Nógrád Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-18 / 192. szám

augusztus 18., szerda Szeretettel köszöntjük ILONA nevű kedves olvasóinkat! Az Ilona a görög eredetű Heléna név (jelentése: fény) magyaro­sított változata. Védőszentje Szent Ilona császárné, Nagy Konstantin császár édesanyja (330). Virága a lila orchidea és az erdei ciklámen. Az ortodox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szent Florosz és Szent Lavrosz vértanúk napja. A Nap kél: 5.43 órakor, nyugszik: 19.52 órakor. ÜGYELETES RIPORTER T. Németh László ® : (32) 416-455 140 évvel ezelőtt, 1859 augusztus 18-án született Szatmárnémetiben Ará­nyi Dezső (képünk) ope­raénekes (tenor). Kül­földi tanulmányai után Brünnben, Prágában és Berlinben szerepelt, öt évig a milánói Scalának is tagja volt. Vendégmű­vészként külföldön is Verdi, Mozart és Mas- cagni-operák lírai szere­peiben tűnt ki. 175 éve, 1824-ben szüle­tett Bourge-ban Pierre Martin (ejtsd: Pier Már- ten) francia kohász, aki apjával együtt 1864-ben feltalálta a róluk elneve­zett, az ócskavasak beolvasztását is lehetővé tevő acélgyártási eljárást. 50 esztendeje, 1949-ben ezen a napon fogadta el az országgyű­lés az új alkotmányt (XX. törvény), melyet augusztus 20-án lép­tettek életbe. Ettől kezdve ünnepeltük augusztus 20-t az alkot­mány napjaként. E napon született 1830-ban Ferenc József Habsburg uralkodó és e napon hunyt el 1850-ben Honoré de Balzac francia regényíró. Egy-két zápor ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Napközben többször erősen megnö­vekszik a felhőzet, de csak néhány he­lyen lehet rövid zápor, kissebb eső. Kevés napsütésre is lehet számítani. A keleti, délkeleti szél többnyire mér­sékelt marad. A csúcshőmérséklet az átlagos közelében várható: általában 25,27 fok között lesz. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 27 Balassagyarmat: 26 Szécsény: 25 Bátonyterenye: 27 Pásztó: 26 Ipolytamóc: 26 Világhírességek - A Dalai Láma, a tibeti buddhisták száműzetésben élő szellemi és politikai vezetője a New Yorki-i Central Parkban találkozott Richard Gere neves filmszínésszel. FOTÓ: FEB-Reuters * MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp * __________________________________________________________ W O roszlán (VII. 23 - VIII. 23.) Hivatásában a leleményesség még mindig fontos szerepet kap. Ma is gyorsan kell döntése­ket hoznia - amit egyébként nem igazán szeret. A karrierje újabb és újabb kihívásokat jelent, ne akarjon azonban ural­kodni a munkatársain. Szűz (VIII. 24 - IX. 23.) Túlságosan büszke és kevésbé gya­korlatias. Érzelmeit most érdemes a hivatására összpontosí­tani, ugyanis megérzései helytállóak lesznek. Jogi ügyekben - ha vannak - igazságérzetét kamatoztathatja. Mérleg (IX. 24 - X. 23.) Ismerősének kell egy szívességet viszonoznia, ami nem esik nehezére a segítőkész Mérlegnek. Barátai életét példaként tekinti, mások kárán tanulhat. A sze­relemben elérkezett az Ön ideje! Skorpió (X. 24 - XI. 22.) Minden energiáját hajlamos befek­tetni új célja érdekében, ami komoly eredményekkel kecseg­tet. A szerelem változékonyságot és érzelmi biztonságot je­lent most Önnek. Megéri kockáztatni, ha nagyobb vállalko­zás előtt áll. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Most érdemes külföldre utazni, vagy - ha vendéglátással foglalkozik - külföldi vendége­ket fogadni. Bevételei több forrásból csörgedezhetnek, így anyagi ügyei egyre jobban alakulnak. Szeretteivel jobb, ha nem vitázik, mert komoly sértődések lehetnek belőle. Bak (XII. 22 -1. 20.) Okosan és fanyar humorral kezeli a dolgokat. Jól tűri a megpróbáltatásokat, céljai igényesek. Nagy figyelmet tanúsít az újdonságok, új felfedezések felé, és képes hasznosítani azokat. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Munkájában következetes, kitartó. Nem reménykedik a véletlen szerencsében, hanem küzd cél­jaiért. Másoktól annyit vár el, amit maga is nyújt. így van ez a magánéleti szférában, s a szerelemben is. Halak (II. 21 - III. 20.) A félmegoldásokat nem tűri. Belső normája a teljességre való törekvés. Amihez hozzáfog, azt véghezviszi, megvalósítja. Ön most rendkívül érzelmes és képzeletdús. Kos (III. 21 - IV. 20.) Az Ön kitartása és hűsége nem lehet kétséges. Azonban soha nem felejt, és nem marad adós, ha megbántják. Kivárja a maga idejét és a győzelemig küzd. Bika (IV. 21 - V. 20.) Pénz áll a házhoz, melynek segítségé­vel megvalósíthatja terveit. Ne döntsön elhamarkodottan, gondolja át elhatározásait. Új szerelem kopogtat az ajtón vagy a régi fellángol. Ikrek (V. 21 -VI. 21.) Hosszú utazásra indulhat, ha úgy akarja. Vigyázzon egészségére, ne hajszolja túl magát. Lazít­hatna egy kicsit, hogy pihenten vághasson neki a nagy kihí­vásnak, ami Önre vár. Rák (VI. 22 - VII. 22.) Kevesebbet kell beszélni és többet cselekedni! Egy bizonyos kapcsolat révén előnyökhöz juthat, tehát érdemes lesz tovább ápolni. A nyaralást érdemes most erre a hétre időzíteni. Ne felejtse el felköszönteni Ilona nevű ismerősét, rokonát! Nyírj esi hét ajándékba Ezt az ajándékot, csomagolás és szalagdíszek nélkül kapták meg a címzettek, ez azonban nem változtatott az értékén. Az érintett 19 mozgáskorlátozott pár napja egyhetes, balassa­gyarmati, nyírjesi táborozás kellemes élményeivel térhetett haza. A szervező, a területi Vö­röskereszt 28 településről a leg­inkább hátrányos helyzetűeket hívta meg a 7 napra, amelyet részben az országos vezetőség pályázatán nyert pénzből tett tartalmassá. A táborozókat a számításokat felülmúló mérték­ben - önkéntes segítségnyújtók, nevelők, tanácsadók - vették körül, ők a mozgássérültek ellá­tásából is kivették a részüket. Hat szám - egy nyeremény! 33. HÉT \ HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: I 2 9 v 4 ? ? MoziM Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Jackie Chan: Az elveszett zsaru. Feliratos, hongkongi-ameri­kai vígjáték. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Szerelmes Shakespeare. Amerikai, feliratos vígjáték. Balassagyarmati Madách, 15.30 órától: Babe 2. Színes, amerikai filmvígjáték. 17.45 órától: A csaj nem jár egyedül. Amerikai filmvígjáték. 20.00 órától: Kegyetlen játékok. Színes, amerikai film. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Sikoly 2. Színes, amerikai thriller. jr Augusztus 16-ai St5 nyerőszámok í 11 19 26 29 30 32 33 47 49 51 53 60 64 66 68 70 71 77 80 KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika Sport. 5.38 Falu- rádó. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gaz­daság. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.17 Mindennapi tu­domány. 9.04 Napközben. 10.00 Út­közben. 11.04 Lemez-játszó. 11.35 Biblia. 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Gyülekezet énekek. 13.30 Refoimátó félóra. 14.04 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi ügyelő. 14.53 Első közlés. 15.05 Be­széljük meg! 15.55 '99 Magyaror­szág. 16.00 Délutáni krónika. 16.25 Sólyom-Nagy Sándor dalfelvételei­ből. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Est krónika 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.39 Kossuth és Görgey. 20.00 Hírek. Idő­járás. 20.04 Népdalkörök... 20.30 Ha­tárok nélkül. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Bilicsi Tivadar énekel. 21.25 Kossuth-klub. 21.55 Szőlő. 22.00 Késő est krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.04 Lemezmüzeum. 24.00 Hírek. házig. 18.01 Kötyökrádió. 18.30 Számit a technika 19.00 Hírek. Időjá­rás. 19.04 Unikum. 20.00 A hónap dzsessz CD4.21.00 Hírek. Időjárás. 21,04 Rádiószínház Dokumentum­műhelye - Lujzi. 21.42 Zene. 22.00 Drog-ér(i)a. 23.00 Hírpercek. 23.15 Korzó. 24.00 Ép után /: PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dal­lamok. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kí­vánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Sport 7,03 Hírek. Időjárás, Sport. 7,03 Közlekedés. 7.30 Hírek. Időjá­rás. Sport. 8.45 Sportreggel. 9.00 Pe- tőfi-délelőtt 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz plusz. 9.50 Aprócseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.10 Délelőtt vendég. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjá­rás. Sport. 13.50 Vízállásjelentés. 1 .00 Nosztalgiadélután, 15.00 Hírek. Időjárás. 16.30 Könyvről könyvért. 16.40 Korhatár nélkül. 17.00 Háztól 5.57 Hajnali gondolatok 6.00 Szabadság tér 9.00 Bor és hatalom (32.) 9.30 Ficánkoló 9.40 Égbőlpottyant mesék 9.55 Töf-töf elefánt 10.00 Lönnrot meséi 10.15 Kézilabda-suli 10.35 Telemim 10.55 Magyarország 2000 11.30 A homok titkai (79.) 12.00 Híradó. Időjárás 12.30 Szerelmek Saint-Tro- pez-ban (fr. sor. - 57.) 13.25 Nemzetiségi magazinok (horvát, román) 14.25 A pampák királya (80.) 15.20 Kincsestár 16.50 Charlotte Sophie, avagy az érzelmek hatalma (2.) 17.45 Körzeti híradók 18.00 Túrabakancs 18.20 Lét-kép 18.40 Vajúdóméi meleghozók 18.55 Rabszolgasors (11.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Szeresd magad mindig! (francia tévéfilm) 21.30 Alompolgár 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.35 TS-Vili. kettesfogat- hajtó-vb (megnyitó) 22.50 Oroszország titkai (3/2.) >2 6.00 Szabadság tér 9.05 Aktuális 9.30 Kincsestár (ismétlés) 10.35 A Karibu-út (3/1.) 11.00 Gyermekbarát 5.50 Nap-kelte 9.05 Dinasztia (86.) 11.10 Video Hits No.1 14.35 Közvetlen ajánlat 15.05 Jövőnéző' (ismétlés) 15.35 Cinema (filmmag.) 16.00 Chicago Hope (14.) Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Augusztus 18-án, szerdán 6- tól 14 óráig Salgótarjánban és környékén, Szécsényben és környékén, 10-től 18 óráig Pásztón és környékén, 14-től 22 óráig Rétságon és környékén várható műszeres rendőrségi sebesség-ellenőrzés. ........................................ ’ ■! 1 2.00 Éretlenek (sor.-3.) 12.35 Híradó. Időjárás 13.00 Tévémagiszter/repriz 14.00 Szünidőre 15.10 Bor és hatalom (ism.) 16.30 Nemzetiségi magazinok 17.20 TS-Vili. kettesfogat- hajtó-vb (megnyitó) 18.50 Nemzeti értékeink 19.10 Századunk műhelyéből 8 19.30 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Trópusi hőség (sor.) 21.25 A néma szemtanú (8.) 22.20 Évek. 23.10 Mélyvíz f--,) HaHoTa Téveszme Az író fia- Mondd, kis­- Apu, mikor fejezed be lányom, miért az új regényedet? akarja Lajos fel­— Még ma. bontani az eljegy­— És ennek a vége is zéseteket? örömteli lesz?- Azt mondta, hogy mi­- Nem hiszem, ugyanis a attad, mama. szerelmesek ebben összehá­- Ó, a gyalázatos! Hát zasodnak... azt hiszi, hogy én hozzá­mennék feleségül? Fantörpikus! Ítélet A cirkuszigazgatónak tele­fonál egy férfi: Baloghné megkérdezi a fér­- Fantasztikus mutatvá­jétől: nyom lenne az ön számára,- Mi történt azzal az asz­ha tudna fogadni. szonnyal, aki megmérgezte,- Mi lenne az? aztán leszúrta, majd felda­- Egyméteres kardot rabolta a férjét? nyelek le közönség előtt.- Életfogytiglani fegy­- És mi ebben a fantasz­házra ítélték. tikus?- Rettenetes! így elbánni- Az, hogy én csak szegény asszonnyal... nyolcvanöt centis vagyok. 16.45 Beveriy Hills 90210 17.35 Rendörakadémia (23.) 18.30 Hír3 19.00 Egy rém rendes család 19.30 Anya csak egy van 20.00 Nadine (amerikai vígjáték) 21.55 Nikita, a bérgyilkosnő (am. akcióson - 2.) 22.45 Mutphy Brown (48.) 23.10 Hír3 (ismétlés) 23.40 Cinema (ism.) 18.45 Információs magazin 19.00 Vendéglátás 19.30 Hangoló 20.00 Teresa tetkója (amerikai vígjáték) 21.40 Music Box '•as*. DUNA TV 5.50 Faluvilág 6.00 Reggeli kiadás 7.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 TV2 Matiné 10.00 Brooklyn-híd 10.25 Kakuk(talkshow) 10.55 Közvetlen ajánlat 11.20 Mindent tudni akarok! 11.25 Plusz 11.50 O'Hara felesége (amerikai film) 13.40 Stefanie - Félelem 14.45 Gazdagok és szépek (478.) 15.15 Baywatch A cápaöböl 16.00 Sunset Beach (241.) 16.45 Kassandra (110.) 17.40 Luz Maria (41.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30Marimar(110.) . 19.55 Friderikusz-szupershow 21.45 Jó estét Magyarország! 22.30 A bérlő (francia film) 0.45 A Duna krónikája 5.30 Virradóra 9.10 Patrick, a postás 9.25 Tudni akarom 9.30 Gore és Gregore 9.40 A titkos kert (7/6.) 10.15 Kakasdombi rendőr 11.45 Esti kérdés (ismétlés) 12.00 Lapszemle, Hírek 12.20 Gazdakör (magazin) 12.50 A senki szigete 13.25 Pop-sa-rock(ism.) 13.55 Hatlábú birodalom (6/1.) 14.25 Kiko, vágtass, mint a szél! 15.55 Teieenciklopédia (48.) 16.10 Magyar ereklyék 16.30 Felelet az életnek 17.00 Titkos küldetés (22.) 17.30 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 „Szép leányok, ne sírja­tok” (magyar film) 19.45 Vasúti variációk (6/2.) 20.10 Régiók 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Űrhajónk, a Föld (33.) 21.50 Sötét középkor (3/2.) 22.35 Mítosz, maszk... (5/1.) 22.50 A természet hangjai (3.) 23.15 Híradó 23.30 Zoller Attila és Hunga­rian Jazz All Stars 2/2. 7.00 Nickelodeon-sorozatok 12.00 Fecsegő tipegők 12.30 Hé, Arnold! 13.00 Rocko 13.30 Pete és kis Pete 14.00 Clarissa 14.30 A titkos templom legendái 15.00 Global Guts 15.30 Fecsegő tipegők 16.00 Hé, Arnold! 16.30 Rocko 17.00 Jaj, a szörnyek! 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Sok hűhó 19.00 News-da (zenei hírek) 19.30 Hír-M (közéleti híradó) 20.05 Őrült Joe (ism.) 21.55 Végzetes tévedés (amerikai akciófilm) 23.30 Hír-M (ismétlés) 24.00 News-da (ismétlés) 17.05 Time Trax - Bosszú 17.50 Mire gondolok? 17.55 Paula és Paulina (43.) 18.45 Híradó 19.15 Fókusz 19.50 Medicopter 117 (6.) Túszdráma 20.45 A Bagoly (amerikai akciőfilm) 22.20 Híradó. Időjárás 22.35 Pusszantlak, drágám! 23.05 Dóra mozija 23.35 Mesék a kriptából 24.00 Fókusz (ismétlés) KLUB SZÍV TV 6.50 Tipp-top (ism.) 7.00 Információs magazin 7.15 Gerincjavrtó torna 8.00 Music Box 6.30 Reggeli 9.00 Recept Klub (ismétlés) 9.10 Rajzfilm Klub (ism.) 10.00 Az első csók (ism.) 10.25 Második csók (ism.) 10.50 Klip Klub (ism.) 11.10Televásár 11.40 Pont hu (ism.) 12.10 Paula és Paulina (ism.) 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30Televásár 14.00 Klip Klub 14.25 Rajzfilm Klub 15.10 Az első csók (13.) 15.40 Második csók (55.) 16.10 Lois és Clark (6.) 17.00 Mire gondolok? 6.30 Jó barátok 7.00 Mozi! Mozi! Mozi! 7.30 Mennyi? 30! 8.05 Egyedül nem megy 9.45 Angyalok a padláson 11.20 Egy kölyök Aladdin ud­varában 12.50 Négy nap szeptemberben 14.45 Vasmadarak 4. 16.25 A második polgárhá­ború (am. pol. szatíra) 18.05 Geronimo (amerikai western) 20.00 Viszlát család, viszlát szerelem (amerikai vígjáték) 21.45 Megérint a halál (amerikai thriller) 23.25 Rejtekhely (amerikai thriller) TARJÁNI TV 18.55 Hírek 19.05 Akarj élni! 19.35 Közkívánatra megismétel­jük: „Viva la musica!” Vendégek: Bélyei Adél és Bélyei Lajosné hár­faművészek 20.10 Szabadkáról érkeztek - egy hetet tölthettek Itt 20.15 Mackó-csoportok várják az oviskat az Arany Já­nos úton 20.20 Hírek 20.30 Kitörés (magyar film) NÓGRÁDI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTOS'YTERENYP. PÁSZTÓ, RfrTCAO. SALGÓTARJÁN. SZECSÉNY VÁROSOK tS KORNYÉKÜK NAPIIAP1A Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési _____________ ________ csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők ré szére a Célvonal Kft,, telefon: 30/9433-548, 30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUV1HIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom