Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-18-19 / 91. szám
T 6. oldal Mozaik 1998. április 18., szombat Jubilál a pásztói Szent Lőrinc-templom kórusa „Daloljatok és ujjongjatok Mi is történt 1993 egyik őszi délutánján? Sokaknak kemény fejtörést okozna ennek megválaszolása. Bennem és néhány vállalkozó szellemű és mély érzelmekről tanúskodó pásztói emberben elevenen, szinte kézzel fogható valósággal sejlik fel eme bizonyos dátum. Az az időszak, amikor egymást bátorítva, kérve, de még bátortalanságot sugározva gyülekeztünk, de már titkon éreztük: nekünk sokáig összefügg majd az életünk. Miért? Erre magyarázatot keresztény szívünk és érzésem szerint a Biblia szava suttogott: „Az Úr szereti, akik gyűlölik a rosszat, őrzi azok lelkét, akik hűségesek hozzá.” Ekkor talán még a „Szent Lőrinc-templom kórusa” cím nem sokat jelentett számunkra, akkor még nem éreztük át annak jelentőségét, hogy ezáltal mit is veszünk magunkhoz, miben próbálunk munkálkodni. Próbatételek Eltelt öt év. Egy kisgyermek életéhez lehet kellőképpen hasonlítani a mi történetünket. Kis kórusunk is apró gyerekként indult el az ének, a zene, az érzelmek kifejezésének útján. Az első beéneklés, az első kotta kézbe vétele, az első hang eltalálása, a kissé még bátortalan, finomításra váró dallam, vagyis az első próbálkozások mindannyiunk szívében mély nyomokat hagytak. Ezek a próbatételek, így felidézve emlékeinkből, sok-sok nehézséggel jártak, ugyanakkor sokszor mosolyt csaltak kis kórusunk tagjainak arcára. Közöttünk mindig volt, aki a kottát nem ismerte, de a többiek tanácsait megszívlelve zárkózott fel egyre jobban az elérendő zenei szintekre. Sorainkban voltak, akik rö- videbb-hosszabb ideig dolgozva velünk gazdagították énekükkel a kórus teljesítményét. Idővel azonban megtalálva egymást, állandósult kis zenei táborunk, amely összetart télen és nyáron, örömben és nehézségben. Összetartva és megmutatva mindenkinek, miként lehet ünnepeinket szebbé, emberközelibbé és tartalmasabbá tenni a zene csodálatos nyelvének segítségével. Fontos ünnep A zenében - amint ezt tanultuk - vannak kiindulópontok a dallamív elején. Párhuzamot vonva ezzel, belső életünkről elmondhatjuk, hogy kis közösségünkben ezek voltak a kezdeti bátortalan, de bizakodó hangok, amelyeket helyre téve következett az erősítés, a dallamív tetejének elérése. Erről tanúskodnak kórusunk életének meghatározó, nagyobb eseményei: a vidám, energikus, komoly énekpróbákkal teli kórustáborok (Má- riabesnyő), a kirándulások, a váci székesegyházban tett látogatásunk és énekünk, a szé- csényi kórustalálkozón való szereplésünk. S a már zeneileg letisztultabb, kiegyensúlyozottabb zenei bemutatkozásunk a gregorián művek kórustalálkozóján a budapesti Szent István-bazilika ódon hangulatú, szürkés, egyben napfénnyel telt hatalmas szentélyében. Úgy érzem, hogy kis lelkes 99 ••• kórusunk napjainkra felnőtt mind énektudásban, mind lelkiekben ahhoz, hogy megünnepelhessük magunkat jubileumi évfordulónkon. Ez az ünnep fontos számunkra, hiszen megmutathatjuk önmagunk és mások előtt is hogyan tud egy összeszokott, fiatal és idős tagokat számláló csapat egy bizonyos fejlettségi szintre eljutni az éneklésben és az életben. Az életben, melynek viharai, viszontagságai között jóban és rosszban kitartva erőt merítettünk az egymásért való szolgálatunkból. Megmutatva az összefogást, összetartást, minden egyszerűbb és bonyolultabb dolog komolyan vételét. S ez nem kevés a mai rohanó, szürkülő életben. „Örvendj világ” Olvasva ezeket a sorokat túlzónak tűnnek a kifejezések, s a fél évtizede működő kis kórusnak az érzései, az énekben is megnyilvánuló hite, mások iránti szeretete így leírva nem nyújt megfelelő bizonyságot. Ezért hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt az ötéves jubileumi koncertünkre, amelyet április 19-én, vasárnap 9 órától tartunk - templomunkban, hirdetve azt a szép és igaz eszmét, amelyet szívünkből is idézhetnék, utalva a Biblia tanítására: „Zendüljön hangotok dicsérő énekre, áldjátok az Urat minden müveiért.” S amelyet Handel oly szépen megkomponált „Örvendj világ” motettájában, amelyről hiszem, mindannyian magunknak vallunk Gajdics Gábor kántor úrral. Géczi Boglárka Századik kiállítására készül a salgótarjáni Arany iskola galériája Közös tárlat - tisztelgésül Századik kiállítását nyitja meg a jövő héten a zagyvapálfalvai Arany János Általános Iskola galériája. A galéria ’81-es nyitásakor még ritkaságszámba ment, hogy a múzeumokon kívül is bemutatkozhattak alkotók. Sőt, akkoriban még ahhoz is pecsétek sokasága kellett, hogy valaki egyáltalán kiállíthasson. Az iskolagaléria az eddigi 99 kiállításon sok tehetséget hozott felszínre, lendületet adott az amatőr mozgalomnak és szinte „lajstromba vette” Nógrád megye képzőművészeit is. Czinke Ferenc kiállításával nyílt meg a zagyvapálfalvai iskola galériája 17 évvel ezelőtt. A választás nyilván nem volt véletlen. Egyrészt a kor elismert alkotója személyével adott nyomatékot egy általános iskola nagy ívű tervének, másrészt az iskolagaléria előzménye a Bolyai János Gimnázium iskolagalériája volt, amelyet Czinke Ferenc az ország első gimnáziumi galériájaként alapított. Könnyű és nehéz A pálfalvai művész-tanárnak, Orosz Istvánnak bizonyos mértékben könnyű, bizonyos mértékben igazán nehéz dolga volt, és van ma is az iskola galériájával. Könnyű dolga volt, mert mint kollégát, az alkotók ismerik, ismerték, elfogadták. Igazgatói pedig Szabó Miklós, Kun András és az utóbbi években Végseő Tamás minden segítséget megadtak a munkájához. Arra is volt példa, hogy a fiatalon elhunyt Hegedűs Morgan és Szujó Zoltán baráti alapon segített egy-egy tárlat megrendezésében. Valamiféle központi támogatásról, segítségről is szívesen imánk, ám erről sajnos nincs mit. Pedig nem akármilyen feladat rendszeresen olyan művészeti eseményeket összehozni, amelyek a szakma érdeklődésére is számot tartanak, s a magas kultúrát a diákság tudatába is be tudják vinni. Az idén kettős évfordulót ünnepel az Arany János Általános Iskola. Alapításának negyedszázadát, s az iskolagaléria centenáriumi tárlatát. Alapításakor ez volt Nógrád megye legnagyobb általános iskolája, 1350 diák koptatta itt kezdetben az iskolapadot. Tanulságos lista Mára a létszám ezerre fogyott és sokat változott a tanintézet is, ám a galériája fontos tudott maradni a város és a megye művészeti életében. Az itt kiállított munkák nem csupán relikviákként díszítették a folyosókat. Kialakult a megnyitóknak önálló művészeti produkciókká formálódó rendszere, amelyben az iskola más művészeti területén folytatott képzése is szerepet kapott. A helyi rajzszakkörben, alkotókörben nevelkedett diákok pedig olyan alapokat kaptak, melyeket később akár mint képző-, vagy iparművészek, illetve mint rajztanárok, építészek is jól hasznosíthattak. A napokban az Egyesült Államokból látogatott haza Orosz Istvánnak egy tanítványa. Maga is festővé lett, s fontosnak tartja azt, hogy honnan indult. A nyolcvanas években az amatőr mozgalomnak is fontos terepe volt az iskolagaléria. A nagy kiállítóhelyeken ugyanis csak kollektív kiállításokon, zsűrizett anyagokkal mutatkozhattak be az alkotók. Az iskolagaléria a saját koncepciójú tárlatoknak is teret nyitott, s új tehetségek felszínre kerülését segítette. Sokféle alkotót találunk azon a listán, mely az eddigi 99 kiállítást veszi számba. Népművészeket, válogatást gyermekrajzokból, fotós-, grafikus-, festészeti, tűzzománc anyagokat, valamint szobrokat. Fotósok is Hogy mennyire komolyan vették a megyénkben alkotó művészek az iskolagalériát arra csak néhány példát hadd említsünk: Farkas András kiállítását egy ízben hike László színművész nyitotta meg itt. A már elhunyt művészek közül önálló tárlatot hozott Zagyvapálfal- vára Iványi Ödön, Hibó Tamás, id. Szabó István, Szatmári Béla, Somoskeöi Ödön. A megyén kívüli - ma is élő - alkotók közül meg kell említeni Kass János, Marica Szent-Györgyi, Végvári János nevét, vagy az itt élők közül Földi Pétert, Csé- mány Ilonát, Erdei Sándort, Réti Zoltánt, Lóránt Jánost, Bobály Attilát, Lipták Györgyöt, Bakos Ferencet, Ivitz Lászlót, Radics Istvánt, Pénzess Gézát, Lórántné Presits Lujzát, Mészáros Erzsébetet. A nógrádi fotósok közül pedig Homoga József, Buda László, Veres Mihály, .Stadler Árpád, Környei Gyula, Fancsikné Csaba Mária is bemutatta itt anyagát. Április 24-én nyílik a századik kiállítás. Zagyvapálfalván seregszemlére készülnek. Mindazok a ma élő alkotók, akik önálló tárlaton szerepeltek, egy-egy alkotással, most közös kiállítás keretében tisztelegnek az úttörő kezdeményezés előtt. Tarnóczi László Jó megfejtés, szerencsés nyertes Elmúlt heti rejtvényünk meg- gyón hideg a víz. Ezerforintos u. 43. sz. A mai rejtvény megfejtése: Én meggondolnám ma- vásárlási utalványt nyert: Cseh fejtését április 23-ig kell bekül- gam az ön helyében, mert na- Andrásné Bátonyterenye, Ózdi deni lapunk címére. .S"'” Templomaink története A szentek szobraival - DOROGHÁZA A korábban Heves megyéhez tartozó helység neve már az 1280-as években felmerül; temploma és papja az 1332-37-es pápai tizedlajs- tromban is szerepel. A Rabas- háza név is felbukkan, mint a középkori Tari, majd a Kom- polti családok birtoka. Az 1479-es évben még vámszedőhelyként szerepelt, 1552-ben a törökök feldúlták. Felépülése után jobbágysága megfogyatkozott. 1684-ben Dorogházi István birtoka. A templom a dombon épült, a temető mellé. A Gyürky, Szatmári-Király és Bakos nemzetségnek is voltak itt birtokai, de a kegyuraságot egyik sem vállalta. így a pénzügyi terheket sem. Bár a Canonica Visitatio szerint az 1700-as évektől álló kőtemplom már megfelelőnek bizonyult, melynek filiái voltak Mátramindszent és Szuha is. A plébános 1722-től vezetett anyakönyveket. 1733-ban már annyira kicsi az épület, hogy az anyaegyház híveit sem tudja befogadni, az 1746- os egyházlátogatáskor pedig már igen repedezettek a Szent kereszt felmagasztalása tiszteletére állított templom falai. Az új templomot az akkori plébános és a hívek a maguk erejéből építették 1758-ban. Három harangját, egy fa haranglábban helyezték el, ez azonban 1819-ben megros- kadt, helyére újat kellett állítani. 1836-ban a község kétharmadát tűzvész pusztította, elhamvadt a plébániaház tetőzete és belső felszerelése az anyakönyvekkel együtt. Az épületet 1838-39-ben Harn\’ig Ferenc, losonci ácsmester állította helyre. A templom és a harangláb, valamint a közeli kis kápolnácska renoválása 1859-ben történt. 1874-ben újabb hibák merültek fel, Vályi Miklós plébános főként a kápolna használhatóságát szorgalmazta, azonban újjáépítését nem tartották indokoltnak. A templom és a mellette álló kő harangláb 1903-ban új zsindelyezést kapott. A templomtető új fator- nyocskát, mely csak „díszként épített alkotmány volt.” Ezt egyébként 1914-ben egy vihar letépte, helyébe kőtorony került. Új Angster-orgonája: készült az Úrnak 1938. esztendejében, a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus és Szent Ist\’án király halálának 900. évfordulója emlékére.” Megvételéhez hozzájárultak: Farkas Ernő kereskedő, Nagy Rózsa tanítónő, Misiczki István és Vágner Rudolf tanítók (Vágner úr évtizedekig volt a templom kántora is!), Be- niczky Elemér országos képviselő, báró Solymosy Tibor, Badonyi Imre, Pintér testvérek, építési vállalkozók, Bakos József gombatermesztő. Az egyháztól dr. Szmrecsá- nyi Lajos érsek főpásztor, Sza- lay Ferenc plébános, Bolya Ferenc és Demeter László segédlelkészek, de a nagybáto- nyi, a salgótarjáni kőszénbánya rt., a rimamurányi, salgótarjáni és a dorogházi Szívgárda, a műkedvelők és a helyi Hangya Szövetkezet is adakozott. Falképei 1957-ben készültek, Orosz László, Bazsali F. és Bogdán S. által. A késő barokk építmény belseje egyszerű, főoltára faragott, oszlopos díszítésű, a szentek szobraival. Négy évtizeden át Junák Sándor volt itt plébános, ma Palánki Ferenc látja el a lelkipásztori feladatokat. D. F. Dombon található a késő barokk építmény FOTÓ: RIGÓ
