Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)
1998-12-23 / 300. szám
1998. december 23., szerda SporTTüköR 7. oldal Megjutalmazták a labdarúgó-aktívákat Évzáró a szövetségben A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség a napokban tartotta a szövetségi aktívák hagyományos jutalmazási ünnepségét. Az elnöki értékeléssel és' jutalmazással egybekötött ünnepséget végre rangjához méltó környezetben, a salgótarjáni Népjóléti Képzési Központban rendezték. A közel félszáz meghívott között ott voltak az elnökség tagjain kívül a verseny-, az átigazolási-, az utánpótlás-, a fegyelmi- és a fellebbviteli bizottságok vezetői és tagjai is. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a Nógrád Megyei Sportigazgatóság képviselői is. Ferencz Gyula elnök köszöntötte a meghívottakat, majd rövid áttekintést adott az 1998-as esztendőben történt eseményekről. Értékelésében a szövetség bizottságainak munkáját jónak ítélte, s egyben megragadta az alkalmat arra is, hogy köszöntse a napokban debütáló új utánpótlás-bizottság tagjait. Ezek után pénzjutalmakat, illetve tárgyi elismeréseket adtak át az arra érdemeseknek. Az ünnepi hangulatot emelte, hogy a megyei vezetés először jutalmazta meg a négy területi szövetség vezetőit. A hivatalos ceremóniát lezárván a házigazda Herczeg József percei következtek, aki ismét bizonyította, hogy nem csak a salgótarjáni labdarúgó- szövetség vezetésében, hanem a gasztronómia fortélyaiban is jeleskedik. A vacsora elfogyasztása után jöhetett a kötetlen baráti beszélgetés. A labdarúgásért önzetlenül dolgozók fehér asztal mellett eleveníthették fel az esztendő legszebb pillanatait. Sipkó Sándor Kell a Hungary Sport! Negyvenegyedik Év Sportolója-választás, Budapest - Kovács Ágnes megvédte elsőségét Vereckei Ákos az év reménysége A Budapest Kongresszusi Központban adták át hétfő este az Év Sportolója-díjakat. Az öt kategória - női, férfi, csapat, edző és szövetségi kapitány - első három helyezettjének sorrendje az Oscar-díj átadásához hasonlóan csak a műsor közben felnyitott borítékokból derült ki. A kísérleti idő végéig, december 31-ig biztosan folytatja adását a Hungary Sport televíziós csatorna, de mivel igény mutatkozik rá, a jövőben is képernyőn marad, csak az a kérdés, hogy kinek a működtetése mellett - jelentette be tegnap Kovács Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. A jövő évi magyarországi Eu- rópa-bajnokság apropóján ifjú ritmikus sportgimnasztikázók bemutatójával kezdődött az év sportolóinak díjátadó ünnepsége. Az Oscar-díj kiosztáshoz hasonlóan ezúttal is a színpadon, a borítékok felnyitásakor derült ki, hogy kategóriánként kik végeztek dobogós helyen. Növényi Norbert birkózó olimpiai bajnok ismertette a sorrendet, tőle tudták meg mind a vendégek, mind az érintett sportolók, hogy az ugrásban Európa-baj- nok Varga Adrienn, és a skeet- lövő-világbajnok Igaly Diana előtt az 1998 legjobb női sportolója címet Kovács Ágnes érdemelte ki. A Bp. Spartacus úszója a januári perth-i vb-n a 200 m-es mellúszásban diadalmaskodott és nagy fölénnyel lett ismét az esztendő legjobbja, megvédve az újságíróktól tavaly kiérdemelt elsőségét. Az 1998-as év legjobb csapatának az októberi svájci vívóvilágbajnokság egyik sikergárdáját, a férfi párbaj tőr-válogatottat (Fekete Attila, Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián) választották a zsurnaliszták, méghozzá meglepően nagy fölénnyel a kenu-kettesben világbajnok Horváth Csaba és Kolonics György, illetve egy másik vívóegység, a szintén világbajnok kardválogatott (Boros György, Ferjancsik Domonkos, Navarrete József Nemesik Zsolt) előtt. A legjobb férfi sportolók sorrendjét az amatőr olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címei után immár a profik között bizonyító ökölvívó, Kovács István ismertette. Azonnal egy bokszoló kiválósággal, Erdei Zsolttal kezdhette, aki Európa- bajnoki győzelméért az újságíróknál a harmadik helyet érdemelte ki. A kajak-király Vereckei Ákosnak, a szegedi világbajnokságon 500 m-en kiérdemelt vb-aranya is kevésnek bizonyult a nyeréshez: 1998 legjobb férfi sportolója ugyanis a budapesti Éurópa-bajnokság kalapácsvető győztese, Gécsek Tibor lett. Gécsek után mesterét, Németh Pált is a színpadra szólították, merthogy ő lett a legjobb az edzők mezőnyében. A szombathelyi dobóiskolá irányítója a csepeli kajak-kenus klasszisokat nevelő Ludasi Róbert előtt nyert 46 ponttal, az öt kategóriát tekintve a legkisebb különbséggel. A harmadik Kiss László, Kovács Ágnes mestere lett. A végére maradt az „év szövetségi kapitánya”-kategória. A titulust ezúttal a kajak-kenusok szakmai vezetője, Angyal Zoltán érdemelte ki Kovács Tamás, a vívó- és Bicskei Bertalan, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya előtt. A gálaest további részében különdíjat kapott Takács Mária, aki az elmúlt bő évtizedben 12 világbajnokságról a megszerezhető 36 érem közül 33-at megnyert kategóriájában. Ugyancsak különdíjas lett a 75 éves Szusza Ferenc, az egykori sokszoros válogatott labdarúgó, továbbá Szekeres Pál kerekesszékes vívó-világbajnok. Az est záróakkordjaként Orbán Viktor miniszterelnök személyesen adta át a legreményteljesebb és legtehetségesebb magyar sportolónak felajánlott különdíját Vereckei Ákosnak. Aranylabdás Az idei győztes Zinedine Zidane, a világbajnok francia labdarúgó-válogatott és az olasz Juventus játékosa 1998-ban nagy fölénnyel (244 pont) nyerte az Aranylabdát a France Football című lap hagyományos szavazásán, amelyen az Európában játszó legjobb labdarúgókat rangsorolják. Mögötte a horvát Davor Suker (68 pont) és a brazil Ro-. naldo (66 pont) végzett a második, illetve a harmadik helyen. A további sorrend: 4. Michael Owen (angol, Liverpool), 5. Rivaldo (brazil, Barcelona). Sikerekben gazdag volt az ez évi versenyprogram Beszélgetés Pintér Lászlóval, a Nógrád Megyei Diáksport Tanács elnökével és Tolnai Nándor titkárral A Nógrád Megyei Diáksport Tanács ebben az évben gazdag versenyprogramot tudhat maga mögött. Bár a diáksportban tanítási évre tervezik a munkát, de így is igazodnak a gyermekek, pedagógusok, edzők, illetve az iskolák munkájához. így a naptári év végén is célszerű áttekinteni az elvégzett munkát, illetve eredményeket. Ezekről és az elkövetkező tervekről beszélgettünk Pintér Lászlóval, a megyei diáksporttanács elnökével és Tolnai Nándor titkárral.- A megyei diáksporttanács ebben az évben is két, az első pillantásra talán egymásnak ellentmondó, de a sportban jártasok előtt nyilvánvalóan érzékelhető módon összefüggő feladatot tűzött ki maga elé - nyitotta beszélgetésünket Pintér László. - Az egyik a sportmunka bázisának szélesítése, a diáksportban részt vevő gyerekek, számának növelése. A másik a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tehetséges gyerekek számára szervezett versenylehetőségének biztosítása, szervezése, rendezése. Ezekhez a feladatokhoz rendelten alakította a megyei diáksporttanács az együttműködők körét, építve mindazok segítségre, akikkel évek óta sikerült jó kapcsolatot kialakítani. Ezen kapcsolat alapján az eredményes munka volt a célunk az utánpótlás-nevelés terén.- Hogyan alakultak a gazdaságifeltételek?-A munka feltételeit biztosító központi anyagi támogatás mértéke nem növekedett, ám a megyei diáksporttanács titkárának vezetésével kialakult egy olyan munkacsoport, amely a különböző pályázatokon sikeresen szerepelve mégis megszerezte a feladatokhoz szükséges pénzeket. Az így szerzett támogatás lehetőséget biztosított a diáksporttanács tevékenységének szélesítésére, új feladatok vállalására, illetve ezek megoldásában való közreműködésre. így részt vettünk a szakmai képzések szervezésében, rendezésében, bemutatva a megye testnevelőinek a küzdősportok csínját-bínját, s idén is megvalósítottuk a diákvezetők képzését. Szélesebb körben nyílt lehetőségünk elismerni a kiemelkedő teljesítményt nyújtott tanulókat, testnevelőiket, edzőiket.- Összesen hány versenyt rendeztek ebben az évben?- Ha ösz- szeadjuk valamennyi diáksport rendezvényt, amelyet 1998-ban Nógrád megyében megtartottunk, akkor ez naponta több versenyre jönne ki - vette át a szót Tolnai Nándor. - Ebben benne vannak nyék, a városi Pintér László elnök a körzeti verse- megyei elődöntők, döntők és nagy örömünkre az országos rendezvények is.- Ezek közül melyek voltak a legkiemelkedőbbek ?- A diákolimpia történetében először rendeztünk országos döntőt, mégpedig labdarúgásban, az ötödik korcsoportban (17-18 évesek). Kiemelném még a természetjáró táborunkat, amely jutalom volt a diáksportban eredményesen tevékenykedő tanulók részére, s a már említett küzdősport-továbbképzést, amelynek igen jó visszhangja volt a testnevelők körében. Megemlítem még a nemrégiben lezajlott szakmai és közösségformáló kirándulást, amelyet immár kétnaposra tervezve rendeztünk a Dunántúlon.- Eredményeikkel mely iskolák, illetve tanulók emelkedtek ki?-A megyében működik néhány diáksport utánpótlás-műhely, amelyek hagyományosan szállítják a jobbnál jobb eredményeket. Ä teljesség igénye nélkül csak néhányat ragadnék ki: így a balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola, amely évek óta sikeres labdarúgása mellett atlétikában országos döntőt nyert, míg egyéniben Terék Balázs harmadik lett a 100 méteres síkfutásban. A salgótarjáni Beszterce DSE kézilabdában országosan is meghatározó, s ilyen szinten tájfutásban is nagyon komoly sikereket érnek el, de tomacsa- pataik is verhetetlenek a megyében. A középiskolák közül a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium csapatai szerepelnek kiemelkedően, s a szintén tarjáni Stromfeld DSK több sportágban is képviseli megyénket az országos elődöntőkön, sőt, labdarúgásban a Salgótarjánban rendezett országos döntő résztvevői voltak. Az egyének közül kiemelném még a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnáziumban tanuló Kovács Karód nevét, aki a negyedik korcsoportban második lett a 400 méteres síkfutásban. Szintén kiemelkedőnek tartom a salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumba járó Rusz Dániel kiváló szereplését vagy a két kodályos tanulót, a mezeifutó Gólyán Pétert és az úszó Papp Viktort. Az említetteken kívül, több országos döntős érmes helyezést értünk el a sportági szakszövetségekkel rendezett diákolimpiákon (karate, judo, tájfutás, sí stb). Bátran kijelenthetem, hogy a megye sportjának mesz- sze legeredményesebb területe az utánpótlás-nevelés, amelynek alappillére az iskolai sport, a diáksport. Ezekhez a sikerekhez természetesen elengedhetetlen az a kiváló munkakapcsolat, amelyet a megyei sportági szakszövetségekkel, egyesületekkel alakítottunk ki, igénybe véve az ott foglalkoztatott kiválóan felkészült szakemberek hozzáértését.-Talán a sport jellemformáló erejét bizonyítja az eddig felsorolt eredményeken túl, hogy a közelmúltban 39 megyei általános és középiskolás részesült „Jó tanuló - Jó sportoló” kitüntető címben - említette Pintér László. - Ez a szám az elmúlt évinek a háromszorosa. Azért is figyelemre méltó ezeknek a gyerekeknek a munkája, mert a megyei kiírás az idei évre szigorú követelményeket fogalmazott meg.- Az utóbbi napokban két alkalommal volt közös vásáruk a Puma sportszergyártó céggel. — Igen, a Puma Hungary megkereste a megyei diáksporttanácsot szándékával, hogy a lakosság számára is nyújtsunk szolgáltatást - vette vissza a szót a titkár. - A cég vezér- igazgatója, Juhász Péter egyben a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke is, így kézenfekvő volt a megoldás, hogy Karácsony előtt a cég termékeiből mindenki számára hozzáférhető módon közös vásárt rendezzünk.- Ebből is érzékelhető, hogy a megyei diáksport ügye - ezt bizonyítják másokkal kialakított kapcsolataink is - egyre inkább a megye sportközéletének középpontjába került - hangsúlyozta az elnök. - Ezt a figyelemnövekedést annak is köszönhetjük, hogy megkeresésünkre folyamatosan növekszik a tartalmi együttműködésben résztvevők köre is. Úgy gondoljuk, megyénk városainak ön- kormányzatai által nyújtott segítsége - rendezvényeink megvalósítása során ez nélkülözhetetlen - is bizonyítja ezt. Az idei évben a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet és a megyei diáksporttanács írásban is rög- zíttette közös feladatait. Az együttműködés középpontjában a testi nevelés, mint más műveltségi terület rangjának megfelelő kezelése az e téren kiemelkedő eredményeket elért szakemberek munkájának elismerése áll. így versenyeink az idei évtől „hivatalosan” is a szaktárgyi versenyek rangjára emelkedhettek.- Milyen terveik vannak a jövő' évre?- Az egyik fontos feladat az együttműködők körének további bővítése, így például reményeink szerint a salgótarjáni Létesítmény és Sport Kht. vezetésével és szakembereivel lesz módunk áttekinteni közös teendőinket, számítva feladataink megoldásában a támogatásukra - folytatta Pintér. - Az előkészítő tárgyalások együttműködésünk fejlesztésére vonatkozó reményeinket igazolják. Feladataink megoldásához az elkövetkező évben is két forrásból számíthatunk, számítunk támogatásra. Az egyik a működés minimális feltételeit biztosító költségvetési támogatás, amelynek mértékét nem vagy alig van módunk befolyásolni. A másik - szakmai feladataink megvalósításában pótolhatatlan - forrást pályázatokon való részvételből sikerült eddig is biztosítani, terveink szerint ezután is így lesz majd. A megyei diáksport tanács feladatai mellett a városi diáksport-bizottságok pályázatokon való részvételét is segíti, sok esetben szervezi és koordinálja a szakmai munkát.-E pályázatok biztosították az idén azt a lehetőséget, hogy Tolnai Nándor titkár anyagilag is segítsük a diáksport-bizottságok munkáját - emelte ki Tolnai. - Külön kiemelném az OTSH pályázatait, amelyhez további forrást biztosított a Szerencsejáték Rt., így atlétikában a megyében 48 versenyt tudtunk megrendezni a legfiatalabb korosztályok részvételével. Labdarúgásban jelenleg is folynak olyan tornák, amelyeket ebből az összegből tudunk segíteni. A Wesselényi- közalapítványtól is a maximális támogatást nyertük el, remélhetően ezek a lehetőségek az 1999-es évben is elérhetők lesznek számunkra. Ez annál is inkább nélkülözhetetlen számunkra, mert a sportirányítás szervezeti változásai miatt a központi költségvetésből biztosított szakmai támogatásunk mértéke bizonytalan. Bízunk benne, hogy a Nógrád megyei önkormányzat az általa elfogadott sportkoncepcióban foglaltaknak megfelelően a jövő évben anyagi források tekintetében is kiemelkedően támogatja a megyei diáksporttanács tevékenységét. Annál is inkább, mivel erre a sportkoncepcióra építve folytatni kívánjuk az idei évben kiírt és sikeresen működő kisiskolák versenyeit.- Ez azért is fontos, mivel az egyes területeken jelentkező feladatok - bizonyítja ezt az elmúlt év is - az önkormányzatok támogatása nélkül megvalósíthatatlanok - mondta el még az elnök. - Összefogással jó színvonalon tudjuk teendőinket ellátni. Ezt igazolják a Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pásztón a helyi önkormányzatok szakmai és pénzügyi támogatásával megrendezett országos területi döntők sikerei is. Reméljük, 1999-ben is számíthatunk az érintettek ez évihez hasonló fogadókészségére - mondta zárszóként Pintér László. A beszélgetés végén mindkét sportvezető valamennyi eddigi és jövőbeni támogatójának és sportbarátjának boldog, békés, meghitt karácsonyt és sikerek- ben gazdag, eredményes új évet kívánt. (balogh)