Nógrád Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-12-13 / 135. szám
4. oldal Műsorajánlat 1999. június 12., szombat í Felsőpetényben, a Pestvidéki Ásványbánya Felsőpetényi i Üzemének szervezésében jól sikerült munkás-paraszt talál- I kozót rendeztek a Szabad Föld tsz-ben. A résztvevők rövid megbeszélés után lovaskocsikkal járták be a határt, majd közös uzsonna és táncmulatság következett. Nógrádi Népújság, 1959. június 10., 1. o. \ Az utóbbi időben szinte rajokban lepték el a burgonyabogarak Vanyarc határát. Diákok jelentkeztek, hogy részt vesznek a bogár pusztításában. 276 gyermek állt be a napokban, az iskola vezetői úgy oldották meg a lelkes tanulók munkáját, hogy a tanulásban sem maradnak el. Nógrádi Népújság, 1959. június 10., 4. o. Megyénk egyetlen balettiskolájában, Salgótarjánban immár 3 éve folyik rendszeres oktatás. Kovácsné Juhász Irén mesternő vezetésével, a szovjet Vaganova klasszikus anyaga szerint történik az alapok elsajátítása. Nógrádi Népújság, 1959. június 13., 4. o. \ § _” ......HARMINC ÉVE ......................... L itkén szinte a földből nőnek ki az új házak, egyenesen falusi paloták. A falusi emberek igénye is meghaladja már manapság az átlagos színvonalat, s ha sok helyütt még nem lehet használni a fürdőszobát, mert nincs vízvezeték és közművesítés, előreláthatólag megépítik a tulajdonosok. Nógrád, 1969. június 7., 1. o. „Falai görbék, peronja alacsony, nyomott, várótermei pedig olyan szűkek, hogy az itteni személyforgalomnak semmiképpen sen fognak megfelelni...” - írta a salgótarjáni fő- j téri vasútállomás épületéről a Salgótarján és Vidéke című j újság 1913. évi július 19-i száma. És tegnap, 1969. június 10-én begördült az állomásra az utolsó személyvonat, amely után a régi állomást lezárták és hozzákezdtek lebontásához. Nógrád, 1969. június 11., 1. o. HÚSZ ÉVE Két évvel ezelőtt kezdték meg a Nógrádi Szénbányák mén- kesi üzemében azt a rekonstrukciós munkát, amelynek célja a frontokról történő szénszállítás útjának megrövidítése, a dolgozók ki-beszállási idejének csökkentése. A több mint 90 milliós munkálatok befejezésükhöz közelednek. Nógrád, 1979. június 7., 3. o. Jugoszláviába látogatott három napra az STC-öregfiúk labdarúgócsapata. A helyi NB E-es csapat bajnoki találkozója j előtt a Dinamo Pancevo öregfiúk együttese volt a vendéglátó, amely az idén télen járt Salgótarjánban. A most lejátszott visszavágón az STC-öregfiúk győztek 3-1 arányban. Nógrád, 1979. június 7., 7. o. Egyre több kulturális rendezvényről hallani Kisterenyén. A könyvhét alkalmából a Salgótarjáni Kohászati Üzemek helyi gyáregységének üzemében mintegy 150 érdeklődő jelenlétében Végh Miklós, a Palócföld felelős szerkesztője nyitotta meg a helyi rendezvénysorozatot. Takács Tibor ifjúsági író találkozott az olvasókkal. Nógrád, 1979. június 12., 8. o. TÍZÉVÉ Bűvös szavakkal ismerkedünk a Madzsar József kórházban. | A Siemens cég szakemberei ezekben a napokban „élesztik” az intézmény legújabb büszkeségét: a DSÁ röntgenberende- j zést. A mintegy 80 millió forint értékű diagnosztikai eszköz egy korszerű érrendszeri röntgengép. Nógrád, 1989. június 9., 1. o. \ Megszületett a megállapodás az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal között a tárgyalások megkezdéséről. Fejti György, az MSZMP KB titkára, és az Ellenzéki Kerekasztal 9 képviselője kézjegyével látta el a dokumentumot. Nógrád, 1989. június 12., 1. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr. A Salgótarjáni Városi Televízió filmajánlatai Június 14., hétfő Hanyatt-homlok (magyar vígjáték). Deák Ferenc írót kitüntetik és egycsapásra népszerű lesz. A lakásukon megtartott ünnepségről a bőrkabátosok szó nélkül viszik el és megkezdődik a vallatás. Alibit kell igazolnia egy 1949-ben elkövetett gyilkosság idejéről. Június 15., kedd Action Man (rajzfilmsorozat). Az óceánkutató intézetben felfedezik, hogy egy tüskéshal által fejlesztett gáz belélegzése bármilyen élőlényből rabszolgát csinál. Ez a méreg kapóra jön dr. X-nek, akt a világ vezetőinek csúcskonferenciáján akarja bevetni. Derrick (tv-filmsorozat). Csúnyán elvernek két prostituáltat. A fiatalabb lányt egy pszichiáter családja körében próbálja talpra állítani. Hamarosan holtan találják a lányok stricijét... A hold kegyeltjei (francia dráma). A legkülönbözőbb emberek keresztezik egymás útját a filmben, ami érdekes szituációkat és váratlan fordulatokat eredményez. Június 16., szerda Hintónjáró szerelem (magyar vígjáték). Peczöli Sándor szőlő és gyümölcstermelő és örökké hintóbán ülni vágyó felesége haragban vannak Majsáékkal. Vilmuska és az öreg mindent elkövet, hogy megakadályozzák a fiatalok házasságát. Indaba (francia kisjátékfilm-sorozat). Orwadászok garázdálkodnak Indabában, s lelőnek egy vemhes orrszarvút. Davidék egy nyomkeresőt hívnak segítségül. Június 17., csütörtök Action Man (rajzfilmsorozat). A Biztonsági Tanács titkos fegyverszállítmányait az utóbbi időben rendszeresen megtámadja Dr.X. Bár az Akciócsapat visszaszerzi az elrabolt felszerelést, valószínű, hogy áruló van a legfelsőbb szinten. Átverés (amerikai krimi). Bűnügyi történet, amelyben a felügyelő, a nyomozó, a koronatanú és a bandita érdeke ugyanaz: átverni a másikat. Június 18., péntek Szerelem nélkül (lengyel film). Ewa ifjú kora ellenére jó néhány megpróbáltatáson van már túl. Egyedül neveli kislányát, hajszolt életet él, újságíró, aki nem válogat a módszerekben Június 19., szombat Gábor diák (magyar operettfilm). Buda várában tanyázik Ali pasa, aki kegyetlenkedéseivel rettegésben tartja az ott élő magyarokat. Mégis akad valaki, aki minduntalan borsot tör a nagyúr orra alá - ő Gábor diák. Szombati rádió- és teievízióműsorok TV2, 22.50: Mata Harí - Mata Hari nevét mindenki ismeri: valamennyi kémnő közül ő a legismertebb és legrettegettebb. Neve egyet jelent a bűnnel és az árulással. Az első világháború idején mindent elkövetett, hogy megszerezze a háborús felek által áhított információt. Ha gyilkolni kellett, azt tette. Ha szeretkezni, attól sem riadt vissza. Sohasem kötelezte el magát egyik nagyhatalom mellett sem. Mindkét oldal igénybe vehette szolgáltatásait De ki is volt valójában? KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika Sport. 5.30 Hírek Időjárás. 5.40 Kertbarátok 6.00 Krónika. Sport 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport 8.06 Kopogtató. 6.30 Fúvóm az énekem. 8.35 Kerek perec. 9.05 Családi tükör. 9.35 Pótkerék. 10.00 Útközben. 10.05 Szombat délelőtt. 12.00 Déli krónika. 12.30 Kontinensek - szántóföldek. 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Rikkancs. 14.05 Oxigén. 14.55 Műsorajánlat 1500 Útközben. 15.04 Irodalmi Újság. 16.00 Tizenhat óta 16.55 Hatoslottósorsolás. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esi krónika. 1820 Előfutam. 18.25 Szemle. 19.05 Sportvilág. 19.29 Az ötös lottó számai. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája. 20.00 Hírek. Időjárás. 20.04 Közvetítés a Pesti Színházból - Vszontlátásra, drága. 21.00 Hírek Időjárás. 22.00 Késő esi krónika 22.20 23. óra. 23.00 Hírek Időjárás. Kenő. 23.04 Saját hangja, vigye haza. PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás, 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.55 Állomáskereső. 6.00 Hírek Időjárás. 6.03 A szeretet közösségei. 6.35 Sportszombat. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.03 Közlekedés. 8.00 Hírek Időjárás. 8.05 Slágerkívánságok. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.03 Közlekedés. 9.05 Pari. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.07 Sztárparádé. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek 13.15 Daráló. 13.45 Hangdominó. 14.00 Szív küldi... 15.00 Hírek Időjárás. 15.06 Közlekedés. 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Vállalkozás-klinika. 16.30 Kerengő. 16.55 Hatos lottó. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Operettparádé. 18.00 Közlekedés. 18.02 Körkapcsolás. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Varázsnaptár. 20.00 Sportkoktél. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Talpalávaló. 22.00 Filmzenei kaleidoszkóp. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után. &TV1 6.00 Aranyfüst 8.00 Hokni? 8.30 Jó reggelt adj, Istenem! 9.30 A tyúkól 8.45 Pásztortűz 9.00 Útravaló 9.35 Ki tud róluk? 10.30 Tizenhat (8/2.) 11.05 Trópusi hőség 12.00 Hírek Időjárás 12.05Eurppercek 12.15 Szerelmek Saint-Tro- pez-ban (65/63.) 13.05 Válaszolunk a nézők telefonjaira 13.15 Pillangósziget (24-25.) 14.10 Az ismeretlen Hitchcock-A gyilkos (angol bűnügyi film) 16.00 Delta 2000 16.30 Ki marad a végén? 17.00 TS - Bajnoki labdarúgómérkőzés 18.50 Teljes napfogyatkozás Magyarországon 19.00Lottóshow 19.20 Európai időjárási körkép 19.25 Heti ajánló 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Szeszélyes évszakok 21.00 A macska (német film) 22.50 Kenó 23.00 TS - Forma-1, Kanadai Nagydíj 8.00 Gazdatévé 9.00 Aktuális (ism.) 9.30 Európa ablak 11.30 Bocsoda/Zenegér 12.00 hANGOLka 12.15 Bolondok bálja 13.35 A magyar irodalom... 14.00 A természet... 14.45 Totesvay Bélával 15.15 Az Őrség és vidéke 15.45 ..az én váram. 16.15 A bomlás virágai (5.) 17.00 A Bob hercegtől... 1. 17.30 Közelkép 18.00 Cirkpfirka 18.30 DharmaésGreg 19.00 Rosszcsont.. (9.) 19.30 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Lány az uszodából 21.10 Vűrízsaruk(46.) >2 6.30 Könyvek könyve 7.00 TV2 Matiné 9.25 Az ifjú Superman kalandjai 9.50 Egy úr az űrből 10.15 Gimidili 10.40 Madison 11.10 Partytévé 12.05 Slágerlista 12.35 Acapulcói kaland (amerikai vígjáték) 14.15 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat) 15.05 El Dorado (amerikai western) 17.20 Herkules Heikules és az amazonok 19.00 Tények 19.30 Szerelem első látásra 20.00 Keresztapa 3. (am. gengszterfilm) 22.50 Mata Hari (magyar-amerikai erotikus kémfilm) 0.30 Csak a szerelem számit (fr. erotikus film) 6.50 Nap-kelte 10.05 Nap-kelte extra 10.55 72 óra 11.25 A rejtelmes sziget 12.30 Lois és Clark... (3.) 13.20 Flipper, a delfin (13.) 14.10 Babylon5(19.) 15.00 Denver, az utolsó dinoszaurusz 15.55 Az ezüst kiscsikó (1.) 16.20 A hóbortos Twist család 16.45 Beverty Hills 90210 18.30 Hír3 19.00 Roseanne (13.) 19.20 MASH (am. sorozat) 19.55 A kulcsember (7.) 20.50 Végtelen határok (36.) 21.35 Aljas utcák (am. gengszterfilm) 23.40 Eleven (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Hitek; Gazdakör 7.50 Tesz-vesz város 8.15 Hej, hej, helyesírás! 8.30 Nyelvőrző (ism.) 8.45 Csillagjel 9.15 Magyar történelmi arcképcsarnok 9.30 Zengő ábécé 9.40 Ami igaz az igaz 10.00 Tarkabarka 11.00 Három út egyetlen ember emlékére 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Protestáns világ 12.35 Postabontás 12.50 Muzsikaszó 13.20 Anziksz (sorozat) 13.40 Kalózok szigete (ausztrál film) 15.20 Az első lépések 15.25 Néhány perc Latabár Kálmánnal (sor. - 9/8.) 15.50 Edward James: az áF mok építőmestere 16.50 Kedves 17.25 Rupert maci. 18.00 Híradó 18.20 Tálentum 18.55 A bírónő dossziéi (6/1.) 20.25 Tengeri történetek 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Itt a gyilkos, hol a gyilkos (lengyel film) 23.25 Hírek 23.40 Túl az ópetencián (izraeli film) szív TV 6.50 Tipp-top (ism.) 7.00 Music Box 14.30 Virtuózok 15.30 Róma, Vatikán 16.00 Sevilla 16.30 A kaland bűvöletében 17.00 Marokkó 17.30 fctnada 18.00 Ügyvédelem 18.30 A 21. század sportjai 19.00 Hívd Andreát! (ism.) 19.30 Spanyolország 20.00 Celeste (ismétlés) 21.00 Törvényszegő rendőrök (amerikai akciófilm) RTL Klub, 20.00: Sárkányikrek - Hongkongban tölti szabadságát Mrs. Ma. Ott hozza világra az ikreit. A kórházban bűnöző tartózkodik, és szökés közben magával viszi az ikrek egyikét. A szülők így csak egy gyerekkel térnek haza, New Yorkba. Évekkel később a hajdani fiúcska, John Ma már híres kaimester és zongorista. Fogalma sincs arról, hogy van egy Boomer nevű autószerelő-autóvefsenyző ikertestvére Hongkongban. Később a két testvér kénytelen lesz szerepet cserélni. 22.30 Cook kapitány (8/4.) 23.30 Music Box 7.00 Nickelodeon-sorozatok 12.00 Rocko 12.30 Jaj, a szörnyek! 13.00 Hé, Arnold! 13.30 Kenan és Kel 14.00 Clarissa 14.30 Pete és kis Pete 15.00 Hódító hódok 15.30 Global Guts 16.00 Sok hűhó 16.30 Fecsegő tipegők 17.00 Hé, Arnold! 17.30 Allen Strange utazása 18.00 Kenan és Kel 18.30 Pete és kis Pete 19.00 Ugródeszka 19.30 Hír-M 20.00 Vahur (magazin) 20.30 Úrilány szobát keres (magyar vígjáték) 21.55 Don Juan, ha nő lett volna (fr. vígj.) 23.25 Hír-M 23.55 Vahur (ismétlés) RTL 6.30 Bibliai kalandok 7.00 Kölyökklub 11.05 Csőrre töltve 11.30 Mágusok (21.) 12.00 Bravo Tv Mire gondolok? (játék) 12.50 RTL Klub Road Show 13.00 Hírek 13.10 Kedvenc magazin 13.40 Kaland Mexikóban (amerikai western) 15.25 Visszatérés (am. film) 17.05 Kung-fu (27.) 17.55 Mortal Kcmbat Conquest 18.45 Híradó 19.05 Fókusz plusz 19.30 Galla-mappa 20.00 Sárkányikrek (hongkongi akcióvi'gj.) 21.45 Rémálom az Elm utcában 1 Freddy bosszúja 23.10 Híradó. Időjárás 23.25 Nikita, a bérgyilkosnő Az összekötő 6.30 Panda kaland Kínában 7.55 A rettenthetetlen hiéna 9.30 Az üstökös éve 11.00 Melrose Place 11.45 Love Jones (amerikai film) 13.35 Jöttünk, láttunk, visz- szamennénk (fr. vígj.) 15.25 Az elnök különgépe (am. akciófilm) 17.25 A Jönsson banda visz- szatér (svéd kalandfilm) 19.05 Egytől a kettőre 19.30 Jó barátok 20.00 Sabrina (amerikai vígjáték) 22.10 Mennyi? 30! 22.45 Halálkanyar (am. thr.) 0.45 Vágy (am. film) TARJÁNI TV 11.50 A Hit Gyülekezete 12.10 Indaba - Kincskereső 12.35 Egészségmagazin 12.55 Sport - IV. Salgótarján Kupa díjugrató-verseny 13.35 Egyházmegyei körkép 14.15 Sikerírók - sikerkönyvek Beszélgetés Moldova György íróval 14.30 Hazudozni Amerikában (amerikai film) Vasárnapi rádió- és teievízióműsorok KOSSUTH 6.00,7.00,8.00 Hírek. Időjárás. 825 Édes anyanyelvűnk. 8.30 Magyar millennium. 9.05 Világóra. 10.04 Református szentmise közvetítése. 11.05 Gondolat-jel. 12.00 Déli krónika. Sport. 1225 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.55 Vasárnapi levél. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.05 Névjegy. 13.55 Műsorajánlat. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.04 Szonda. 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.00 Hírek. Időjárás. 15.04 Művészlemezek. 16.00 Hírek. Időjárás. 16.04 30 éves a Rádiószínház. 17.00 A mi időnk. 18.00 Esi krónika. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Sportvilág. 1925 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Nóták. 20.00 Hírek. Időjárás. 20.04 Mi a titka? 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Magyar honvédsorsok. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 Vasárnapi hangverseny. 23.00 Hírek. Időjárás. 23.45 Régi híres énekesek műsorából. 24.00 Hírek. Totó. PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Állomáskereső. 6.08 Végre vasárnap! 7.00 Hírek. Időjárás. 7.45 Sportreggel. 8.00 Jó reggelt, Európa! 9.00 Hírek. Időjárás. 9.04 Közlekedés. 9.05 Suli-só. 10.00 Gordiusz magazin. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.07 Csúcson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.15 Mac Vedel, a bűnbánó kalózkísértet. 14.02 Halljátok, feleim! 1432 Együtt a család. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.06 Közlekedés. 16.00 Poptarisznya. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.04 Közlekedés. 17.08 Sporthírek. 18.00 Közlekedés. 18.30 Sportösszefoglaló. 19.00 Hírek. Időjárás. 20.00 Latin klub. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 A Rádió Dalszínháza. 22.15 Eszpresszó. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Épéi után. É$m 6.30 Gazdaképző. 7.00 "így szól az Úr!" 7.05 Kék egér (rajzfilmsor.) 7.15 Pom-Pom meséi 7.25 Minimanók 7.40 Bicsibocs kalandjai 8.00 Zenegér 8.15 Vitéz László és a többiek (bábjáték) 8.55 Kisokos 9.15 Ebéd (tévéfilm) 10.00 Tévémagiszter 11.00 Zenebutik - Zenehíd 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 Szerencsepercek 12.35 Orgonavirág Nóta-összeállítás 13.00 Gazdatévé (magazin) 13.30 Divat 2000 14.00 Hoktfénykeringő (kanadai film) 15.35 Örömhír 16.00 Tranzit (magazin) 16.35 Helló, világ! 17.20 PoliTour 17.50 Teljes napfogyatkozás Magyarországon 18.00 A Hét 18.50 TS - Forma-1, Kanadai Nagydi] 21.05 Hangszál(l) 21.30 Színházról színházra 23.00 Mustra (magazin) 23.30 Törzsasztal 7.00 Tudóra-felsőfok 9.25 Kánon 10.00 Cimbora óra 11.00 TS - Strandröplabda; Rögbii; Junior Birkózó Eb 13.00 Aranyfüst (ismétlés) 15.00 Majláth Jenő nótái 15.30 Delta 2000 16.00 A piac (tévéfilm) 17.25 Európai Utas 18.00 A Sipsirica (tévéfilm) 19.00 Szívtipró gimi (140.) 19.45 Kérem a következőt! 20.00 A Hét Híradó 20.45 Nekem ne lenne hazám? (sorozat) 21.00 Vegyes páros (vígjáték) 22.00 Metronóm 22.30 Századfordító magyarok 23.15 MM-László Gyula 23.20 Európa Te vagy h2 6.00 Reggeli gondolatok 6.30 Könyvek könyve 7.00 TV2 Matiné 11.00 Rock and roll lady (amerikai vígjáték) 12.45 Lacikonyha 13.10 Világjárók 13.35 Széllovasok 14.20 A hegyi doktor 15.10 A bűvész 16.10 MacGyver Amikor elmosolyodik 17.05 A Szuper csapat 18.05 Mission Impossible - Az akciócsoport 19.00 Napló 20.00 Közkívánatra 1. Szemfényvesztés (amerikai krimi) 2. Váriak nálad vacsorára (amerikai vígj.) 3. Jó szomszédok (amerikai vígjáték) 22.00 Knight Rider Team 23.00 Gól!! Gól!! Gól!! 0.10 Üldöznek a nők (vígjáték) 6.50 Nap-kelte 10.05 Nap-kelte extra 10.40 Utazás Gasztronómiában 11.10 Jövőnéző 11.40 A rejtelmes sziget 12.10 Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai (4.) 13.05 Ripper, a delfin (14.) 14.00 Babylon 5 (20.) 14.50 Az Angyal (28.) 15.45 Sherlock Holmes 16.45 Melrose Place (118119.) 18.30 Hír3 19.00 Roseanne(14.) 19.25 MASH (10.) 19.55 A kulcsember (8.) 20.50 Végtelen határok (37.)% 21.35 Alkonyzóna (71.) 22.05 Jövőnéző (ismétlés) 22.35 Eleven (ismétlés) 23.15 Foci a javából (ism.) 23.45 Video Hits No. 1 ^ DUNA TV 5.30 Hírek 5.35 Váltó (ism.) 6.05 Protestáns világ 6.20 Héthatár (ism.) 6.50 Postabontás (ism.) 7.15 A varázsvödör (34.) 7.25 Nils Holgersson... 7.55 Hej, hej, helyesírás! 8.05 Miénk a tér (ism.) 9.10 A három kismalac 10.25 A Habsburgok - Egy európai családtörténet (4/4.) 11.20 Fonásvidék (magazin) 12.00 Hírek 12.10 Helikon (ismétlés) 12.25 Szerencsés fiótás (magyar film) 13.50 Elő fonás 14.20 Régi híradók 14.50 Sportképek 17.00 Lakáskulcs 17.30 Mesefilmek 18.00 Heti hírmondó 18.50 Híradó 19.00 Sportpercek 19.15 Eszmélés (magyar film) 20.55 Stúdióbeszélgetés a korszakról 22.00 Maratoni koncert 99 - Vox Humana" 22.50 A jégmadár (angol film) 0.05 Vers SZÍV TV 6.50 Tipptop (ism.) 7.00 Music Box 14.00 Tükörben 14.30 Florida, Kalifornia 15.00 New York és Niagara 15.30 Szicília (ism.-terj. film) 16.30 Ringen belül 17.30 Élet és design 18.00 Japán (ismeretterj. film) 18.30 Hívd Andreát! 19.00 A kaland bűvöletében (amerikai sorozat . 5/5.) 20.00 A vihartiegy óriása (amerikai film) 21.35 Tükörben (ismétlés) 22.05 Egy páholyban Benkő Dániellel 22.25 Cook kapitány (8/5.) 23.25 TippTop 23.50 Music Box 7.00 Nickelodeon-sorozatok 12.00 Rocko 12.30 Jaj, a szörnyek! RTL Klub, 16.40: A világ legöregebb koszorúslánya - Brenda Morgan sikeres ügyvédnő. Új titkárnőt keres, ám meglepetésére fiatal férfi jelentkezik a munkára. Alexnek sikerül meggyőznie az ügyvédnőt, hogy remek titkára lesz. Brenda kapcsolata a fiatal fogorvossal, Briannal is jól alakul. A férfi feleségül kéri, de Brenda visszautasítja. Londonba kell utaznia Alexszel, és közös útjuk kellemesnek bizonyul. A férfinak tetszik a határozott, harmincas nő, és Brenda sem érzéketlen a férfi iránt. RTL Klub 20.00: Nico - Fölfordul a gyomra a rendőrségen uralkodó korrupciótól Nicónak, a chicagói zsarunak. Amolyan magányos farkas lesz, nem bízik senkiben. Kettős cél vezérli: meg akarja tisztítani a rendőrséget a megvásárolt zsaruktól, és elő akaija segíteni a kábítószer-maffia leleplezését. Nicónak minden erejére és ügyességére szüksége van ahhoz, hogy helytálljon. A kegyetlen küzdelemben nagy hasznát veszi harcművészet tudásának. 13.00 Fecsegő tipegők 13.30 Sok hűhó 14.00 Clarissa 14.30 Pete és kis Pete 15.00 KaBlam! 15.30 Global Guts 16.00 Sok hűhó 16.30 Fecsegő tipegők 17.00 Hódító hódok 17.30 Allen Strange utazása 18.00 Kenan és Kel 18.30 Clarissa 19.00 Magasfeszültség 19.30 Hír-M (közéleti hír.) 20.00 Csoda a farkasokkal (francia film) 22.00 Herkules (olasz film) 24.00 Hír-M (ismétlés) 0.30 Magasfeszültség (ism.) 6.30 Ez nem boszorkányság! 7.00 Kölyökklub 11.05 Csőrre töltve 11.30 Mágusok (22.) 12.00 Szeszélyes természet 13.00 Hírek 13.10 Linda (3.) Oszkár tudja 14.15 Knight Rider (58.) 15.10 Félreértett érzelmek (amerikai vígjáték) 16.40 A világ legöregebb kp szorúslánya (amerikai vígjáték) 18.15 Kész átverés 18.45 Híradó 19.05 Akták 19.30 Vasárnapi kiadás 20.00 Nico (am. akc.) 21.45 Igaz történetek: Bűnös múlt (am. film) 23.20 Híradó. Időjárás 23.35 Országház 0.05 Szeszélyes természet 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 7.00 Szabadítsátok ki Willyt! 3. 8.25 A Jönsson banda visz- szatér 10.05 Babar - Utazás a Holdba 10.30 Egyről a kettőre 10.55 Jó barátok 11.20 Irány Colorado 2. - Curly aranya 13.15 Hollywoodi űrfilmek 13.40 Égiposta (am. vígj.) 15.30 Nekem 8 (am. vígj.) 17.10 Barátnők (am. film) 19.10 Melrose Place 20.00 Bean - Az igazi katasztrófafilm 21.30 Pengeélen (amerikai lélektani film) 23.50 Váltságdíj (am. thr.) 1.50 Frankenstein (am. horror)