Nógrád Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-18 / 192. szám

1999. augusztus 18., szerda SporTTüköR 11. oldal Hranek Róbert az ökölvívó Eb után „Nem vagyok elkeseredve” A napokban tért haza élete első nagy kontinensviadalá­ról, az ifjúsági ökölvívó Eu­rópa-bajnokságról a nép­szerű salgótarjáni bokszo­lódinasztia legifjabb re­ménysége, Hranek Róbert. Hranek Róbert Sajnos, bemutatkozása a nemzetközi porondon nem a várakozásnak megfelelően alakult, ugyanis a szakembe­rek által is dobogós helye­zésre esélyes versenyzőt a ké­sőbbi bajnok már a második fordulóban búcsúztatta. Az Azerbajdzsában megrendezett viadal tapasztalatairól faggat­tuk a tehetséges öklözőt.-Július 31-én repülőgép­pel keltünk útra, s egy Zürichi kitérőt követően hétórás repü­lés után landoltunk az azeri fővárosban, Bakiban - mondta Hranek Róbert. - Már a repülőtéren áldatlan ál­lapotok fogadtak bennünket, ráadásul a 40 fok fölötti hő­mérséklet és a tömény olaj­szag miatt bizony már a leve­gővétel sem tűnt számunkra egyszerű feladatnak. Kijelölt szálláshelyünk, egy négycsil­lagosnak minősített szálloda színvonalát ugyancsak nem szívesen részletezném. Az ét­kezés sem volt problémamen­tes, ugyanis a nem túl biza­lomgerjesztő helyi specialitá­sokat óvatosságból csak szemmel mustrálgattuk. így nem maradt más hátra az ott eltöltött 12 nap alatt, mint tö­ménytelen mennyiségű vajas­kenyér majszolása. Nem aka­rom külső körülményekre fogni a magyar csapat vára­kozás alatti szereplését, de hogy ezek az apró momentu­mok is közrejátszottak siker­telenségünkben, az szinte bi­zonyos.- Térjünk vissza a verseny­hez. Mikor mérlegeltetek?-Megérkezésünk után két órával mindannyian sikeresen átestünk ezen is. Súlycsopor­tomban 23 versenyző indult, én az első fordulóban erő­nyerő voltam, s csak a ver­seny hatodik napján szálltam szorítóba. Ellenfelem a ké­sőbbi Európa-bajnok orosz öklöző volt. Az első menet­ben véleményem szerint jog­talanul számolt rám a mérkő­zésvezető, ráadásul az utolsó pillanatokban „megfogtam” ellenfelem, ám a bíró tenye­resnek ítélte a megrendítő ütésem. A második két perc­ben nagy dulakodás volt, in­kább a verekedés dominált. A srác érzésem szerint ismét „megvolt” ám a vezető bíró ismételten fogást ítélt elle­nem. Ezt követően gyorsan pörögtek az események. Előbb egy egyenessel fejbeta­lált, ekkor jogosan számoltak rám, majd a menet vége előtt, egy „állj!” után ütött meg az orosz versenyző. Ezt a talála­tot a bíró megítélte, s döntő fölényt hirdetett. Ezzel szá­momra sajnos véget ért az Eb.- Te magad hogyan értéke­led kinti teljesítményedet?-Nagyon jó versenyzőtől kaptam ki, aki nem véletlenül szerezte meg az aranyérmet. Úgy érzem, méltó ellenfele voltam, s egy lojálisabban bí­ráskodó mérkőzésvezetőnél akár tovább is léphettem volna. Nem vagyok elkese­redve, hogy életem első nem­zetközi fellépésén nem sike­rült a bravúr. Klubedzőmmel, Botos Tiborral folytatjuk a kemény munkát, s remélem, hogy jövőre, a juniorok közt a várakozásnak megfelelően tudok majd szerepelni, s kikö­szörülöm a mostani csorbát - fejezte be a beszélgetést a fia­tal öklöző. (kétes) Magyarország - Moldova labdarúgó-mérkőzés Tévében a barátságos derbi Budapestre érkezett a moldovai utánpótlás és felnőtt labdarúgó­válogatott, amely a magyar vá­logatottak ellen ma barátságos mérkőzéseken lép pályára. Ivan Daniliants szövetségi kapitány a meccs helyszínén, az Üllői úton vezényelt edzést. A 20.15 órakor kezdődő találko­zót az MTV1 közvetíti. Futballtábor fiataloknak a Salgó Öblös-Faipar SC-nél Vonzóbbá tenni a labdarúgást Gyerekzsivajtól hangos nyár közepén a Salgó Öblös-Faipar SC Forgách Antal úti sporttelepe. A nagy nyüzsgés oka nem más, mint hogy az utóbbi esztendőben az utánpótlásképzésre nagy hangsúlyt fektető salgótarjáni labdarúgó-szakosztály a nyári szünidő alatt ezúttal is életre hívta a szülők és gyermekek kö­zött nagy népszerűségnek örvendő „tinifoci-táborát”. A példa­értékű kezdeményezés tapasztalatairól, s a menetrendről az „üveges” klub vezető edzőjével, Simon Attilával beszélgettünk.- Augusztus másodikén, hétfőn kezdődött a háromhetes, nap­közis rendszerű focisulink - kezdte Simon Attila. -Öröm­mel újságolhatom, hogy az ér­deklődés ez évben sem hagyott alább, reggel kilenc órakor több mint félszáz focizni vágyó ifjú labdarúgó-jelölt nap mint nap menetrendszerű pontossággal érkezik a pályára. A létszám persze változik, hiszen a gyere­kek egyéb, - elsősorban családi- programjait természetesen nekünk is figyelembe kell ven­nünk. A tábor egyébként nyi­tott, legalább tucatnyi olyan fiú látogatja a foglalkozásokat, aki jelenleg még nem igazolt tagja az „üvegesek” nagy családjá­nak. A fiatalok elsősorban Sal­gótarjánból és a város vonzás- körzetéből kerülnek ki, a legtá­volabbról Komjáti Bálint és Géczi Viktor étkeznek. A két 13 éves fiúnak korán kell kelnie, hogy Vanyarcról időben ideér­jenek.- Lássuk a részletes napi programot!- A négy korosztály délelőtt fél tízkor vonul ki a gyakorló- pályára, ahol kiváló szakembe­rek várják őket. Az 1991-es születésűekkel Marosok János, a ’89-esekkel Czene József, a ’88-asokkal Lipták Zoltán, míg a legidősebbekkel, a ’86-osok- kal Répás Béla foglalkozik. Úgy gondolom, hogy ehhez az edzői garnitúrához különösebb ajánlás nem szükségeltetik. Délelőttönként köredzések vannak, azaz a csoportokkal minden tréner találkozik a délig tartó a foglalkozások során. Ezután ízletes ebéd várja az öb­lösüveggyár konyháján a nebu­lókat, majd rövid pihenés után jöhet az újabb kemény munka a zöld gyepen. A tábor legtapasztaltabb mestere, Répás Béla egykori válogatott kerettag labdarúgó, szakedző így értékeli az utóbbi hetek tapasztalatait:- A tavalyihoz hasonlóan ezúttal is nagyon tartalmas volt ez a három hét. Az én csopor­tom 19 főből állt, nagyon szor­galmasak voltak a gyerekek. Alig-alig volt hiányzó, s ha egy-két fiatalnak mégis akadt más családi elfoglaltsága, az mindig „igazolt” távollétnek bizonyult - kezdte a táborzárás előtti bizonyítványosztást a nagy tekintélyű edző. -Szak­mai oldalról sokkal többet ad ez a tábor, mint a versenyidőszak alatt megszokott program, hi­szen itt a délelőtti ötállomásos tréning során a futóiskolán ke­resztül az alap technikai-takti­kai elemeken át a foci ábécéjét skálázzák át a jövő reménysé­gei. Természetesen mindennap „belopunk” egy-egy új elemet is a gyakorlatsorba. Délután a korosztályokat különválaszt­juk, s itt már elsősorban a kor­nak megfelelő fizikai képesség- fejlesztés kap kiemelt szerepet - zárta szavait Répás Béla. Úgy tűnik, hogy az Öblös labdarúgócsapatának vezetői jó úton haladnak, amikor tervszerűen építik szakosz- tály-modelljüket, megpróbál­ják az „uborkaszezon” ideje alatt vonzóvá tenni a labda­rúgást, s a zöld-fehér színe­ket a focizni vágyó fiatalok körében. A mai világban nem kis öröm látni, hogy felké­szült szakemberek féltő gonddal „pátyolgatják” a sportág alapjaival még most ismerkedő, de a gyakorlato­kat annál nagyobb lelkese­déssel végző apróságokat. (kosa r.) Szombattól atlétikai -világbajnokság - A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövet­ség ülése előzi meg a szombaton kezdődő sevillai atlétikai világbajnokságot. Képünkön az IAAF elnöke, Primo Nebiolo és a verseny kabalafigurája „pacsizik” fotó: reuters Labdarúgó megyei III. osztály Rétsági csoportjának őszi menetrendje Újra pattog a labda Legénden is 2. forduló Augusztus 22., vasárnap, 17 óra: Villtesz SE-Diósjenő II. - Nőtincs, Hont - Ősagárd, Szá­tok - Nógrád, Kisecset - Tol­mács, Patak II. - Tereske, Bor- sosberény - Keszeg, Nógrádsáp- Legénd, Szente - Szendehely. Szabadnapos: Felsőpetény. 3. forduló Augusztus 29., vasárnap, 17 óra: Szendehely - Nógrádsáp, Legénd - Borsosberény, Ke­szeg - Patak II., Tereske - Kis­ecset, Tolmács -.Szátok, Nóg­rád - Hont, Ősagárd - Villtesz SE-Diósjenő II., Nőtincs - Fel­sőpetény. Szabadnapos: Szente. 4. forduló Szeptember 5., vasárnap, 16 óra: Felsőpetény - Ősagárd, Villtesz SE-Diósjenő II. - Nóg­rád, Hont - Tolmács, Szátok - Tereske, Kisecset - Keszeg, Pa­tak II. - Legénd, Borsosberény- Szendehely, Nógrádsáp - Szente. Szabadnapos: Nőtincs. 5. forduló Szeptember 12., vasárnap, 16 óra: Szendehely - Patak II., Legénd - Kisecset, Keszeg - Szátok, Tereske - Hont, Tol­mács - Villtesz SE-Diósjenő II., Nógrád - Felsőpetény, Ős­agárd - Nőtincs, Szente - Bor­sosberény. Szabadnapos: Nóg­rádsáp. 6. forduló Szeptember 19., vasárnap, 15 óra: Nőtincs - Nógrád, Felső­petény - Tolmács, Villtesz SE- Diósjenő II. - Tereske, Hont - Keszeg, Szátok - Legénd, Kis­ecset - Szendehely, Patak II. - Szente, Borsosberény - Nóg­rádsáp. Szabadnapos: Ősagárd. 7. forduló Szeptember 26., vasárnap, 15 óra: Szendehely - Szátok, Le­génd - Hont, Keszeg - Villtesz SE-Diósjenő II., Tereske - Fel­sőpetény, Tolmács - Nőtincs, Nógrád - Ősagárd, Nógrádsáp - Patak II., Szente - Kisecset. Szabadnapos: Borsosberény. 8. forduló Október 3., vasárnap, 14 óra: Ősagárd - Tolmács, Nőtincs - Tereske, Felsőpetény - Keszeg, Villtesz SE-Diósjenő II. - Le­génd, Hont - Szendehely, Szá­tok - Szente, Kisecset - Nóg­rádsáp, Patak II. - Borsosbe­rény. Szabadnapos: Nógrád. 9. forduló Október 10., vasárnap, 14 óra: Szendehely - Villtesz SE- Diósjenő II., Legénd - Felsőpe­tény, Keszeg - Nőtincs, Te­reske - Ősagárd, Tolmács - Nógrád, Borsosberény - Kise­cset, Nógrádsáp - Szátok, Szente - Hont. Szabadnapos: Patak II. 10. forduló Október 17., vasárnap, 13.30 óra: Nógrád - Tereske, Ős­agárd - Keszeg, Nőtincs - Le­génd, Felsőpetény - Szende­hely, Villtesz SE-Diósjenő II., Szente, Hont - Nógrádsáp, Szá­tok - Borsosberény, Kisecset - Patak II. Szabadnapos: Tol­mács. 11. forduló Október 24., vasárnap, 13.30 óra: Szendehely - Nőtincs, Legénd - Ősagárd, Keszeg - Nógrád, Tereske - Tolmács, Patak II. - Szátok, Borsosbe­rény - Hont, Nógrádsáp - Vill­tesz SE-Diósjenő II., Szente - Felsőpetény. Szabadnapos: Kisecset. 12. forduló Október 31., vasárnap, 13.30 óra: Tolmács - Keszeg, Nóg­rád - Legénd, Ősagárd - Szen­dehely, Nőtincs - Szente, Fel­sőpetény - Nógrádsáp, Villtesz SE-Diósjenő II. - Borsosbe­rény, Hont - Patak II., Szátok - Kisecset. Szabadnapos: Te­reske. 13. forduló November 7., vasárnap 13 óra: Szendehely - Nógrád, Legénd - Tolmács, Keszeg - Tereske, Kisecset - Hont, Patak II. - Villtesz SE-Diósjenő II., Borsosberény - Felsőpetény, Nógrádsáp - Nőtincs, Szente - Ősagárd. Szabadnapos: Szátok. 14. forduló November 14., vasárnap 13 óra: Tereske - Legénd, Tol­mács - Szendehely, Nógrád - Szente, ősagárd - Nógrádsáp, Nőtincs - Borsosberény, Felső­petény - Patak II., Villtesz SE- Diósjenő II. - Kisecset, Hont - Szátok. Szabadnapos: Keszeg. Sportturmix Vidám sport A salgótarjáni vidám vásár ’99 sportprogramjai: Augusztus 20., péntek. 9 óra: páros lábtenisz-verseny (SBTC pálya parkolója), 10 óra: Daewoo hegyifutóver­seny és hegyikerékpár-ver- seny (SBTC pálya parko­lója). Augusztus 21., szombat. 6 óra: horgászverseny (Tóst­rand), 9 óra: Kispályás lab­darúgótorna (SBTC füves edzőpálya), 14 óra: páros teniszverseny (Tatárárok- teniszcentrum és Petőfi SE pályája). Augusztus 22., vasárnap. 9 óra: egyéni teniszverseny (Tatárárok-teniszcentrum és Petőfi SE pályája), 10 óra: lövészverseny (SBTC füves edzőpálya), országúti ke­rékpáros verseny (Camping út). Nevezni minden szám­ban a helyszínen, a kezdés előtt egy órával lehet. Kuba - USA meccs Negyven év után egyesült államokbeli labdarúgócsa­pat utazott barátságos mér­kőzésre Kubába. A nebras- kai ifjúsági együttes azért vállalta a havannai kirándu­lást, hogy javítsa a két or­szág közötti viszonyt. Foci és szex A thaiföldi főváros repülő­terén, a belső televíziós láncon a Thaiföld - Viet­nam ( 2-0) labdarúgó-mér­kőzés közvetítése néhány perc után megszakadt és szexfilmet láthattak a gé­pük indulására váró utasok. A belső vizsgálat kiderí­tette, hogy a biztonsági szolgálat tagjai nézték a szexfilmet, amit véletlenül kevertek be a televíziós láncra. Új vesével Veseátültetésen esett át Sean Elliott, az észak-ame­rikai profi bajnokságban (NBA) címvédő San Anto­nio Spurs kosárlabdázója. A 31 éves sportember egy évvel idősebb bátyja, Noel egyik veséjét kapta meg. A hatórás műtét után a tíz éve NB A-ben kosarazó és 14,9 pontos átlaggal büszkél­kedő Sean elmondta: re­méli, hogy a szervátültetés után nem ér véget pályafu­tása. 15. forduló November 21., vasárnap, 13 óra: Szendehely - Tereske, Legénd - Keszeg, Szátok - Villtesz SE-D. II., Kisecset - Felsőpetény, Patak II. - Nő­tincs, Borsosberény - Ősagárd, Nógrádsáp — Nógrád, Szente - Tolmács. Szabadnapos: Hont. 16. forduló November 28., vasárnap, 13 óra: Keszeg - Szendehely, Te­reske - Szente, Tolmács - Nóg­rádsáp, Nógrád - Borsosbe­rény, ősagárd - Patak II., Nő­tincs - Kisecset, Felsőpetény - Szátok, Villtesz SE-D. II. - Hont. Szabadnapos: Legénd. 17. forduló December 5., vasárnap, 13 óra: Szendehely - Legénd, Hont - Felsőpetény, Szátok - Nőtincs, Kisecset - ősagárd, Patak II. - Nógrád, Borsosbe­rény - Tolmács, Nógrádsáp - Tereske, Szente - Keszeg. Sza­badnapos: Villtesz SE-D. II. Megjegyzés: A első forduló eredményeit későbbi számunk­ban közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom