Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-10 / 58. szám

1999. március 10., szerda Üvegművészeti kiállítás Besztercebányán Tűzben született szépség Az üveggyártás történetét, az üvegművészet fejlődését mutatja be az a nemzetközi kiállítás, amely ma, március 10-én nyílik a besztercebá­nyai Közép-szlovákiai Mú­zeumban, a tárlatnak ott­hont adó intézmény és a sal­gótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum közös rendezésé­ben - mondta dr. Horváth István múzeumigazgató, akinek a mai, szlovákiai rendezvény adta az apropót a keddi sajtótájékoztatóra. Az intézményvezető tájé­koztatta a sajtó képviselőit a két intézmény több évtizede tartó együttműködéséről, amelynek révén a konferen­ciák mellett, a mostanihoz ha­sonló kiállításcserékre is sort keríthettek. A mai tárlat - amelynek létrejöttét Hámori József kulturális miniszter sa­ját keretéből való támogatása, Nógrád Megye Közgyűlése, Besztercebánya és Losonc vá­rosa, a parádi és a salgótarjáni öblösüveggyár és a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet anyagi segítsége tette lehe­tővé - reprezentatívnak és ju­bileuminak is nevezhető, hi­szen a most kiállított kollek­ció még nem volt látható. Ju­bileuminak pedig azért mondható, mert a beszterce­bányai múzeum idén ünnepli alapítása 110., a salgótarjáni pedig a 40. évfordulóját. A sajtótájékoztatón el­hangzott, hogy az üveggyár­tás remekeit felvonultató tár­lat darabjait a salgótarjáni és besztercebányai múzeumok, valamint a budapesti Iparmű­vészeti Múzeum gyűjtemé­nyéből válogatták, amelyeket két jelenleg is működő hazai üveggyár - az St. Glass Öb­lösüveggyártó és Forgalmazó Rt. és a parádi Crystal Manu­facture - legújabb termékei­vel egészítettek ki. A bemuta­tónak így sikerül felölelnie a 19-20. század üvegművésze­tét, amelyből kitűnik, hogy a ma műtárgyként féltett üveg­remekek, egy-egy kor egy­szerű használati tárgyai vol­tak. A sajtótájékoztatón be­mutatták a kiállításra készült igényes kivitelű háromnyelvű katalógust is, amelyet Szvir- csek Ferenc állított össze „Tűzben született szépség” címmel. A muzeológus egyébként a nemzetközi üvegtörténeti kiállítás ötlet­gazdájának is nevezhető. A besztercebányai kiállítást követően május 18-án Loson­con, majd szeptember 10-én Salgótarjánban láthatja a kö­zönség. J. K. Országos elnökségi ülésre készül a kamara Górcső alatt a költségvetés Elkészült a Nógrád Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara elnök­ségének idei első félévi munka­terve, s az ügyvezetés összeállí­totta a javaslatát az idei költség- vetés sarokszámaira - tájékoz­tatta lapunkat Berenténé dr. Ku- rucz Erzsébet titkár asszony. A grémium hétfői értekezletén kialakított munkaprogramban sze­repel a közjogi feladatok végre­hajtásának áttekintése, a békéltető testületek megszervezése, a ka­mara etikai helyzetének elemzése, a területi csoportok és a szolgálta­tási rendszer helyzete, továbbá az országos munkabizottságokba tör­ténő tagdelegálás. A tavalyi költségvetés elemzé­séből kitűnt, hogy az NKIK a ter­vezett 60 milliós bevétellel szem­ben 67 millió forintot ért el. A túl­teljesítés okait az óvatos bevétel- tervezésben, illetve a pályázati le­hetőségek kihasználásában állapí­tották meg. A tervezett 74 és fél milliós kiadással szemben mind­össze 61 milliót költött a kamara (83 %), amelyben közrejátszott a takarékos gazdálkodás, illetve az a körülmény, hogy a feladatok egy része nem volt tervezhető az elmúlt évben. Idén sok új elem be­folyásolja a költségvetést, főleg az infláció, a területi csoportok mű­ködési költsége. Emellett bővül a szolgáltatások köre, s a pályáza­tokon való részvétel érdekében bizonyos pénzalapok elkülönítése szükséges. Ezek mellett a testület úgy döntött, hogy idén visszaál­lítja a tiszteletdíjat. Összességé­ben mintegy 90 millió forint kia­dással számol a kamara, amelynek 10 százalékát pályázatok útján te­remtik elő. A növekedés a tagdíj- emeléssel is párosul, már ameny- nyiben az április 14-re összehí­vandó küldöttgyűlés ezt szentesíti. Az elnökség három tagdíjemelési változatot vizsgált meg. Ezek közül az elnökség azt a változatot terjeszti a küldöttgyűlés elé, amelyik - a költségvetési bi­zottság szerint - a vállalkozók számára a legkisebb teher és a kamara fejlődését is szolgálja. E terv az árbevétel 0,8 ezrelékével számol, de 2 millió forintban ma­ximálja a befizetendő összeget. Az elnökség meghívására már­cius 26-27-én megyénkben tárgyal az MKIK országos elnöksége. A program részeként a magas rangú vendégek találkoznak a losonci kamara vezetőivel is. (németh) Érdeklődők, barátok, szakmabeliek jöttek el a festő első kiállítására fotó: gyurián tibor Balogh Balázs András fest­ményeiből nyílt kiállítás tegnap délután Salgótar­jánban, a Balassi Bálint Könyvtár Bóna Kovács Ká­roly Galériájában. A tárlatot Szuhay Péter, a Néprajzi Múzeum munkatársa, a roma múzeumot előkészítő csoport vezetője nyitotta meg aki méltatta a kiállító munkás­ságát, majd Belecz József, a Ci­gány Ház munkatársa köszön­tötte a megnyitó vendégeit. Az április 2-ig látogatható tárlat érdekessége, hogy a roma alkotó most látható mű­veit a Cigány Ház képzőművé­szeti gyűjteményéből válogat­ták össze. A Salgótarjánban élő Balogh Balázs András most először mutatkozik be önálló kiállításon, amelyre összesen huszonnyolc festmé­nyét hozta el. Balogh Balázs András (jobb szélen) az ünnepélyes megnyitón Megyei Körkép JL BATON YTERENYE 9 Válogatás a Cigány Ház képzőművészeti gyűjteményéből Egy roma alkotó első tárlata Fedett lovardák építését támogatják Phare-keretből - Kevés a ló, de lehet több is Lóháton, kereszttil-kasul a megyén (Folytatás az 1. oldalról) pályáztatást már elindították. A külföldiek által igénybe vett lo­vasturisztikai szolgáltatások szezonálisak, ebből a pénzből, valamint a Földművelési és Vi­dékfejlesztési Minisztérium for­rásaiból elsősorban a hazai lo­vasturizmus élénkítését céloz­zák meg. A Gazdasági Minisztérium új alapokra helyezi a hazai lovastu­risztikai képzést, és annak mű­ködési kereteit is. Mivel jelenleg hatósági engedélyekhez nem kö­tött a lovasturizmusban való részvétel, sem a szaktárcának, sem a szakmának nincs arról pontos képe, milyen erőforrást is jelent a lovasturizmus. Ennek reprezentatív felmérésére 15 millió forintot használnak fel a Phare által biztosított keretből, melynek folyósítását hamarosan megkezdik. Jelenlegi ismeretek szerint 460 lovashely működik az országban, ebből azonban mindössze 150 felel meg az eu­rópai normáknak - fejtette ki Fü- löpné. A lovas idegenforgalmunk csak a nyári hónapokban vonzó a külföldi turisták számára, a holtszezon kitöltését a belföldi idegenforgalom élénkítésében látja a szakma. Ez az FVM falusi turizmus fejlesztését szolgáló, szálláshelyek, istállók, tárolóhe­lyek bővítését támogató pályá­zatok, valamint a GM által elér­hető Phare-kerettel fejleszthető. A fedett lovardák kialakításával az időjárástól függetlenítheti magát a lovasturizmus, ugyan­akkor ezzel párhuzamosan a nagy vonzerőt jelentő, hosszú, többnapos túraútvonalak kiala­kítását is megkezdik az idén. Ezeket elsősorban a „csillagtú­rákra” alkalmas lovasbázisok összekötésével tervezi a szövet­ség. Nyugaton a többnapos tú­ráknak a magánbirtokok sérthe­tetlensége jelent akadályt, Ma­gyarországon azonban - első­sorban az erdőgazdaságokkal való egyezkedés révén - több száz kilométeres útvonalak ki- alakíthatóak, s erre az Ipoly Erdő Rt. is partner. T. L. RÉTSÁG 3-oldal Hírek Tisztelgés Salgótarján - A Bolyai Já­nos Gimnázium Derkovits Gyula Iskolagalériájában március 11-én, csütörtökön 10.30 órakor nyitják meg Csohány Kálmán grafikus- művész visszatekintő kiállí­tását. Köszöntőbeszédet mond: Perényi Anna, a Cso­hány Baráti Kör elnöke. Közreműködik: Brez­nyánszki Edina, Oszvald Lilla, Soltész Anna, Barun Dávid, Fodor Gábor, Sziva László, Végh Milán. A tárlat március 25-ig látogatható. Európa tanterem Szécsény - A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában március 11 -én, csütörtökön 14 órakor adják át az Eu­rópa tantermet. Ünnepi kö­szöntőt mond: Reznicsek László alpolgármester. Hangverseny Balassagyarmat - A Jeu- nesses Musicales magyaror­szági szervezete és a Rózsa­völgyi Márk Zeneiskola március 11-én, csütörtökön 18 órától a zeneiskola nagy­termében „Supremus”-kon- certet rendez. Közreműkö­dik: Klenyán Csaba (Ma­gyarország - klarinét), Nils Mortensen (Norvégia - zongora) és Niklas Eppinger (Németország - cselló). Rendhagyó óra Salgótarján - Dukay Nagy Ádám „Szobrok az esőben” című verseskötetét mutatták be tegnap rendhagyó, iroda­lomóra keretében a Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépis­kolában. Bevezetőt tartott: Pál József, a Palócföld fő- szerkesztője. Óvodagaléria Cered - Cene gál István festőművész tárlatát a helyi óvodában március 11-én, csütörtökön 10 órakor Czene Árpád a község pol­gármestere nyitja meg. Átalakítás Salgótarján - A városi rendőrkapitányságon né­hány napig átalakítási munkák folynak, ami az ügyfélfogadást nem érinti, viszont kényelmetlenséget okozhat. A kapitányság kéri az ügyfelek türelmét és megértését. 1 szta haszon - biztos Pannon GSM előfizetés nettó 4800 Ft, bruttó 6000 Ft Most nettó 7600 Ft, bruttó 9750 Ft beszélgetéssel! Mindehhez Panasonic 6450 már nettó 4000 Ft, bruttó 6000 Ft. Ezen felül további, rendkívüli készülékajánlatokkal is várjuk Ónt, amíg a készlet tart! Területi képviseletünk címe: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Az ajánlatban szereplő készülékek csak Pannon GSM előfizetéssel együtt vásárolhatók meg. A fenti készülék ára Pannon GSM előfizetés nélkül értendő. További részletek az üzletekben PANNON ▼tvvv Az élvonal. | A A A A A A A GSM

Next

/
Oldalképek
Tartalom