek! 19.36 Hrabal könyve 20.00 Hí­rek Időjárás 20.04 Népdalkörök. 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek Időjárás 21.04 Könnyűzene 21.25 Kossuth-klub 21.55 Szóló 22.00 Késő esi krónika 22.30 Mérleg 23.00 Hírek. Kenó 23.04 Nagy mesterek, vi- lághírű előadóművészek 24.00 Hí­rek. Időjárás délután 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Közlekedés 16.30 Könyvről könyvért 16.40 Korhatár nélkül 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Szá­mit a technika 19.00 Hírek. 19.04 Unikum 20.00 A magyar dzsessz ar­chívuma 21.00 Hírek. Időjárás 21.04 Szent Mihály hava '99 22.00 Szalma­szál 23.00 Hírpercek 23.15 Korzó 24.00 Ép után ,TV1 PETŐFI 4.30 Hírek Időjárás 4.32 Hajná dal­lamok 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Kí­vánságreggel 6.30 Hírek. Időjárás. Sport 7.00 Hírek. Időjárás. 7.30 Hí­rek Időjárás. Sport 78.44 Sportreggel 9.00 Petőli-délelőtt 9.10 Kabaréper­cek 9.40 Gordiusz-plussz 9.50 Apró- cseprő 10.00 Hírek Időjárás 10.10 Délelőtti vendég 11.00 Hírek. Időjá­rás 11.05 Sporthírek 11.10 Hangä- bum 11.48 Korkérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 13.01 Hírek. Időjárás. Sport 13.50 Vízállásjelentés 14.00 Nosztalgia­5.57 Hajnali gondolatok 6.00 Szabadság tér 9.05 Bor és hatalom (46.) 9.35 Thalassa (29. 10.05 A pampák királya (92.) 11.00 Erdészház Falkenauban (3.) 11.45 Popzenei válogatás 12.00 Híradó. Időjárás 12.30 Reflektorfényben 13.00 Nemzetiségi magazinok 14.00 A homok titkai (93.) 14.35 Specht tanár úr (3.) 15.30 A Tenkes kapitánya (3.) 16.00 Pearl (3.) 16.25 „Száz vasutat, ezeret..” 17.00 Hangszál(l) 17.30 A szeretet szobrásza - Törley Mária portréja 17.50 Körzeti híradók 18.00 Varjúdombi meleghozók 18.10 Vízipók 18.20 Mézga család (2.) 18.50 Rabszolgasors (25.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 TS - Magyaraiszág- Azerbajcfesán Labdarúgó 11.00 Unokáink sem... 11.45 Popzenei válogatás 12.00 Második lehetőség (11.) 13.00 Híradó. Időjárás 13.30 Thalassa (3.) 14.00 Georges Feydeau: A férj vadászik (bohózat) 14.55 Szórakoztató műsor 16.00 Repeta 18.00 TS-Vízilabda-Eb 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Szabófahrától San Franciscóig 21.35 A fehér léggömb (iráni film) 23.00 Mélyvíz !)iV £ 22.10 Kenő 22.15 Hírek 22.20 Aktuális 22.45 Gengszterfilm (magyar film, 1998) 6.00 Szabadság tér 9.00 Emlékezetes operett- műsorok 10.00 Bordal 10.25 Magyarország barlangjai 5.50 Nap-kelte 9.05 Dinasztia (101.) 11.10 Video Hits No.1 15.20 Közvetlen ajánlat Kőtörők - Fehérorosz ejtőernyősök bemuta­tója: a katonák különleges kiképzést kapnak. 15.50 Jövőnéző (ism.) 16.20 Cinema (filmmag.) 16.45 Beverly Hills 90210 (amerikai sor., 101.) 17.35 Robin Hood legújabb kalandjai (12.) Az apátság boszorkái 18.30 Hír3 19.00 Egy rém rendes család 20.00 Arizonai ördögfióka (amerikai vígjáték) 21.50 Nikita, a bérgyilkosnő Abarátaő 22.40 A dumagép (8.) 23.10 Hír3(ism.) 23.40 Cinema (ism.) flf SZftfTV 7.00 Tipp-top (ism.) 7.10 Music Box 8.00 Gerincjavító torna 8.40 E hét sztárja 5 percben: Aradszky László 8.45 Music Box 19.00 Vendéglátás 19.30 Hangoló 20.00 Mágikus srác 1. (amerikai film) 21.45 Éhét sztárja (ism.) 21.50 Music Box ^ DUNA TV 5.45 Faluvilág 5.55 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 Gazdagok és szépek (3.) 8.55 Riviéra (2.) 9.25 Baba-mama magazin 9.50 Kakuk! (talkshow) 10.20 Plusz 10.50 Közvetlen ajánlat 11.20 Brooklyn híd (32.) 11.50 Sunset Beach (254.) 12.35 Riviéra (3.) 13.00 Piszok szerencse (német film) 14.45 Gazdagok és szépek (493.) 15.10 Baywatch 16.00 Sunset Beach (255.) 16.45 Kassandra (124.) 17.40 Luz Maria (56.) 18.30 Tények 19.00 Szerencsekerék 19.30 Marimar (125.) 20.00 Rex felügyelő 20.50 Esti Broadway 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.30 Rómeó és Júlia (olasz film) 0.50 Kultúra az Interneten 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.15 Gazdakör (magazin) 9.45 Heuréka! 10.25 Családi per (2/1.) 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.30 Amiről a kövek mesét nek-Makó 12.50 A nagy háború 13.50 Pop-sa-rock 14.20 Hatlábú-birodalom 14.50 Teleenciklopédia 15.05 Petőfi Költőn (irodalmi összeállítás) 15.30 Elő Európa 16.30 kisMamaklub 17.00 A titkos küldetés (35.) 17.30 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Kilenc hónap (magyar film) 19.50 Weber: A bűvös vadász 20.05 Hej, hej helyes beszéd! 20.10 Régiók 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.25 Sportpercek 21.40 Űrhajónk, a Fők) (36.) 21.50 Századunk nagy napjai 22.40 Mítosz, maszk és mu­zsika (4.) 22.55 A természet hangjai 23.25 Híradó 23.30 Vers 23.40 Jazzperantó 7.00 Nickelodeon-sorozatok 12.00 Fecsegő tipegők 12.30 Hé, Arnold! 13.00 Rocko 13.30 Pete és kis Pete 14.00 Clarissa 14.30 A titkos templom... 15.00 Global Guts 15.30 Fecsegő tipegők 16.00 Hé, Arnold! 16.30 Rocko 17.00 Jaj, a szörnyek! 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Sok hűhó 19.00 News-da (zenei hírek) 19.30 Hír-M (közéleti híradó) 20.05 Nagytappancs 2. (amerikai film) 21.50 Kickboxer (ism.) 23.25 Hír-M (ism.) 23.55 News-da (ism.) 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Top Shop 13.55 Lili, a világangyal 14.25 Klipklub 14.45 Lassie 15.10 Az első csók (27.) 15.40 Második csók (69.) 16.10LoisésClark(20.) 16.55 Mire gondolok? 17.00 A farm, ahol élünk 17.50 Mire gondolok? 17.55 Paula és Paulina (58.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.00 Csíííz 20.55 Várom a párom 21.45 Hírest (hírmag.) 22.25 Öreglányok (34.) 22.55 Dóra mozija 23.25 Bűnvadászok (4.) 6.30 Jó barátok 7.00 Mozi! Mozi! Mozi! RT L 6.00 A Dunánál 6.30 Reggeli 9.05 Élettér (ism.) 9.15 Receptklub (ism.) 9.25 Lois és Clark (ism.) 10.15 Barátok közt (ism.) 10.45 Top Shop-ajánlatok 11.15 A farm, ahol áünk (ism.) 12.10 Paula és Paulina (ism.) 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 8.05 Kvartett 9.55 Fókaütök bandája 11.15 Men In Black - Sötét zsaruk 12.55 A Jönsson banda visszatér 14.40 Vízkereszt 16.55 Műszak után, Las Vegas! 18.40 Fókaütők bandája 20.00 Lassie (amerikai családi film) 21.35 Copland (amerikai thriller) 23.20 Csillagközi invázió TAR JANI TV 18.30 Hírek 18.40 Háttér 18.53 Gyermeksarok 18.58 Régi mesterségek-A kosárfonás 19.10Teleklub 20.05 Hírek 20.15 Háttér 20.30 Hajnali háztetők (maavar iátékfilm) NOGRADÉ HÍRLAP BAI.ASSAi.V.ARMVI HA IDNVIIH)OTT PASZin. WTIBAO. SAUjÚTARJAN. SZrtlXl-.NV VÁROSOK f.S KORNV1M K NAPI! AHA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548, 30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom