Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-16 / 165. szám

4. oldal Mozaik - Gazdaság 1998. július 16., csütörtök Sajtótájékoztatón számoltak be törekvéseikről a megyei kórház vezetői Konzílium a máról a jövő érdekében (Folytatás az 1. oldalról> A kórház operatív irányításáért felelős igazgatótanács további tagjai: dr. Gyepes Péter rende­lőintézeti igazgató, Rigó Má­ria ápolási igazgató, valamint Kajtor Erzsébet humánpoliti- 1 kai osztályvezető. íjabb szolgáltatások : Dr. Szabó Márta hangsúlyozta, I hogy nem tekinti protokollnak j a sajtótájékoztatót, s ennek ! megfelelően elmondta, arra tö­rekszenek, hogy az intézmény valamennyi dolgozója jogos j igényét kielégítsék, méghozzá I nem pereskedéssel, hanem j egyeztetéssel. Ez a folyamat I részben már le is zárult, de mindaddig tart, amíg a teljes kiegyenlítés meg nem történik. Az elmúlt egy évet értékelve a főigazgató a betegekkel való kapcsolatjavítás értékes elemei között említette az érintettek más régiókba történő utazását, fáradozását megkímélő újabb szolgáltatásokat, mint például a csontsűrűség-vizsgálatot és az úgynevezett képalkotó eljá­rásokat. A kórházon belül kia­lakult jó szellemű csapatmun­káért a munkatársakon kívül köszönet illeti a tágabb kör­nyezetet is a segítőkészségért: elismerve a Nógrád megyei önkormányzat, a salgótarjáni önkormányzat, az ANTSZ, a magánszemélyek, vállalkozók, alapítványok és a lakosság odaadó támogatását. Dr. Szabó Márta - a folyamatban lévőn túl - nem tart szükségesnek további létszámleépítést. Az eddig is a lelkiismeretes és hozzáértő munkájáról is­mert dr. Bercsényi Lajos már külön lorgatókönyvet is kidol­gozott újabb feladata zökke­nőmentes ellátása érdekében. Ő így látja a kórház helyzetét.- A megyei kórház rendelő- intézete Nógrád egészségügyi ellátásában meghatározó súly­ponti szerepet tölt be. Szá­momra orvosként és vezető­ként is az a legfontosabb, hogy a magyar egészségügyi finan­szírozás anomáliái ellenére be­tegeink magas színvonalú gyógyítási, valamint ápolási tevékenységben, őszinte em­beri segítőkészségben része­süljenek. Megítélésem szerint joggal várja el minden beteg az egészségügyi dolgozóktól, hogy tudása és embersége leg­javát adja gyógyító-gondozó tevékenysége során. Ugyan akkor joggal várják el az egészségügyi dolgozók is, hogy a társadalom méltón megbecsülje munkájukat. Az európai színvonalú ellátást sajnos még nem követi ha­sonló megbecsülés. Azt is jó lenne elérni, hogy a társada­lom tagjai az egyik legfonto­sabb értékként kezeljék saját egészségüket, mivel ezen egyedi kincs megőrzéséért csupán mintegy negyedrész­ben tehető felelőssé az egész­ségügy. Háttér-információk Az igen nehéz gazdasági kö­rülmények közötti működőké­pesség fenntartásáról szólt Horváth Péter.- A működés biztosításához szervesen kapcsolódnak a gazdasági és az orvosszakmai kérdések. Költségtudatos gaz­dálkodást kell bevezetni, ahol a bevételek-költségek alakí­tása a szakmai osztályok veze­tőinek tevékenységén múlik. Ennek érdekében megfelelő gazdasági háttér-információk­kal kell ellátni az osztályve­zető főorvosokat. Éppen ezért szükségét látom az összehan­goltabb tevékenységnek, ame­lyet meg is szervezünk. Tény az is, hogy az elmúlt évben el­kezdett megszorító intézkedé­seket csak fokozatosan lehet enyhíteni, természetesen ez sohasem megy az egészség- ügyi ellátás rovására. Ez évben az országos előírásoknak meg­felelően a béremelés is meg­történt. Türelmes betegek A kódrendszer bevezetéséről is beszélt dr. Gyepes Péter, aki 1996. óta látja el rendelői igazgató feladatait.- A szakmai munka jó színvonalú, a lakosság meg­elégedését szolgáló. Jelenleg nagy kihívást jelent szá­munkra az új kódrendszer be­vezetése. Viszont a kódrend­szer alkalmazásával lehetővé válik az elvégzett szakmai beavatkozások ellenértékének pontos dokumentálása. A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy a betegek türelemmel viselik a hosszabb várakozási időt, dolgozóink pedig min­dent megtesznek a pontos adminisztráció érdekében. A megértésért, illetve a tevé­kenységért ezúton is köszöne- temet fejezem ki.- Az ápolás magas színvo­nalú ellátása, a minőségi ápo­lás a fő cél - mondta Rigó Mária. - Mind a fekvőbeteg-, mind a járóbeteg-ellátásnál megfelelő szakvégzettségűek dolgoznak. Egészségügyi in­tézményünk dolgozóinak je­lentős része felsőfokú vég­zettséggel rendelkezik és a minél jobb ellátás érdekében folyamatos, házi, de sok eset­ben országos képzésen is részt vesznek. Jelenleg egy ápolási tanácsadó testület ki­alakítása is folyamatban van a széles körű, eredményes be­tegellátás érdekében. Mun­kánkhoz jelentős segítséget kaptunk a Szent Lázár Lovag­rendtől és a Máltai Szeretet­szolgálattól is. Megtartó szándék Kajtor Erzsébettől megtud­tuk, hogy napjainkban a Madzsar József megyei kórház 1025 fő közalkal­mazottal dolgozik, mely létszámot feltehetően Nóg­rád egyetlen munkáltatója sem múlja felül.- A kollégáim által el­mondottakat erősíti az a fel­fogás, hogy a humánerőfor­rás-gazdálkodás megfelelő számú szakképzett munkae­rőt biztosítson a feladatellá­tásokhoz. Nagy jelentősége van az előzőekben már em­lített szakképzéseknek, tan­folyamoknak, amelyeket, jelentős költségvonzataik miatt, több esetben pályáza­tok igénybevételével, szponzorok segítségével biztosítunk. A régió hátrá­nyos helyzete miatt gondot okoz a szakorvosi létszám folyamatos biztosítása, de a megyei és a megyeszékhe­lyi önkormányzat támoga­tásának köszönhetően nem csak a kórház érez felelős­séget a szakemberek itt tar­tására. Benkő Mihály A hágai nemzetközi bíróság az egyik legelső körözést adta ki Petrovic ellen. A másik, az a fekete hajú alak Svetozar Za- gubic, az omarskai tábor egyik közembere, aki szintén kínzá­sokban jeleskedett, majd ami­kor a nemzetközi hadsereg fel­szabadította a börtönöket és tá­borokat, szökésben volt, ameri­kai és francia katonákat lövöl­dözött le lesből, főleg éjszaka... Aleksandr Mitrovic, akit „Aleks"-nek neveztek, bosnyák polgári személyek tömeges ki­végzését vezényelte. Kilenc ilyen kivégzésről tudunk, ösz- szesen több mint kétezer áldo­zattal, akiket jeltelen tömegsí­rokba temettek. A sírokat most kezdik feltárni...- Hogyan kerültek Afrikába? - kérdeztem.- Petrovic együtt járt egye­temre egy afrikai diákkal, bizo­nyos Patrick Mbunival. Aki nem más, mint Mazimba Köz­társaság jelenlegi elnöke. Akkor beugrott a neve. Igen, ő volt az, aki elűzte, sőt meg is gyilkoltatta Ringwa elnököt... Es a társaimat. Egyedül én me­nekültem meg - nem először fordult elő hosszú karrierem alatt. Szóval, Mbuni Belgrád- ban járt egyetemre? Egyáltalán, járt egyetemre...? Roland folytatta:- Mbuni már a jugoszláviai háború alatt felvette a kapcsola­tot Petroviccsal, üzeneteket, le­veleket váltottak, és a fickó elég gyakran megfordult Ma­zimba belgrádi nagykövetségén is. Erről hírszerzői jelentések­ből értesültünk. Amikor létre­jött a daytoni megállapodás, és nyilvánvaló lett, hogy a tömeg­gyilkosokat üldözni fogják, és akit csak lehet, azt Hágába vi­szik, a bíróság elé, ezek hárman összejöttek valahol. Régebben ismerték egymást. Tény, hogy két hónappal ezelőtt nyoma ve­szett Petrovicnak, Zagubicnak és Mitrovicnak. Nyilván hamis útlevelekkel lépték át valame­lyik balkáni határt, és egy távo­labbi fővárosban ültek repülőre. Tíz napja kaptuk az értesítést egy... ottani emberünktől, hogy mindhárman Mbuni tábornok és államfő vendégei Port Lor- réban, vagyis Mazimba főváro­sában.- Gondolom, jól őrzött ház­ban élnek, és testőrök vigyáz­nak rájuk - jegyeztem meg. A többiek hallgattak.- Biztosan - Roland nyelt egyet. - Mire a helyszínre érünk, ezt is pontosan tudni fogjuk.- Szóval ugrás a sötétbe? - kérdeztem, vagy inkább állítot­tam. Úgy tett, mintha nem hal­laná. A fiúk figyelmét ez sem kerülte el. Közben a fotók kéz­ről kézre jártak, végül mind a hármat visszaadták Rolandnak.- Mikor indulhatunk? - kér­dezte Roland tőlem.- Most, hogy ismerjük már a célt... Ma este. Persze, nem ta­nácsos egyenesen Port Lorrébe menni - magyaráztam. - Isme­rem azt a vidéket, a diktatúrák­ban a hatóság amúgy is túlzot­tan gyanakvó. (Folytatjuk) Kevés az új munkahely Munkavállalói korban, vagyis 15-74 év között 7,8 | millió állampolgár él ma ; hazánkban. Közülük 3,6 milliónak volt munkája ta- | valy - állapítja meg Laky Teréz, a Munkaügyi Kuta­tóintézet által közzétett elemzésében. ; A tanulmány szerint 3,8 mil- : lió nem volt aktív dolgozó, j Közülük 1,6 millió nyugdíjas, i Több mint 600 ezer a 15 éves : kort betöltött tanulók száma. ! A gyermekgondozási támoga- I tási mintegy 300 ezren vették I igénybe. I A korengedményes, illetve i az előnyugdíjat tavaly 400 ez- í ren választották. További 1 mintegy 900 ezer állampolgár í között sok a háztartásbeli, i más részének pedig az aktív | munka felhagyására nincs az I előzőekhez hasonló indoka. A regisztrált munkanélkü­liek száma 477 ezerről 464 ezerre csökkent. A múlt év­ben 200 ezren támogatott közhasznú vagy közmunka, illetve más programok révén átmenetileg kikerültek a munkanélküliek sorából. Érdekes jelenség, hogy mi­közben jelentős számú mun­kahely szűnt meg a múlt év­ben is (havi átlagban 56 ezer új munkanélkülit vettek nyil­vántartásba), aközben leg­alább ilyen számban új mun­kahelyeket is kínáltak a ter­melést fejlesztő cégek, illetve az új létesítmények. Mivel e közben tavaly na­gyobb számban nem jöttek létre többletmunkahelyek, a regisztrált munkanélküliek számának csökkenése nem a foglalkoztatottak, hanem az inaktívak táborát növelte - írta a szerző. Növekszik a kávéfogyasztás j A 3,8 millió magyar háztar- ! tásban 22,8 milliárd forintot költöttek kávéra 1997-ben - állapítja meg a GfK Hungá • I ria Piackutató Intézet fel- j mérése. . ; A lakosság 18,2 milliárd fo- ! rímért vásárolt pörkölt kávét 1 tavaly, az instant kávéra fordí- I tott kiadások 4 milliárd forin- ! tot tettek ki. 1995-ben még í csak 14 653 tonna pörkölt j kávé fogyott hazánkban, j 1996-ban 14 227, az elmúlt j évben pedig 15 503 tonna. Instant kávéból 1216 tonna | kelt el 1995-ben, rá egy évre 1 1003 tonnára csökkeni, míg tavaly 1314 tonnát vásároltak a fogyasztók. A leggyakrabban fogyasz­tott élelmiszerek sorában a kávé harmadik helyre lépett a fehér kenyér és a leves után. Míg fehér kenyeret a lakosság hetenként átlagosan 5,34-szer eszik, hagyományos, főzött levest 4,76-szor fogyaszt, ká­vét is ugyanennyiszer, 4,76- szor iszik. A legtöbb kávé azokban a családokban fogy, ahol a há­ziasszony 40-49 év közötti. Mindkét termékcsoport fo­gyasztásában növekedés ta­pasztalható a legfiatalabb, azaz 30 év alatti, és legidő­sebb, 60 éves, vagy afeletti korosztálynál. A korábbinál kevesebb kávét isznak viszont az 50-59 évesek. Versenyszabadságot igényelnek Vitatott a garantált áras búzaminőség normája Nem minden zökkenő nélkül indul az idén a búza garantált áras felvásárlása. A kijelölt szervezetek szerint új vásárlási technika kidolgozására van szükség. Mindeközben a MOSZ azt fontolgatja, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul. A hírek szerint egyes megyék­ben az államilag garantált búzát egyelőre nem veszik át a raktá­rak, a felvásárlók arra hivat­koznak, hogy késve (hétfőn) ér tesültek a miniszteri intézke­désről. Állítólag van olyan fel­vásárló cég, amely nem kíván részt venni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszté­rium által hétfőn meghirdetett akcióban, azaz nem hajlandó ötven tonna alatti mennyiséget felvásárolni. A legtöbb cég arra vár, hogy pontos névsort kapja­nak a kistermelőktől, ezt köve­tően a helyszínen vesznek min­tát, majd a minőségi vizsgálat után vihetik a búzát a raktá­rakba a termelők. Máhrné Kazareczki Eva, a Concordia Közraktár-kereske­delmi Rt. vezérigazgatója két szakmai problémára hívta fel a figyelmet. Az egyik gondot az okozza, hogy a garantált áras minőség a régi magyar szab­vány szerint van meghatározva: e szerint nem az esésszám, ha­nem a Bl-es sütőipari érték a kritérium. Ennek vizsgálata 72 órát vesz igénybe. A szakember szerint a két paramétert ki kellene cserélni, mert Nyugat-Európában sem a sütőipari értéket, hanem az esésszámot (felhasználhatósági mutató) veszik alapul a búza minősítésénél. A másik gondot az ötven tonna alatti mennyiség felvásár­lása jelenti. A kistermelők ugyanis nem tisztított búzát ad­nak át a felvásárlóknak. Meg­oldásként szóba jöhetne a szárí­tóval és tisztítóval rendelkező nagy bázisok kijelölése, ahol osztályoznák az ilyen búzát. Az FVM intézkedései nyo­mán a Mezőgazdasági Terme­lők és Szövetkezők Országos Szövetsége kilátásba helyezte, hogy a versenyszabadság korlá­tozása és hátrányos megkülön­böztetés miatt az Alkotmánybí­rósághoz fordul. Uhercsák András főtaná­csosa lapunknak elmondta: a kistermelőktől nem irigylik a lehetőséget gyengébb minő­ségű búzájuk állami értékesíté­sére, hanem arról, hogy a ké­szülő rendelet nem minden pi­aci szereplőre terjed ki. Szo­ciálpolitikai jellegű ügyeket nem lehet piacszabályozási eszközökkel megoldani. A minisztériumnak ez a lé­pése korlátozza a gazdasági versenyszabadságot, mert nem egyenlően ítél a gazdasági sze­replők között. Továbbá nincs összhangban az agrárpiaci rendtartási törvénnyel sem, amely szerint a garantált áras felvásárlás valamennyi terme­lőre vonatkozik. U. G. Nyugdíjemelés - plusz 18 milliárd A központi költségvetés hiánya júniusban 13 milliárd forint volt, így az első félévi deficit összesen 195,1 milliárd forint lett - mondta László Csaba, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára kedden. Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján az év végére tervezettnél várhatóan kedve­zőbben alakul az államháztartás egyenlege. A költségvetés hiá­nya az egész évre tervezett de­ficit 45,7 százalékát tette ki. Az államháztartás hiánya - az elkülönített állami pénzala­pok és a tb-alapok helyzetét is beszámítva - 232,3 milliárd fo­rint volt június végén. Ezen be­lül az elkülönített állami pénz­alapok egyenlege 18 milliárd forintos többletet mutat az első félévben. A tb-alapok és a helyi ön- kormányzatok gazdálkodása a vártnál nagyobb mértékben nö­veli majd a hiányt, ami a tb- alapoknál az előzetesen számí­tott 22 milliárd forint helyett az év végéig 60-70 milliárd fo­rintra nőhet. A két alap egyen­legének romlásához hozzájárult a gyógyszertámogatásokból származó 10-15 milliárd forint kiadásnövekedés. A magán­nyugdíjpénztári rendszerbe át­lépők magas aránya miatt az előzetesen várt 20 milliárd fo­rint hiány felett további 15 mil­liárd forint esik ki a központi költségvetésből. A tervezettnél magasabb au­gusztusi nyugdíjemelés is 18 milliárd forint pluszkiadást okoz - mondta László Csaba. Megrendelési hullám A pásztói AKO Szabályo­zástechnikai Kft. terméke­ivel bemutatkozott a má­jusban megrendezett In- dustrián, a beruházási ja­vak szakvásárán a Buda­pesti Nemzetközi Vásár- központban. A sok újdonságot, új meg­oldást kínáló termékpaletta révén ismertté vált a cég a belföldi piacon. Ennek révén megindult a belföldi megren­delési hullám. Elsősorban a hőmérséklet-szabályozó sze­lepek nyerték el a szakembe­rek elismerését, amit megren­deléseikkel igazoltak vissza. A régi partnerek mellett a megrendelők listájára felke­rült a Tiszai Erőmű, a Mohá­csi Farostlemezgyár, a Bor- sod-Chem. Mindannyian konkrét és jelentős megrende­léseket küldtek. Kívánságukat attól füg­gően, hogy milyen típusból, és mennyit rendeltek, 4-8 héten belül teljesítették. A pásztóiak régi szokásuk­hoz híven határidőre és jó mi­nőségben szállították le a kért termékeket. Az előbb említett partnerek a második fél évre ugyanolyan mennyiségben és pitékben juttatták el újabb kí­vánságukat. A megnövekedett igények teljesítése érdekében az első fél évben növelték a dolgozói létszámot. A jelentős kíván­ságok teljesítése érdekében augusztus végéig egy új ma­róműszert állítanak be, mely a jó minőség garantálása mel­lett segít a hatékonyság növe­lésében. Egyébként az első fél év­ben 30 százalékkal növelték az árbevételüket az előző év­hez viszonyítva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom