Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)

1998-12-23 / 300. szám

december 23., szerda Szeretettel köszöntjük VIKTÓRIA nevű kedves olvasóinkat! A Viktória latin eredetű név, jelentése: győzelem. Védő­szentje Szent Viktória Róma környéki vértanú (306). Virága a pálma. A katolikus liturgikus naptárban ez a nap Kenty Szent János hitvalló (1473) napja, aki Krakkóban előbb egyetemi tanár, később plébános volt. 155 évvel ezelőtt, 1843. decemberé­ben született Szegeden Kármán Mór pedagógus, művelődéstörténész. El­gondolásai alapján gyakorló főgim­náziumot szerveztek, melynek ő lett a vezető pedagógiatanára. Szerkesz­tette a Magyar Tanügy c. folyóiratot. Széles körű elméleti és gyakorlati működése a magyar pedagógia egyik első megűjítójává tette. Gim­náziumi tanterve és módszertani munkái több évtizedeken át megha­tározták a középfokú iskolák munká­ját. Az ő fia volt Kármán Tódor, a vi­lághírű amerikai gépészmérnök, aerodinamikus. 125 esztendeje, 1873. december 23-án született Budapesten Kemstock Károly festő. Korai képei közül agresszív tartalmával az Agitátor c. tűnik ki. Tagja volt a „Nyolcak” művészcsoport­jának. A Lovasok a vízparton című műve az új stílust kereső próbálkozásainak az eredménye. Képzőművészeti szabadisko­lát alapított. Későbbi művei expresszionista stílust tükröznek (Virradat, Utolsó vacsora) Napos idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Az ország fölé ismét szárazabb levegő érkezik, így délelőtt mindenütt csökken a felhőzet, napos idő várható. Általában gyenge lesz a légmozgás. Az erős éjszakai lehűlést ma is csak mérsékelt nappali felmelegedés követi, délutánra -2, -4 fokig emelkedik csu­pán a hőmérséklet. A Nap kél: 7.30 órakor, nyugszik: 15.56 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Szabó (»v. Sándor ^ : (32) 416 -455 130 éve, 1868-ban ezen a napon született Veszprémben Ch'olnoki Viktor író, újságíró. Első novellás kötete a Füstkari­kák (1896.), Publicisztikáját az ismeretteijesztési készség és az éleslátás jellemezte. Főként romantikus atmoszférájú köteteiből idézzük: Kacagó szélhámosok, Tammuz, Az alerionmadár vére, Nékusztán meséiből..., Kaleidoszkóp. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótaiján: -4 Balassagyarmat: -2 Szécsény: -3 Bátonyterenye: -3 Pásztó: -3 Ipolytamóc: 4 Változnak az idők - E nápolyi úr évtizedek óta betle- hemes figurákat készít. Az idén Bili Clintonnal és Monica Le- winskyvel is aktualizálható a jelenet. fotó: FEB-Reuters * * MI VAR MA OXRE ? /c *1* *i< >*x* -X» *x* aL* x* >x< •s yfy »ť» ’’T* yj?* vjy vr* yjS’aí Hírlap-horoszkóp * .je X­# * * # * * # * # # éjjf * # * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * At. * # * # * # * Bak (XII. 22-1. 20.) Elhalasztott dolgait már képtelenség behozni. Ne izgassa magát, ha még annyian is zaklatják kérésekkel, kívánságokkal. Úgyis annyit tud elvégezni, amennyit bír, s amit magára vállal. Vízöntő (I. 21-11. 20.) A Hold-hatásra minden lelassul, nehezen formálódik, a lehetőségek akadályokba ütköznek. Szerencsére a Jupiter hatására a hangulat feloldódik, s jut # ideje kedveskedésre, örömszerzésre. Halak (II. 21-III. 20.) A Hold a Halak csillagképében jár, * és borongós hangulatot okoz. A kellemetlenségek szinte x felnagyobbodnak. Ötletei zátonyra futnak mások értetlen­sége miatt. Ön pedig segítő szándékkal közeledik társai­hoz. Kos (III. 21-IV. 20.) Ön alapjában véve optimista, de az elmúlt időszak mintha bizalmatlanná tette volna. Vegye észre a most következő apró, kellemes változásokat, ezen­túl csupa jó következik. Bika (IV. 21-V. 20.) Amit a fejébe vesz, azt tűzön-vízen * keresztül viszi, még ha árt is magának vele. Jó érzéssel £ tölti el, hogy senki nem állhat útjába. A szerelemben le- * gyen kezdeményező. * Ikrek (V. 21-VI. 21.) Nyugodt napja van ma. Egy kicsit || lazíthat, nem kell mindig két végén égetni a gyertyát. Sze- % relmével egymásra találnak, ha igazán akarja. 46 Rák (VI. 22-VII. 22.) Nem jellemző Önre a tehetetlenség. Ilyenkor év végén szokta megtervezni a jövőt, ami persze 46 mindig egészen másképp' alakul mint képzeli. Idén fel- 46 hagy ezzel a szokásával. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Gyötri a gondolat, hogy még nincs fenyőfájuk. Most már tényleg ne késlekedjen a be­szerzéssel. Árcsökkenésre ne számítson! Szűz (VIII. 24—IX. 23.) Ezen a napon vegyen ki szabad- 46 ságot, mert még mindig nem áll minden készen. Ha mégis * bemegy a munkahelyére, készüljön fel arra, hogy a telefo­noktól egy perc nyugta sem lesz. Valószínűleg nem fog korán ágyba kerülni. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Még ha a munkájáért nincs is na­gyon oda, ma élvezi a munkahelyi légkört. Örömét leli az Ön körül dolgozó emberekben. A munkahelyi légkör most egészen más, mint év közben. Skorpió (X. 24—XI. 22.) Nem kizárt egy munkahelyi ro­mantika lehetősége. Élvezeteket jelent az is, ha a munka­társaival megy el valahová. A közös szórakozásból még 46 egy barátság is kerekedhet. 46 Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Egyszerre több dologgal is fog- # lalkoznia kell a nap folyamán. Váratlan telefonok is zakla- 46 tóttá tehetik a napját. A sok munka közepette ne feledkez- * zék meg arról, hogy még ajándékot kell vásárolnia. •X« «x« «1* »X* *4* 46 46 46 46 * 46 * 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 „Nincs határ” - Az árvízkárosultakért Segélykoncert a BS-ben A Magyar Rádió „Határok nélkül” című műsor szerkesz­tősége, zenészek és támoga­tók segítségével hangversenyt szervez a kárpátaljai és a ke­let-magyarországi árvízkáro­sultak javára december 27-én, vasárnap 17 órától a Budapest Sportcsarnokban. 2000 forin­tos egységáron hallható - má­sok mellett - a Bikini, a Beat­rice, Kormorán, a Republic, a Skorpió együttes, fellép Bródy János, Demjén Ferenc, Hobo, Sebestyén Márta, Sin- kovits Imre. Ä közönség nem csak szórakozhat, segíthet is a rászorulókon. 52. HÉT Hat szám - egy nyeremény! A HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány Á MAI MYSRÖSZÁMi I 3 7 l l Moziműsor Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Nincs alku. Színes, amerikai akciófilm. Apolló Kamara, 16.00 és 19.00 órától: Boogie Nights. Színes, amerikai film. Balassagyarmati Madách, 13.30 (féláras), 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Ámbár tanár úr. Színes, magyar filmvígjáték. Kamaramozi, 16.00 (féláras), 18.00 és 20.00 órától A nagy Lebowski. Színes, amerikai film. December 21-ei Só nyerőszámok 1 2 3 9 19 26 31 32 35 41 44 47 48 56 59 66 70 71 74 76 Nincs drágább az életnél Traffipax-mérések December 23-án, szerdán 6-tól 14 óráig Bátonyterenyén és kör­nyékén; 6-tól 18 óráig Rétságon és környékén, Szendehely, Kata- linpuszta útjain; 14-től 22 óráig Pásztón és környékén; 18-tól másnap 6 óráig Balassagyarma­ton, Érsekvadkerten lesz mérés. HaHoTa Emlék „Ötéves korom­ban szabadon en­gedtem a fantázi­ámat. Azóta nincs Kapóra Egy férfi bemegy a gyógy­szertárba:- Kisasszony, ... nem is tudom, hogy mondjam, izé... szóval már egy hete teljesen megmerevedett a ... tudna valamit ajánlani?- Látatlanba havi 25 ez­ret és teljes ellátást! Rövid anyag Az ősember korholja a kis­fiát:- Nem szégyelled ma­gad?- Miért kellene szégyell­nem magamat?- Épp most kaptál egyest történelemből, amikor el­kezdődött az emberiség tör­ténete?! Úrhatnám Billy fiú az apja elé áll:- Papa, szeretnék egy igazi revolvert!- Szó sem lehet róla.- De papa, miért nem?- Mert én nem akarom és egyelőre itt én parancsolok!- Igen... De ha lenne egy igazi revolverem... Érthető- Jenő, hogyhogy most ilyen szenvedélyes vagy a sötétben?- Én Gyula vagyok! meg.” Rádió- és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: reggel 8-tól éjfélig KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 5.38 Fa­lurádió. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.17 Mindennapi tu­domány. 8.37 Paragrafus. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben. 11.05 Lemez-játszó. 11.35 Az em­ber, aki csütörtök volt. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.06 Vendég a háznál. 13.20 Gyülekezeti énekek. 13.30 Református félóra. 14.05 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi fi­gyelő. 14.56 Első közlés. 15.06 Be­széljük meg! 15.55 '98. Magyaror­szág. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Sopronyi Mália zongorázik. 17.06 Magyaror­szágról jövök. 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.25 Műsorismer­tetés. 19.30 Esi családi mese. 19.40 80 éve született Mándy Iván. 20.05 Népdalkörök... 20.30 Határok nélkül. 21.05 A Bojtorján együttes karácso­nyi dato. 21.25 Kossuth-klub. 21.55 Szóló. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.05 Nagy mesterek... PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dal­lamok. 5.00, 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30,7.30 Hírek. Időjárás. 7.38 Sportreggel. 8.00 Pe- tőfídélelőtt. 8.05 Zenezóna 9.00 Hí­rek. Időjárás. 9.05 Délelőtti terefere. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. Időjá­rás. 10.09 Goidiusz plusz. 11.00 Hí­rek. Időjárás. 11.04 Sporthírek. 11.07 Nosztalgiaparádé. 11.52 Ma­napság. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.04 Zöld jelzés. 13.12Spoithírek. 13.20 Vízál­lásjelentés. 13.44 Korkérdés.. 14.00 Nosztalgia-délután. 15.00 Hírek. Idő­járás. 16.00 Közlekedés. 16.30 Könyvről könyvért. 16.40 Korhatár nélkül. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Apukám világa. 18.29 Közlekedés. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Számit a technika. 19.30 Kölyökrá- dió. 20.00 Rádiószínház. 20.47 Könnyűzene. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Dzsesszlista. 22.00 Szoron­gok klubja. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után. 5.50 Nap-kelte 9.30 „Egy-másért” 9.35 Bor és hatalom (spanyol sorozat) 10.05 Gyermekbiblia 10.15 Csillagkoszorú 10.30 A gyüszünyi erdő lakói 10.55 Gyurmaország 11.00 Zöldpont 11.30 A szerelem jogán 12.00 Déli harangszó 13.05 Erdészház Falkenauban 13.55 Együtt 14.50 A mi huszadik száza­dunk (angol sorozat) 15.45 Csellengők 15.50 Alfa-szolgálat 16.10 Derült égből egy család 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Útmutató 17.30 2*7 (ajánlóműsor) 17.50 Állati pótpapa 17.55 Hang-szál(l) 18.20 A bestia (brazil sor.) 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia (brazil sorozat) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Kisváros Harci papok 20.35 Vendégünk a minisz­terelnök 21.15 Retúr (magyar film) 22.45 Hírek 22.50 Kenó 22.55 Stúdió '98 23.25 Képújság 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ism.) 6.40 Képes músorajánlat 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Publikum (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 A mindent megváltoz­tató masina (12/3.) 8.30 Öten a szigeten (3.) 9.00 A mi Chariynk Búcsú Johannestől 9.45 Lássuk Indonéziát! 10.00 Szomszédok (ism.) 10.30 Kincsestár 12.00 Déli harangszó. Híróra 13.00 Tévémagiszter/repriz 14.00 Utánam, srácok! (6/4.) 14.30 Nótaszó-Arany- koszorús művészek fesztiválja 4. 15.00 A négy páncélos és a kutya (21/13.) 16.00 Repeta 17.35 Holdfényes történet (7.) 18.20 Magyarország ma 18.35 Útmutató 19.00 Petri Csathó Ferenc portréja 19.30 Mesetár 19.50 „Egy-másért” 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Régi idők mozija (tévéfilm, 1972) 21.45 Utánanézünk 23.45 Napbúcsűztató *2 6.00 Jó reggelt Magyarország! 8.50 Nelli és az álomapó 9.15 Tabaluga 9.40 Rémecskék kicsiny boltja 10.05 Mila szupersztár 10.30 Karácsonyi lótolvajok 12.00 Hűséges az Isten 12.30 A tegnap csodái 12.55 Közvetlen ajánlat 13.10 Mindent tudni akarok! 13.15 Családi kötelékek 13.40 Édes hármasban (francia vígjátéksor.) 14.10 Egy titokzatos hölgy (48.) 14.50 Kedves nővérkék (106.) ! 15.15 Acapulco-öböl (mexikói sorozat) 16.00 Kakukl (talkshow) 16.25 A Szuper csapat 17.15 Gazdagok és szépek (316.) * 17.40 Sunset Beach (78.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.25 Tények plusz 19.50 Szerencsekerék Joker 19.55 Azok a szép napok 20.35 A hegyi doktor (német sorozat) 21.45 Jó estét Magyarország! 22.45 Egy nő vagy kettő (francia vígjáték) 0.20 Kuk@c 0.50 Tények (ism.) 1.15 Vers éjfél után 13.00 Susogó vadon 13.15 Kutyaportrék 14.00 Élete a rajzfilm 14.25 Hugó, a víziló (animációs film) 15.55 A kincses sziget térképe 16.20 Uram, tégy engem bé­kéd eszközével 17.05 Amiről a kövek mesélnek 17.30 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Régiók 19.05 Jenny (3/3.) 20.10 Magyar műhely Stockholmban 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Leste hó karácsonykor? (francia film) 23.10 Halleluja! (angol dok.-film) 24.00 Híradó 10 SZÍV TV 12.05 VH1 (klipek) 16.05 Cinema 16.35 Dinasztia (94.) 17.35 Trükkös halál (11.) 18.30 Hír3 19.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Rendőrakadémia (15.) 21.00 A Riviéra vadorzói (am. vígjáték, 1988) 22.55 Esti gyors 23.40 Dinasztia (ism.) 0.35 Cinema (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Tesz-vesz város (3.) 9.35 Áron és a csodák könyve 10.55 Karácsonyi énekek az oxfordi Christ Church katedrádból 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó 12.20 Lóverseny ; 12.40 Rupert maci kalandjai 6.45 Információs magazin 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box 15.30 Testszépítés 16.15 Információs magazin 16.30 Van megoldás? 17.00 Gigabyte 17.30 Mosómacik (ism.) 18.00 City magazin (ism.) 18.30 Konyhashow 19.00 Kapásjelző 19.30 Mosómacik (ism.) 20.00 Celeste (114.) 21.00 Sportműsor 6.30 Fecsegő tipegők 7.00 Rocko 7.30 Clarissa 8.00 Music Box 15.30 News-da (ism.) 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Aaahhü! A szörnyek! 17.00 Rocko j 17.30 Clarissa 118.00 Pete és kis Pete 18.30 Játszd újra... 19.00 Music Box Top Ten i 19.30 Alak-Art 20.00 Elképesztő övezet (5.) 21.00 Mit les, Mr. Beadle's? 21.30 Benny Hill 22.00 Minden lében két kanál 23.00 Alak-Art (ism.) 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Esmeralda (ism.) 10.00 Rajzfilmklub (ism.) 10.45 Az első csók (ism.) 11.10 A Dunánál 11.40 Barátok közt (ism.) 12.10 TimeTrax (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Angyali érintés (27,) 14.20 Klipklub 14.45 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók (210.) 16.30 Esmeralda (12.) 17.25100-ból egy (vetélkedő) 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Lois és Clark (1.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (85-86.) 20.00 Medicopter 117 Tűzvihar 20.55 Új Freklosszíé 21.55 Híradó. Időjárás 22.10 Öreglányok (9.) Szerelmi háromszög 22.40 Dóra mozija 23.10 A szekta vonzásában (am. film) 1.05 Fókusz (ism.) TARJÁNI TV 18.38 Filmajánló 18.41 Olimpiai emlékfal avatása 18.52 Egészségmagazin 19.17 Karácsonyi marslakó (amerikai vígjáték) 20.25 Karácsonyi köszöntő 20.30 A szeretem nem szégyen (magyar vígjáték) az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és __terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. T el.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30) 9534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel: (30) 9433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUV1H1R Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata, valamint a Kiadói Lapteijesztó Kér. Kft. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési drj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, tél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. nócrMhírlap BALASSAGYAJÜIAT. BÁTONYTERENYE. PÁSZTÓ RrTCÁfi. SALOOTARtAS, SZEftt-W VÁROSOK ES KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom