Nógrád Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-12 / 160. szám

1999. július 12., hétfő Megyei Körkép BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. oldal Időutazás a gyermekkor felé - Ünnepélyes falunap neves vendégekkel Herencsényiek, ha találkoznak Szandai József, a község polgármestere tartotta a megnyitóbeszédet a vidéki létformának fenn kell maradnia.- Mint a faluból elszár­mazottnak, csak akkor tu­datosult bennem szülőfa­lum értéke, amikor már el­kerültem innen - osztotta meg gondolatait a falubeli­ekkel Pékár István.-Sokat töprengtem azon is, hogy miért olyan erős a szülőföld vonzása, aztán rá­jöttem: amikor látogatóba jö­vök édesanyámhoz, ez nem más, mint időutazás a gyer­mekkor felé - mondta. - Sokszor mondják a szülők el­származott gyermekeikről szólva, hogy ritkán jönnek, sok a dolguk. Azt mondom mindenkinek: addig jöjjünk, amíg van kihez: hiába mar- dos a lelkiismeret bárkit, ha már üres a ház. A falugyűlés befejezése­ként a település polgármes­tere, Szandai József díszpol­gári címeket adott át. Mint mondta, a testület döntése alapján ketten kapják az el­ismerést. A „Herencsény díszpolgára” címmel járó díszoklevelet, a „Herencsény története” című könyvet és kupát adományozták Géczy Imrének és Bolza Antalnak. Bolza Antal külföldi tartóz­kodása miatt nem lehetett jelen, a kitüntetésről szóló értesítést fia vette át. A délután folyamán gyermek- és ifjúsági prog­ramok, kulturális és szóra­koztató műsorok gondos­kodtak a résztvevők kikap­csolódásáról, jó hangulatá­ról. Hegedűs Erzsébet (Folytatás az 1. oldalról) mondta előadásában Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke a vidékfejlesztésről, a vidéki létről szólva. Be­szédének középpontjában Nógrád megye gazdaságá­nak helyzete, annak fejlesz­tési lehetőségei állottak. Hangsúlyozta, hogy még napjainkban is jelentős át­alakulási folyamatok zajla­nak, amelyek egyaránt je­lentenek termékszerkezet­korszerűsítést, gazdálko­dási és struktúraváltást. Ennek az átalakulásnak pedig a pozitív vonások mellett negatív következ­- Semmiféle állami jó szándék nem helyettesítheti a helyi kezdeményezéseket - szögezte le Becsó Zsolt.-A települések polgárai jobban ismerik saját igénye­iket, kívánalmaikat. Tuda­tosítanunk kell önmagunk­ban, hogy mindenki saját aktivitásával tud hozzájá­rulni a települések és a kör­nyező területek harmonikus fejlődéséhez. Herencsény éppen ezt bizonyítja ezzel a rendezvénnyel. A harmadik évezred kü­szöbén kemény kihívások érik a világ nemzeteinek kultúráját. Kulturális Készülőben a finom gulyás ménye is van, mint például az országos átlagot megha­ladó munkanélküliség. Ez súlyos lelki és anyagi teher a családok számára: ha nincs munka, nincs jövőbe vetett bizalom, akkor pedig nincsenek gyerekek, mint ahogyan közös jövő sincs. FOTÓ: GÓCS ÉVA adottságaink legmegbízha­tóbb tanúságát századokon át a mai napig a népha­gyomány őrizte meg: ezeknek az értékeknek a hordozói a rendezvény kö­zéppontjában álló falvak. Éppen ezért e falvaknak, köztük Herencsénynek, és Számos Nógrád megyei település is a víz fogságába került Katasztrófahelyzet több helyütt (Folytatás az 1. oldalról) megáradt patak. A Bajcsy-Zsi- linszky, a Zagyva és a Kúria úton sok ház víz alatt áll. Benkő László és családja a vasúti töl­téshez közel álló házban lak­nak: a közös udvarban lévő ház egyikét teljesen elöntötte a víz, a padlásra mentették, ami menthető, az udvaron álló au­tónak csak a teteje látszott ki a vízből. A sorompó előtti útsza­kaszon vasárnap délelőtt idő­szakosan megbénult a forga­lom: az autók elakadtak az út­testen hömpölygő zavaros ár­ban. A 21-es főút mellett álló Mátra Autóbázist sem kímélte az özönvíz, vasárnap délelőtt szinte teljesen ellepte a gépko­csikat. A kár több tízmilliós nagyságrendű. A Silco-Inox Kft. üzemcsar­nokát is elöntötte az áradat, be sem lehetett menni. Több utcá­ban az egyedüli közlekedési eszközt a csónak jelentette. A maconkai víztározó zsilipjein lezúduló víztömeg átcsapott a közlekedési úton. A 21-es és a 23-as főúton is időleges vízát­folyások voltak, a forgalmat rendőrök irányították. Borsosberényben homok­zsákokkal, erőgépekkel, a la­kók összefogásával próbálták elejét venni a nagyobb bajnak. Kazáron összedőlt egy épület, Nemtiben a vasúti utat átlépte a Zagyva, a házakból menteni kellett az embereket. A Nógrád megyei tűzoltóság ügyeletén folyamatosan csöng a telefon, de minden egység úton van: a híradósokon kívül senki sincs a laktanyában. Min­dig oda mennek, ahol a legna­gyobb a baj, vasárnap délutánig harminc előjegyzés tudatta: ott is várják a segítséget. Mint pél­dául Dorogházán, ahol a pol­gármester információja szerint víz alatt áll az egész falu. Nem jobb a helyzet Salgótar­ján környékén sem: Zagyvaró­nán a Sallai úton Bellák Já­nosáé és Bellák István házát tel­jesen elöntötte a megáradt pa­tak: felborította az ólakat, sok háziállat elpusztult. Az úton félméteres iszap áll, lehetet­lenné téve a közlekedést. Leállt a vasúti forgalom Kis- terenye és Kál-Kápolna között teljes hosszban, mivel az eső Sirok-Kőkútpusztánál illetve Kápolnánál elmosta a pályát, Nemtinél pedig kis híján a vas­úti hidat is (ott információink szerint már szombaton este félméteres víz állt a pályán) Tóth András, a Mátrai Regio­nális Vasút üzletvezetője sze­rint a megerősítéshez több va­gon kőre lesz szükség, így a vonatok legkorábban hétfőn indulhatnak el. Még vasárnap megszűnt vi­szont az átszállás és a részle­ges vágányzár a nyugat-nóg­rádi térségben: Bánk és Rom­hány között a váci pályamun­kások délelőtt fél tízre eltaka­rították a sínekre került har­minc centiméter vastag isza­pot, s nem sokkal később Nóg- rádkövesden is újra üzembe helyezték a víz alá került vál­tókat. Ugyanitt az eső a köve­ket is elhordta, de ezeket - akárcsak Becskénél - rövid időn belül pótolták. Mohorán megcsúszott a közút és a vasút közötti rézsű is, itt - tudtuk meg Ágoston Lászlótól, a Nóg- rád-vidéki Regionális Vasút üz­letvezetőjétől - a helyreállítás után húsz kilométer per órás sebességkorlátozást vezetnek be, ami pár perces késést okoz majd minden vonatnál. Még lapzártakor is folyama­tosan érkeztek a jelzések a me­gyében kialakult katasztrófa- helyzetről: Palotásról Szabó Mihály polgármester el­mondta, hogy a település ve­zetékes ivóvízét biztosító két kútból az egyiket lezáratta az üzemeltető Dél-nógrádi Vízmű Kft., mert az elfertő­ződött. A kutat másfél méte­res víz veszi körül. A telepü­lésen vízkorlátozást kellett el­rendelni. Több utcában a la- kások pincéi, alagsorai meg­teltek vízzel, kiöntötték az ár­nyékszékek, szennyvíztáro­lók. A 62 hektáros víztározó gátja megrongálódott, folya­matosan engedik a zsilipen a vizet: a Buják-patak növény­zettel benőtt medre azonban nem képes elvezetni, ezért el­árasztotta a kerteket. A gátból mindössze egy méter szabad terület van, nem biztos, hogy elegendő lesz a zsilip áteresztőképessége. Ha pedig a megrongálódott gát átszakad, több száz ház lesz veszélyben. A mélyfekvésű területeken elszennyeződtek a kutak, újra meg kellett nyitni az ivóvízellátás érdekében a közkutakat. A vízműtelepet csak csónakkal lehet megkö­zelíteni. Nem jobb a helyzet Kisbá- gyonban és Héhalomban sem: több ház víz alatt áll, a hé- halmi futballpályán méteres víz áll. Amennyiben folytató­dik az esőzés, mindhárom te­lepülésen kialakulhat a ka­tasztrófahelyzet. H. E. - S. J. Ellepett autó a kisterenyei Vasút úton A Silco-Inoc Kft. bátonyterenyei üzemcsarnokát is körül­vette az áradat fotó: gócs Éva Lehetőség az ismerkedésre, barátkozásra, az azonos problémák megbeszélésére Hagyományos juliális a Dolinkában Salgótarjánban, a Dolinká­ban rendezte meg szombaton a Mozgáskorlátozottak Egy­mást Segítő Egyesülete az immár hagyományosnak mondható juliálist. Az időjá­rás ugyan nem fogadta kegye­ibe a rendezvényt, hiszen a délután kisebb-nagyobb meg­szakításokkal esett az eső. A tavalyi 300 résztvevőnek csak a fele tudott elmenni a ju- liálisra az időjárás miatt, ők vi­szont nagyon jól szórakoztak. A nógrádmegyeri hagyomány- őrző egyesület fúvós- és nép­tánc-előadása után a Petőfi Színjátszócsoport humoros da­rabjain szórakozhattak. A Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesületének az a célja a rendezvénnyel, hogy kimoz­dítsák tagjaikat otthonról, hi­A rossz idő sem rontotta el a jó hangulatot szén kevés lehetőségük van a ha valaki saját erőből nem tudta közösségben való részvételre, megoldani a közlekedést: őket Az sem jelenthetett problémát, autóval vitték a helyszínre. Az alkalmat felhasználták arra is, hogy az egyesület programjait megismertessék, különös tekin­tettel az áprilisban Salgótarján­ban átadott önállóéletvitel- központ nyújtotta szolgáltatá­sokra. A központ programjai igen sokrétűek: a súlyos moz­gássérültek számára ingyenes fodrászatot, számítógépes tan­folyamot biztosít. Kiemelke­dik a szülői gondozói program, amely a sérült gyerekek ápolá­sához nyújt segítséget, de mű­ködnek különféle ifjúsági cso­portok, jogi tanácsadás, reu­matológiai-egészségügyi ta­nácsadás is. A juliális lehető­séget nyújtott arra is, hogy az egyesület tagjai jobban meg­ismerkedhessenek egymással, megbeszélhessék gondjaikat, problémáikat. H. E. Mátranovák: kell a vasút - de nem a MAV-nak Kicsit kései sirató (Folytatás az L oldalról) Pécsváradnál az utóbbi tíz évben, és sorsuk alapján legalább vázlatos sejtésük legyen arról, mi lesz pár év múlva Mátranovákon, Mátraterenyén és Mátra- mindszenten is. Legjobb esetben egy szimpla sínpár, rókavadá­szatra is alkalmas több mé­teres dzsungellel, pár rozsdás jelzővel. Időnként egy válasz nélkül hagyott levél öt polgármestertől, sikertelen tárgyalások, el­úszott üzletek. A legjobb- nál is jobb esetben pedig az, hogy jövőre még egy­ben lesz a pálya, legalább annyira, hogy az eső által tönkrevert, a különböző MÁV-os konferenciáknál - az utasoknak és a szállí­tóknak legalább is - ezer­szer értékesebb rendez­vényt ott folytassák, ahol abbahagyták. Addig is lehet olvas­gatni a miskolci igazgató­ság levelét arról, hogy Mátranovák és Kisterenye között az egyszerűsítette!) pályakorszerűsítés „közel 1 Md ft”-ba kerülne. A vasútbarátok közül egy dél-alföldi pályames­ter - aki előzőleg már megszemlélte a pályát, tett pár kört a vonattal - a kal­kulációt olvasva majdnem dalra fakadt... S. J. F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom