Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)
1998-05-30-31–06-01 / 126. szám
6. oldal Mozaik 1998. május 30., szombat Két kötet az ünnepi könyvhét kínálatából „Varázsigék és rejtjelek között” Új Látószög címmel indította útjára a Kortárs Kiadó friss sorozatát, melynek első két kötete Tomkiss Tamás költő és Tallai Gábor író nevéhez fűződik. A szerzőket és műveiket a Magyar Irodalom Házában a napokban mutatta be a sorozat két főmunkatársa Domokos Mátyás a próza és Zalán Tibor a vers szerkesztője. Tallai kötete az estre ugyan még csak félkész állapotban volt, ám Nagy Zoltánnak, a közreműködő színművésznek köszönhetően kitűnő tolmácsolásban ismerkedhetett a hallgatóság az író tollával. Tomkiss kötete azonban elkészült, s „Alt Control Del” címmel hamarosan megvásárolható -többek szerint hiánycikk - lesz a boltokban. A számítógéphez kevésbé értő közönségnek tudnia kell, hogy a föntebb jegyzett három szócska nagyjából annyit tesz, hogy minden alkalmazásból kilép a masina kezelője, bezárja megnyitott dokumentumait... stb. így aztán - azt mondhatjuk - a könyv a fedő oldalon lett bezárva. A szerző úgy indokolta címválasztását, hogy azért kap kiemelt szerepet a számítógép, mert napjainkban mintha éppen ezzel az eszközzel kezdődne egy evolúciós szint; egyfajta eltávolodás a „hamvas” értelemben vett léttől.-A könyv tehát bezárul és kinyílik egyszerre, bizonyítva talán azt is, hogy „aminek valószínűségét az írásművészetben el lehet fogadtatni, az a szellem világában realitássá válhat” - mondta Domokos Mátyás. Majd hozzátette: -A magyar irodalomnak örökös rákfenéje volt, hogy tehetséges indulások után - akár megmagyarázható okok miatt is - elmarad(t) a folytatás. Minden bizonnyal egy borongós századvéget éreznek meg a szerzők, egy filozófiai gondolkodásban lecsapódó közérzetről van szó. Mintha Kaffka férge visszaváltozna, ám létének lefokozása már megmásíthatatlan - példáztak a szerkesztők. Zalán Tibor elmondta, hogy a versek kilencven százaléka új, eddigi költészetének javát a fiatal irodalmár a kötetből kihagyta. i A szerző erre reflektálva hangsúlyozta: szeremé, ha ez a könyv lenne jó ideig a Tomkiss Tamás-kötet, így nagyon ügyelt arra, hogy mi kerüljön most a sajtó alá. Fölmerült természetesen, hogy Tomkissék generációját - mely történetesen a cikkíróé is - nevezhetjük-e nihilistának, pesszimistának. A válasz: igen, legalábbis a gondolkodó része - mondta a költő. Ugyanakkor hozzátette, ő nem képviseli generációját, a nyitó versben megfogalmazódó „mi” saját énjének kettősségéről szól. * * * Tomkiss Tamást és az Irodalom Visszavág című „új hullámos” lap szerzőgárdáját június 5-én, pénteken 15 órakor a szécsényi Krúdy Gyula Városi Könyvtár látja vendégül. A házigazda Pál József író, a Palócföld főszerkesztője lesz. A bemutatkozó fiatal szerzők írásai megjelennek Szécsény irodalmi lapja, a Lant ez évi 4. számában. (dná) BenkőMihály: Egyedül\ mint a gémeskút Ez a vén Kaszati Miklós is pont most tudja erre hajtani a teheneit. Összevissza kolompolnak, komótosan mórikálnak. Arról a csúfságról már nem is beszélve, amit a kerítés mentén hagynak maguk mögött. Csak nehogy most jöjjön a Lajoska. Hiába az ő friss tyúkhúslevese, a paprikáscsirke, meg a fahéjas kalács, ha ez a vén bolond szégyent hoz a ház elejére.-Mi van Kata galambom, most is a fiát várja? - kurjantott be a portára Kaszati.-Törődjön csak a négylábúival - vetette oda haragosan a kertajtóba kapaszkodó öregasz- szony.-Mán csak azért mondom, mert hogy úgy összenőtt azzal a kapuval, meg aztán ide-oda tekint get. Gondolom, nem a tehénkéimet csodálja.-Méghogy tehénkék... Tudja, hogy nem szívlelem őket. Lajoska mindig félt tőlük. Más se hiányzik, mint hogy belehajtson azzal a szép autójával a tehénlepénybe.- Lajoska, Lajoska - legyintett zsíros kalapjával a levegőbe a vén Kaszati. -Klottgatyás kora óta ismerem. Amikor még előre köszönt nekem ... - tette vissza csupaösz fejére a kalapot.- Azt mondom lelkem, ne várja hiába, menjen inkább szomszé- dolni. A társaság hiányzik magának. Olyan egyedül van, mint a gémeskút a pusztában. Sőt, még annál is magányosabb, mert azt legalább időnként meglátogatja valaki, meg a madarak is elbeszélgetnek a tetején. Fából van, de mégis amondó vagyok, hogy mégis érez, amikor nyikorog. Én ugyan nem értem a szavát, de a tehénkéim lehet, hogy felfogják, mit akar közölni a vén gémeskút. A bolondos pattintott vagy hármat az ostorával búcsúzásképp', de válaszul csak a lomhán odébb-baktató tehenek bogé sét kapta. Meg is jegyezte: - Gyertek, ti legalább megértetek. Az öregasszony sokáig nézte a különös menetet, először Ka- szatit, aztán a négy kérődzőt veszítette szem elől. Valahol az öreg gémeskút környékén tűntek el. Holnap aztán majd újra előbukkannak a kútból. Mindig onnan jönnek és ott tűnnek el. Háromszor is bement közben a házba, hogy a repedt oldalú sparheltben ébren tartsa a tüzet. Nem jó kihűlve a húsleves. A pincébe is bekukkantott, mert arra a rafinált macskára jobban kell ügyelni, mint az egerekre. Hiába zárta el a noked- lire való tejfölt, az a minden hájjal megkent Lucifer képes még a lakatot is feltörni, ha megszagol valami finomat. Lajoska megígérte a jó múltkorában, hogy elhozza a víkendhá- zából a kiöregedett hűtőszekrényt, de ahhoz valami teherautó, vagy taxiféle kéne. Sokba kerül az. Különösen egy ilyen isten háta mögötti alföldi faluba. De jó neki a pince is. Hideg abban is van, ráadásul áramot sem fogyaszt. Talán nem is győzné ő azt a fene nagy összkomfortot. Csak jönne már a fia! A piros rózsákkal díszített fazékban a tyúkhúsleves ezernyi fénylő cseppje lassan zavaros, fakó pontokká vált, az öregasz- szony alágördülő könnycseppje a kihűlő tűzhely langyán ide- oda táncolt, majd semmivé lett. De nem a reménye! Kibaktatott a kamrába fáért és újra megpakolta a sparheltot. Nem olyan asszony ő, aki egyköny- nyen feladja. Amikor meghalt a férje, Lajoska tízéves sem volt, mégis fölnevelte a gyereket. Egyetemi diplomát adott a kezébe. Ő lett a leghíresebb ember a faluban. Amikor erre gondolt, újra erőre kapott, ráncai rejtekéből még egy halvány mosoly is előbukkant. Az ő fia már nem falusi, nem földhözragadt ember. Hiába, no, sokra vitte. Fönt él a fővárosban, egyszer még színes fényképet is mutatott a házukról. Az egy villa. Ezt a szomszéd Zsuzsa mondta, aki már járt ilyen házban a rokonainál. Legalább öt szoba van benne. Meg zongora. Alul, a garázsban, autók. Egy a Lajoskáé, egy az Évikéé, a menyéé. Lajoskáé a nagyobb, a csillogóbb. De így is van rendjén. Az asszony érje be a kisebbel. Az a lényeg, hogy ne vesszenek össze, mindenki külön-külön tudja használni az autót. Azt viszont nem nagyon érti, mi szükség van öt szobára három embernek. Igaz, a kis- unokája egyszer elmesélte: annyi könyv van a lakásban, hogy addig még ö sem tud elszámolni. Pedig már második osztályba jár az alapítványi általánosba. Zongorázni viszont már szépen tud. Egyszer Lajoska le is játszotta neki magnetofonról. így aztán, amikor ránéz az éjjeliszekrényen lévő képre, amin kis Éviké látható a zongora mögött, mindig azokat a csudaszép hangokat hallja. Mennyivel másabbak kis Évike dallamai, mint azok, amik az ő öreg Sokol rádiójából másznak elő. Persze lehet, hogy ha kicserélné benne az elemet, akkor szebben szólna a viharvert hangdoboz. Igen, az lesz a legjobb, majd a szomszéd Zsuzsával hozat a városból. A falusi boltosban úgysem lehet megbízni. Mindent drágábban ad, ráadásul féltékeny rá, mert az o fiát kétszeri próbálkozásra sem vették fel az egyetemre. Most valami fizetős iskolába járatja. A boltosnak még a bőre alatt is pénz van. Úgy lehet, ha sokáig kiállna a napra, amikor az a legfelülről néz a pusztára, kicsöpögne belőle az arany. No, de szomszéd Zsuzsával is óvatosan kell bánni. Mióta nem vette meg tőle a kiszuperált fekete-fehér tévét, még a csirkéit se nagyon engedi el sétálni errefelé. Miből is venné meg a tévét? Nem maradna neki pénze csomagra, amit Lajoskáéknak küld havonta. Csak nem ők jöttek?! Odahagyta a tűzhelyet, de a puszta tágában csak egy berregő sárkányrepülőt fedezett fel az égen. Már rég arrébb repült az óriásdarázs, amikor még mindig az eget kémlelte. Ujjait imára fonta, s nem tágított a kertkapuból. Legutoljára a kövéren vi- gyorgó nap hagyta magára. Talán este hét lehetett, amikor a távoli halastavak mögött utolsót pislantott a pusztára. Nem jött karácsonykor, nem jött a születésnapjára, nem jött húsvétkor. De akkor írt neki. Azóta is mindennap olvassa. Anyuka, pünkösdre megjövök! Ezt írta a levél aljára valami U.I. mögé. Nem jött se vasárnap, se hétfőn. Biztos közbejött a fiának valami. Sok munka van ott fönn Pesten. Ő meg csak itt lebzsel az Alföldön. Neki kéne már fölmenni a fővárosba, de kész dzsungel az egy kis öregasz- szony számára. Meg azt se tudja, hogy merre lakik Lajoska. A címét sohasem írja rá a borítékra. Jó megfejtés, szerencsés nyertes Elmúlt heti rejtvényünk meg- pőmet. Ezerforintos vásárlási rejtvény megfejtését június 4-ig fejtése: Bocsáss meg drágám, utalványt nyert: Baráth Éva lehet beküldeni szerkesztősébe az ülés alatt hagytam a ci- Salgótarján, Fáy u. 84. A mai günk címére. Templomaink története „A mi lelki otthonunk” - LUCFALVA A Salgótarjántól délnyugatra fekvő, a Mátra és a Cserhát völgyében húzódó helység neve Lucin volt korábban, tudatos magyarosítással lett a mai Lucfalva. A Nógrádi Lapok és Honfi Híradó 1899. július 16-i számának tudósítása szerint dr. Baltik Frigyes, a Dunán inneni egyházkerület evangélikus püspöke „.. .július 1-én du. 5.30 órakor Luczinból Karpe- Géczen és Dolányon át érkezett ...” Szécsénybe, a cano- nica visitatio céljából, azaz: a püspök úr Lucfalvából Ma- gyargécen és Benzúrfalván át utazott a szésényi egyházlátogatásra. A szájhagyomány szerint ezen a vidéken élt egykor egy várúr, akinek három gyermeke, Sámson, Márk és Lucia egy-egy földrészt örökölt, melyeket a keresztnevük alapján neveznek ma is Sám- sonházának, Márkházának, illetve Lucfalvának. A tatárjáráskor már létezett ezen a tájon település, az 1200-as években a völgy melletti „Templomos” állhatott a község és temploma.. A tatárok felégették, lakóit megölték. A XVII. sz. elején juhászok telepedtek meg errefelé, ma is gyakori a Bojtár, Bacsa, Du- bina stb. családnév a lakosság körében. Az 1700-as évek elején három háztartás, valamivel később négy család szerepel az összeírásokban. A főként protestáns vallású lucfalviak eleinte Sámsonházára jártak istentiszteletekre, majd Sám- sonháza leányegyházaként kis fatemplom épült Lucfalván, a mai helyén. Ezt később királyi rendeletre bezáratták és 1779 után csak 1785-ben kapott a község szabad vallásgyakorlásra engedélyt. A fatemplomot 1793-ban kőből újjáépítették, elválva a sámsonházi anyaegyháztól, II. József császár türelmi rendeleté értelmében Lucfalva saját templommal és lelkésszel rendelkezett. Az egyszerű berendezése ellenére szerették a hívek és közadakozásból szószékoltárt, padokat építettek, valamint az eredetileg egyajtós épületen nyitottak egy újabb bejáratot. Amikor bármilyen külső veszély fenyegette templomukat, a lucfalviak telerakták szénával, magvakkal, csűr, illetve magtár látszatát keltve. A községben tűzvész pusztított 1865-ben, csak a templom maradt épen és az új élet is Isten háza körül indult meg. A gyülekezet új parókiája 1967-ben épült meg, majd ’75-ben a gyülekezeti terem; harangtomyát a templomtól mintegy 200 méterre találni. A lucfalvai evangélikus gyülekezet templomának két évszázados jubileumára Széli Bulcsu lelkész az épületet teljesen felújíttatta, a beszente- lést dr. Nagy Gyula püspök végezte. Lucfalva gyülekezetének eddig 11 lelkésze volt, jelenleg Megyasszai László lelkész úr végzi a lelkipásztorkodást itt, 1989 óta. A jelesebb nemzeti ünnepeket (például március 15-ét is!) a templomban tartott istentisztelettel kezdik, példázva így a falu és a gyülekezet szoros együttműködését. A világháborúk hősi halottainak emlékművét is közösen újították fel. íme a lelkész konfirmációs kátéból idézett szavai: „Legyen a mi templomunk a mi lelki otthonunk... az Istennel való találkozás erős vára!” D. F. Az evangélikus gyülekezet háza fotó: rigó Tibor
