Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-18 / 193. szám
11998. augusztus 18. 5. oldal Önfeledten szórakozni, méltósággal ünnepelni Hívó sorok a Tóstrandra Már nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Salgótarjáni Vidám Vásár, a Tóstrand területén. Úgy gondolom, 1991-ben az ötlet kigondolói is csak reménykedtek abban, hogy ez a rendezvény a salgótarjáni nyár egyik legjelentó'sebb eseménye lesz és immár hagyományos rendezvény. Az el/nált évek tapasztalatai alapján állítom, nemcsak a város, hanem a régió egyik legjelentó'sebb kulturális kavalkádja ez a Szent István-naphoz kapcsolódó rendezvénysorozat. Az évek alatt egyre bővebb, egyre színesebb programot kínál, ' nem tévesztve szem elől eredeti célját: legyen a Vidám Vásár az önfeledt, kulturált szórakozás helye, a város polgárainak kellemes kikapcsolódást biztosító alkalma. Igazi népünnepély ez, ahol a város apraja-nagyja egyaránt kellemes kikapcsolódást talál. Ha egyáltalán van titka a vásár sikerének, akkor az nem más, mint a színvonalas szórakozás igénye és lehetősége. Ennek felismerése és megvalósítása a kezdeményezők maradandó érdeme, és ezért vállal most is szerepet a város önkormányzata a vásár megrendezésében. A háromnapos vidám kavalkád - már szintén hagyományosan - foglalja magába az augusztusi nemzeti ünnepünket. Az elmúlt évek bizonyították, hogy lehet egyszerre önfeledten szórakozni és méltósággal ünnepelni. Az új kenyér szegése, az állam- alapító István király tetteinek megidézése, utunk és helyünk keresése Európában nagyon is jól megférnek itt a dallal, tánccal, sportjátékokkal, a virslivel és sörrel. Egyszóval ebben a közegben - emelkedettségét megőrizve - emberközelivé lett az ünnep. Ebben az évben is az eddigi magas színvonalú vásárt, vendéglátást, ellátást és kulturális programokat kívánjuk a látogatóknak nyújtani. Kérem, legyen Ön is a Vidám Vásár látogatója, résztvevője! Puszta Béla polgármester Alapelv: őrizni a tradíciókat és emellett minden évben megújulni Jobb lesz a jónál is! A Tarjáni Vidám Vásár népszerűsége úgy látszik évről évre nő. Idei programját tanulmányozva megállapítható, hogy a mostani az előző hétnél is színvonalasabbnak ígérkezik. Pedig az időközben nagy rutinra szert tett, s az önmagukat mindig felülmúlni akaró rendezőknek nem lehet könnyű a jónál jobbat csinálni minden évben. Az állandó megújulásról, a Vidám Vásár előzményeiről és főbb programjairól mond véleményt Pel- léné Czene Csilla, a salgótarjáni önkormányzat humánpolitikai irodájának vezetője.- Mikor kezdődött el az idei vásár programjának a szervezése ?- Egy kis túlzással azt is állíthatnám, hogy a tavalyi végén rögtön, az akkor tapasztaltak figyelembe vételével, elraktározásával, de a tényleges, konkrétan a programokat is előtérbe helyező tippek sorrendbe állítása ez év januárjában: ekkor ült össze először a vásár megszervezésével foglalkozó koordinációs bizottság.- Lesz-e valamilyen lényeges változás a helyszínt, illetve a „tematikát" illetően?- A helyszín ezúttal is a tarjáni Tóstrand és környéke lesz, a jól megszokott, szeretett „zugok”, nyílt területek. A vásár ideje alatt a strandra a belépés ingyenes. Ami lassan már szintén hagyománynak számít, a BIT-Nodisz szervezésében ezúttal is a vásárral egy időben kerül megrendezésre a nemzetközi kempingtalálkozó. A kulturális és sportesemények mindig is meghatározták a többnapos rendezvény alaphangulatát. Ezen most sem változtatunk, viszont - az említett tematikánál maradva - jó néhány programot tematikusán fogunk ösz- sze.- A vezérlőelv a kulturált szabadidő-eltöltés, a káros szenvedélyekre való figyelem- felkeltés, valamint a bűnmegelőzésre történő ösztönzés előtérbe állítása központosított keretek segítségével. így például felállításra kerül egy úgynevezett Életfalu, amelyben a kiállítók az egészségmegőrzéssel kapcsolatos elveket fogják hirdetni, illetve a gyakorlatban bemutatni. Közöttük lesz a Salgótarjáni Ifjúsági és Információs Tanácsadó Iroda, a megyei kórház képviselete, a Salgótarjáni Egészségügyi és Szociális Központ, a rendőrség, a mentők, a taijáni biopatika, a Vöröskereszt, továbbá sportszer- gyártók és sporteszközöket forgalmazó boltok.- Az alapelvünk tehát: őrizni a vásár tradícióit és megújulni azokon a területeken, amelyek a lakosság egészét érintik. Az egészséges életmód propagálása mindhárom napon kiemelt hangsúlyt kap rendezvényünkön.- Hányszor tízezer emberre számítanak ezúttal?-Reméljük, hogy a fentiekben ismertetett szándékunknak is megfelelően minél több emberhez jutunk majd el, azaz látogatnak ki a vásárba. Általában 30-40 ezer ember szokott mozogni, s főként aktívan a Vidám Vásár három napja alatt. Itt, ennél az óriási számadat említésénél ragadom meg az alkalmat arra, hogy köszönetét mondjak az önkormányzattal együttműködő segítőinknek, a József Attila Művelődési Központnak, a város sportlétesítmény kht.-jának, a szolgáltató cégeknek, a Nógrád Volán Rt.- nek, az Émász Rt.-nek, a mentőknek, a rendőröknek, a közterület-felügyelőknek és természetesen a sok-sok önkéntes segítőnek, vállalkozóknak, akik a több tízezer ember zavartalan szórakoztatását biztosítják. Amúgy jó lenne, ha a városban egész évben zajló, különböző események szervezői - így például a Vidám Vásárhoz most is jelentős szakmai segítséget nyújtó Palócország-kiállí- tás csapata - összefognának, s a más-más rendezvények főszereplői minden egyes eseményen ott lennének, tapasztalataikkal színvonalat biztosítva.- Mit lehet elmondani a vendéglátás „eszem-iszom" oldaláról?-A vendéglátást négy vállalkozó látja majd el. Az általuk beharangozott étlapról most csak néhányat említek: saslik, hurka, sültek gazdag választéka, bográcsgulyás és persze lesz ökörsütés is. Az étel-ital mesterei az önkormányzat által az ízlésesebb kivitel, megjelenés érdekében bérelt sátrakban fogadják majd a vásár látogatóit, s nem titok, hogy lesz olyan is, aki élőzenével csalogatja majd a vásári forgatagot az ízek birodalmába. S ha már szó esett az ízekről, egyik fontos szponzorunk, az Amstel mellett a Pepsi a vásárban is bemutatja az egyre ismertebbé váló íz-lelő elnevezésű játékát, ami főként a gyermekek érdeklődésére tarthat számot.- Ön milyen programot állítana össze mondjuk egy tarjáni család számára?- Mindenképp’ olyat, amiben a szülők és a gyerekek egyaránt megtalálják a számukra kedveset. A programpontok valóban olyanok, hogy figyelembe veszik az eltérő korosztályokat és az ízléseket is. Augusztus 20-án például a rendőrség „Együtt egymásért, biztonságunkért” programját, a délutáni folklórműsort, az operettműsort, a fiatalabbaknak pedig az esti rock and roll partyt. És ne feledkezzünk meg az ünnepi pillanatokról sem. Puszta Béla polgármester ke- nyérszegéséről, amelynél a Palóctáj Kft. kenyere lesz az „alany”. Az augusztus 21-i nap amolyan „laza”. Az augusztus 22-nek pedig a strand szépe választás lesz az egyik érdekes színfoltja este 6 órától.- Bőven lesznek sportesemények is, érzésem szerint a rengeteg egyéb finomság mellett érdemes és hasznos lesz ezekbe is „belekóstolni”. Helikopter-bemutatót a Vidám Vásárra is tervezünk, s városnézést is lehet majd tenni a gépmadár segítségével. A színpad előtt folklórműsornak tapsolhatott a nagyérdemű, majd a Szent István-napi ünnepi köszöntőt követően filmslágerek és musicalek hangzottak el. A sokaság együtt énekelte a nosztalgiaszámokat a művészekkel. .. (Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus 21.) Mit írt az újság? Sokan voltak kíváncsiak a ,Játék határok nélkül” televíziós vetélkedő győztes salgótarjáni csapatára, s még többen tapsoltak a mini-táncdalfesztivál népszerű vendégeinek. (Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus 22.) Vursli és virsli, sör és kóla, kí- gyósimogatás és vattacukor, álomautók és hamuba sült pogácsa, országos kempingtalálkozó finnugor vendégekkel és elégedett vendéglátók, ragyogó sporteredmények és millecen- tenáriumi kenyérszegés. (Nógrád Megyei Hírlap, 1996. augusztus 21. m Vidám Vásár 1998. augusztus 20-22., Salgótarján, Tóstrand Kulturális programok Augusztus 20. (csütörtök) 10.00- 13.00 Gyermek- és családi programok Vendégünk a „Fundamenta-róka”- Népi játékok, szövés, fonás, ügyességi játékok,- „Együtt, egymásért, biztonságunkért” című program (Nógrád Megyei Rendőr-fókapitányság és a Városi Rendőrkapitányság programja)- Forgalomellenőrző technikai eszközök bemutatója (rendőrségi gépjárművekre szerelt FALCON rendszámleolvasó készülék)- FAMA lézeres sebességmérő berendezés- Rendőrségi fegyverbemutató- „Biztonságos az Ön lakása?” - vagyonvédelmi totó- KRESZ-totó- Kerékpáros ügyességi verseny (a medencében)- D.A.D.A. program gyerekeknek- Rendőrségi kutyás bemutató - 10.00 órától- „CSERHAT” Beavatkozó Alosztály bemutatója 10.30- 11.30 Bábcirkusz -Blasek Gyöngyi és Bánki Eszter műsora (budapesti bábszínház művészei) 15.00- 24.00 Ünnepi hangulat 15.00 Folklórműsor Közreműködik: - Nógrád Táncegyüttes,- Kodály Zoltán Táncművészeti Egyesület (gyermekcsoport).- „Kazán Búcsúból” meghívott népi együttesek 18.00 Ünnepi műsor Közreműködik: - PÓDIUM Stúdió- Ünnepi beszéd: Puszta Béla polgármester 19.00 Operett és nosztalgia - Pándi Piroska- Csák József- Lehoczky Zsuzsa és Marik Péter- Zalatnay Sarolta- Payer András. 21.00 Tűzijáték 21.30- 24.00 Bál Közreműködik: - Cadillac Együttes- Rock and Roll party Augusztus 21. (péntek) 10.00- 13.00 Gyermekprogramok- Népi játékok, szövés, fonás, ügyességi játékok 10.00 KiViSzI Együttes műsora 11.00 Synton Stúdió gyermekműsora 15.00- 18.00 Sport-Tánc-Show 15.00 Közreműködik: - Kályi Chirikli - roma hagyományőrző együttes- Taek-Wan-Do karate-bemutató- Shotokan karate-bemutató- Gyermek divatbemutató - „Huncutka” butik- Salgótarjáni Aerobic Klub- FŐNIX Tánccsoport Egyesület 17.00 Goór Nagy Mária Színitanoda mozgó színházának műsora: részletek rockoperákból 18.00 Kabaré: - My Cream Együttes - zenei paródiák- Az 1998. évi Humorfesztivál győztesei: Pölös-Ürmös duó Varga F. József és Petrik Balázs 20.00- 24.00 Élő disco: - TIME-SOHO-PARTY-TNT-UNISEX Augusztus 22. (szombat) 10.00- 13.00 Gyermekprogramok t- Népi játékok, szövés, fonás, ügyességi játékok 10.00 KiViSzI Együttes gyermekműsora 14.30 Fúvós parádé: - Koncert Fúvósegyüttes- AKKORD Kohász Fúvós Kisegyüttes- Kölyök Dixie 16.00 Magyamóta műsor: - Bojtor Imre, Urbán Katalin, Bohács István nótaénekesek Kísér: - Gabora Károly és zenekara 18.00 Strand Szépe-választás A műsorban: - divatbemutató- IAIDO karate-bemutató 20.30- 24.00 Koncert és bál: - Black Riders- Atrium Dance Band Sportprogramok Augusztus 20. (csütörtök) 9.00 Kispályás labdarúgás 9.00 Teniszversenyek - egyéni 10.00 H. Salgó Kupa Hegyikerékpár időfutás Augusztus 21. (péntek) 9.00 Teniszversenyek - páros 9.00 Országúti kerékpárverseny (50 km) 9.00 Páros lábteniszverseny 10.00 Lövészverseny 10.00 Hegyikerékpár-verseny Augusztus 22. (szombat) 6.00 Horgászverseny 10.00 Hegyi futóverseny 14.00 Sárkányrepülő-bemutató Helye: Tóstrand, SBTC-sporttelep Helye: Tóstrand - teniszpályák Helye: Somoskőújfalu - Salgóbánya Helye: Tóstrand - teniszpályák Helye: Tóstrand-Nádújfalu Helye: Tóstrand, SBTC-sporttelep Helye: Tóstrand Helye: Tóstrand - Salgó vár Helye: Tóstrand Helye: Tóstrand - Salgó vár Helye: Tóstrand és környéke elnök: Puszta Béla, elnökhelyettes: Pelléné Czene Csilla, titkár: Balia Arpád, tagok: Domonkos Tamás, Farkas László, Karakasev Anna, Sarló Béla, Szűcsné Zagyi Anna, Takács Tamás. Sportbizottság vezetője: Szalay Miklós. Kulturális bizottság vezetője: Sándor Zoltán. Technikai bizottság vezetője: Takács László. Gazdasági bizottság vezetője: Bagyinsúi Jenőné. Területhasznosító bizottság vezetője: Gazsi Ferenc. Médiabizottság vezetője: dr. Tanka László. Támogatók Amstel, PEPSI, Palóctáj Kft., Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft, Duna Fűszer Rt helyi kirendeltsége, Fundaments Lakás-takarékpénztár Rt, Salgótarján és Környéke Vízmű KfL, Tarjánhő Kft., Salgó Vagyon Kft., Nógrád Megyei Rendőr-főkapitánysíg, Salgótarjáni Városi Rendőrkapitányság BÉG Raktártechnikai és Logisztikai Rt Óvodai program a vásáron A Vidám Vásár ideje alatt délelőtt 10 órától 13 óráig sok-sok érdekes és új játékkal várják az óvónők az érdeklődő gyermekeket A város 12 óvodája és 24 pedagógusa vállalta, hogy gondoskodik az óvodások és a kisiskolások szórakoztatásáról, szabadidejük hasznos eltöltéséről. Augusztus 20-án az Arany János úti, a Brunszvik Teréz, a Körúti és a Mesekert Óvoda pedagógusai horgászásra, célbado- básra, origami hajtogatásra, gyöngyfűzésre és változatos technikájú képalkotásra invitálják a gyermekeket Másnap, 21-én a Bartók Béla Úti, a Montessori, a Nyitnikék és a Százszorszép Óvoda ügyességi játékokat, papírvarázslatot és egyéb kézműves mesterséget kínál. Augusztus 22-én az Aprófalva, a baglyasi, a somosi és a Szivárvány Óvoda pedagógusai olyan játékdélelőttöt szerveznek, ahol csuhéból, gyökérből készíthetnek figurákat az érdeklődők, emellett lehet gyöngyöt fűzni, forgót készíteni, lesz célbadobás és sárkánykészítés is. Eletfalu A Vidám Vásáron belül egy 5-15 méteres sátorban az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés bemutatója lesz. Résztvevők:- Madzsar József Megyei Kórház (rákszűrés, kolleszterin- szűrés, csontritkulásmérő műszer bemutatója),- Megyei Vöröskereszt,- Biopatika,- Smith Kline Beecham,- Természetgyógyász (Svábné Brilló Ágnes),- íriszdiagnosztika,- házilag használható eszközök (digitális lázmérő, vérnyomásmérő),- kérésre házipatika-felülvizs- gálat.