Nógrád Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-31–08-01 / 177. szám

A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE _________________________________________________________1999, JÚLIUS 31. | C ene gál István: A ceredi alkotótábor résztvevői a festészet alapjait ismerték meg Nem a vászon előtt kezdődik az alkotás Filmjegyzet: Csodáltaiig napnyugtakor Laura (Jane Horrocks) egy nagyon zárkózott, magának való lány. Mióta apja meg­halt, teljesen magába for­dulva, csak önmagának él és egyetlen elfoglaltságát ab­ban találja meg, hogy az apja után hátramaradt, te­mérdek bakelitkorongot tartalmazó lemezgyűjte­ményt rendezgeti. Este azonban, amikor lebu­kik a nap és senki sem láthatja őt, Laura teljesen megválto­zik: ő lesz a Hang, a csodála­tos tehetségű énekesnő, aki Marilyn Monroe-tól kezdve Judy Garlandig bezárólag tu­catnyi nagy sztár dalát adja vissza CD-t megszégyenítő hitelességgel és tisztasággal. Ezekre a percekre a csen­des kislányból díva, megba­bonázó csáberővel rendelkező nő válik - azonban anyja (Brenda Blethyn), aki tudatá­ban van Laura egyedülálló te­hetségének, nem nagyon fog­lalkozik kivételes adottságú lányával. Ezzel szemben a nő barátja, egy lecsúszott zenei menedzser (Michael Caine) lelki szemei előtt megpillantja Little Voice fényes jövőjét és a lányt felkarolva megpróbál sztárt faragni Laurából. A leégett tehetségkutatót azonban nem elsősorban Little Voice érdekli - sokkal fontosabb számára az a sok­sok, szépen csilingelő millió, amely a jövőben a kasszájába folyik majd be ... A humorral és érzelemmel teli zenés filmben feltűnik a mostanában Obi-Wan Keno- biként kardozó Ewan McGre­gor is. . A Little Voice további ér­dekessége, hogy férfi fősze­replője, a nagy múltra vissza­tekintő Michael Caine alakí­tásáért idén megkapta a leg­jobb vígjátékszínésznek járó Golden Globe-díjat. A film július 29-től látható a tarjáni Apolló mozi kamara­termében. Sz. G. Egyéni ízek, „bluesdágerek” A Csengettyűs vendégház, il­letve annak tulajdonosa, Tajti László negyedik nyár óta lát vendégül alkotni, pihenni vá­gyó barátokat és majdani ba­rátokat. Mint a hagyomány­ból az már világossá vált, Ce- red község nyugalmát ideáli­san védelmezik dombjai és a bár egyre ritkuló, azonban még mindig élettel teli erdő­sége. A múlt héten lezárult művésztelep-alkotótábor je­lenéről és a távlati elképzelé­sekről Szabó Gábor mentál­higiénés szakemberrel, a tá­bor vezetőjével és Cehe gál István ceredi festővel, a mű­vészeti vezetővel beszélget­tünk.- Miután én kiállítottam a budapesti Vízöntő pinceklub­ban, járt nálam Szabó Gábor - az intézmény több munkatársával - és őket is az első pillanatban megnyerte ez a táj. Az alapötlet onnan jött, hogy ők szerettek volna pár napot itt pihenni a nyá­ron. Én elmondtam, hogy erre van lehetőség és mivel nekik is min­den évben van egy szakmai tábo­ruk, rövid gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy az idén össze­vonjuk. Először úgy terveztük, hogy több szekció lesz: festészet, zene, irodalom és színészet. Aztán ezt végül úgy szűkítettük, illetve alakítottuk, ahogy arra a jelentke­zőket megismervén igény volt. így jöttünk össze tizenöten, ami abszo­lút ideális, többen nem is férnénk itt Tajti Lászlónál. A végered­mény a szekciók „versengése” kö­zött végül is úgy alakult, hogy a képzőművészet iránt érdeklődtek a legtöbben, ezt egészítette ki a fa­zekasság. Ezért aztán annyiban maradtunk, hogy idén nem csinál­juk meg a zenei és más szekciókat, hiszen az nagyon drága lett volna. A pályázaton nyert pénzekből ezért ez évben vásznakat, olajfes­tékeket és szobrász- illetve koron- gozóagyagot vettünk - mondta el Cene gál István, majd hozzá­tette:-Tulajdonképpen ez nem egy hagyományos alkotótábor. Itt nem az történik, hogy valaki megérke­zik és egy álló héten keresztül öm­lenek belőle a munkák. Az egész tábornak idén az volt a célja, hogy a festészet alapjait megismertes­sük a résztvevőkkel. Itt főképpen most olyan fiatalok vannak, akik vagy nem régen, vagy esetleg itt a táborban kezdtek képzőművészet­tel foglalkozni. Tehát onnan kezd­tük, hogyan is kell egy vakkeretet elkészíteni, arra fölfeszíteni a vásznat...- Ön mentálhigiénés szak­ember. Tulajdonképpen ennek is köszönhető, hogy a tábor jel­lege sok mindenben megválto­zott, hisz’ mintha túllépett volna alkotótábori mivoltán és életmódtáborként is működne? - kérdeztük Szabó Gábortól.- Kiegészítve azt, amit István mondott, az alkotást mindketten szélesebb értelemben gondoljuk, hiszen ez a környezet tulajdon­képpen éppen olyan személyiség- formáló közeg, mint bármi más, amivel itt most foglalkoztunk. Ide többnyire olyan emberek jöttek, akik abszolút városi életmódot él­nek, tehát kapcsolódva a gondola­tához ez egyfajta életmódtábor is. Mi azonban ezt a részét is az alko­tótábor egy fejezeteként értelmez­zük. Én azt hiszem, hogy az alko­tás valóban nem csak a vászon előtt kezdődik, hanem, például ott, hogy a városi életmódról néhány nap alatt átállunk erre a szemléletű életre, ami lényegesen emberibb.- Úgy tűnik, hogy a táborban abszolút érzékelhető — néhány itt eltöltött óra után is hogy erősen önépítő mechanizmusé, így van ez?-Az első gondolattól kezdve sok minden változott - veszi át a szót Cene gál István. Az egész tá­bor hangulatát és munkáját nem próbáltuk arra leredukálni, hogy beülünk egy műhelybe és dolgo­zunk. Mindig voltak olyan idősza­kok, amikor el lehetett a nap törté­nésein gondolkodni, de ennek a környezetnek a megismerését is hangsúlyoztuk, ezért szerveztünk például kirándulást.- Számomra nagyon sok tanul­sága volt a tábornak. Döbbenetes volt az, hogy ha valaki abszolút most kezdi el mondjuk éppen a festészetet, mennyit lehet egy ilyen közegben fejlődni pár nap alatt. Egymásnak a segítése és ez a környezet fölmérhetetlenül sokat ad az embernek,-Most úgy néz ki egymásra találtak. Jövő nyáron?- Hosszabbra kell szerveznünk a tábort, legalább tíznaposra, ép­pen e miatt a Gábor által említett „átállás” miatt. Ennek az egy hét­nek az eredménye nem itt és most fog jelentkezni, az itt megszerzett tudást és hatásokat magukkal vi­szik és bízom benne, hogy hasz­nálni fogják - zárta gondolatait Cene gál István.-Úgy néz ki, hogy ezúttal a csúcson hagytuk abba - teszi hozzá Szabó Gábor. - Azt hi­szem a következő nyárig mind­annyiunkban ott lesz az a bizonyos pozitív hiányérzet - és már ezért nagyon megérte. Dukay Nagy Adám A bluesban szinte nincs olyan zenész, aki ne lenne képes to­vábbi egyéni ízekkel gazdagí­tani a műfajt. Egy „bluesslá- ger” egészen másként fog szólni mondjuk Muddy Wa­ters, Howlin Wolf vagy B. B. King modorában. Egy-egy dal olykor szinte teljesen újjászüle­tik az újabb feldolgozások eredményeképpen. Saját dalai mellett ilyen „újrafeldolgozó” zenész volt Lightnin Síim, aki pontosan 25 éve hunyt el. A műfaj louisianai iskolájá­hoz sorolható Lihgtnin Síim - eredeti nevén Otis Hicks - apjá­tól és bátyjától tanult gitározni. Nem volt fiatal, amikor nevet szerzett a zenében. Az 1913-ban született gitáros és énekes 1954- ben találkozott össze és kötött szoros barátságot J. D. „Jay” Miller producerrel, s az ő lemez­vállalata volt hosszú éveken át lemezeinek kiadója. Mellette az Excello Records adta ki kisle­mezeit - a single az ötvenes-hat­vanas években erőteljesen veze­tett a nagylemezekkel, az albu­mokkal szemben. Egyik korai - s talán legnagyobb - sikere a Rooster Blues, amely 1959-ben már az országos listákon is jegy­zett dal volt. Korai számai közül kiemelkedett még a Mean Old Lonesome Train, valamint a Ho­odoo Blues is. A tatabányai Mátyás Ildikó (16 éves) tusrajza Petőfi, a „kínai költő” Hszing Van-seng professzor szürke öltönyt visel, hozzá fehér nyári kalapot. A pekingi magyar nagykövetsé­gen, ahol e sorok írója találkozott vele, mindenki tiszte­lettel üdvözli. Neki köszönhető, hogy Petőfi nem csu­pán magyar, de bizonyos értelemben kínai költő is: minden verssora olvasható kínai nyelven is. Hszing Van-seng nagy vállalko­zása, egy élet műve tavaly vált teljessé: ekkor jelent meg Petőfi összes műveinek hatodik, ke­ménykötésű, vaskos kötete az ő átültetésében. Nem kis büszke­séggel mondja: a magyar nyelven kívül éppen a kínai az egyedüli, amelyen publikálták a magyar forradalom és szabadságharc po­étájának minden versét. Petőfi rendkívül népszerű Kí­nában, ahol a világirodalom nagyjai között tartják számon Heine, Puskin, Shelley és a kor többi költőóriása mellett - mondja Hszing professzor, aki a Kínai Tudományos Akadémia vi­lágirodalmi intézetének kelet-eu­rópai tagozatán egész életét a magyar költészetnek szentelte. Egész életét, még ha a hatvanas években, az úgynevezett „kultu­rális forradalom” idején kollégá­ival együtt őt is falura küldték, „átnevelésre”, elszakítva kedves magyar könyveitől és verseitől. Nem kétséges azonban: lélekben akkor is velük maradt, további „honosításokra” készült. Erről az időszakról, általában a politikáról különben nem szívesen nyilatko­zik: az inteijúban inkább a költé­szetről legyen szó. A magánélet­ről is csak annyit, hogy két fia van, felesége a pekingi egyete­men dolgozik, elégedett a sorsá­val. A professzor megjegyzése Petőfi népszerűségéről nem üres szó. E sorok írója még pekingi tudósító korában, a hetvenes években több alkalommal talál­kozott olyan kínaiakkal, akik ak­kor, amikor Magyarországról volt szó, nem csupán Petőfi nevét említették, de még költeményei­ből is idéztek. (A „Szabadság, szerelem” szinte népdalismert- ségű.) Más kérdés, hogy akkori­ban a magát „kulturális forrada­lomnak” nevező, de a kultúrához legfeljebb annak rombolójaként kapcsolódó több éves politikai kampány idején a fordítóval nem lehetett találkozni. Hszing Van-seng 1954 és 1959 között Magyarországon volt ösztöndíjas kínai diák. So­kan emlékeznek a Ménesi úton tanuló kínai fiatalokra, akik szinte fanatikus buzgalommal igyekeztek elsajátítani mindent, amit lehetett. Magyar társaik időt szakítottak szórakozásra, pihe­nésre, kalandokra: ők ezalatt haj­naltól késő estig a könyveket búj­ták, vagy ha önkéntes munka adódott, abban is rávertek ven­déglátóikra. Az akkori csapatnak köszönhető, hogy ma Kínában van bázisa, ismertsége, tábora a magyar kultúrának - hiszen ké­sőbb hosszú hiátus következett. Petőfi művei számos külön­böző kiadást értek meg Kínában, mondja a professzor, a legkomo­lyabb vállalkozás pedig az élet­műsorozat. A hat keménykötésű kötet címlapján a költő neve ma­gyarul is látható. A dekoráció Pe­tőfi kézírása, például a Dalaim című versből: .Elmerengek gon­dolkodva gyakran,/ S nem tu­dom, hogy mi gondolatom van./ Átröpülök hosszában hazámon,/ Át a földön, az egész világon.” Hszing Van-seng professzor tu­domása szerint Petőfi válogatott versei 120 ezer példányban jelen­tek meg, és összesen 42 kiadás­ban, legalább negyedmillió pél­dányban adták ki a magyar költő műveit az utóbbi évtizedekben. A kínai olvasó pénztárcája sze­rint válogathat: a legolcsóbb, népszerű sorozatban a válogatott versek 1 jüanért megvehetők vol­tak - ez mintegy 30 forintnak fe­lel meg de kapható 35 jüanért is díszkiadás. Külön megjelentet­ték a János vitézt és az Apostolo­kat is. Különösen fontos az, hogy Petőfi része a középiskolai tan­anyagnak is Kínában - jegyzi meg a professzor. A pekingi akadémikus azon­ban nem korlátozza a magyar költészet és irodalom tévesztésé­ben vállalt misszióját egyetlen poétára: lefordította a Toldit, ki­adott egy kötetet Arany váloga­tott verseiből, és most a Toldi es­téjén dolgozik. Mi több, Koczkás Sándor professzor segítségével Ady Endre legszebb verseit is át­ültette kínaira. Az, hogy a kínai nagyközönség nem ismeri any- nyira Adyt, őszintén bántja. A hónap műtárgya a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban Egy híres betyár portréja A hónap műtárgyaként ezekben a hetekben Kubányi Lajos Benkó Sisa Pista betyár (1889) című olajképe látható Salgótar­jánban, a Nógrádi Történeti Múzeum előterében. A múlt század végén szüle­tett festmény az e tájakon meglehetősen híres betyárt, Benkó Sisa Pistát (1849-1911, Nagylóc) áb­rázolja korabeli öltözékben. Mint olvasható: „Az 1870- es évek elején Benkó Sisa Pista betyár nyugtalanság­ban tartotta a Cserhát és Mátra falvainak lakóit. Új­ságcikkek adták hírül, ponyvafüzetekben jelent meg, tettei bírósági tanúval­lomásokban nyomon követ­hető.” A festő, Kubányi Lajos (1855-1912) ugyancsak a század végi Nógrád megye jellegzetes alakjai közé tar­tozott, Mikszáth Kálmán Gör­beországában nevezetes­ségnek számított, a megye művésze volt. Gyógysze­részként végzett Budapes­ten, festészeti tudását a müncheni akadémián töké­letesítette. Portréi, élet- és oltárképei közismertté és meglehetősen közkedvelté tették. Praznovszky Mihály Mű­vészsors a XIX. század végi Nógrád megyében (Kubányi Lajos) című, a A Nógrád megyei múzeumok évköny­vében (Salgótarján, 1984) című tanulmányában dol­gozta fel a festő életét és munkásságát. Miként utalt rá, az Alsóeszterágon szüle­tett művész akkor lépett a nagyközönség elé, amikor a vármegyében már meglehe­tősen ismert volt Balassi Bá­lint, Kármán József neve, em­legették Lisznyay Kálmánt és Benkó Sisa Pista persze elsősorban Madách Imrét, s innen indult a nagy palóc, Mikszáth Kálmán. Ä zenetörténetben jegyzett Rózsavölgyi Márk is balassa­gyarmati volt. Csak éppen festőművésze nem volt még Nógrádnak. Kubányi La­josra várt ez a szerep, amit ő a múlt század nyolcvanas éveitől 1912-ig be is töltött. Családi emlékezések sze­rint mintegy nyolcszáz ké­pet festett, életképei, törté­nelmi képei, oltárképei, portréi egyaránt népszerűek voltak, bár — miként arra Praznovszky Mihály is utal tanulmányában — talán ép­pen a portré az, amely „leg­kevésbé sikerült ága művé­szetének”. Benkó Sisa Pista a megye utolsó betyárja volt, életútja meglehetősen változatos és kalandos. Már életében megkezdődött az alakja köré fűződő legendaképződés an­nak minden bevált törvénye szerint, rengeteg romantikus történettel fűszerezve. Aki mindezt nem tudja, s a be­tyártörténetekről sem hallott, bizonyos, hogy a Kubányi Lajos által készült portréból nem is érzékelheti ezt a kü­lönös világot. Voltaképpen egy juhászember néz ránk a képről. A legendák ismerői azért persze többet is gondolhat­nak a festményt szemlélve, s elgondolkodhatnak azon is, lám, hogyan is múlik el a vi­lág dicsősége, hogyan is mú­lott el az a bizonyos régi be­tyárvilág, hogy átadja helyét valami másnak, persze jóval kevesebb romantikával, mint sokan szeretnék. Unatkozni azért ma sem szükséges, közállapotaink a többi kö­zött gondoskodnak napi „szórakoztatásunkról” is, sajnos, legtöbbször szintén a mi kontónkra. (-mér)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom