Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-16 / 165. szám
1998. július 16., csütörtök SZECSENY Megyei Körkép Nógrád Hegyei Hírlap Dukay Nagy Ádám jegyzete Körteié, ami nem az A Jyár van, amíg mi üdülünk, 1 V strandon vagyunk, laza fröccsöket, hideg söröket iszunk, a fogyasztóvédelem emberei tűző napon bizony nem túl bizalomgerjesztő hűtőkben kotorásznak, annak érdekében, nehogy mi vegyünk meg valami lejárt szavatossági idejű ételt, italt. Minap számolt be egy ilyen akcióról valami riportműsor, hát tényleg rémes munka. Lehet, hogy nem jól emlékszem, de mintha lett volna ott olyan konyha, ahol a padlón tárolták az előkészített(?) húst, a szakács mellette járt-kelt, s több napos pacalpörköltek is lebegnek előttem tejtermékek társaságában, meg rántott hal, nem éppen konyhakész zöldségekkel egy polcon. Találtak olyan gyümölcslevet az egyik boltban, ami import csomagolópapírba volt dobozolva, s így az üdítőt is behozott terméknek tüntették föl. Ez nem szép dolog, két okból sem. Mi a baj a magyar almával, körtével? S miért gondolja azt egy cég, hogy kelendőbb az import áru, mint a jó öreg alföldi, magyar napsütésben érlelődött gyümölcs? Ebből a nézőpontból tekintve semmi gond nincs a mi földünkön termett gyümölcs- csel. (A gazdákat most ne kérdezzük, nekik mi a véleménye e témáról, könnyen lehet, hogy válaszképpen kiállnának az útra, egy kicsikét a forgalmat lassítandó). Dobozproblémákoh kívül természetesen más is kiderült: nevezetesen, hogy egyes leveleken ez állott: „ötvenszázalékos körteié”. Ez idáig rendben van, a körteié gyerekkorom óta az egyik kedvencem, ebben azonban én is csalódtam volna egy csöppet, illetve egy liternyit. Merthogy az ötvenszázalékos körteié nem volt ötvenszázalékos, csak tizenkét százalékos gyümölcstartalommal bírt. De ez még talán a kisebbik baj, a nagyobb az, hogy körteié sem volt. Mi magyarok, mire gondolunk ilyenkor? Hát minimum fagyállóra, nem? Sajnos ez nem jött be - pedig télre biztos fölemelik, jó lett volna pár liter- az a bizonyos ital a körtésdobozban almaié volt. Ügyes! Nem olyan rossz az az almaié. Szemfülességből ötös osztályzatot kaphatna, aki ezt kiötölte... O hogy ezek ismeretében mit kJ vegyünk le a polcról? Az ásványvízzel előfordult már, hogy csak szóda, a gyümölcslé ugye rizikós, sört meg nem ihatunk kora reggeltől. Talán kóstoljuk meg a jó öreg csapvizet, az megbízható, rendszerint sárga és klóros, de talán a hamisított körteiénél még mindig jobb. Főzés, fürdés, mosogatás hideg vízzel? Két nap gáz nélkül BATON YTERENYE Több mint hétszáz gyermek iskolakezdése a tét a Petőfiben Költözködés tűzoltómunkában Tűzoltók, pedagógusok is segítettek a költözködésben FOTO. tíYI'RIAN TIBOR (Folytatás az 1. oldalról) olvasónk példátlanul hosz- szúnak nevezte a szolgáltatás szüneteltetését, amelyre meglátása szerint igazából felkészülni nem, legfeljebb elviselni lehet. Korózs Andrástól, a Tigáz Miskolci Területi Igazgatóságának főmérnökétől próbáltunk többet megtudni, magyarázatot kérni a viszonylag hosszú időtartamra. Ő elmondta, hogy ennek egyetlen oka van: minél hosszabb ideig nem kerítenek sort bizonyos javításokra, a későbbiekben annál tovább tartanak az időszerűvé, elodázhatatlanná vált karbantartások. S „most sajnos, olyan időszak jött el, hogy ilyen léptékű munkálatokra van szükség.” A szóban forgó két nap alatt a Mól Rt. szakemberei fognak dolgozni a hálózat bátonyterenyei részén, szerelvénycserék, s egyéb munkálatok céljából. S mivel a Mol a saját szakaszán gázszünetet tart, erre kényszerül a Tigáz is, amiért ezúton is elnézést kér a lakosoktól. Mint a főmérnök elmondta, az érintetteknek az időbeni és megfelelő tájékoztatással igyekeztek segíteni. Nem kétséges az sem, hogy a Mól Rt. mindent megtesz azért, hogy a jelzett időpontnál korábban fejezze be a munkát. Erre ígéretet tenni azonban nem lehet. Az egri Tigáz-központ diszpécserszolgálatához azonban a két napon is fordulhatnak a bátonyiak. Mindezek után is van még óhajuk a tömbházakban lakóknak: csak ne legyen fennakadás a szolgáltatás újraindításakor amiatt, hogy valaki szabadságon napokig, vagy hetekig távol van! (Mj) (Folytatás az 1. oldalról) hozták ki ezt az általunk megbízott szakemberek. Ehelyett azonban mindössze hatszázezer forintot kaptunk. Ez csak arra volt elég, hogy a régi épületünket az alsó tagozat befogadására felkészítsük. Féltantermeket kellett összenyitni, vakolni és festeni, hogy a nagy létszámú osztályokban mindenkinek legyen majd helye szeptemberben. A városi tűzoltóság dolgozói, munkatársaim idei vakációjának elmaradása, Zsély Lajos kőműves és Szekeres Géza szobafestő tisztességes, precíz munkája nélkül az átköltözés ezen részét sem tudtuk volna megoldani - mondja két „hórukk” között az iskola igazHozzáértőnek szinte elrettentő látvány a gombavizsgáló szemetesében napról napra összegyűlt kollekció, amelynek minden egyes darabját azzal a tudattal veszik fel, hogy esetleg pörkölt készül belőle. Szerencsére a legtöbbeknél az óvatosság legyűri az étvágyat, s a szakavatott személy - sokszor életmentőnek bizonyuló — megítélésére hivatkoznak. A mérgező gombák évről évre szedik áldozataikat, a következő szezon gyűjtőigatója. A továbbiakról csak a kérdőjelek vannak. Az építőiparisok igencsak lelakottan adták át az épületüket. Nemhogy a legszükségesebb felújításokra, de még az átköltözésre sincs fedezet. Támogatóként megkerestek már vállalkozókat, üzlettulajdonosokat, bankokat, pártokat, de eddig csak az ígéretekig jutottak. Több mint hétszáz gyermeket érint a Petőfi iskolában az átköltözés. Pedig a felső tagozatosok és a 9., illetve 10. osztályba lépő gimnazisták lényegesen jobb körülmények közé kerülhetnek. A Petőfi erősségét, a sportképességek fejlesztését szeptembertől még egy tornaterem, sőt a Donek mégsem elég a tanulság: a szedőkre leselkedő veszély mindig résen van! S ez arra tanít, hogy a gombákkal szemben fő az óvatosság, a körültekintés. Hogy ne legyenek áldozatok. Erre intenek az enyhe - kisebb rosz- szullétet, gyomorrontást okozó - mérgezések, melyek idén, tíz-tizenkét alkalommal megyénkben is előfordultak már. Mérgezés gyanúja esetén minden esetben ellenőrzik a beküldött gombamintákat, s a legtöbbször kórházi kilinkához való közelség is segíti majd. Pedagógiai programjukban e mellett komoly szerepet szánt a tantestület az idegen nyelv oktatásának, a számítástechnikai képzésnek, a környezeti nevelésnek. A tehetséggondozás, a gyengébb képességűek felzárkóztatása nem a pedagógusokon múlik. Ők az évközi tanítás mellett a nyári munkájukkal is megteszik amit lehet. A nat bevezetése sem éri őket váratlanul. Pedagógiai műhelymunkájukkal ők ezt már megelőzték. Most már csak az a kérdés, hogy meglesz-e ehhez a minimális feltétel - mondja Szabó Béla búcsúzóul. T, L. vizsgálás, megfigyelés is szükségessé válik. Bár az utóbbi hetekben, — köszönhetően az ország más tájaihoz viszonyítva csekélyebb mennyiségű csapadéknak - Nőgrádban kissé lecsillapodott a „gombaláz. ' Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy esősebb időszak után nem lángol fel újra, hiszen a gombaszedés nemcsak hobbi, hanem szükség is: felvásárlási ára arra biztat sokakat, hogy szedjék és vigyék a felvásárlóhoz. Aki így tesz, s nem osztogatja a szintén óvatlanoknak a feleslegét, nem okoz végletes bajt,.mert a felvevőhelyek egyben gombavizsgálók is. RÉTSÁG Hírek Gyűjtőakciók Balassagyarmat - Pénzadományokat gyűjt a Vöröskereszt területi szervezete egy tizenegy éves máj beteg kislány és egy meden- cecsontrákos kisfiú javára. Az érdeklődők a szervezel Baltik Frigyes út 10. szám alatt lévő irodáján vehetik át a befizetéshez szükséges , csekket. Az adományokon igazolást adnak, amellyel I adókedvezményt lehet igénybe venni. Renoválások Mátranovák - Az idén az ! intézmények (iskola, két j óvoda) nyári felújítási munkálataira másfél mii liót költ az önkormányzat. Ez az összeg a szükséges anyagok megvásárlására elég. A felújítást öt közmunkás végzi el szeptember 1-jéig. Védőnői tanácsadó Hont - A Népjóléti Minisztérium által kiírt pályázaton 200 ezer forintot nyert az önkormányzat a védőnői tanácsadó felújítására. Ehhez még 200 ezer forintot tesz hozzá. A doktornő szabad j ságának függvényében júlí j usban el kívánják végeztetni i a védőnői tanácsadó-helyiség felújítását. Kátyúzás Varsány - Szerdán kezdték meg a községi utak kátyúzá sát és a Rákóczi úton az általános iskola előtti járda aszfaltozását. A költségvetésben meghatározott fejlesztést a Salgó Tempó Kft. végzi, a munka összértéke , 7()0 ezer forint. I Postafelújítás Pásztó - Százmilliós kőit séggel felújítják a pásztói ! főpostát. Folyik a közönség- ; tér és a felvételi terem teljes j felújítása, majd következik | tetőtér beépítése. A munka latok befejezését deccai bérré tervezik a szakemberek. Addig a Cserhát-lakótelepen található tanposta várja az ügyfeleket. Gazdikereső Salgótarján - Fiatal, fekete j tacskó kannak keres sürgő- í sen gazdát az Állatotthon Alapítvány. Érdeklődők hívják a 32/311-840-es telefon számot. A veszély állandóan résen van - Szezon fontos tanulságokkal Mindig lássa szakértő a gombát! Nem múlik el gombaszezon anélkül, hogy valakik ne véljenek ehetőnek mérgező kalaposokat. S mindezt sajnos, azzal tetézik, hogy meg is eszik a fogyasztásra alkalmatlan húspótlókat anélkül, hogy azokat szakértővel ellenőriztették volna. Képek a fantázia birodalmából - Boros Zoltán, Szikszai Gábor és Tóth Levente alkotásait július 26-ig nézhetik meg az érdeklődők a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában. fotögyuuián Büszke legyen Nógrád a jódaquára! - Nemzeti megelőzési program indul? Dr. Puskás István missziója Dr. Puskás István, a Gresham-Aqua Kft. ügyvezető igazgatója mélyen hisz abban, hogy a sóshartyáni jódaquaforrás valóságos nemzeti kincs. Jelentőségét külön növeli Mohi közelsége, ezért úgy véli, balgaság lenne, ha a gyógyvizet nem állítanák egy nemzeti megelőzési program szolgálatába. Az ügyvezető igazgató - üzemének küszöbön álló - műszaki átadása előtt is ennek felismertetéséért, elfogadtatásáért kilincsel. Egyik legtöbb érve az, hogy a külföldről származó drága jód- tabletták helyett a lényegesen olcsóbb forrásvizet tegyék könnyen elérhetővé az illetékesek. S ehhez nem elég a volt népjóléti miniszteréhez hasonló elvi elismerés: dr. Puskás István anyagi támogatást remélt és remél. Erőfeszítéseit azonban - néhány kivételtől eltekintve - számára is meglepő közöny vagy elutasítás fogadja. Ő azonban nem kíván itt megállni, hiszen, mint mondta...- ...A magyar lakosság nyolcvan százaléka jódhiányos területen él. Meggyőződésem, hogy ez a gyógyvíz hatékony és olcsó megoldás lehet a létfontosságú nyomelem pótlására, a pajzsmirigy megbetegedéseinek megelőzésére. Ezen kívül atomkataszt- rófa-helyzetek következményeinek elhárítására, vagyis népegészségügyi célokra. Áz emberi szervezet jóddal való „feltöltésé- vel” megakadályozható az egészséget súlyosan károsító jód 131 beépülése. Ezért ezt az ügyet, en nek a nemzeti kincsnek a széles köm használatba állítását missziónak tekintem - fogalmazott dr Puskás. A sóshartyáni jódaquajo tékony hatása már Mária Terézia korában is ismert volt. Hasonló összetételű gyógyvízforrás a világon mindössze négy van, ebből kettő Európában található. A Gresham-Aqua kft. mintegy 30 milliós beruházással a nemzetközi előírások szerint bővítette a sóshartyáni épületet, palackozót, raktárt, gáztalanítót épített. Az üzem műszaki átadása augusztus 7-én lesz, indítása a hónap vége télé várható. Mindezek után - amennyiben dr. Puskás István elképzelései valóra válnak - a gyógyvízhez bárki hozzájuthat a gyógyszertárakban. (mj) *