Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-21-22 / 44. szám
Negyven esztendeje hunyt el Glatz Oszkár, a népi kultúra megörökítője Bujákon talált termékeny talajra 1958. február 23-án halt meg Glatz Oszkár festőművész, Kos- suth-díjas kiváló művész, akit mintegy fél évszázados munkásságából - kisebb-nagyobb megszakításokkal - csaknem négy évtized a nógrádi tájhoz, Bujákhoz kötött. Filmjegyzet: Alien 4 - Feltámad a halál Sd-fi: feszültség, látvány Fél évtizedes szünet után most végre az embertelen megpróbáltatásokat túlélő, kőkemény Ellen Ripley újra a fedélzetre száll, hogy negyedszerre is felvegye a harcot az eleven harci gépek ellen. A fura magyar címek ellenére csak Alien-sorozatként emlegetett klasszikus sci-fi legújabb része követi elődei hagyományát: akció, feszültség és látvány minden mennyiségben! Úgy tűnik, hogy Ripley hadnagy (az elnyűhetetlen Sigou- irney Ewaver) nem nyugodhat békében. Túlélte a Nostromo teherszállító felrobbanását, életben maradt egy speciális kommandó pusztulásánál, majd az önkéntes halált választotta egy börtönbolygó erőművénél. A tudósok azonban kétszáz év elteltével újra életet adnak neki: a maradványaiból DNS-klóno- zás útján újra alkotják a testét - és rajta kívül még valamit: a benne kikelésre váró idegen embrióját. A műveletet végző emberek célja a szokásos: életben tartani és tanulmányozni, majd a saját céljaik érdekében a lehető leghatásosabb módon felhasználni az idegent. Az új generációs alienek gyorsabbak, ügyesebbek, úszni is képesek! S ahogy az lenni szokott, rövid időn belül elszabadul a pokol. Ripley, valamint egy android (Winona Ryder) és még pár mindenre elszánt férfi és nő megpróbál szembeszállni az idegenekkel... A film Gyarmaton és Tarján- ban is február 19-től látható. Szilágyi Gábor R. Várkonyi Ágnes köszöntése Salgótarjánban Tisztelgés egy életút előtt Életműve már a kortársak számára is ellentmondásos volt, hiszen első képei a századforduló magyar művészetében szokatlanul frissek, új szemléletűek voltak, a kritikusok a hazai tájképfestészet megújítói között tartották számon. Sikerének csúcsán azonban visszavonult Nógrádba, s legfontosabb céljául egy kis falu színpompás viseletű lakóinak művészi problémafelvetéstől mentes megörökítését tűzte ki célul. Glatz Oszkár rövid művészettörténeti tanulmányokat követően, 1892-ben érkezett meg Münchenbe, a középkelet- európai művészeti képzés fellegvárába. Rövid időt töltött az ottani, illetve a párizsi Julian Akadémián, egyéni stílusának kialakulására döntő befolyással azonban az ebben az időben Münchenben élő Hollósy Simon és köre volt. E csoportosulás jelszava a naturalizmus volt, tiltakozásul a kor konzervatív hivatalos művészete ellen. A Hollósy-kör - s velük együtt Glatz Oszkár - 1896-ban tért haza a korabeli Magyarországra, pontosabban Nagybányára. Az ott létrejövő - a későbbiekben hírnevessé vált - szabadiskola légköre azonban hamar túl „civilizálttá” vált Glatz Oszkár számára, aki már a következő évben felköltözött a település fölötti havasokba, ahol tájképeket, a hegyi pásztorok életét megörökítő képeket festett. Ekkor született festményei -a kortársak megítélése szerint - Glatz Oszkár munkásságának legkiemelkedőbb darabjai, amelyek természetelvű, posztimpresszionista látásmódról, a színek és fények kölcsönhatásának ismeretéről tanúskodnak. Az elkövetkező években Glatz Oszkár és a nagybányai kolónia kapcsolata fokozatosan meglazult. Az első világháború kitöréséig a szó szoros értelmében vett tájképek helyett egyre inkább ember és természet kapcsolata foglalkoztatta. Kora tavasztól késő őszig a Balaton, a Velencei-tó partján, Pécs és- az akkor Heves megyei - Szi- rák környékén kereste motívumait. Feladva a fényhatások, színek Nagybányán elsajátított elemzését, Glatz Oszkár ekkor készült festményein - átmenetként a Bujákon készült, későbbi életképekhez— egyenletes verőfény sugárzik, kompozíciói problémamentesek. Rajztudása, technikai ismeretei azonban elvitathatatlanok voltak. Ennek elismeréseként 1914-ben a Képzőművészeti Főiskola tanárává nevezték ki. Hivatalát azonban csak jóval később — 1922-ben - tudta elfoglalni, mivel a világháború kitörésekor Svájcban tartózkodott, s nem térhetett haza. Jelentős volt Glatz Oszkár művészetpedagógusi tevékenysége, növendékei közé tartozott- mások mellett - Borsos Miklós, László Gyula régész, s későbbi tanársegéde, Doma- novszky Endre. Budapest mellett külföldön - Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, Svédországban, Olaszországban - is lehetősége nyílt festményeinek, grafikáinak bemutatására. A tanítás, a nagyvárosi művészeti élet, az ünneplés azonban egyre kevésbé kötötte le a művészt. Alkotó munkájának megtermékenyítő közegét már az 1900-as évek kezdete óta évtizedeken át a kis nógrádi településen, Bujákon találta meg (1949-ig volt a községben bejelentett lakása). Itt lelte meg azt, amit régóta keresett: szép tájat, s abba harmonikusan illeszkedő falut, szinte érintetlen népviseletet. Az új környezet új lehetőségeket kínált a művész számára. Nemcsak a nógrádi táj szépsége ragadta meg, hanem a színpompás egyedi öltözék, melyet szinte a néprajzkutató alaposságával örökített meg. Modelljei többet jelentettek számára, mint megfizetett alkalmazottak, igazi baráti viszonyt épített ki velük. Nem véletlen, hogy - még életében, 1937-ben- Buják község díszpolgárává választotta, s a falu lakói ma is hűségesen őrzik emlékét. Glatz Oszkár a második világháború után nem tért vissza Bujákra. Ebben megakadályozta betegsége, munkássága folytatásában azonban nem. Haláláig még több kiállításon szerepelt, életművéért 1953-ban Kossuth-dí- jat, 1954-ben Kiváló Művész kitüntetést kapott. Kezdeti impresszionisztikus, nagyvonalú színkezelésű festményei ellenére a hazai művészettörténeti irodalom elsősorban népi életképek festőjeként emlékezik vissza Glatz Oszkárra. Pedig művészként és pedagógusként egyaránt árnyaltabb személyiség volt, aki bár az első évek nagybányai művészi eredményeit nem tudta megismételni, rendkívül sokat tett a népi kultúra elismertetése, s egy kis nógrádi falu népszerűvé válása érdekében. K. Peák Ildikó R. Várkonyi Ágnest, a salgótarjáni születésű professzor asszonyt köszönti 70. születésnapja alkalmából Salgótarjánban, a Nógrádi Történeti Múzeumban február 26- án délután három órakor kezdődő ünnepi közgyűlésén a múzeum baráti köre. A rendezvényt Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Történelmi Társulat nógrádi csoportja, a Nógrád Megyei Levéltár, valamint a Nógrádi Történeti Múzeum támogatja. A közgyűlésen Hídváry István köszöntője után Balogh Zoltán, Hausel Sándor, Horváth István, Kapros Márta, Kelemenné Peák Ildikó, Kovács Anna, Lengyel Agnes, Limba- cher Gábor, Praznovszky Mihály, Cs. Sebestyén Kálmán, Szomszéd András, Szvircsek Ferenc, Tyekvicska Árpád és A. Varga László rövid előadásai hangzanak el saját kutatási területeik legújabb eredményeiről. Az előadók ezzel köszöntik R. Várkonyi Ágnest, akinek ez alkalommal nyújtják át a Nagy Iván tudományos díjat, s a Köszöntés című kötet dedikált példányát, amely az elhangzott előadásokat tartalmazza. Ugyancsak sor kerül a múze- umbarátkör emlékplakettjének átadására is. A Madách-ha- gyomány Ápoló Egyesület tiszteletbeli elnöknek kéri fel R. Várkonyi Ágnest. Az 1872-ben született festőművész önarcképe Etesi Deák László: A bemutatóra automatikusan kaptam meghívót Nógrádi siker (is) a filmszemlén A múlt héten ért véget a 29. magyar filmszemle, ahol mások mellett bemutatták a „Bírós emberek” című játékfilmet. A film alapötlete egy megyénkben élő alkotótól, Etesi Deák Lászlótól való, akit egy régebben közölt szövege kapcsán keresett meg annak idején a rendező. Legelőször arról érdeklődtem, miként lett a kisprózából film, ráadásul kettő?- A dolog ott kezdődött, hogy ’81 novemberében a Mozgó Világ című folyóiratban megjelent egy prózai írásom, ami a kukoricacímerezésről szólt - kezdte beszélgetőpartnerem.- Ezek után Martinidesz László - a film rendezője - táviratot küldött nekem, hogy ismerkedjünk meg. Akkor rögtön el is jött Etesre, ahol forgatott velem és még egy-két emberrel a faluban, mintegy öt- ven-hatvan percet. Tetszett a közönségnek- Szóval érdekesnek találta a témát, s elkezdett rajta dolgozni, először dokumentum formában.- A játékfilm milyen benyomást tett önre, mint ötletadóra?- Maga az ötlet és a munka kezdete - mint mondtam - elég messzire, ’81-re nyúlik vissza, s ez az alapgondolat lett „áthelyezve” egy új korba, a rendszerváltás idejére.- A „Bírós emberek” műfaját tekintve mégsem szociográfiai munka, vagy dokumentumfilm, hanem - mint a Szemle kiadványa is jegyzi játékfilm. Három bírós ember- három falusi nyugdíjas - elmegy a fővárosba munkát keresni, itt persze különböző kalandokon mennek keresztül, hiszen meg kell birkózniuk a rendszerváltás utáni Budapest kihívásaival.- Ön ott volt a film bemutatóján. Hogyan fogadta a közönség a bíró sokat?-Díjat ugyan nem kapott Martinidesz filmje, de amikor vetítés után felkapcsolták a lámpákat, a közönség nagy tapssal honorálta az alkotást; a tapasztalatok alapján én úgy gondolom, ez egy sikerfilm is lehet.- Utána természetesen az összes alkotót bemutatták, én azonban mint ötletadó sem kívántam szerepelni, hiszen annak idején megállapodtam - s ezt ma sem bánom - a rendezővel, hogy amennyiben játékfilmként lesz jelölve, abban nem kívánok semmilyen alkotói cím alatt szerepelni, hiszen én effektiv munkát ebben nem végeztem. Együtt a rendezővel- Amikor kiderült, hogy ez a mű a szemlén szerepelni fog, nem bántam, örültem neki, ettől függetlenül nagyon jólesett, hogy a bemutatóra automatikusan kaptam meghívót.- Egyébként azóta elkészült a dokumentumváltozat is, ami jo erzessel tölt el, en azonban semmiképpen nem akarom, hogy a nézők összekeverjék ezt a két dolgot, hiszen ebben nem színészek szerepelnek, hanem abszolút átlagemberek. Ez utóbbi forgatókönyvét egyébként én írtam.-Előfordulhat, hogy a továbbiakban is szóba kerül a film, mint műfaj?- Martinidesz László rendező, - mint nemrégiben telefonban el is mondta-, a továbbiakban is számít rám, s már egy - esetleges - új anyagot át is adtam neki, amit érdekesnek talált, s valószínűleg fogunk még együtt filmet csinálni.- A jövőt illetően úgy állapodtunk meg, hogy tartjuk a kapcsolatot, s számítunk egymás munkájára. Eredeti a Palócföldben A „Bírós emberek” a Magyar Mozgókép Alapítvány és a Magyar Televízió közös produkciója. Díszbemutatója a fővárosi Corvin moziban volt. A mű hetvenöt percnyi terjedelmű. Martinidesz László rendezőnek ez a negyedik filmje. Az operatőr Költési Béla, a film zenéjét Mericske Zoltán szerezte. A főbb szerepekben Fekete András, Tóth Béla és Valkay Pál látható. Etesi Deák László prózájának teljes szövegét a Palócföld folyóirat ’89. évi második száma közölte. Dukay Nagy Ádám Erdei-szobrok Budapesten, a Pataky Galériában - Közösen egy festővel Két művész - „Négy kontinens” Erdei Sándor szobrász- és Határ János festőművész „Négy kontinens” című közös kiállítása látható március 5-ig Budapesten, a Pataky Galériában (Szent László tér 7-14). A kiállítást a Pataky Művelődési Központ, a művészbarátok egyesülete és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete rendezte. Határ János négy földrész festője. Legtöbb művén Afrika, közelebbről Algéria mellett Kalifornia, Mexikó, Örményország, Közép-Ázsia és természetesen „szőkébb hazánk”, Európa tájai és emberei tűnnek fel. Nemcsak helyszínekben változatos munkássága, hanem tematikailag is: táj, ember, természet, épület, utcakép, bibliai esemény egy aránt közel áll hozzá. A salgótarjáni Erdei Sándor, aki szobrokkal és egy üvegplasztikával szerepel a tárlaton, ma már csak szobrászként tevékenykedik. Megtartva fő anyagul szerelmét, az üveget, ahol célja nem raffinált és bonyolult formák kialakítása, hanem az üvegnek, mint varázslatos anyagnak a megmunkálása, ugyanakkor a kő és bronz fel- használása az egyre gazdagodó és elmélyülő szobrászi gondolat kifejezésére, amint azt a kiállításon látható alkotásai is bizonyítják. (bte) Volt egyszer egy Beatles - A legendás „liverpooli gombafejűek” egyike volt Paul McCartney. Az ex-Beatles-tag ezúttal szimfonikus művet írt Standing Stone címmel. A bemutatóra a nem kevésbé nevezetes londoni Royal Albert Hall hangversenytermében került sor. A mű azóta máshol is elsöprő sikert aratott., fotó: feb-jieuter
